Szegedi Tudományegyetem

címke rss
Tudja-e, melyik a gyémánt után a legnagyobb keménységű ásvány?

Tudja-e, melyik a gyémánt után a legnagyobb keménységű ásvány?

A Szegedi Tudományegyetem gyűjteményében is megtalálható a korund (alumínium-oxid), amely a gyémánt után a legnagyobb keménységű ásvány – tájékoztatta szerkesztőségünket a Szegedi Tudományegyetem (SZTE). Az „Év fajai" programsorozathoz csatlakozva, a Magyarhoni Földtani Társulat 2016-tól évente kihirdeti az „Év ásványa" cím nyertesét, ami a három jelöltből álló szavazás eredményeként 2024-ben a korund lett.

A károsanyag-kibocsátást csökkentő fűtési megoldást fejlesztenek Szegeden

Tudomány2023.11.10, 12:07

Szinte minden típusú tüzelőberendezésnél egyszerűen használható, a károsanyag-kibocsátást csökkentő, a fűtési hatékonyságot javító megoldást fejlesztenek ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói.

Nemzetközi rakétaépítő versenyre készülnek Szegeden

Tudomány2023.10.28, 13:43

A Szegedi Tudományegyetem több egyetemi kart is érintő rakétaépítő-projekt fontos állomás azon az úton, amely komoly légkörkutatási probléma megoldásához is vezethet – tájékoztatta szerkesztőségünket az oktatási intézmény pénteken. A hallgatók a rakétatervezés és -építés során az egyetemen tanultakat is hasznosíthatják, illetve a gyakorlatban próbálhatják ki elméleti ismereteiket.

A szegedi egyetemre látogat Karikó Katalin

Itthon2023.10.06, 10:19

Jövő héten csütörtökön Szegedre látogat egyetemünk Nobel-díjas kutatóprofesszora, köszöntsük együtt a rektori épület előtt professzor asszonyt és gratuláljunk közösen mi is! – olvasható a Szegedi Tudományegyetem Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Karikó Katalin: A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat

Tudomány2023.10.02, 13:36

A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat - mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.

Az űrben és a Földön is működik a hazai fejlesztésű műhold

Tudomány2023.07.05, 10:39

A Szegedi Tudományegyetem űrkutatási tevékenységének fontos eleme, hogy minél több gyakorlati kutatásban részt vegyenek a Szegedi Tudományegyetem hallgatói és oktatói, tájékoztatta az oktatási intézmény szerdán szerkesztőségünket. A legutóbbi sikert a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem MRC-100 műholdja kapcsán érték el a szegediek, akiknek fejlesztései és kísérletei az űrben és a Földön is működnek.

Szegeden észlelték elsőként az új magyar kisműholdról érkező jeleket

Tudomány2023.06.23, 13:50

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói észlelték elsőként Magyarországon az MRC-100 projekt során fejlesztett, új hazai kisműholdról érkező jeleket - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága pénteken az MTI-t.

A vörösiszap kezelésének hatékonyabb megoldásán dolgoznak magyar kutatók

Tudomány2023.06.17, 09:26

A timföldgyártás egy veszélyes mellékterméke, a vörösiszap kezelésére dolgoznak ki új megoldást a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Sipos Pál professzor vezetésével működő kutatócsoportjának munkatársai a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatóságának tájékoztatása szerint.

Hazai kutatók találtak lehetséges gyógymódot a depresszió enyhítésére

Tudomány2023.05.09, 18:11

A Szegedi Tudományegyetemen, Dr. Berényi Antal által vezetett MTA-SZTE „Lendület" Oszcillatorikus Neuronhálózatok laboratóriumában végzett kutatás új terápiás lehetőségeket jelenthet a depresszió kezelésében – tájékoztatta szerkesztőségünket kedden az oktatási intézmény. A tanulmány eredményei az idegsejtek köré épülnek, amelyek elektromos jeleket bocsátanak ki az információ továbbításához.. A Neuron folyóiratban közzétett tanulmány szerint az agyi gamma oszcillációk helyreállítása a szaglógumóban és az ahhoz kapcsolódó, a szaglás és az érzelmek feldolgozásáért felelős limbikus rendszerben képes lehet enyhíteni a depresszió tüneteit.

Új módszert fejlesztettek ki a rokonsági kapcsolatok azonosítására

Tudomány2023.03.16, 10:39

Az archeogenetikai vizsgálatokat jelentősen megkönnyítő új módszert közöltek a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Gyermekgyógyászati Klinika kutatói, az SZTE Genetikai Tanszékével és az MKI Archeogenetikai Kutatóközpontjával együttműködésben – tájékoztatta szerkesztőségünket csütörtöki közleményében a Szegedi Tudományegyetem.

Műholdfelvételekkel elemzik a földrengések következményeit

Tudomány2023.03.09, 14:01

Természeti katasztrófák okozta károk felmérését, így a földrengések következményeinek vizsgálatát is segítik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) geográfusainak műholdas kutatásai - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t csütörtökön.

Modern hálózati védelmi megoldásokat fejlesztettek hazánkban

Tudomány2023.02.12, 15:36

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közreműködésével fejlesztett a Balasys IT Zrt. korszerű technológiákat ötvöző, ipari környezetre optimalizált kiberbiztonsági feladatokat ellátó hálózati védelmi megoldásokat - tájékoztatott a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.

Világszínvonalú hallássegítő csúcstechnológiát fejlesztenek hazánkban

Tudomány2023.02.03, 09:42

Alacsony kockázat, óriási siker. Így jellemezhetők azok a hallásjavító műtétek, amelyekből több mint ezret végeztek már el a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjában. A süketen született kisgyermekeken segít és az időskori hallásvesztésre is megoldást jelent a cochlear implantátum – tájékoztatta szerkesztőségünket az SZTE.

Hazai kutatók reformálják meg a gerincgyógyászati diagnosztikát

Tudomány2023.02.01, 09:21

A gerincgyógyászati diagnosztikát segítő informatikai megoldáson dolgoznak együttműködésben a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói. Az intézmény tájékoztatása szerint megreformálják a gerincgyógyászati diagnosztikai folyamatot, amely támogatja a gyógyítást, elősegíti az orvos-beteg kommunikációt, javítja a betegellátás minőségét.

Drasztikus időjárásváltozás jöhet a következő évtizedekben hazánkban

Tudomány2023.01.12, 11:58

A Szegedi Tudományegyetem klimatológusai a Hungarian Geographical Bulletin-ben publikálták kutatási eredményeiket, amelyek alapján már a következő évtizedekben döntő időjárási változásokra kell felkészülni az egész Dél-alföldi régióban. Ezek hatására jelentősen átalakul többek között a fűtési és a hűtési energiafelhasználásunk és több lesz az extrém időjárási esemény is az évszázad végére – jelezték közleményükben a SZTE kutatói.

Az egészséges öregedést kutatja egy új magyar fejlesztés

Tudomány2022.12.17, 15:22

Kétmilliárd forintos támogatási keretből speciális kutatói infrastruktúrákat hoznak létre a Magyar Molekuláris Medicina Kiválóság Központban (HCEMM), amely bekapcsolódott a Nemzeti Laboratóriumok hálózatába is.

A Dél-Alföld mélyén található ősi vulkánokat vizsgálják az SZTE geológusai

Tudomány2022.12.13, 20:17

Külföldi kutatócsoportokkal együttműködve vizsgálják a Dél-Alföld mélyén található vulkánokat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) geológusai, eredményeik segítik a jelenleg is aktív tűzhányók működésének megértését, valamint a mélyfúrások tervezését - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Komoly kincseket rejthetnek a Dél-Alföld mélyén található vulkánok

Tudomány2022.12.12, 11:50

Több kilométer magas hegyvonulatok és mély völgyrendszerek, valamint többmillió éve kihűlt vulkánok is húzódnak a Dél-Alföld sík felszíne, a földtörténeti viszonylatban fiatalnak mondható üledékes kőzetek alatt. A Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézetének kutatói különleges módszerekkel, nemzetközi kutatócsoportokkal együttműködve vizsgálják az aljzatot és annak összetételét, felfedezéseik eddig ismeretlen geológiai folyamatokat és képződményeket tárhatnak fel – tájékoztatta szerkesztőségünket a Szegedi Tudományegyetem hétfőn.

Elkészült a Műegyetem legújabb kisműholdja, amely májusban indul a kozmoszba

Tudomány2022.12.05, 18:29

Elkészült a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kutatóinak legújabb kisműholdja, az MRC-100, amely a Föld körüli elektroszmogot vizsgálja majd. Az űreszközt a tervek szerint 2023 májusában bocsátják fel az űrbe.

Szenzációs felfedezés: megvan Mátyás király DNS-e, azonosíthatják a maradványait

Tudomány2022.11.22, 20:03

A magyar történelem egyik leghíresebb, ám legrövidebb életű uralkodócsaládja, a 15. század második felében Magyarországot a kor európai nagyhatalmává tevő Hunyadiak archeogenetikai kutatását még 2014-ben kezdték el. A nemzetközi kooperációban zajló kutatás, amelyben a Szegedi Tudományegyetem, a Magyarságkutató Intézet, a Pécsi Tudományegyetem, továbbá a Magyar Igazságügyi Kutatóintézet szakemberei, valamint a horvát Kulturális és Médiaügyi Minisztérium, illetve a Praxis Genomics LLC kutatói vettek részt, kétséget kizáró bizonyossággal azonosította Hunyadi Mátyás fiának és a király által megtett örökösének, Corvin Jánosnak, valamint ...

Együttműködésre lépett a Gránit Bank és a Szegedi Tudományegyetem

Gazdaság2022.11.17, 14:18

Stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá 2022. november 17-én a Szegedi Tudományegyetem és a GRÁNIT Bank Zrt. vezetői. A szerződés szakmai gyakornoki helyeket, közös ösztöndíjprogramot és edukációs pénzügyi előadásokat biztosít az egyetemi hallgatók támogatása és pénzügyi tudatosságának erősítése céljából.

Matematikai modellezés az új Egészségbiztonság Nemzeti Laboratóriumban

Tudomány2022.11.05, 10:50

Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium néven járványok előrejelzésére, megelőzésére, matematikai modellezésére, a kórokozókkal és az invazív fajokkal kapcsolatos ökológiai kockázatok feltárására, digitális egészségügyi adatok elemzésére alakult kutatói hálózat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vezetésével - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerkesztőségünket.

Vajon a Neander-völgyi ősember is tudott már beszélni?

Tudomány2022.10.09, 10:47

A fiziológiai és orvosi Nobel díjjal elismert svéd Svante Pääbo, több évtizedes kutatásai során arra kereste a választ, hogy a mai embert, a Homo sapienst mi különbözteti meg a többi emberfélétől, például a vele sokáig együtt élő neandervölgyi embertől. Kutatásai során olyan módszereket fejlesztett ki, amellyel ősi csontleletekből az örökítő anyagra, a DNS-re vonatkozó adatok gyűjthetők. Ezt az eljárást használják a Szegedi Tudományegyetem kutatói is – tájékoztatta szerkesztőségünket a Szegedi Tudományegyetem (SZTE).

Új magyar módszer az erdőtüzek előjelzésére

Tudomány2022.09.27, 20:45

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) geográfusai évek óta dolgoznak egy olyan módszer fejlesztésén, amely hatékonyabbá teheti a kialakult erdőtüzek elleni védekezést, és segítheti azok előfordulásának előrejelzését is - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-t.

Arany nanoszerkezetek segíthetik a daganatok korai felismerését

Tudomány2022.09.01, 15:35

Szegedi kutatók munkája nyomán a jövőben akár a szervezetbe fecskendezett nanoarannyal is diagnosztizálhatják a szakemberek a korai rákot - tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) csütörtökön az MTI-t.

Fantasztikus eredményt hozott Szent László és III. Béla maradványainak genetikai azonosítása

Tudomány2022.09.09, 16:06

Több évtizedes vita végére kerülhet végre pont: modern módszerekkel azonosították több Árpád-házi uralkodó földi maradványait. A Szegedi Tudományegyetem kutatói csontmaradványokat vizsgáltak és a DNS-minták segítségével értek el kézzelfogható eredményeket. Ezzel olyan biztos kiindulópontokat fedeztek fel, amelyeket módszeresen be lehet majd építeni a magyar történeti kutatásokba is. A téma kapcsán nemzetközi publikációkat is jegyző szakemberekből álló csapat többek között Szent László, III. Béla, Mátyás király és András magyar királyi herceg pontos temetkezési helyével és szokásaival, illetve letűnt uralkodóink arcvonásaival kapcsollatban ...

Meglepő összefüggést találtak a szálló por és az úthálózatok között

Tudomány2022.08.30, 08:34

Hogyan függ össze a levegőben található szálló por mennyisége a közlekedéshálózat sűrűségével? Többek között erre a kérdésre keresték a választ a Szegedi Tudományegyetem geográfusai, akik a közlekedési hálózatok térbeli jellemzőinek levegőminőségre gyakorolt hatásait mutatják be egy rangos nemzetközi folyóiratban publikált tanulmányukban - tájékoztatta szerkesztőségünket a Szegedi Tudományegyetem.

Aszály előrejelző rendszert dolgoztak ki a Szegedi Tudományegyetemen

Tudomány2022.07.19, 07:35

Az aszály mérésére és előrejelzésére dolgoztak ki országosan használt eljárást a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék kutatói - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Súlyosan visszaéltek Karikó Katalin nevével

Tudomány2022.07.13, 18:00

Visszaéltek Karikó Katalin nevével és fényképével gombás megbetegedésekkel kapcsolatos szerek, készítmények reklámjában.

Csalók élnek vissza Karikó Katalin nevével és képével

Itthon2022.07.13, 17:49

Közleményt adott ki a Szegedi Tudományegyetem, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy Prof. Dr. Karikó Katalin nevével és képével visszaélnek.

A Francia Természettudományi Akadémia tagjává választották Karikó Katalint

Tudomány2022.06.18, 14:57

A Francia Természettudományi Akadémia (Académie des Sciences) tagjává választották Karikó Katalint, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) alumnáját és kutatóprofesszorát - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-t.

Trópusi lepkék várják a látogatókat a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjében

Itthon2022.04.29, 10:36

Újra megnyitja kapuit vasárnap a Szegedi Tudományegyetem arborétumának lepkekertje, ahol az állatvilág repülő virágai, trópusi pillangók figyelhetők meg karnyújtásnyi távolságból. Németh Anikó igazgató pénteken az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a bábok a hét közepén érkeztek meg Costa Ricából, néhány lepke már ki is kelt és röpköd.

Újabb műtüdőre kapcsolt kismama gyógyult meg a szegedi klinikán

Tudomány2022.04.11, 11:51

Gyógyultan távozott otthonába az SZTE SZAKK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Intenzív Osztályáról az a két kismama, akiket 2021 decembere és 2022 februárja között a koronavírus-járvány okozta súlyos tünetek következményeként ECMO gépek segítségével műtüdőre kapcsolva láttak el a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ munkatársai. A sort 2022 áprilisában egy harmadik, szegedi anyuka követte, akit hasonló módon kezeltek az egészségügyi intézményben. Őt több mint 100 nap után engedték haza - írja a Szegedi Tudományegyetem által kiadott közlemény.

A napenergia újszerű hasznosítását vizsgáló kutatás indul Szegeden

Tudomány2022.03.18, 14:27

Az Európai Kutatási Tanács (ERC - European Research Council) 2 millió eurós támogatásával a napenergia újszerű hasznosítását vizsgáló, ötéves kutatási program indul Janáky Csaba vezetésével a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.

Komoly gyógyszerészeti fejlesztés indult ezen a hazai egyetemen

Tudomány2022.02.12, 07:45

A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) eddig elért eredményekre alapozó, négyéves komplex gyógyszerkutatási és -fejlesztési program indult a felsőoktatási intézményben. A gyógyszerfejlesztés folyamata a megfelelő beavatkozási és támadáspontok kijelölésével, valamint az ahhoz kapcsolódó kémiai-biológiai alapkutatási ismeretek összekapcsolásával kezdődik. 

Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen

Tudomány2022.01.27, 12:39

Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), szombaton a résztvevők előadásokat hallhatnak, érdekes kísérleteket láthatnak, bemutatkoznak a kutatócsoportok, s az is kiderül, milyen széles körben hasznosítható a fizikus diploma - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Kovalenko-medállal ismerik el Karikó Katalin és kutatótársa munkáját

Tudomány2022.01.24, 20:15

Karikó Katalin és kutatótársa, Drew Weissman kapja meg közösen az idei Kovalenko-medált, az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia (NAS) orvostudományi kutatásokért járó, kétévente odaítélt elismerését - jelentette be hétfőn az amerikai kormányt tudományos kérdésekben segítő testület.

Idegsejteket védő gyógyszerhatóanyagokat fejlesztettek Szegeden

Tudomány2022.01.04, 10:41

Idegsejteket védő, gyulladáscsökkentő új gyógyszerjelölt vegyületcsalád fejlesztésén dolgoztak uniós támogatással több mint négy éven át a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) szakemberei - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapocslati igazgatósága az MTI-t.

Különleges emlékérméket bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank

Gazdaság2021.11.12, 12:08

A Szegedi Tudományegyetem alapításának centenáriuma tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank 10 000 forint névértékű ezüst, valamint 2000 forint névértékű színesfém emlékérméket bocsátott ki a Szegedi Tudományegyetemen. Ezzel egyidejűleg 3 évre stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a két intézmény képviseletében Fendler Judit kancellár és Kandrács Csaba alelnök.

Hazai kutatók terveztek új kezelési stratégiákat gombafertőzésekre

Tudomány2021.10.24, 14:53

Különböző gombafertőzések hátterét vizsgáló és új kezelési stratégiák alapjait megteremtő kutatási program zárult le a Szegedi Tudományegyetemen és a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban - tájékoztatott a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatóság.

Szegedi gyökerei vannak az idei orvosi Nobel-díjnak

Tudomány2021.10.04, 19:49

Az idén orvosi-élettani Nobel-díjjal elismert kutatásoknak komoly szegedi gyökerei vannak, számos szálon kötődnek magyar kutatókhoz - hangsúlyozta az MTI-nek Jancsó Gábor, a Szegedi Orvostudományi Egyetem (SZTE) professzora annak kapcsán, hogy a hőmérséklet és az érintés érzékeléséért felelős receptorok felfedezéséért az amerikai David Julius és az Egyesült Államokban élő, libanoni születésű Ardem Patapoutian kapta az idei orvosi-élettani Nobel-díjat.

Hazai kutatók segítenek megelőzni a szívizom-károsodásokat

Tudomány2021.09.26, 10:21

A szív- és vázizomzat alkalmazkodó- és teljesítőképességét és regenerációját vizsgáló egymilliárd forintos, csaknem ötéves kutatási program fejeződött be a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vezetésével, tájékoztott a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.

Bővül az MCC: Szegeden alakítanak ki újabb tehetséggondozó központot

Unilife.hu2021.09.20, 17:32

A Mathias Corvinus Collegium legújabb regionális tehetséggondozó központja az egykori Bartók Béla Művelődési Ház felújított épületében fog létrejönni 2021 szeptemberében.

Felvételi 2021: Itt vannak az SZTE szakjainak ponthatárai

Unilife.hu2021.07.29, 11:14

Kihirdették a 2021. szeptemberében induló képzések ponthatárait. Összegyűjtöttük Nektek, hogy hány ponttal lehetett bejutni a Szegedi Tudományegyetemre!

A fenntartható fejlődésért dolgozott együtt három egyetem

Unilife.hu2021.07.20, 11:45

E-mobilitást segítő oktatási és kutatási projekt zárult le a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, a Neumann János Egyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen.

Rangos szaklap ír a szegedi kutatók rákkutatási eredményeiről

Tudomány2021.07.14, 13:33

A Nature Cancerben, vagyis a világ egyik legelismertebb szakmai lapjában publikálták legújabb, a tumorellenes immunterápia hatékonyságát vizsgáló kutatásuk eredményét a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei. Az eredmények közvetlenül alkalmazhatóak lehetnek majd a betegellátásban is.

Milyen ponthatárokra számíthatsz a pedagógusképzés képzési területen?

Unilife.hu2021.07.19, 16:05

A pedagógusképzésre jelentkezők körében évek óta az óvodapedagógiai, a tanítói, valamint a gyógypedagógiai szakok a legnépszerűbbek. Ha te is ezek valamelyikére jelentkeztél, de aggódsz, mert nem tudod milyen ponthatárra számíts, semmi gond. Ebben a cikkben összegyűjtöttük neked a hasznos infókat.

Milyen ponthatárokra számíthatsz műszaki képzési területen?

Unilife.hu2021.07.19, 16:07

A műszaki képzési terület legnépszerűbb szakjai a gépészmérnöki, a villamosmérnöki és a járműmérnöki szakok. Neked is erre esett a választásod, de nem tudod, hogy hány pontra számíts? Összeszedtük neked az elmúlt 5 év ponthatárait, hogy tudd mihez hasonlítani pontjaidat. Lássuk tehát, hol volt a léc a műszaki képzési területek TOP 3 szakjain az előző években!

Az iparban is hasznosítható funkcionális anyagokat fejlesztettek szegedi kutatók

Life.hu2021.07.01, 18:22

Újfajta energiatárolási módszerek és speciális érzékelők megalkotására is alkalmasak lehetnek azok a funkcionális anyagok, melyek fejlesztésén egy uniós projektben dolgoztak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói.

Megújult a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája

Itthon2021.06.25, 20:09

Több mint 1 milliárd forint kormányzati támogatásból megújult a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája. A Koraszülött Intenzív Osztály (PIC) áthelyezése és fejlesztése, a szülészet családbaráttá alakítása, az Újszülött és Gyermekágy Osztályok felújítása mind a Dél-Alföldi Demográfiai program célkitűzéseinek megvalósulását szolgálják.

Milyen ponthatárokra számíthatsz a bölcsészettudomány képzési területen?

Unilife.hu2021.07.19, 16:07

A bölcsészettudomány képzési terület legnépszerűbb szakjai közé tartozik a pszichológia, az anglisztika, valamint a közösségszervezés. Ha ezek egyikére jelentkeztél, de nem tudod, hogy milyen ponthatárra számíts, ne aggódj! Összeszedtük az elmúlt 5 év ponthatárait, hogy tudd mihez hasonlítani a saját eredményeidet.

Forradalmi műtéttel kezelik a tüdőrákkal küzdő betegeket az SZTE Sebészeti Klinikáján

Itthon2021.06.18, 13:05

Az egész világon egyedülálló az a műtéti eljárás, amely a tüdőbetegek ellátását segíti az SZTE Sebészeti Klinika Mellkassebészeti Osztályán. A Dr. Furák József és Dr. Szabó Zsolt által kidolgozott módszer egy, már korábbról ismert és alkalmazott, gépi lélegeztetésen alapuló, illetve egy viszonylag új, a beteg spontán légzésével történő műtéti technikák ötvözete. Az új eljárás eddig már közel 80 ember életminőségén javított.

A Szegedi Tudományegyetem kutatásokkal segíti a Kárpát-medence szárazodása elleni harcot

Itthon2021.06.17, 11:41

A Szegedi Tudományegyetem geográfus kutatói korszerű térinformatikai módszerekkel vizsgálják a Kárpát-medence szárazodásának okait, társadalmi és gazdasági következményeit. Kutatásaik rámutatnak, hogy az éghajlatváltozás hatásainak előrejelzése, következményeinek kivédése csak komplex földrajzi elemzésekkel lehet eredményes.

A világ legjobbjai közé kerültek be a hazai tudományegyetemek

Tudomány2021.06.13, 14:39

Kedd este hozta nyilvánosságra legfrissebb egyetemi rangsorát a londoni Quacquarelli Symonds cég. A világ legjobb felsőoktatási intézményeit összevető listára ezúttal is felkerült a Szegedi Tudományegyetem (551-561. kategória), a Debreceni Egyetem (591-600. kategória), az ELTE (651-700. kategória), a Pécsi Tudományegyetem a (651-700. kategória), a Budapesti Műszaki Egyetem (801-1000. kategória), a Corvinus  Egyetem és a Szent István Egyetem (801-1000 kategória), valamint a Miskolci Egyetem (1001-1200. kategória). 

Itt a rangsor, a Szegedi Tudományegyetem a legjobb magyar egyetem

Itthon2021.06.09, 09:53

A legfrissebb Quacquarelli Symonds (QS) ranglistán idén az 551-560. helyen áll a Szegedi Tudományegyetem. Ezzel az eredménnyel Magyarországon a legjobb egyetem lett.

Modern rákdiagnosztika a Szegedi Tudományegyetemen

Tudomány2021.06.09, 07:15

A daganatos elváltozások hatékony diagnosztikáját segítő laboratóriumot alakítottak ki uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) pathológiai intézetében - tájékoztatott a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.

Biogáz előállítására dolgoztak ki új módszert magyar kutatók

Tudomány2021.05.30, 13:57

A fűzfa biomasszájának energetikai hasznosítására, biogáz előállítására dogoztak ki új módszert a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai, a Szegedi Biológiai Kutatóközponttal (SZBK), az Agrár-Béta Mezőgazdasági Kft.-vel és a Kaposszekcsői Agrár-Biogáz Kft.-vel együttműködve. A biogáz előállítására a fermentáló tankokban szinte valamennyi szerves anyag alkalmas, így az állati eredetű trágya, az élelmiszeripari melléktermékek és hulladékok, az elpusztult állatok tetemei és a növények egyes részei, de felhasználható a háztartási szerves hulladék és a szennyvíziszap is.

A Szegedi Tudományegyetemre látogatott Dr. Karikó Katalin

Unilife.hu2021.05.27, 23:09

Kötetlen beszélgetésen vett részt Dr. Karikó Katalin a Szegedi Tudományegyetem vezetőivel. Az mRNS alapú vakcinák kutatásaival világhírnevet szerző biokémikus május 21-én látogatott az egyetemre, ahol a jövőbeli tudományos együttműködés lehetőségeiről is egyeztetett az intézmény kutatóival. Itt vannak a részletek!

Chatbot segíti a szegedi hallgatók mindennapjait

Unilife.hu2021.05.24, 18:46

Digitális alkalmazást fejlesztettek a Szegedi Tudományegyetemen, amely a hallgatók mindennapjainak megszervezésében áll rendelkezésükre.

Kettős jubileumot ünnepel a Szegedi Tudományegyetem

Tudomány2021.05.12, 16:02

Szellemi elődje, a kolozsvári jezsuita kollégium alapításának 440. évfordulóját és az egyetem Szegedre érkezésének centenáriumát ünnepli idén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE).

A közép-európai régió legmodernebb Biobankját fejlesztik a Szegedi Tudományegyetemen

Itthon2021.05.06, 15:05

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Szegedi Tudományegyetem fejlesztés alatt álló Biobankja. Elkezdték összeszerelni azt a világ élvonalába tartozó robotizált biobanki mintatároló rendszert, amely több millió biológiai minta tárolására ad lehetőséget. Az SZTE továbbá egyedülálló innovációval bővítette a Biobank kapacitását. BSL-2 laborokat épített ki, amelyek jelentős hátteret adhatnak a COVID elleni védekezés orvosbiológiai kutatásaiban, illetve diagnosztikájában.

A Szegedi Tudományegyetem kirúgta a rasszista és szexista megjegyzéseket tévő professzort

Itthon2021.05.05, 11:10

A Szegedi Tudományegyetem az „értékrendjével összhangban" intézkedett a rasszista kijelentéseivel botrányt kavart professzor ügyében. Gulyás Lászlót elbocsátották. 

A COVID-áldozatokra emlékeztek az SZTE klinika dolgozói - videó

Itthon2021.05.03, 12:11

A koronavírus-fertőzésben meghalt áldozatokra emlékeztek az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sürgősségi és Betegellátó Önálló Osztály (SBO) dolgozói május 2-án, vasárnap este a szegedi Fogadalmi templom előtt. A Dóm térre közel 28 ezer mécsest helyeztek el, eddig ugyanis ennyi magyar áldozatot követelt a járvány. A megemlékezés részeként 5 percre megszólaltak a város harangjai.

Magyar egyetemek kerültek a világ legjobbjai közé

Tudomány2021.04.27, 19:12

Az előkelő 201-300. pozícióba rangsorolták a Pécsi Tudományegyetemet (PTE) a londoni központú, tekintélyes Times Higher Education (THE) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott nemzetközi rangsorában. A PTE hozzánk eljuttatott közleménye szerint a tudományos intézmény ezzel a helyezésével a legjobb magyar egyetem lett a 94 ország több mint 1000 egyetemét rangsoroló összevetésben.

Az SZTE a második legjobb magyar egyetem

Itthon2021.04.26, 17:50

Kimagasló helyen szerepel a Szegedi Tudományegyetem a Center for World University Rankings (CWUR) 2021/2022-es rangsorában. A vizsgált közel 20 ezer intézmény közül idén bekerült a világ vezető egyetemeinek top 3,5 százalékába. Magyarországi viszonylatban az SZTE a második legjobb magyar egyetem lett.

A halálozások csökkentése érdekében végzett kutatásokat három vidéki egyetem

Tudomány2021.04.19, 13:21

Egy csaknem másfél milliárd forint értékű, négy éven át három vidéki egyetemen zajló, a leginkább halálos betegségek túlélési esélyét növelni hivatott kutatási projekt lezárultáról adott hírt a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hétfőn.

Csúcstechnológiás lélegeztetőgéphez jutott a Szegedi Tudományegyetem az Operatív Törzs jóvoltából

Itthon2021.04.15, 09:36

A legnagyobb szükség idején jutott csúcstechnológiás lélegeztetőgéphez a Szegedi Tudományegyetem az Operatív Törzs jóvoltából. A dél-alföldi régióban első ECMO (teljes nevén extra corporális, vagyis testen kívüli membrán oxigenátor) készülékkel a COVID-járvány legyőzését követően számos területen lehet életmentő beavatkozásokat elvégezni, így például csecsemőket is megmenthetnek az SZTE szakorvosai - írja az egyetem sajtóközleményében.

Újabb két OTDK szekción vannak túl a hallgatók

Unilife.hu2021.04.08, 20:08

Április 6-9. között két OTDK szekciót is megrendeztek a virtuális térben. A FiFöMa szekciónak és az Orvos- és Egészségtudományi Szekciónak egyaránt a Szegedi Tudományegyetem adott otthont.

Virtuális FiFöMa Szekció

Unilife.hu2021.04.02, 21:22

A Szegedi Tudományegyetem április 6-9. között az online térben rendezi meg a 35. OTDK Fizika, Földtudományok és Matematika (FiFöMa) Szekcióját.

Három OTDK szekció is a Szegedi Tudományegyetemen

Unilife.hu2021.03.25, 16:07

A 440 éves hagyományokat ápoló Szegedi Tudományegyetem 2021-es éve nemcsak azért különleges, mert idén ünnepli centenáriumát, hanem azért is mert náluk kerül megrendezésre három OTDK szekció is.

Hol tart most Mátyás király csontjainak azonosítása?

Tudomány2021.03.24, 16:06

Több középkori magyar uralkodó és Mátyás király azonosításán is dolgozik kutatócsoportjával Dr. Neparáczki Endre, a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatócsoportjának igazgatója, a Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékének munkatársa. A székesfehérvári osszárium megnyitásával és a modern archeogenetika segítségével lehetőség nyílt arra, hogy az ott őrzött csontmaradványokból DNS-mintát nyerjenek ki a szegedi laborban.

Európai léptékű fejlesztések a Szegedi Tudományegyetemen

Unilife.hu2021.03.20, 12:11

A Szegedi Tudományegyetemen négy éve elindított stratégiai fejlesztések jelentős része megvalósult vagy elbírálási szakaszban van. A modellváltást a további fejlődés szolgálatába állító kancellárral, Fendler Judittal és az intézmény rektorával, Rovó Lászlóval beszélgettünk.

Közösen növelik a halálos betegségek esetében a túlélési esélyeket

Tudomány2021.03.14, 10:52

A Pécsi Tudományegyetem vezetésével, a Debreceni Egyetemmel és a Szegedi Tudományegyetemmel közös, három egyetemen átívelő kutatási projekt valósul meg, melynek célja a leginkább halálos betegségek esetében növelni a túlélési esélyeket. Innen ered a projekt címe: Maradj Életben!

Továbbra is a világ legjobb egyetemei között van a Szegedi Tudományegyetem

Itthon2021.03.04, 09:41

A Szegedi Tudományegyetem a QS összegyetemi világrangsorában Magyarország legjobb egyeteme, mely a most megjelent, 2021-es tudomány- és szakterületi listákon is kiválóan szerepelt. A március 3-án nyilvánosságra hozott eredmények alapján, magyarországi viszonylatban, az SZTE több szakterületen is dobogós helyen végzett a brit Quacquarelli Symonds listáján. Összességében a világ felsőoktatási intézményeinek top 2 százalékában szerepel - áll az egyetem közleményében.

Kínai vakcinával oltottak be több, a víruson átesett vezető orvost Szegeden - képek

Itthon2021.02.28, 13:13

Szegeden több, a fertőzésen átesett orvos, illetve az egyetem jogi, igazgatási és humánpolitikai főigazgatója is felvette a kínai Sinopharm-vakcinát. Ahogyan a százéves Varró Vince is, aki emeritus professzorként a belgyógyászat és a gasztroenterológia hazai és nemzetközi hírű, iskolateremtő szaktekintélye.

Az epilepsziás roham megakadályozására fejlesztettek ki új módszert az SZTE agykutatói

Tudomány2021.02.17, 14:09

Betegközpontú, új megközelítésű módszert dolgoz ki az epilepszia elektroterápiájában dr. Berényi Antal, az SZTE kutatóorvosa. A neurológiai betegségekkel foglalkozó szegedi kutatók új eredményét bemutató cikket a rangos idegtudományi lap, a Brain közölte. A gép és az idegszövet interfész fejlesztésére szolgáltat példát a Szegedi Tudományegyetem kutatócsoportja.

Eddig nem látott módon ismerhetjük meg az emberi agyat

Tudomány2021.02.11, 10:04

Szegedi kutatók legfejlettebb mesterséges intelligencián alapuló egyedülálló új eljárása lehetővé teszi az agysejtek működésének minden eddiginél alaposabb vizsgálatát - írja az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) közleménye.

A nő, aki megmentheti a világot

Itthon2021.02.10, 13:57

A nő, aki megmentheti a világot - ezzel a címmel jelent meg a legfontosabb francia hírcsatorna, a BFMTV a kutatónőről készült dokumentumfilmje február 1-jén. A film bemutatja Karikó Katalin szegedi múltját, majd egészen odáig kalauzolja a tévénézőket, hogyan vezettek kutatásai a Pfizer-BioNTech és a Moderna vakcinájához.

Újabb két egyetem csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért programhoz

Itthon2021.02.04, 19:34

Újabb két felsőoktatási intézmény - a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért programhoz csütörtökön.

A Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem szenátusa is támogatta a modellváltást

Itthon2021.01.29, 23:05

A Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem szenátusának mindkét többsége támogatta, hogy az egyetem költségvetési intézményből állami alapítású közhasznú alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézménnyé alakuljon. A kormányfő szerint megéri váltani, mert így hatékonyabban fel tudják használni a forrásokat, ugyanis következő években olyan egyetemfejlesztési program indul, amire még nem volt példa Magyarország történetében - írja a Magyar Nemzet.

Megújult az SZTE egyedülálló emberipreparátum-gyűjteménye

Tudomány2021.01.21, 16:12

Megújult a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Általános Orvostudományi Kar európai szinten is egyedülálló emberipreparátum-gyűjteménye, a medikusképzés szolgálatába állított kiállítás anyagáról az év végére háromdimenziós atlasz is készül - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.

Szegedi Tudományegyetem - Mindenki egyeteme

Unilife.hu2021.01.12, 11:17

„Amellett, hogy magas oktatási és kutatási színvonal, valamint komoly gyógyító tevékenység jellemzi az SZTE-t, az is nagyon fontos, hogy az egyetemi éveket tartalommal tudjuk megtölteni" – vallja Prof. dr. Gellén Klára, a Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese.

Barbár mészárlás történt a mohácsi csatán

Tudomány2020.12.09, 14:19

A mohácsi csata pontos helyszínének meghatározásához, a törökökkel harcoló katonák azonosításához és sorsának bemutatásához is hozzájárulhatnak azok a vizsgálatok, melybe a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) több kutatócsoportja is bekapcsolódhat - derül ki a felsőoktatási intézmény honlapján megjelent cikkből.

Irány az űr! – Húsz éves a Szegedi Tudományegyetem Repülő- és Űrorvosi Tanszéke

Unilife.hu2020.12.02, 20:29

Világhírű űrhajósok is megfordultak már a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Repülő- és Űrorvosi Tanszékén, amelynek kurzusait az elmúlt húsz év alatt több mint 2500 hallgató végezte el, mintegy száz orvos tett itt szakvizsgát. A kecskeméti épületben zajlott Farkas Bertalan egészségügyi vizsgálata, és a második magyar űrhajós-jelölt egészségügyi alkalmasságát is itt tesztelhetik majd.

Szakkollégium: eszik vagy isszák? – Minden, amit érdemes tudni

Unilife.hu2021.04.22, 11:31

Unod már, hogy egész nap csak az unalmas előadásokat hallgatod több száz ismeretlen arc között? Nem érzed, hogy az egyetemi tanulmányaid naprakész tudást nyújtanak neked, és félsz, hogy a diploma papírja nem lesz elegendő tapasztalat pályakezdőként? Ez esetben a szakkollégiumot neked találták ki!

Tudod, mit csinál egy inszeminátor? Nézd meg a saját szemeddel!

Unilife.hu2020.11.19, 12:51

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara Hódmezővásárhelyen – kellő számú jelentkező esetén – önköltséges szarvasmarha inszeminátor képzést indít. Ha megjött a kedved inszeminálni, ne habozz túl sokáig, ugyanis november 20-a a jelentkezési határidő.

Borász vagy vadgazda lennél? Lehetséges! – Egyetemek és szakok, ahol agrárképzést találsz

Unilife.hu2020.11.18, 11:01

Ha az agrárium területe érdekel, bőséges a választék a képzésekben. Magyarországon kilenc egyetemen találhatsz agrárképzést, tizenhárom alapszak és négy felsőoktatási szakképzés közül válogathatsz.

Egyetemisták a járvány ellen

Unilife.hu2020.11.15, 21:41

Mint ahogy azt már írtuk, az egyetemek hallgatói is jelentősen kiveszik a részüket a pandémiával való megküzdésben, hiszen számos diák segédkezik a járványügyi tesztelésben.

A szegedi egyetem félezer hallgatója segítené önkéntesként a járvány elleni védekezést

Itthon2020.11.13, 11:26

A Szegedi Egyetem közel félezer hallgatója segítené önkéntesként a koronavírus-járvány elleni védekezést. A legtöbben a mentősök mellett dolgoznának, de vannak, akik a közvetlen COVID-ellátási feladatokban szeretnének közreműködni.

SZTE-kutatók igazolták: a kenderolaj növelheti a szívritmuszavar kockázatát

Unilife.hu2020.11.10, 09:29

Elsőként számoltak be az SZTE kutatói arról, hogy a kender vegyületei, köztük a ma igen népszerű kannabidiol – röviden: CBD – a szívritmuszavar kockázatát fokozó hatással rendelkezhet. Erről kérdezte Prof. Dr. Varró Andrást (SZTE ÁOK) és Dr. Csupor Dezsőt (SZTE GYTK) az SZTE info újságírója. A 14 szerzős közleményt a Nature lapcsaládhoz tartozó Scientific Reports szakfolyóirat tette közzé.

Kutatási infrastruktúráját fejlesztette a Szegedi Tudományegyetem

Itthon2020.11.07, 07:45

A szerves kémia, a gyógyszerkutatás, a kémiai biológia, a biofizika, az anyagtudomány és a mérnöki tudományok területén végzett vizsgálatokhoz szerzett be eszközöket 741,46 millió forintért uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Nemzetközi élvonal küszöbén a Szegedi Tudományegyetem

Unilife.hu2020.11.06, 09:12

Több tavalyi helyezésén is javított a Szegedi Tudományegyetem a Times Higher Education 2021-es tudományterületi rangsorain. Az informatikatudomány és az élettelen természettudományok területén a legjobb vidéki egyetemünk lett az SZTE. Az egészségtudományok területén előrelépett, és idén először pszichológia szakterületen is bekerült a világ legjobb egyetemei közé.

A koronavírusról is lesz előadás a Szegedi Tudományegyetem Szabadegyetemén

Itthon2020.09.22, 04:56

Többek között az új koronavírus matematikájáról, a ritka betegségekről, valamint az áltudományos hírek szűrési lehetőségeiről is hallhatnak előadást a Szegedi Tudományegyetem szerdán kezdődő online Szabadegyetem-sorozatán.

A Szegedi Tudományegyetem egyik rektorhelyettese is koronavírus-fertőzött

Itthon2020.09.01, 13:35

Pozitív lett a Szegedi Tudományegyetem egyik rektorhelyettesének a koronavírustesztje - írja az intézmény közleményében. Az egyetem működése ugyanakkor zavartalanul halad tovább. 

A héten kezdődik a híres rocktörténeti tábor Szegeden

Kultúra2020.08.11, 12:52

Rocktörténeti tábor kezdődik pénteken Szegeden, ahol megemlékeznek az ötven éve rendezett Wight-szigeti Rockfesztiválról is.

Kiköltözik a családi fészekből Kiszel Tünde lánya – Videó

Life.hu2020.08.10, 16:46

Hunyadi Donatella Szegeden kezdi meg az egyetemi tanulmányait, ezért kiköltözik otthonról.

Százhúsz éve született Bay Zoltán, aki megérintette a Holdat

Tudomány2020.07.24, 23:32

A magyar származású Nobel-díjasok, Szentgyörgyi Albert, Wigner Jenő, Hevesy György, Gábor Dénes, Oláh György és mások mellett Bay Zoltán neve talán kevéssé cseng ismerősen, pedig a 120 éve született magyar fizikus a 20. századi természet- és mérnöki tudományok legnagyobbjai közé tartozik. Nem véletlen, hogy világszerte őt tartják a modern asztrofizika egyik új tudományága, a rádiócsillagászat atyjának, hiszen az 1946. február 2-án végrehajtott világhíres magyar Hold-radar kísérletével ő teremtette meg ennek az alapjait, de Bay Zoltán nevéhez fűződik a fotoelektron-sokszorozó, valamint a fénysebességre alapozott méterdefiníció megalkotása is.

Előző
Következő