Szél Bernadett

címke rss
Rágalmazás miatt elítélték Szél Bernadettet

Rágalmazás miatt elítélték Szél Bernadettet

Szél Bernadettet, az LMP volt kormányfőjelöltjét a bíróság bűnösnek találta rágalmazás vétségében, és felhívták a figyelmét, hogy a jövőben tartózkodjon bűncselekmény elkövetésétől.

Gyurcsányék most Márki-Zayt és Hadházyt alázták meg

Itthon2022.04.23, 12:59

Hetek óta veszekednek a Gyurcsány vezette baloldalon a mandátumokkal kapcsolatban, nem meglepő tehát, hogy az egyezkedés végére születtek meglepetések. Márki-Zay Péter parlamenti mandátumát végül Végh Noémi, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országosan teljesen ismeretlen politikusa veheti át. Annak ellenére, hogy Hadházy Ákos és Márki-Zay is az Országgyűlésből kiesett Szél Bernadettet akarta bekönyörögni Márki-Zay helyére, végül legyőzték őket, és nem az ő akaratuk teljesült. Rövid időn belül ez Hadházy második látványos bukása a baloldalon.

Mi az oka, hogy a történelmi bukás után egyetlen baloldali pártelnök sem mond le?

Itthon2022.04.21, 08:53

A baloldali pártoknál nem a vereség valós okainak a feldolgozását látjuk most, hanem politikai túlélési gyakorlatot hajtanak végre. Ez a pártelitek túlélését szolgálja hosszú távon, ezért megtartják a vezető pozíciójukat és a mandátumukat, illetve így ezzel a pártjuk túlélése is biztosítva van – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója az Origónak adott interjúban. Kiszelly szerint a baloldal olyan rosszul szerepelt a választáson, hogy most csak a szűk pártelit jutott be az Országgyűlésbe, és a demokratikus az lenne, ha a baloldali pártvezetők minimum felajánlanák a lemondásukat, vaggy ...

Szél Bernadett legemlékezetesebb cirkuszai - így emlékszünk majd a bukott képviselőre - videók

Itthon2022.04.11, 16:55

Szél Bernadett az egyike azoknak, akik óriásit buktak a választáson, és nem lesznek tagjai az országgyűlésnek. Szél 2018-ban még az LMP társelnöke volt, az elmúlt években csak hisztijeivel próbált kitűnni, most a Momentum adott neki biztos bejutónak gondolt helyet, de kiderült a választók nem voltak vevők a cirkuszra, így a nyugalmat és biztonságot képviselő Menczer Tamást a Fidesz-KDNP jelöltjét választották meg Pest megye 2.számú választókerületében.

Szél Bernadett is eltörölné a rezsicsökkentést

Itthon2021.12.10, 14:12

Szemfényvesztés, bűvészkedés a rezsicsökkentés Szél Bernadett szerint, erről ő maga beszélt a Parlamentben, hívta fel rá a figyelmet Menczer Tamás fideszes politikus.

Szél Bernadett rappel - megmutatjuk a videót!

Itthon2021.09.14, 14:02

Rappeléssel próbál támogatókat szerezni a politikus, a videóra Deák Dániel politológus hívta fel a közösségi médiában a figyelmet.

Szél Bernadett élőben akart tüntetni a Facebookon, de kinevettette magát

Itthon2021.05.19, 16:49

Szél Bernadett szerdán megpróbált egy személyben tüntetni a kormány ellen, és szokásához híven ezt a Facebookon közvetíteni, de ez nem jött össze. Az általa gyártott és magasba tartott transzparens ugyanis a szelfikamera miatt olvashatatlan volt.  

Menczer Tamás: Amíg a külügyminisztériumban a vakcina beszerzésén dolgoztak, Szél Bernadett és társai a járdát firkálták össze

Itthon2021.05.13, 17:06

Menczer Tamás kiemelte, hogy a Szél Bernadett által árulónak titulált Szijjártó Péter egymillió ember beoltására elegendő orosz vakcinát intézett az országnak.

Szél Bernadett egy baloldali propagandamédium teljes stábjával lesben állt, majd rátámadtak Rákay Philipre a kapuja előtt

Itthon2021.04.20, 13:51

Titokban bekapcsolt kamerával zaklatták a saját otthona előtt, írja a kommunikációs szakember a Facebookon.

Rákay Philip: Bernadett! Csak annyit mondok: 3,16...

Itthon2021.03.03, 13:45

Attól még demokrácia van ám, hogy a Momentum nem jutott be a Parlamentbe. A demokrácia alapja ugyanis, kedves Bernadett, hogy a közhatalmat egy nemzet - szavazókorba lépett - tagjai választások útján gyakorolják. Ennek köszönhetően négyévente szabadon dönthetnek a magyarok arról, kiket szeretnének kormányon látni, és kik azok, akiket még véletlenül sem - írja a közösségi oldalán Rákay Philip. A teljes írást az alábbiakban olvashatják.

Újabb bukott LMP-st indít a Momentum, Szél Bernadettet

Itthon2021.02.18, 15:34

Szél Bernadett egykori LMP-s, jelenleg független képviselőt indítja a Momentum a budakeszi körzetben - derült ki Fekete-Győr András csütörtöki sajtótájékoztatójából. Ezzel Hadházy Ákos után újabb bukott LMP-st karol fel a Momentum, az egykori társelnökök látványosan kapaszkodnak a parlamenti székükbe.

Hallgat a baloldal Baranyi gyomorforgató zsidózásáról, egyetlen vezető politikusuk sem hajlandó elítélni

Itthon2020.12.17, 14:21

Az Origo tizenkét olyan baloldali politikust kérdezett meg Baranyi Krisztina zsidózásáról, aki korábban antiszemitizmust kiáltva, nagy hanggal háborgott Demeter Szilárd PIM-főigazgató visszavont írásán. Az eredmény a várakozásoknak megfelelően alakult: egyikük sem válaszolt megkeresésünkre, egyikük sem követelte Ferencváros baloldali polgármesterének távozását. Ismét bebizonyosodott, hogy a baloldalnak az antiszemitizmus elleni harc egy meggyőződés nélküli és sokszor alaptalanul használt eszköz, és csak addig, amíg az érdekei ezt diktálják. Amikor nem, akkor fülüket-farkukat behúzva hallgatnak, pedig Baranyi kijelentését a Mazsihiszz ...

A baloldal retteg a nemzeti konzultációtól

Itthon2020.06.23, 16:23

Az, hogy valaki a nemzeti konzultációs íveket közcélnak álcázott magáncélra kívánja felhasználni, súlyos adatvédelmi aggályokat vet fel, ráadásul ez a módszer torzíthatja a konzultáció végeredményét - nyilatkozta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője, aki szerint a baloldal retteg a népszerű intézménytől, azért próbálja mindenáron megtorpedózni. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke az Origónak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy kizárólag meghatározott célból lehet adatot kezelni.

Hollik István: A baloldal folyamatosan támadja a konzultációt

Itthon2020.06.12, 14:20

A baloldal folyamatosan támadja a nemzeti konzultációt, pedig az egy fontos demokratikus eszköz - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója egy hangfelvételen, amelyet pénteken küldtek meg az MTI-nek.

Soros szervezete az iráni diáklány után Hadházy tüntetőinek nyújt jogi segítséget

Itthon2020.04.28, 13:44

A Helsinki Bizottság ingyenes jogi képviseletet ajánlott fel azoknak a tüntetőknek, akiket az ellenzéki politikusok hívtak utcára hétfőn. Mint ismert, a járványidőszak alatt Soros György szervezete nem először folyik bele a politikába, korábban az egyik, a karanténban hőzöngő iráni diáklány jogi képviseletét látták el.  

Magukat ünneplik az ellenzéki képviselők, miután megakadályozták a veszélyhelyzet meghosszabbítását

Itthon2020.03.24, 13:11

Miután nem ment át a kormány által benyújtott, a veszélyhelyzet meghosszabbítását célzó törvényjavaslat a parlamenten, az ellenzéki képviselők ünneplésbe kezdtek a különböző fórumokon. Összeszedtük a legsajátosabb megnyilvánulásokat!

Továbbra is titok, mennyit keres Hadházy Ákos a cégében

Itthon2020.02.01, 10:04

Továbbra sem tudjuk, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő mekkora nyereségre tesz szert abból a cégből, aminek felerészben a tulajdonosa. Szél Bernadett volt LMP-elnök tavaly ingatlankiadásba fogott, és minden tartozását kifizette. 

A köztévé után most az egyik minisztériumban akart cirkuszolni Szél Bernadett és Hadházy Ákos

Itthon2019.12.10, 13:26

Ma szavaztak a parlamenti képviselők az Országgyűlés működéséről szóló törvény módosításáról, amiben az is szerepel, hogy a jövőben az országgyűlési képviselők valamennyi közigazgatási szervtől előzetes egyeztetés alapján kérhetnek tájékoztatást. Ez annyit tesz, hogy mostantól az országgyűlési képviselők nem ronthatnak be a közintézményekbe váratlanul, képviselői igazolványukat lobogtatva. A szavazás előtt Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs országgyűlési képviselők úgy döntöttek, hogy gyorsan berontanak még az Emberi Erőforrások Minisztériumába (EMMI), hogy egyeztessenek többek között a Nemzeti alaptantervről.

Szél Bernadett sajnál minden percet, amit Kunhalmi Ágnesre pazarolt

Itthon2019.11.21, 20:51

Szél Bernadett, az LMP volt társelnöke egy kiszivárgott felvételen őszintént beszél Gyurcsányékról és a szocialistákról, közvetlenül a 2018-as hatalmas választási bukásuk után. A videót a Mandiner hozta nyilvánosságra. 

Cirkusz és kínos nevetés: így szállták meg tavaly az ellenzéki képviselők az MTVA székházát

Itthon2019.09.28, 19:59

Emlékezetes, hogy december végén a kis számú, viszont annál agresszívebb, vélhetően a helyi Soros-katonák által feltüzelt tömeg élén bevonultak az ellenzéki képviselők az MTVA-székházba, ahol egy egyértelműen megrendezett, provokatív akcióval próbálták megzavarni a közszolgálati műsorkészítést. A nevetséges, már-már bohózatba illő jeleneteket bemutató ellenzéki képviselők minden áron el akarták érni, hogy a biztonsági személyzet részéről bántalmazzák őket, bár erre egyáltalán nem került sor. Ennek érdekében nevetséges, megrendezett, hazug jeleneteket mutattak be fetrengéssel, mászással, műesésekkel. Amit sikerült elérniük, hogy egy ...

Ez már kabaré: újabb helyesírási baki az ellenzéknél

Itthon2019.03.05, 13:35

Az utóbbi hónapokban többször is meggyűlt a bajuk az ellenzéki képviselőknek és szimpatizánsaiknak a magyar helyesírással, tegnap épp Bangóné Borbély Ildikónak sikerült tanúbizonyságot tennie, immáron másodjára hiányos nyelvtani tudásáról. Ám egy nap sem telt el, és Szél Bernadett is súlyos hibát követett el, amit a Facebookon posztolt is.

Ezek azok a mondatok, amelyek bebizonyítják, az ellenzék a migráció pártján áll

Itthon2019.02.07, 19:26

Álprobléma, vasfüggöny, kerítésbontás, békés, boldog tömegek és az iszlám, mint az emberiség utolsó reménye – a 888.hu készített arról egy összeállítást, mit gondol a magyar ellenzék a tömeges bevándorlásról, ezek voltak a legfontosabb megnyilvánulások. 

Hadházy Ákos megint vett egy luxuslakást

Itthon2019.02.01, 07:47

Egy újabb jelentős méretű ingatlannal gazdagodott 2018-ban Hadházy Ákos, az eddigi luxuslakása és luxuséletmódja mellé. Szél Bernadettnek viszont mintha nem is lenne semmije, csak tartozása, legalábbis a vagyonnyilatkozata alapján. 

Kínos mellébeszélés: így hebegtek a balliberális politikusok Sneider náci botrányáról

Itthon2019.01.29, 17:47

Huszonnégy órával a Jobbik legújabb rasszista botrányának kipattanása után a balliberális politikusok megint közösen álltak ki az antiszemita és cigánygyűlölő pártelnök embereivel a nyilvánosság elé, mintha mi sem történt volna. Már nem tabu: az örökösen a magyarországi antiszemitizmus és rasszizmus térnyerésével foglalkozó balliberális pártokat valójában nem érdekli a dolog, és gőzerővel folytatják a Jobbik mosdatását. A kérdésekre egyenválaszt adtak, amely röviden összefoglalva így szól: Sneider szavai vállalhatatlanok, de továbbra is össze akarnak fogni. Magyarul: Sneider vállalhatatlan, de ők vállalják.

Bilivel és zoknival lepték meg a „Szélházy” párost

Itthon2019.01.25, 13:29

Szerdán az ellenzéki pártok unalomba fulladó tüntetésén a Vadhajtások.hu újságírója egy bilit és egy pár zoknit vitt Szél Bernadettnek az MTVA-ban korábban látott bohózata után. Az ajándékokra az ellenzéki politikus nem tartott igényt.

Minden eddiginél jobban erőltetik a közös ellenzéki, bevándorláspárti listát

Itthon2019.01.21, 16:16

Egy új csoportosulás bukkant fel a láthatáron, akik minden eddiginél hangosabban követelik, hogy az ellenzék szerveződjön egységbe az európai parlamenti választásra. Egyik programpontjukban azt fogalmazták meg, hogy a külső migrációt egy szolidáris, összetartó Európai Unióval kellene kezelni. Véletlen lenne ez a Soros világát tükröző gondolat? Nem, a kezdeményezés mögött több olyan személy áll, akik így vagy úgy, de köthetőek az amerikai bevándorláspárti milliárdoshoz. Bemutatjuk a Közös Európa Kezdeményezést, amelynek legfőbb célkitűzése, hogy már májusra egy zászló alá terelje az ellenzéki pártokat.

Úgy leégett az ellenzék, hogy a fal adta a másikat

Itthon2019.01.18, 11:55

Az összellenzéki kompánia, Szél Bernadett vezetésével megpróbálta meglepni Csenger-Zalán Zsolt fideszes országgyűlési képviselőt a fogadóóráján, azonban az általuk kitalált akció csúnyán felsült, és hogy ne váljanak teljesen nevetségessé a szereplők, inkább félbeszakították a felvételt. A közel húszperces beszélgetésből minden kiderül az ellenzék szellemi színvonaláról.

Szél és Hadházy ismét politikai nyomásgyakorlásra használta képviselői igazolványát

Itthon2019.01.15, 17:14

Közös közleményt adott ki az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt., amelyben azt írják, joggal való visszaélés az, amit az LMP-ből kilépett képviselők megvalósítanak a közmédia épületeinél. Egyúttal arra szólították fel őket, tartsák be a jogszabályokat. A közmédia jogsértést elszenvedő munkatársai nem hagyják annyiban a politikusok sértegetését, büntetőfeljelentést tesznek az ügyben

"Szánalmas, unalmas, hiteltelen": már az ellenzéknek is kínos Hadházy és Szél legújabb hisztije

Itthon2019.01.15, 14:37

Az egyik ellenzéki portál értesülései szerint több képviselőtársuk keményen bírálta őket, mondván, korábban abban állapodtak meg, az ilyen akciók közösek lesznek. A kommentelők meg valósággal szétszedték az LMP-ből viharosan távozó politikusokat. "Ez egy szánalmas vergődés. Nemcsak unalmas, hanem végtelenül hiteltelen is. Hogyha ennyire képes a jelenkori hazai ellenzék, akkor nagy baj van" - írta egyikük. 

Megsemmisítő kritika a színészkedő ellenzékieknek egy LMP-s politikustól

Itthon2019.01.06, 12:17

„Szégyellem magam, hogy hozzájárultam ahhoz, hogy ilyen emberek mandátumhoz jussanak” – írta tegnap Sallai R. Benedek közösségi oldalán. Bejegyzésében bírálta a színészkedő ellenzéki politikusokat, és pártokat, egykori párttársait, valamint Márki-Zay Pétert, hódmezővásárhelyi polgármestert is. Feltette a kérdést, amit eddig egyetlen ellenzéki szereplő sem: földön fetrengéssel, dulakodással, hasmutogatással lehet-e szavazatokat szerezni? Írásában választ is adott. Megsemmisítő kritika az ellenzéknek, egy ellenzékitől.

Exkluzív szilveszteri Soros-kabaré az Origón - videók

Itthon2018.12.31, 15:10

2018 az áprilisi országgyűlési választásokon megsemmisítő vereséget szenvedő ellenzéki politikusok vergődéséről szólt, akik az év végére - feladva minden politikusi reményt - úgy döntöttek, hogy szakmát váltanak. Azok a felvételek, amelyek az elmúlt hetekben bejárták a sajtót, valójában egy casting, egy válogatás részei voltak. Megpróbáltak bekerülni Soros György utazó világcirkuszába. Az Origo kiválogatta a legjobb felvételeket, annak érdekében, hogy szilveszterkor ezeken is mulathassunk.

Az ellenzéki álhírgyár megint hazudott egy nagyot

Itthon2018.12.30, 13:56

Az ellenzéki álhírgyár megint hazudott egy nagyot. A rendőrség leplezte le őket. A fake news „média" ugyanis azon kesereg, hogy nem nyomoz a rendőrség annak kapcsán, hogy az MTVA székházában botrányt csináltak az agresszív ellenzéki képviselők, amit a biztonságiak természetesen nem hagyhattak. Csakhogy az igazság az, hogy a rendőrség nem is nyomozhat, mivel mentelmi joggal rendelkező országgyűlési képviselők feljelentéséről van szó. Az ügyben az ügyészség vizsgálódhat.

Felszámolja magát az LMP

Itthon2018.12.29, 09:37

Az LMP választási eredménye ugyan javult a 2014-es eredményeihez képest, de továbbra sem tudta saját maga árnyékát túlnőni (sőt, most már a parlamentbe sem jutnának be), a Liberálisok pedig összellenzéki koordinációval tudtak egy helyet szerezni a törvényhozásban. Politikai szempontból kudarcos év volt 2018 mindkét fél számára – erről beszéltek a Nézőpont Intézet elemzői, akikkel a kisebb parlamenti erők idei évét értékeltük.

Az egész internet az ellenzéki képviselők bohóckodásán röhög

Itthon2018.12.18, 18:32

Mint az már bizonyára mindenki számára világos, a Soros támogatta magyarországi ellenzék nem különösebben alkalmas politizálásra, de az elmúlt napok performanszai alapján - talán - elmennének C-kategóriás hollywoodi filmekbe.

Hiába az egész napos színészkedés, estére elkullogott az ellenzék

Itthon2018.12.18, 09:33

Ahogy arról már korábban beszámoltunk róla, a vasárnapi tüntetést követően több, áprilisban csúnyán megbukott, és a pártjukból is páros lábbal kirúgott országgyűlési képviselő tört be az MTVA épületébe, többen bent is töltötték az éjszakát. Hadházy Ákos és Szél Bernadett a képviselői igazolványukat villogtatva akarták megzavarni egy nemzetbiztonságilag védett épületben a közérdekű üzem működését, ami erősen jogsértő. Ezért - miután a jegyző birtokvédelmet rendelt el - a sokadik próbálkozás után eltávolították az épületből őket. Előtte azonban a teljes csapat, élükön Hadházy Ákossal és Kunhalmi Ágnessel, igyekezett a biztonsági őrökkkel ...

A Soros-provokátorok jellegzetes módszerével próbálkozott Hadházy Ákos és Szél Bernadett

Itthon2018.12.17, 11:32

Mínusz 5 fok volt vasárnap este. Pár százan kint tüntettek az MTVA székháza előtt. Tizenhárom ellenzéki képviselő viszont bent „melegedett" az MTVA Kunigunda utcai székházában - írja a 888.hu.

Hergelték az embereket, aztán kocsmába mentek Soros emberei

Itthon2018.12.15, 09:32

Kihajtották az utcára a Soros-hálózat embereit az ellenzéki politikusok, aztán, mivel hideg volt, beültek egy kocsmába, vagy konditerembe mentek. Akkor jöttek ki onnan, amikor nyilatkozni lehetett valamelyik ellenzéki propagandamédiumnak – derül ki a 888 birtokába jutott képekről. Nem sokkal 17:30 után, egy Facebookon közzétett fotó alapján Szél Bernadett Bajnai egykori fegyverhordozójával, Szabó Szabolccsal pózolt, aki saját közösségi oldalán szintén tüntetni hívta a pesti anarchistákat és szélsőbaloldaliakat. A volt együttes és LMP-s politikusok azonban nem sokáig tartózkodtak a rendbontók között, hanem elmentek inkább egyet kocsmmázni. ...

Szél Bernadett már Gyurcsány szakértője

Itthon2018.12.13, 21:40

Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció szakértőjeként jelent meg csütörtökön a parlament házbizottságának ülésén Szél Bernadett egykori LMP-s, jelenleg független országgyűlési képviselő – értesült a Magyar Idők.

Lipótmezőt csinál az ellenzék a parlamentből

Itthon2018.12.12, 13:56

Miután az obstrukció nem jött be, erősíteni akart az ellenzék: a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló törvény szerdai szavazása előtt lezárták a házelnöki pulpitus feljáratait. „Az elnöki oldalról a csajokkal tartjuk a frontot” – büszkélkedik Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke az előre megtervezett az akcióval. A másik oldalon a Demokratikus Koalíció képviselői állják el az utat. Készülnek a szelfik, megy a Facebook-élőzés, tiszta gimis buli.

Magyarország első számú viccpártjába tart az LMP-ből kibukott politikus

Itthon2018.11.28, 11:29

Ha összejönne az álomigazolás, végre egy igazán komoly erő születne az ellenzéki térfélen, hiszen a mostanában az aszfaltrajzolással elfoglalt Momentum támogatottsága hol látszik, hol nem, Szél Bernadett pedig akkora sikert ért el az áprilisi választáson, hogy saját párttársai tiltották el párttisztségek viselésétől.

Szél Bernadett két hónappal később jött rá, hogy megpuccsolták az LMP-ben

Itthon2018.11.10, 17:32

A zöldeket otthagyó politikus októberben az Egyesült Államokba utazott, állítása szerint tanulni, és olyan tudással tért haza novemberre, amivel már magabiztosan kiismeri magát abban, hogy mi is történt vele szeptemberig. Amerika csodákra képes!

Mi lesz így a miniszterelnökséggel, ha Fóton időzik a képviselő asszony?

Itthon2018.10.02, 16:56

Tette fel az amúgy jogos kérdést egy kommentelő az LMP-ből kilépő Szél Bernadettnek, miután a világ legérdektelenebb bejegyzésével jelentkezett be Facebook-oldalán. Szél Bernadett nem hagyta annyiban a dolgot.

Mandátumtolvaj! - kiabálják Szél Bernadettre vezető LMP-sek

Itthon2018.10.02, 11:54

Elszabadult a pokol a kilépését bejelentő Facebook-bejegyzése alatt. Az LMP-t nagyon súlyos konfliktusok szabdalják szét, a volt társelnök döntése ismét felszínre hozta a párton belüli feszültségeket. Így múlik el a világ dicsősége!

Ennyi darabra már nem is lehet szétesni: Szél Bernadett is otthagyja az LMP-t

Itthon2018.10.01, 16:56

Facebook oldalán jelentette be Szél Bernadett, hogy kilép az LMP-ből és a párt parlamenti frakciójából is. Képviselőtársa Szabó Szabolcs - aki egyébként nem LMP-s, hanem az Együtt tagja volt -  is vele tart, akivel Szél szoros munkakapcsolatot tervez.

Hihetetlen mélységben az LMP: már egymást anyázzák

Itthon2018.09.29, 18:07

Tovább folytatódik az LMP szétesése, hihetetlen mélységben vannak a zöld politikusok. Egy újabb kiszivárgott belső levelezésből kiderült, hogy most azért estek Sallai R. Benedek torkának a párttársai, mivel utóbbi, a nemrégiben lemondott társelnök, Szél Bernadett ellen egy újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett. Sallai a maga szokott stílusában válaszolta meg a párttársai kritikáját, és úgy fogalmazott: „Idióták és gyüttmentek leveleire/kérdéseire nem válaszolnék.” Majd végezetül a folytonos szivárogtatáson feldühödve kifejtette: „aki rendszeresen szivárogtat, az az anyukáját ejtse teherbe apukája ravatalán”.

Kabaréba fulladt az LMP: Szél Bernadett még azt se tudja, van-e eljárás ellene

Itthon2018.09.27, 16:09

Tegnap még úgy volt, hogy igen, ma már úgy, hogy nem. Hol volt, hol nem volt egy etikai: az LMP úgy tologatja a fegyelmiket, mint Lionel Messi a focilabdát. 

Szél Bernadett otthagyhatja az LMP-t, mert újabb fegyelmit kapott a nyakába

Itthon2018.09.27, 10:34

Egyszer már elítélték, úgy látszik az nem volt elég, jöhet az ismétlés. Az LMP megcsinálta: Szél Bernadett, aki kevesebb mint fél éve a párt miniszterelnök-jelöltje volt, most már egy visszaeső, az etikai bizottsági ülések állandó tagja lett. Napi Magyar Ellenzék.

Ellenzéki szétesés: a Jobbik után szakad az LMP is

Itthon2018.09.05, 20:09

Egy lapinterjúban Kassai Dániel, az LMP-ből kizárt politikus gyakorlatilag pártszakadással fenyegette meg egykori pártját, és azt mondta, hogy mindenképpen indul a jövőre esedékes önkormányzati választáson, ha lesz LMP-s jelölt, ha nem.

LMP: Hadházy Ákos zsarolt minket

Itthon2018.08.27, 13:00

Hadházy Ákosnak voltak olyan eszközei, amivel ezeket a visszalépéseket el tudta érni. Itt elsősorban politikai és érzelmi zsarolásra kell gondolni – nyilatkozta Kanász-Nagy Máté a mandiner.hu-nak. Az LMP országos elnökségének titkára az ex-antikorrupciós szóvivő mellett szót ejtett arról, hogy meglátása szerint a baloldali összefogás zsákutcába vezetett, kifogásolta a balliberális média összefogásmantráját, valamint beszélt a múlt héten a társelnöki pozícióról lemondott Szél Bernadett lehetséges utódjáról.

Döbbenetes vallomás az LMP összeomlásáról

Itthon2018.08.23, 13:55

Szél Bernadett lemondása kapcsán hosszas levélben taglalja a pártvezetés bűneit a korábbi elnökségi titkár, Sallai R. Benedek, aki Hadházy Ákossal való dulakodása után hagyott fel a politizálással. Sallai szerint „szégyen látni, mivé lett az LMP”, és nem fog a jövőben egy embert sem rábeszélni, hogy ennek a közösségnek a tagja legyen. A volt titkár szerint az LMP a „politika szemétdombjára való”.

Úton a teljes megsemmisülés felé: így omlott össze az LMP

Itthon2018.08.22, 11:27

Szél Bernadett társelnökségről és frakcióvezetői posztról való lemondása csak a jéghegy csúcsa a párt válságában. Megmutatjuk, hogyan jutott ilyen helyzetbe az LMP: egy biztos, hosszú volt az idáig vezető út.

Teljes a káosz az LMP-ben: lemondott Szél Bernadett

Itthon2018.08.21, 13:28

Lemondott az LMP társelnöki posztjáról és a frakcióvezetésről Szél Bernadett. A döntés előzménye, hogy Szél Bernadettet az LMP etikai bizottsága megbüntette a kampányban folytatott tevékenysége miatt.

Hiába hízelegsz, nem kedvellek! Szél Bernadettet szétszedték a hozzászólók

Itthon2018.08.06, 07:40

Az LMP-s politikust jó pár kudarc érte mostanában, ezért itt volt az ideje népszerűségét felfele mozgatni egy picit. Ennek megfelelően közösségi oldalára egy százszázalékosan bájos, übercuki családi-nyaralós képet rakott ki, ami egészen kiváló ötletnek tűnhetett. Egészen az első komment érkezéséig.

A nőverő Juhász Péter bukott emberei az LMP-be tartanak

Itthon2018.07.30, 20:59

Szabó Szabolcs, az egykori Együtt színeiben parlamenti mandátumot szerzett csepeli politikus után, Baranyi Krisztina, a párt ferencvárosi önkormányzati képviselője is az álzöldekhez tarthat. Hogy így lesz-e, még nem lehet tudni, mindenesetre Szél Bernadett elég erős utalást tett rá közösségi oldalán. Baranyit Soros György emberének tartják, újabb konfliktus van kibontakozóban a szétesés útjára lépett pártban.

Gémesiék is faképnél hagyták a belháborúktól zajos LMP-t

Itthon2018.07.21, 15:51

Újabb csapást mértek az LMP-re. Néhány nappal azután, hogy a zöldpárt etikai bizottsága még a párt társelnökét, Szél Bernadettet is megbüntette, és három évre eltiltotta a tisztségek viselésétől, az LMP fő szövetségese, Gémesi György és az Új Kezdet nevű mikropártja bejelentette, hogy megszüntetik az együttműködést az LMP-vel, számolt be erről a 888.hu. A belső, véres leszámolásoktól és ellentétektől hangos párt, úgy tűnik, lefejezi saját magát, amelyet már a szövetségesek sem nézhetnek jó szemmel.

A véres leszámolások mögött komoly átrendeződések zajlanak az LMP-ben

Itthon2018.07.20, 16:46

Mivel valamennyi ellenzéki párt alaposan meggyengült az április választást követően, ezért újraosztásra kerülnek a kártyák az ellenzéki térfél vezető pozícójáért. A romokban lévő LMP beszállt a versenybe, nagy kérdés mekkora sikerrel. Az LMP etikai bizottságának tisztogatása után elemeztük a párt helyzetét, lehetséges útjait, és a szervezetben végbemenő hatalmi átrendeződést.

Szél Bernadett visszavonult, hogy gondolkodjon, a net támadásba lendült

Itthon2018.07.19, 17:43

„A jövővel kapcsolatban fontos és felelős döntéseket kell meghoznom" – írta az Azonnali.hu-nak megküldött közleményében a politikus. Az írást nehéz másképp értelmezni, minthogy Szél a lemondását fontolgatja. Facebook-követői segítettek neki a döntésben, miután kirakta a hírt közösségi oldalára: finoman szólva sem marasztalták.

Hadházy Ákos embere kifakadt a Facebookon az LMP-ből való kizárása miatt

Itthon2018.07.19, 13:01

Kassai Dánielt azért zárták ki, mert az április 8-i választást megelőzően visszalépett a szocialista Kunhalmi Ágnes javára. Közösségi oldalán koncepciós eljárásokról beszél, pedig a párt több döntéshozó szerve kimondta, nincs együttműködés más ellenzéki pártokkal. Most már nyíltan Hadházy Ákossal, az LMP egykori korrupciókutatójával mozog.

A szétesés határán: Szél Bernadettet három évre eltiltották minden párttisztségtől

Itthon2018.07.19, 12:35

Pár napja az LMP női társelnöke azt mondta, hogy nincs válság a pártban, rendezni kell a soraikat. Rendezték: a párt etikai bizottsága valóságos mészárlást rendezett, aminek áldozatul estek a párt vezető arcai. Mindezt olyan abszurd módon, hogy Szél megtarthatta társvezetői pozícióját. Volt, akinek ez sem volt elég, Sallai R. Benedek szerint a történtek után „ez egy enyhe szankció Dettivel szemben”. Teljesen értelmezhetetlen az ítélet, a párt a szétesés határán van, az együttműködés-pártiak és az ezt ellenzők marcangolják egymást. A nyilvánosság előtt.

Szél afgán tanácsadójának továbbra sem engedték el a kezét az LMP-ben

Itthon2018.07.19, 12:21

Egy súlyos pártválság közepén is vannak fontosabbnál fontosabb emberek: az LMP-ben ilyen Janan Mirwais, Szél Bernadett afgán tanácsadója. Ugyan korábban megbukott az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) átvilágításán, a pártnak most mégis égető szüksége van rá. A Magyar Idők szúrta ki, hogy az afgán szakember havonta közel félmillió forintot kap az LMP frakciójától.

Hat bombabiztos érvünk van arra, miért bukta el az ellenzék a választást

Itthon2018.07.10, 15:25

Az Origo három hónap elteltével elérkezettnek látta az időt arra, hogy a különféle magyarázatok után tiszta vizet öntsön a pohárba, és minden eddiginél egyszerűbben, precízebben adjon választ a kérdésre: miért bukta el az ellenzék? A legjobb az egészben: mindezt videókban tesszük!

Az ellenzék új vezére a Pride miatt trágárkodik az LMP-vel

Itthon2018.07.09, 17:06

Apáti Bence publicista kifejezését kölcsönvéve, a cicaszexuális Homonnay Gergely kifogásolta, hogy Szél Bernadették nem tanúsítottak megfelelő érdeklődést a melegfelvonulás iránt. A művelt és mindig kifinomult mozgalmár szerint azért nem cselekszenek a kérdésben, mert „jól elvannak a picsameleg máléban”. Újabb cicaharc a régi és az új ellenzék között – a szó legszorosabb értelmében.

Újabb ellenzéki párt szakad: az LMP kongresszusa fellázadt

Itthon2018.05.27, 10:11

Alig választották újra az LMP társelnökének Szél Bernadettet, mindössze a küldöttek 60 százaléka szavazott rá, pedig nem is volt ellenjelölt - írja a PestiSrácok. A teljes ellenzékhez hasonlóan az LMP-ben is folytatódnak a belharcok, az elnökség ismeretlen tagokkal lett tele. 

Így fenyegetik egymást az LMP-sek: B.zdmeg, ne mosolyogj, mert pofán b.szlak! - hangfelvétel!

Itthon2018.04.25, 16:32

Ismeretlenek egy hangfelvételt töltöttek fel a YouTube-ra, amelyen Sallai. R. Róbert, az LMP politikusa hallható, amint nekimegy Hadházy Ákosnak. A legfontosabb kérdés: kinek állt érdekében, hogy az anyag nyilvánosságra kerüljön? Egy biztos: nem Sallai R. Róbertnek.

A vesztes és dühös ellenzéki szimpatizánsok új ellenzéket követelnek

Itthon2018.04.22, 14:31

Az LMP tárgyalni hívta az ellenzéki pártokat, erre a Facebook-on elszabadultak az indulatok, sokszor egészen szélsőséges trágárságokkal: a legtöbben új ellenzéket követelnek, és arra kérik a politikusokat, adják vissza a mandátumukat. Jelen állás szerint Gulyás Márton, Soros-aktivista szája íze szerint alakulnak a dolgok, az ellenzékváltás újabb lépcsőfokhoz érkezett.

LMP-s verekedési botrány: Sallai kitálal Szél "Dettiről" és Hadházyról is

Itthon2018.04.15, 18:04

Sosem látott belső fszültségek vannak az LMP-n belül. Tegnap megírtuk, hogy Hadházy és Sallai R. Benedek között fizikai inzultussá fajultak az ellentétek egy visszalépett képviselő etikai bizottsági meghallgatásán. Utóbbi ellen azonnal megindították a fegyelmi eljárást, aki nem mond le, nem lép ki. Sallai úgy látja, hogy Hadházy, a jóravaló korrupcióüldöző csak eljátszotta a történteket, azért, hogy mentse a bőrét az ellene indított fegyelmi eljárás miatt. Szél Bernadettnek is volt üzenete.

Nagy ellenzéki bukások: Hadházy, Vona, Mirkóczki

Itthon2018.04.09, 00:44

A 2018-as országgyűlési választás nemcsak hatalmas, nagyarányú, újabb Fidesz-győzelmet hozott, hanem a korábban hangos ellenzéki vezéralakok óriási buktáját is előidézte. A kampány során ezek az ellenzéki politikusok bár tele szájjal kiabáltak, és a győzelmi álmaikat szövögették, ma estére hangjuk elhalkult, mivel saját választókerületükben a bukás világcsúcsát sikerült felállítaniuk.

Magyar ellenzéki valósággá vált az Oroszlánkirály híres, zenés jelenete - videó

Itthon2018.04.07, 16:06

Magyar ellenzéki valósággá vált az Oroszlánkirály című rajzfilm egyik jelenete. A szereplők azonosításában pedig segítségünkre van a Best of Viktor nevű Facebook-oldal, amely videójában meghatározta az Oroszlánkirály 2018-as magyar ellenzéki politikai szereplőit.

Szél Bernadett függetlenséget próbál színlelni, pedig Soros zsoldjában áll

Itthon2018.04.03, 18:02

A választást megelőzően kommunikációs hangsúlyváltás történt az LMP-ben: a párt, és Szél Bernadett szóhasználatában egyre gyakrabban előforduló elem a szabad Magyarország szófordulat, és a nemzeti függetlenségre való hivatkozás. Különösképpen megmosolyogtató ez attól a párttól, amelyiknek a miniszterelnök-jelöltje az egyik legkevésbé független szereplő a magyar politikában. Ugyanis Szélről sok minden elmondható, de az, hogy független, az egész biztosan nem, hiszen egyértelműen Soros György megbízásából teljesít politikai küldetést Magyarországon. Mutatjuk! 

Gyurcsány részeg botránya után a DK-szóvivő visszavágott az LMP-nek

Itthon2018.03.20, 13:25

Sajátosan alakulnak az ellenzék dolgai a vasárnapi egyeztetést követően. Előbb Vágó Gábor vádolta meg alig burkoltan részegséggel Gyurcsány Ferencet, aki válaszul beperelte az LMP-s politikust. A mai napon pedig Gréczy Zsolté, a DK szóvivőjévé volt a terep, aki Széléket tette felelőssé az eddigi összes ellenzéki kudarcért. Durván elmérgesedett a viszony a felek között, itt van az újabb, menetrendszeri balliberális zűrzavar. Bár Gyurcsány korábban már nyíltan elmondta: káosz lenne egy esetleges ellenzéki siker esetén.

Szél Bernadett elszólta magát: Vona elment volna Gyurcsánnyal találkozni

Itthon2018.03.19, 13:32

Szél Bernadett, az LMP miniszerelnök-jelöltje elszólta magát bécsi lakossági fórumán. A manapság már Gyurcsányékkal és a Jobbikkal is szövetkező zöldpárt társelnöke szombati, Bécsben tartott fórumán meglepő őszinteséggel ajnározta Simicska pártját, azt az ellenzék vezető erejének nevezte és Vonát is dicsérte. Ezen nem csodálkozunk, hiszen hónapok óta közös ponttá vált a két pártban Simicska személye: az oligarcha a Jobbikot zsebre vágta, az LMP-s Hadházy pedig lebukott, hogy a Simicska által szervezett titkos találkozókra jár Vonával. Szél Bernadett azonban más érdekeset is mondott bécsi fórumán, hiszen kifejtette, hogy kérte Gyurcssányt, ...

Így szervezi Gyurcsány Ferenc a Jobbik felfalását

Itthon2018.03.18, 10:47

A Simicska-féle Hír TV egyik propagandistája megosztott Facebook-oldalán egy fényképet, amelyen ő (ki más persze) látható, de ott van Vona Gábor, de ami érdekes: Karácsony Gergely és Szél Bernadett társaságában. És mindez akkor készült, amikor éppen a Simicska-tévé a Gyurcsány-propagandafilmet készítette.

Szél Bernadettet is felszólították, hogy támogassa Juhász Péter lemondását

Itthon2018.03.13, 14:37

A Mindennapok Női Szemmel Egyesület arra kéri Szél Bernadettet, az LMP miniszterelnök-jelöltjét, hogy ő is írja alá azt a petíciót, amelyet a szervezet azért indított, hogy Juhász Péter, az Együtt elnöke távozzon a közéletből.

Szél Bernadett: Rosszul esett, hogy épp nőnapkor lépett le Ron Weber

Itthon2018.03.09, 15:43

Szél Bernadett elismerte tegnap az ATV-nek, hogy valóban otthagyta őket Ron Werber. A Soros György szervezeteiben szocializálódott politikusnak az volt a legnagyobb problémája a gyűlölet karmesterének lelépésével, hogy ezt pont nőnapon tette meg. Emellett a Hadházy-ügy is rontja a párt renoméját, hiszen meghalt az a nyugdíjas férfi, akit Hadházy Ákos éveken át ellehetetlenített. Mindeközben az LMP politikusai szervezkednek Szélék behódoló politikája ellen. Úgy tudjuk, azért hagyta ott Werber az LMP-t, mert rossz vezetői miatt teljesen esélytelennek és reménytelennek tartja őket.

Hazudik az ellenzék: tényleg lebontanák a kerítést

Itthon2018.03.06, 14:57

Kibújt a szög a zsákból, és kiderült, Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje az ellenzékkel karöltve bontaná le a határainkat védő kerítést. Nemcsak a Juhász Péter vezette párt bontana kerítést, hanem a szocialisták is, mivel Bangóné Borbély Ildikó, a párt csepeli jelöltje arra a kérdésre, hogy befogadnának-e migránsokat, azt mondta, hogy április 9-én megmondják, tehát nem cáfolta a tömeges betelepítésről szóló híreket. Korábban Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc és Szél Bernadett is arról beszélt, hogy szükségtelen a kerítés, míg Botka László egyenesen lebontotta volna azt. Az ellenzék tehát folyamatosan hazudik, és ...

Budaházy Eddának felfordul a gyomra attól, hogy a Jobbik és az MSZP összefoghat

Itthon2018.03.01, 18:25

Budaházy György testvére, Budaházy Edda egy Facebook-bejegyzésben ment neki Vona Gábornak, amiért az sürgeti a Jobbik közvetlen összefogását az LMP-vel és közvetett módon az MSZP-vel is.

Szél Bernadett elzavarta Karácsony Gergelyt

Itthon2018.03.02, 09:12

Az LMP nem kér az MSZP-ből és Gyurcsány pártjából, így egyedül fog ünnepelni március 15-én.

Szél Bernadett Soros zsebében van

Itthon2018.02.08, 13:18

Nemzetbiztonsági bizottsági tagságával visszaélve próbált bizalmas információkat kikérni a Soros-tervről és a Soros-hálózatról az Alkotmányvédelmi Hivataltól az LMP-s Szél Bernadett - közölte Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke.

Szél Bernadett a Soros-hálózat zsebében vergődik

Itthon2018.02.08, 11:03

A Fidesz és a KDNP képviselői nem vesznek részt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtöki ülésén, mert szerintük Szél Bernadett, az LMP társelnöke újabb bizonyítékát adta annak, hogy a Soros-hálózat zsebében van.

Fogy az idő, de egyre nagyobb az ellenzéki káosz

Itthon2018.02.06, 09:19

Teljes a káosz az ellenzéki oldalon kevesebb mint két héttel az ajánlások gyűjtése előtt, miközben a balliberális pártocskák egymást vádolják azzal, hogy a másik miatt nem sikerült megegyezni. Arról, hogy milyen konstrukciókban indulnak majd el a választáson azt csak a jelöltállítás március 5-i lezárulását követően tudjuk meg, mivel addig még megvan a lehetőség a taktikázásra.

Soros György emberei így zárnak össze az LMP-ben

Itthon2018.02.05, 10:04

Korábban megírtuk, hogy az LMP azt a Vágó Gábort indítja a kecskeméti körzetben, aki miután otthagyta az annak idején még Schiffer András vezette pártot, a Soros-féle Átlátszónál helyezkedett el. Pártbeli információnk szerint a döntés Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt nagy győzelmét jelentette: a Soros-szárny az LMP-n belül jelentősen megerősödött. Több párttag élesen bírálta portálunknak a történteket, erősen ellenezték, hogy a párt napról napra adja fel függetlenségét. Szélt azonban a legkevésbé sem érdekelték a kritikák, cikkünk megjelenése után többször is látványosan pózolt a kormányellenes-aktivistával. Legutóbb egy olyan kközös ...

Simicska Lajos táskás embere, Hadházy Ákos a Népszavában szidta ellenzéki riválisait

Itthon2018.02.04, 17:52

Sok mindent el lehet mondani az ellenzék pártjairól, de azt egészen biztosan nem, hogy tökéletes lenne közöttük az összhang. Most Hadházy Ákos mutatta be, mit is kell érteni ezen. Az LMP társelnöke a Népszavának adott interjújában gyakorlatilag minden ellenzéki szereplőt kiosztott: Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíciónak és Karácsony Gergelynek is üzent. Simicska Lajossal való kapcsolatáról nem szívesen beszélt, ahogy korábban is hallgatott róla. Csakhogy előbb az Origo, aztán Ripost lebuktatta, így el kellett ismernie a titkos kapcsolatot.

Csúcsra pörgött az ellenzéki belháború

Itthon2018.02.02, 11:28

Teljes döbbenettel olvasták az MSZP-ben Szél Bernadett legújabb interjúját. Az LMP vezetője ugyanis árulónak, az ellenzéki oldal tönkretevőjének nevezte Karácsony Gergelyt. Szerinte elsősorban ő az oka az ellenzék kétségbeejtő állapotának.

Ellenzéki vagyonnyilatkozatok: százmilliók, nagy ingatlanok, rengeteg homály

Itthon2018.02.01, 08:18

Megdöbbentő vagyonnyilatkozatokat olvashattunk az ellenzéki pártok vezető politikusaitól. Már akitől olvashattunk. Az MSZP hatalmas ötlete például az volt, hogy azt a Karácsony Gergelyt nevezte meg miniszterelnök-jelöltnek, aki nem képviselő, így most nem is vizsgálja senki a vagyonnyilatkozatát. Persze ez nem újdonság, hiszen a pártelnökkel, Molnár Gyulával is ugyanezt a trükköt játszották el. A Jobbik vezető politikusai közösen játsszák azt, mintha hajléktalanok lennének, senkinek sincs saját ingatlana, legalábis a nevén. Így rögtön adódik a kérdés, hogy kinél is laknak a macskasimogató antiszemiták.  Gyurcsány Ferenc szokásához hhíven ...

Két nagy ingatlan és rengeteg homályos rész Szél Bernadett vagyonnyilatkozatában

Itthon2018.02.01, 10:51

Két nagy ingatlanon kívül nincsen semmije a vagyonnyilatkozata alapján Szél Bernadettnek, az LMP társelnökének. Vagyis elég furcsa nyilatkozatot tett. Nem beszélve arról, hogy beírt a vagyonnyilatkozatába két zászlót is, ezzel kívánta feltehetően jelezni, hogy nem kívánja különösebben komolyan venni a minden képviselőre nézve kötelező nyilatkozatot. Irodabútor-állománya is szépen gyarapodott, és van három új telefonja is. Megtakarítása, érdekes módon, állítása szerint nincs.

Szél Bernadett Gyurcsány után a szocikra és Karácsonyra is rámar

Itthon2018.01.31, 16:45

Képtelen leállni az LMP, Gyurcsányék után most az MSZP-t és Karácsony Gergelyt csuklóztatnák. Szél Bernadették kihánytak még két lapát földet a balos ellenzék sírgödréből. Vagyis, folytatódik a teljes széthúzás az ellenzék oldalán.   

Soros újságíróját indítja az LMP Kecskeméten

Itthon2018.01.31, 10:27

Az Azonnali.hu írta meg, hogy Vágó Gábor visszatért a pártpolitika világába: a portál videójából kiderült, hogy az LMP őt indítja a Kecskemét központú választókerületben a 2018-as választáson. Ismert, 2014-ben azért hagyta faképnél a zöld alakulatot, mert komoly nézeteltérése alakult ki Schiffer András, akkori pártvezetővel és az önálló identitás megőrzésére törekedő politikájával. Az LMP-ből kiszorult politikus a Soros György érdekeltségébe tartozó Átlátszónál helyezkedett el, és ezzel párhuzamosan kormányellenes aktivistaként is hírnévre tett szert, de politikai ambíciói mindig is nyilvánvalóak voltak. Pártbeli forrásaink szerint ...

Soros blogja lehazudta a csillagokat az égről a Fidesz plakátjai miatt

Itthon2018.01.31, 09:59

A kifinomult stílusáról híres 444 "ótvaros kamuként" jellemezte a Fidesz plakátjait, mert szerintük Soros György soha nem mondott olyasmit, hogy lebontaná a magyar kormány által felállított kerítést. A Soros-blog végre megmutatta, hogy valóban létezik olyan, hogy alternatív valóság, és úgy tűnik, ők el is hiszik az általuk kreált világ minden elemét. Álhírgyártás a csúcson.

Szél Bernadett és az LMP a Soros-terv mellett áll

Itthon2018.01.26, 10:41

Szél Bernadett, az LMP társelnöke és pártja köztudottan a Soros-terv mellett van - mondta Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Bojkott Szél Bernadett miatt: a Fidesz kivonult a nemzetbiztonsági ülésről

Itthon2018.01.25, 11:32

Kivonult a Fidesz a nemzetbiztonsági bizottság Soros-tervvel foglalkozó üléséről, hiszen megjelent Szél Bernadett, aki korábban szoros kapcsolatban állt Soros-közeli szervezetekkel, többek között a bevándorlókat a hazai népességnél jobbnak tartó Menedék – Migránsokat Segítő Egyesülettel és a Humanista Mozgalommal. A lépés nem volt váratlan a kormánypárt részéről, korábban Németh Szilárd, a párt alelnöke nyilatkozott erről.

Szél afgán tanácsadójának apja nem teheti be a lábát Afganisztánba

Itthon2018.01.24, 14:29

Újabb részleteket hozott nyilvánosságra a Híradó.hu Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltjének titokzatos afgán tanácsadójáról, Mirwais Jananról. Kiderült ugyanis, hogy Mirwais édesapja valamilyen rejtélyes oknál fogva nem mehet be Afganisztán területére. Emellett arról is beszámol a cikk, hogy korábban  Mirwais egy per végén azt az elégtételt kérte a Morrisons nevű szórakozóhelytől, hogy a "hely rendezzen egy menekültbulit, ahova ingyenes lesz a belépés, és kifejezetten menekülteket várnak majd."

A Menedék vezetője szerint bármely migráns jobb, mint a hazai népesség

Itthon2018.01.23, 21:22

A Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület felügyelő bizottságának elnöke szerint a bevándorlás azért is jó dolog, mert szinte mindenhonnan olyanok érkeznek, akik eleve jobbak, mint a hazai népesség. Éppen ennél a "sorosista" szervezetnél bontogatta a szárnyait Szél Bernadett, az LMP társelnöke is. 

Itt van az újabb kapocs Szél Bernadett és Soros hazai hálózata között

Itthon2018.01.23, 15:29

Az elmúlt napokban több olyan hír jelent meg a hazai sajtóban, amelyek arról tanúskodtak, hogy Szél Bernadett és az LMP szorosan kötődik a Soros György által pénzelt és fenntartott nemzetközi hálózathoz. Most a Tűzfalcsoport blog írt arról, hogy Soros birodalmának egyik karizmatikus arca, Sebály Bernadett a milliárdos üzletember pénzén, Alinsky-módszerekkel épít hálózatot Magyarországon, és erről könyvet is írt. Köztudott, hogy az LMP-társelnöke és Sebály között kifejezetten jó a viszony. Mindezek fényében egyre inkább érthető, hogy miért hirdetett bojkottot a Fidesz Szél személye ellen: ha a Soroshoz köthető politikus megjelenik cssütörtöki ...

Szél Bernadett Soros György zsebében van

Itthon2018.01.22, 15:20

A Fidesz szerint Szél Bernadett, az LMP társelnöke "alkalmatlan, és erősen rontja az ítélőképességét az, hogy Soros zsebében van". Halász János arról is beszélt, Szél Bernadett jelenléte nem kívánatos azon a bizottsági ülésen, amelyen a "Soros-hálózat" nemzetbiztonsági kockázata lesz napirenden.

Nem cáfolta a nemzetbiztonsági kockázatot az LMP-s politikus

Itthon2018.01.21, 15:40

Nem cáfolta Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja azt a sajtóhírt, hogy egy Afganisztánban született szakértőjük, akit az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságába jelöltek, megbukott az átvilágításon.

Szél Bernadett afgán szakértője megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon

Itthon2018.01.21, 12:58

Megdöbbentőnek tartja a Fidesz és a KDNP, hogy az LMP-s Szél Bernadett által javasolt egyik szakértő megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon. A Fidesz-KDNP szerint az afgán szakértő kifejezetten veszélyt jelent a magyar emberek és a nemzet biztonságára.

Szél Bernadett afgán munkatársa nemzetbiztonsági kockázat

Itthon2018.01.19, 13:09

A hirado.hu több, egymástól független forrásból is úgy értesült, nyomós nemzetbiztonsági oka van, hogy Szél Bernadett LMP-s társelnököt Németh Szilárd fideszes politikus eltanácsolta a nemzetbiztonsági bizottság üléseitől. Németh a héten azzal érvelt, Szél Bernadett kapcsolatban áll a Soros-birodalom bevándorlásszervező civil szervezeteivel, politikusként a bevándorlást és a kvótákat képviseli, ezért a kormánypárt nem akarja, hogy Szél jelen legyen a bizottsági üléseken, amikor a Soros-terv a téma. 

Kivonul a Fidesz, ha Szél Bernadett elmegy a nemzetbiztonsági ülésre

Itthon2018.01.16, 17:34

Kivonul a Fidesz a nemzetbiztonsági bizottság üléséről, ha Szél Bernadett nem marad távol. Németh Szilárd azzal indokolta a döntést, hogy az LMP társelnökét Soros György emberének tartják. Szél korábban szoros kapcsolatban állt Soros-közeli szervezetekkel, és bevándorláspárti nyilatkozatokat is tett.

Előző
  • 1
  • 2
Következő