Szegedi Városi Bíróság

címke rss

Ablakon át szökött meg egy vádlott a bíróságról

Megszökött egy vádlott a szegedi bíróságról, miután öt év börtönre ítélte a bíró. Az orgazdaság és hivatalos személy elleni erőszak miatt elítélt férfi a bíróság földszinti ablakán ugrott ki még öt nappal ezelőtt. Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, de eddig nem tudták elfogni.

Előzetesben a gyermekeit verő szegedi férfi

Itthon2008.07.11, 19:52

Előzetes letartóztatásba helyezte a Szegedi Városi Bíróság pénteken azt a férfit, aki néhány napja bejelentette a Szegedi Rendőrkapitányságon, hogy 8 éves kisfia eltűnt; a gyermek később azt mondta a rendőröknek, hogy azért szökött el, mert verte az apja.

Egy év felfüggesztett kapott a szegedi ápoló

Itthon2007.10.29, 13:18

Jogerősen egy év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Szegedi Városi Bíróság hétfőn azt a szakápolót, aki nem megfelelő vércsoportú transzfúziót adott egy betegnek, aki ennek következtében másnap elhunyt, 2006-ban. Az ügy tárgyalása hétfőn kezdődött el a Szegedi Városi Bíróságon, amelynek kezdetén a vádlott részben bűnösnek vallotta magát.

Meghosszabbították Zuschlag előzetes letartóztatását

Itthon2007.10.19, 14:01

Újabb három hónapra rács mögött maradhat Zuschlag János, a Szegedi Városi Bíróság ugyanis pénteken döntött előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról. Közben felvetődött a gyanú, hogy nem csak állami, de uniós pénzekhez is hozzájuthattak a Zuschlag-ügyben érintett szervezetek. A külföldi ifjúsági programokat támogató EU-pályázatokon, a Népszabadság szerint legalább hat olyan szervezet nyert összesen mintegy 20 millió forintot, amelynek a vezetője gyanúsított a pályázati pénzek szabálytalan felhasználásáról szóló ügyben.

Előzetesben a Zuschlag-ügy újabb gyanúsítottja

Itthon2007.10.04, 14:11

A Zuschlag-ügy újabb gyanúsítottjának előzetes letartóztatását rendelte el a Szegedi Városi Bíróság: az egykori országgyűlési képviselő és személyi titkára után Zuschlag megyei közgyűlési frakciótársa, Katus Ferenc is rács mögé került. Közben Mesterházy Attilát, az MSZP frakcióvezető-helyettesét is tanúként hallgatták ki az ügyben.

Felfüggesztett börtönt kapott Mehmet Tüysüz

Itthon2007.08.08, 13:07

Embercsempészet, közokirat-hamisítás és kiskorú elhelyezésének megváltoztatása bűntettében találta bűnösnek Mehmet Tüysüzt a Szegedi Városi Bíróság. A gyermekét 2004-ben Törökországba csempésző, majd a kisfiú hazahozatala után Magyarországra utazó és ekkor letartóztatott férfi két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott jogerősen.

Toroczkai megúszta a szabálysértési bírságot

Itthon2007.05.04, 19:11

A Szegedi Városi Bíróság jogerős döntése alapján nem kell megfizetnie Toroczkai Lászlónak azt a 40 ezer forintos pénzbírságot, melyet gyülekezési joggal való visszaélés miatt szabott ki rá a szegedi rendőrkapitányság tavaly novemberben.

Pénzbüntetésre ítélték a jegyzetmásolókat

Itthon2006.11.23, 17:36

Nem jogerősen 125 ezer forint pénzbüntetésre ítélte csütörtökön a Szegedi Városi Bíróság azt a férfit, akinek üzletében egyetemi jegyzeteket fénymásoltak. Az illetőt a Szegedi Tudományegyetem egyik oktatója jelentette fel.

Ősszel folytatódik a szegedi betegcsere-per

Itthon2006.03.20, 18:02

Szeptemberre napolta el a Szegedi Városi Bíróság hétfőn a szegedi betegcsere-ügy tárgyalását, mivel a bizonyítás folytatásához szükséges szakértői vélemények nem készültek el.

Beismerték tettüket Karcsika Törökországba csempészői

Itthon2005.09.14, 18:45

Beismerte tettét mind a hat vádlott, aki az ügyész szerint részt vett Tüysüz Mehmet Karcsika Törökországba csempészésében; ellenük a Szegedi Városi Bíróságon szerdán megszületett az egyelőre nem jogerős ítélet.

Lemondott a domaszéki polgármester

Itthon2005.04.12, 20:42

A keddi testületi ülésen benyújtotta lemondását Börcsök Lajos domaszéki polgármester, akit 2004 tavaszán ítélt jogerősen 378 ezer forint pénzbüntetésre sikkasztás és hivatali visszaélés miatt a Szegedi Városi Bíróság.

Hat évre ítéltek első fokon csalásért egy papot

Itthon2003.03.11, 14:52

Első fokon hat év börtönbüntetésre ítélt egy szentesi görögkeleti papot a Szegedi Városi Bíróság. A vád szerint a pap és társai úgy adtak el egyházi ingatlanokat, hogy az ügyletekből több vállalkozónak, pénzintézetnek és az államnak is kára származott.

Rabot ítéltek börtönre Szegeden

Itthon2002.09.05, 20:25

Két év hat hónap börtönre ítélte az 1998. évi kaposvári orvosgyilkosságért fegyházbüntetését töltő Daxner Gábort a Szegedi Városi Bíróság csütörtökön, mert bizonyítottnak látta, hogy a vádlott a börtönben bicskával rátámadt a zárkaőrre; az ítélet nem jogerős.

Nyomozás a Balogh Lászlót ért telefonos fenyegetés miatt

Itthon2002.08.09, 16:43

A Szegedi Városi Bíróság nyomozást indított Balogh László MDF-es parlamenti képviselő feljelentése kapcsán. A miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság elnökének bejelentése szerint egy ismeretlen nő telefonon többször is trágár megjegyzéseket tett rá.

Fogház a csecsemőverő ápolónőnek

Itthon2002.05.29, 13:25

Két évre felfüggesztett tíz hónapos fogházbüntetést kapott az az ápolónő, aki durva bánásmóddal súlyos sérüléseket okozott egy csecsemőnek. A szegedi nővért emellett három évre eltiltották foglalkozásától. A Szegedi Városi Bíróság nem jogerős ítélete ellen ápolónő enyhítésért fellebbezett.

Bíróságon az ittasan gázoló férfi

Itthon2002.02.20, 10:21

A Szegedi Városi Bíróságon szerdán megkezdődött egy 48 éves sándorfalvai férfi büntetőpere, akit azzal vádol az ügyészség, hogy tavaly júliusban ittas állapotban több ember halálához vezető közlekedési balesetet okozott Ópusztaszeren. A balesetben két gyermek és a nagymamájuk életét vesztette.

Elítélték a repülőgépeket tükörrel elvakító férfit

Itthon2002.01.30, 13:25

Felfüggesztett fogházra ítélt a Szegedi Városi Bíróság szerdán egy nyugdíjas férfit, mert bizonyítottnak látta, hogy a szegedi repülőtér közelében lévő házából rendszeresen tükrözéssel próbálta elvakítani a fel-és leszálló gépek pilótáit. Az ítélet nem jogerős.

Elítélték a szentesi polgármestert

Itthon2002.01.14, 18:12

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a szentesi polgármestert és két vádlott-társát a Szegedi Városi Bíróság hétfőn; az ítélet nem jogerős. Szirbik Imre polgármester harmadrendű vádlott és két társa, az elsőrendű vádlott K. Gy., valamint a másodrendű vádlott P. Z. egyformán egy év és hat hónap börtönbüntetést kapott, amelynek letöltését a bíróság két év próbaidőre felfüggesztette.

Orvosokat, asszisztenseket ítélt el a bíróság Szegeden

Itthon2001.09.20, 20:43

Orvosokat, asszisztenseket ítélt el első fokon a Szegedi Városi Bíróság különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt csütörtökön.

Előző
  • 1
Következő