Szegedi Nemzeti Színház

címke rss
Ünnepi évadot kezd a Szegedi Kortárs Balett

Ünnepi évadot kezd a Szegedi Kortárs Balett

Juronics Tamás művészeti vezető és Echéry-Pataki András igazgató három évtizede vezetik közösen a társulatot, ezért a 2023/24-es szezonban közönségtalálkozók, fotókiállítások, ünnepi előadások és gyerekeknek szóló programok is várják a közönséget Szeged több helyszínén és Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban is.

Már azelőtt kihirdette a döntést Botka László, hogy az hivatalosan megszületett volna

Itthon2023.04.30, 18:02

Egyedi módon választja meg Szeged baloldali polgármestere, hogy ki kerülhet a városban vezető pozícióba. Ez legutóbb is kiderült, amikor a Szegedi Nemzeti Színház élére már akkor kinevezte a régi-új igazgatót, amikor a hivatalos döntés még meg sem született. Egyébként ahhoz, hogy a terve sikeres legyen, egy komplett stábot állított a jelöltje mellé: a városi fenntartású médiumok az ő jelöltjéről csak jót írhattak, míg az ellenfélről rosszat. Vagy szinte semmit. A történteket jól elmondja, hogy az egyik sajtónyilvános eseményre csak a városi finanszírozású – vagyis Botka keze alatt lévő médiumok mehettek be. A végig objektíven tudósíító ...

Meghalt Nagy László

Itthon2023.04.25, 14:40

Meghalt Nagy László a Szegedi Nemzeti Színház egykori igazgatója, a társulat Örökös Tagja - tudatta a Szegedi Nemzeti Színház.

"Majdnem meghaltam" - A TV2 sztárja égi jelként tekint autóbalesetére

Life.hu2022.12.31, 08:24

A Sztárban Sztár leszek! egykori versenyzője idén október végén szenvedett súlyos autóbalesetet, melynek következtében azonnal műteni kellett a szétroncsolódott arcát.

Már csak néhány heg emlékezteti súlyos balesetére a TV2 fiatal sztárját

Life.hu2022.11.24, 20:05

Szaszák Zsolt október 26-án szenvedett súlyos autóbalesetet. A Sztárban sztár leszek! énekese munkahelyére, a Szegedi Nemzeti Színházba igyekezett éppen, amikor egy mezőgazdasági járműnek ütközött. A balesetben a fiatal színész orra összeroncsolódott. 

Meghalt Karikó Teréz

Kultúra2021.11.10, 11:30

89 éves korában meghalt Karikó Teréz, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja - írja a Színház Online.

Egyfelvonásos operával kezdi az új évet a Szegedi Nemzeti Színház

Kultúra2018.12.26, 12:47

Ősbemutatóval, Molnár László egyfelvonásos operájával, a Szép Ernő drámájából írt Májussal kezdi az új évet a Szegedi Nemzeti Színház. A premier január 15-én lesz.

A Szegedi Nemzeti Színház ezen a nyáron öt művésztől vett végső búcsút

Archívum2018.09.10, 08:13

A Szegedi Nemzeti Színháznak idén nyáron sok művészétől kellett búcsút vennie: öten távoztak az élők sorából.

Előző
Következő