Székely Zoltán

címke rss
Néhány köteg tízezressel indult a kisgazdák leszalámizása

Néhány köteg tízezressel indult a kisgazdák leszalámizása

Saját pártját és a kormánykoalíciót vezető Fideszt is meglepte állítólag annak idején a hír, amikor éppen 15 évvel ezelőtt, 2000. október 12-én húszmillió forint kenőpénz átvételekor tetten érték a kisgazda Székely Zoltánt. Ő volt az első parlamenti képviselő, akit a rendszerváltás után korrupcióért jogerősen elítéltek. Három évet ült.

Emberölés lett a kisgazda Székely Zoltán vesztegetéséből

Itthon2008.06.03, 01:26

Elírta a Fővárosi Bíróság bírája, a móri ügyben is eljáró Varga Zoltán a vesztegetésért elítélt Székely Zoltán egykori kisgazda képviselő kegyelmi kérvényét: a fölterjesztésben Székely úgy szerepel, mintha emberölés bűntettében marasztalták volna el - írta a keddi Népszabadság.

Perújítást kérnek Székely ügyében

Itthon2002.12.18, 06:28

Súlyosan törvénysértőnek tartja a Székely Zoltán elleni büntetőeljárást védője. Szerinte törvénytelenül hallgatták le Székely magánbeszélgetéseit, majd a képviselő mentelmi jogát megsértve, már annak felfüggesztése előtt nyomozni kezdtek ellene. Az ügyvéd felülvizsgálati kérelmet terjeszt be, és egyidejűleg perújítást kezdeményez a Fővárosi Bíróságon.

Hat évet kapott Székely Zoltán

Itthon2002.12.12, 10:54

A Legfelsőbb Bíróság hat év börtönnel és kilenc millió forint pénzbüntetéssel sújtotta Székely Zoltán volt kisgazda, majd független képviselőt. A volt politikust májusban első fokon hat évre ítélték kétrendbeli hivatali vesztegetés miatt.

Jogerősen hat évet kapott Székely Zoltán

Itthon2002.12.12, 14:17

Hat év fogházra és mellékbüntetésként kilenc millió forint pénzbüntetésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság az egykori kisgazda, majd független politikust, Székely Zoltánt. Az ítélet jogerős. Székely Zoltán az összes tárgyaláson tagadta a bűnösségét, azt állította, hogy nem kért és nem is fogadott el kenőpénzt.

Újra bíróság előtt Székely Zoltán

Itthon2002.12.05, 11:42

Csütörtökön megkezdődött Székely Zoltán volt kisgazda képviselő büntetőpere a Legfelsőbb Bíróságon. Májusban első fokon hat évre ítélték kétrendbeli hivatali vesztegetés miatt a volt politikust. Az ügyészség a nem jogerős ítélet súlyosbítását, Székely felmentését kéri az újabb perben.

A jövő év közepéig lezárnák a nagy pereket

Itthon2002.11.22, 07:36

A Legfelsőbb Bíróságon jövő év közepéig lezárják többek között Tasnádi Péter, Székely Zoltán és Dietmar Clodo ügyét, hogy ne kerüljenek a büntetőperek a hamarosan munkába álló ítélőtáblákhoz. Jövő nyáron így is legalább 19 ezer különböző perre számíthatnak a három ítélőtábla bírái.

Két hét múlva Székely-per másodfokon

Itthon2002.11.20, 17:08

December 5-re tűzte ki Székely Zoltán, a vesztegetéssel vádolt, és első fokon nem jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélt volt kisgazda országgyűlési képviselő büntetőperének másodfokú tárgyalását a Legfelsőbb Bíróság.

Súlyosabb büntetést javasolnak Székelynek

Itthon2002.09.24, 17:09

Részben felderítetlennek tartja a Legfőbb Ügyészség a Székely Zoltán volt országgyűlési képviselő ügyét - derül ki az ügyészségi átiratból, amelyet az a másodfokú tárgyalásra küldtek. A vádhatóság szerint vannak olyan bizonyítékok, amelyek beszerzését a bíróság elmulasztotta.

Előző
Következő