Székely Zoltán

címke rss

Székely szerint az ellene vallók hazudnak

Itthon2001.12.12, 14:26

Hamis tanúzással gyanúsította meg a hivatali vesztegetéssel vádolt Székely Zoltán országgyűlési képviselő az ellene valló tanúkat. Erre azután került sor, hogy Emőd polgármestere a büntetőperben azt állította, hogy a képviselő mintegy 130 millió forintot, az állami támogatás 30 százalékát követelte, hogy a település megkapja a pénzt a csatornaépítéshez. A vádlott továbbra is mindent tagad.

Székely a bírósági ítéletig előzetesben marad

Itthon2001.12.10, 17:34

A Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta, így jogerőre emelkedett a Fővárosi Bíróság (FB) azon határozata, amely szerint a minősített vesztegetéssel vádolt Székely Zoltán volt kisgazda, jelenleg független országgyűlési képviselő büntetőperének ügydöntő határozatáig előzetes letartóztatásban marad - mondta Futó Barnabás, a képviselő ügyvédje.

Eredménytelen szembesítés a Székely-ügyben

Itthon2001.12.07, 16:11

Eredménytelenül zárult Székely Zoltán és Balla Dániel, a vesztegetési ügy koronatanújának szembesítése. Székely továbbra is tagadta, hogy pénzt követelt volna Ballától. Kiderült az is, hogy használhatatlan a perdöntőnek szánt titkos hangfelvételek egy része, amelyeken a vádlott és a koronatanú a kenőpénzről beszél. Székely kérte szabadlábra helyezését, a bíró azonban ezt elutasította.

Székely: A "dokumentum" nem egymillót jelent

Itthon2001.12.05, 17:12

Székely Zoltán hivatali vesztegetéssel vádolt képviselő vallomásában azt mondta: a "dokumentum" kifejezés nem az egymillió forint szinonimája volt. Terhelő bizonyítékokat ígért neki "dokumentum" néven Balla Dániel vállalkozó, aki később lebuktatta. A vállalkozó ezenkívül "százalékos dokumentumokat" is emlegetett, ez a kisgazdáknak szánt támogatást jelentette - mondta a bíróságon tett vallomásában Székely. Hogy minek a harminc százalékáról volt szó, azt a vádlott nem tudja. A képviselő szerint azért került a vádlottak padjára, mert a közpénzek felhasználását ellenőrizte, és minden gyanús esetben vizsgálatot indított. Ez pedig sokaknaak, ...

Székely ügyvédje nem tudott a menedékkérelemről

Itthon2001.11.30, 11:32

Az amerikai, a német és az osztrák nagykövetségekhez eljuttatott politikai menedékjogi kérelemről Székely Zoltán független képviselő ügyvédje a sajtóból értesült. Futó Barnabás szerint a védelem pozícióját nem érinti a képviselő lépése.

Székely Zoltán feladhatta leveleit

Itthon2001.11.30, 14:21

Egy alacsonyabb beosztású büntetés-végrehajtási dolgozó nem engedte tegnap Székely Zoltánnak, hogy feladja menedékjogot kérő leveleit. Később a börtön vezetői azonban elsimították a jogvitát, engedélyezték a képviselői leveleinek kézbesítését.

Székely Zoltán menedékjogot kért az USA-tól

Itthon2001.11.29, 20:37

Székely Zoltán levélben kért menedékjogot maga és családja számára az USA, az NSZK és Ausztria budapesti nagykövetségénél. Az előzetes letartóztatásban lévő képviselő állítja, hogy levelei továbbítását a büntetés-végrehajtási intézet megakadályozta. Az Igazságügyi Minisztérium azonban ezt cáfolta.

Székely a Legfelsőbb Bírósághoz fellebbez

Itthon2001.11.27, 13:32

A Legfelsőbb Bírósághoz fellebbezett ismételt letartóztatása ellen Székely Zoltán, a vesztegetéssel vádolt, jelenleg független, korábban kisgazda országgyűlési képviselő.

Ügyvédje szerint Székely rendszeres orvosi kezelésre szorul

Itthon2001.11.24, 15:12

A vesztegetéssel vádolt Székely Zoltán ügyvédje kedden megfellebbezi a házi őrizet megszüntetéséről szóló bírósági határozatot. Futó Barnabás ugyanakkor úgy véli, mivel két hét múlva már megkezdődnek a tárgyalások, addig már nem bírálják el kérelmét.

Székely meglógott otthonról - visszavitték a börtönbe

Itthon2001.11.22, 17:26

Rendőrök vitték vissza a börtönbe Székely Zoltán vesztegetéssel vádolt független, korábban kisgazda országgyűlési képviselőt. A Fővárosi Bíróság (FB) csütörtökön ugyanis megszüntette házi őrizetét, és elrendelte újbóli előzetes letartóztatását. Székelyt azért vitték vissza, mert többször megszegte a házi őrizet szabályait. Így például többször előfordult, hogy Székelyt nem találták otthon az ellenőrzésre kivonuló rendőrök.

Székely Zoltán feljelentette a fővárosi főügyészt

Itthon2001.11.20, 06:58

Hivatali kötelességszegéssel elkövetett 116 rendbeli államtitoksértés gyanújával feljelentette a fővárosi főügyészt Székely Zoltán, volt kisgazda képviselő.

Székely Zoltán politikai védelmet kérne

Itthon2001.11.15, 17:45

Az ellene nyomozó hatóságok túlkapásai miatt kér politikai védelmet a vesztegetéssel gyanúsított Székely Zoltán a parlamenti frakciók vezetőitől. A képviselőcsoportok nem reagáltak a politikus megkeresésére.

Államtitoksértés miatt feljelentést tett Székely Zoltán

Itthon2001.10.25, 12:03

Államtitoksértés gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen Székely Zoltán független országgyűlési képviselő a Legfőbb Ügyésznél a napokban. A képviselő szerint ugyanis jogtalanul foglaltak le egy korábbi házkutatás során irodájában szigorúan titkosminősítésű iratokat.

Elhunyt Székely Zoltán hegedűművész

Kultúra2001.10.08, 16:36

Október 5-én Kanadában, kilencvenhét éves korában elhunyt Székely Zoltán hegedűművész, a század egyik legnagyobb magyar hegedűse, Bartók közeli barátja, a világhírű Magyar Vonósnégyes primáriusa.

Nem követett el zártörést Székelyt

Itthon2001.10.05, 11:03

Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentették a zártöréssel vádolt Székely Zoltán országgyűlési képviselőt. A volt kisgazda vesztegetési ügyét decemberben tárgyalják.

Előzetes letartóztatásban is jár a képviselői tiszteletdíj

Itthon2001.10.04, 07:00

Majdnem egy tucat kisgazda hiányzott szeptemberben a parlamenti szavazásokról az Országgyűlés informatikai osztályának számítógépes adatbázisa szerint. Székely Zoltán még előzetes letartóztatása idején kérvényezte: fogadják el igazoltnak távollétét, így ő megkapja teljes tiszteletdíját. Szabadi Béla ezt eddig nem kérte, így havi tiszteletdíjának harmada jár neki.

Székely Zoltán kétperceseket ír

Itthon2001.09.27, 19:15

Székely Zoltán jelenleg házi őrizetben lévő független országgyűlési képviselő papírra vetett kétperces parlamenti hozzászólásokkal kíván részt venni a parlamenti munkában.

December elején kezdődik Székely pere

Itthon2001.09.24, 18:21

December 5-én kezdődik Székely Zoltán büntetőpere. A volt kisgazda képviselőt vesztegetéssel vádolja az ügyészség. Székely ügyvédje szerint még az év végéig megszülethet az elsőfokú ítélet.

Az ügyészség tagadja Székely Zoltán vádjait

Itthon2001.09.12, 18:04

A korrupcióval vádolt képviselő, Székely Zoltán szerint több törvényt is megsértett az ügyészség az ellene folytatott nyomozás során. Az ügyészség szerint szabályosan jártak el a képviselő elleni vizsgálatok során.

Székely dolgozni szeretne

Itthon2001.09.09, 22:39

Újabb beadványban kéri a házi őrizet megszüntetését Székely Zoltán a bíróságtól - tudta meg a Népszava Futó Barnabástól, a képviselő ügyvédjétől. Legutóbb az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig hosszabbították meg a vesztegetéssel vádolt, a kisgazda frakcióból kizárt képviselő házi őrizetét. Az indoklás szerint továbbra is tartani kell attól, hogy Székely megszökne vagy elrejtőzne, illetve megkísérelné meghiúsítani a büntetőeljárás sikerét.

Tanúként hallgatták ki Székely Zoltánt

Itthon2001.08.14, 16:59

Tanúként hallgatta ki a házi őrizetes Székely Zoltánt a Pest Megyei Főügyészség a szigetszentmiklósi környezetszennyezési üggyel kapcsolatban.

Tanúként hallgatják ki Székelyt

Itthon2001.08.13, 13:53

Kedden tanúként hallgatja ki a házi őrizetes Székely Zoltánt a Pest Megyei Főügyészség a szigetszentmiklósi környezetszennyezési üggyel kapcsolatban. A Fővárosi Bíróság engedélyezte Székely Zoltán egykori kisgazda, most független képviselőnek, hogy elhagyja lakhelyét.

Megszüntették a nyomozást Balla Dániel ellen

Itthon2001.08.04, 15:00

Megszüntette a rendőrség a nyomozást a Székely Zoltánt lebuktató Balla Dániel ügyében. A vállakozót Székely jelentette fel környezetszennyezés miatt.

Ősszel már nyomkövetővel járkálhatnak a házi őrizetesek

Itthon2001.08.03, 14:04

Tavaly július 1-je óta alkalmazzák a házi őrizetet. Egyelőre még csak kevés előzetesben lévő személy van házi őrizetben, mivel a rendőrségnek nincs elég kapacitása ellenőrizni a gyanúsítottakat. Az ismertebb gyanúsítottak közül jelenleg a vesztegetéssel gyanúsított Székely Zoltán független országgyűlési képviselő és a Globex két sikkasztással vádolt vezetője van házi őrizetben. Hamarosan Magyarországon is bevezetik a karpereces nyomkövetőt, ami jelzi, ha a gyanúsított letér a számára kijelölt útvonalról.

Előző
  • 1
Következő