Szeghalmi Bálint

címke rss

"Háborús hangulat van a Tour de France-on" - a horrorba illő bukások okai

Több mint egy hete rajtolt el a Tour de France, és szinte nem volt olyan nap, amikor ne lett volna bukás. Több kerékpározó szerint annak tudható be a sok esés, hogy a szervezők eltértek az eddig megszokott programtól, és nem rostálták meg idejekorán a mezőnyt. A verseny ráadásul egyre népszerűbb, rengeteg szurkoló van a pálya szélén, és a média is minél közelebb szeretne lenni a kerékpározókhoz, így fordulhatott elő, hogy két versenyzőt is elütött a francia tévé egyik autója. Szeghalmi Bálint szerint politikai megfontolások miatt is romlott a Tour biztonsága.

"Vasággyal együtt húsz kiló, hétliteres a tüdeje" - a kifütyült Contador a Tour favoritja

Sport2011.07.02, 13:30

A szakma egyértelműen Alberto Contador győzelmét várja az idei Tour de France-on is, a spanyol kerékpáros a negyedik győzelméért küzd a szombaton kezdődő francia körversenyen, annak ellenére, hogy a Giro d'Italián aratott sikere miatt a fáradtságra hivatkozva ő nem érzi magát favoritnak. A doppingolással vádolt bringást kifütyülték a franciák a csapatbemutatón, és a hegyi szakaszokon akár veszélyesek is lehetnek rá a szurkolók.

Doppingügye ellenére benevezték Contadort a Giróra

Sport2011.04.21, 19:10

A háromszoros Tour de France-győztes Alberto Contadort is benevezték a május hetedikén rajtoló Giro d'Italia profi kerékpáros körversenyre.

"Kenyéren és vízen is végig lehet menni a Touron" - interjú Szeghalmi Bálint kerékpározóval

Sport2011.04.18, 13:16

Szeghalmi Bálint túl van pályafutása két legnagyobb versenyén, és bár a Lampre-ISD magyar kerékpározója nem fejezte be a flandriai körversenyt és a Párizs-Roubaix-t sem, elégedett, és szerinte szüksége van a fejlődéshez az ilyen versenyekre. Bodrogi László után Szeghalmi a második magyar bringás, aki a Pro Tour-sorozatban szerepel, Alessandro Petacchival a világ egyik legjobb csapatában versenyez, ezáltal rendszeresen felkeresik a doppingellenőrök. Szeghalmi szerint, ha ennyire szigorúan vennék az ellenőrzéseket mindenhol, akkor más sportágakban is több lenne a pozitív teszt.

Szeghalmi nem ért célba a 98 éves kerékpárversenyen

Archívum2011.04.04, 00:10

A hazai közönség előtt versenyző belga Nick Nuyens nyerte a világ egyik leghíresebb és legrangosabb egynapos országúti kerékpáros viadalát, a vasárnap rendezett flandriai körversenyt. A mezőny egyetlen magyar indulója, az olasz Lampre színeiben versenyző Szeghalmi Bálint nem ért célba.

Megszűnik a magyar kerékpár-bajnok csapata

Archívum2007.08.27, 22:05

Megszűnik a Team Cornix országúti kerékpáros csapat, mert a magyar szövetség a bajnokságot megnyerő versenyzője, Szeghalmi Bálint helyett Bodrogi Lászlót nevezi a stuttgarti világbajnokságra.

Ausztrál győzelem a Tour de Hongrie-n

Archívum2007.07.28, 22:52

Az ausztrál Andrew Bradley sikerével ért véget a GDHS Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny. A legeredményesebb magyar kerékpáros a negyedik helyen végzett Szeghalmi Bálint (Cornix) lett.

Jól kezdtek a magyarok a hazai Touron

Archívum2007.07.24, 19:27

Legjobb magyarként Ivanics Gergely (Cornix) a második helyen végzett a GDHS Tour de Hongrie kerékpárverseny első szakaszán. Az első az ausztrál Andrew Bradley lett, a magyar bajnoki cím védője, Szeghalmi Bálint (Cornix) ötödikként haladt át a célvonalon.

Bodrogi hátránya 12 centi és egy frissítő volt

Sport2007.07.01, 22:22

Bodrogi László, a Crédit Agricole versenyzője nagy meglepetésre vereséget szenvedett a kerékpáros országos bajnokság mezőnyversenyében, a viadalt Szeghalmi Bálint (Team Cornix Pécs) vitatott körülmények között, 12 centi előnnyel nyerte.

Petacchi volt a leggyorsabb az olasz szezonnyitón

Sport2007.02.11, 14:59

A kiváló olasz sprinter, Alessandro Petacchi nyerte a profi kerékpáros olasz szezonnyitót, az etruszk egynapos viadalt. A legjobb magyar Szeghalmi Bálint lett, ő a 27. helyen ért célba.

Tour de Hongrie: Szeghalmi 5. a mezőkövesdi szakaszon

Sport2005.08.05, 16:49

A német Robert Kriegs nyerte a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny pénteki, negyedik szakaszát, Szeghalmi Bálint az ötödik lett. Az összetettben továbbra is a brit Hamish Haynes vezet.

Előző
  • 1
Következő