Szegedi Ítélőtábla

címke rss

Nyolc évet kapott egy férfi, mert felakasztotta az ismerősét

Itthon2021.12.09, 10:15

Jogerősen nyolc év szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy Bács-Kiskun megyei férfit, aki felakasztotta az ismerősét, hogy így leckéztesse meg - tájékoztott a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője csütörtökön a médiát.

Rágyújtotta volt élettársára és annak új barátnőjére a házat mert démonok szállták meg

Itthon2021.11.16, 20:13

Bár enyhítésért próbált fellebbezni, végül súlyosabb büntetést kapott az a nő, aki bedrogozva volt élettársára és annak új párjára rágyújtotta a házat, miután azok befogadták. Később azzal próbálta mentegetni magát, hogy démonok szállták meg.

Súlyosabb büntetést kaphat egy gyulai drogdíler

Itthon2021.09.14, 17:04

Felfüggesztett börtön kiszabását javasolta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség annak a gyulai férfinak az ügyében, akit a bíróság kábítószer-kereskedelem miatt másfél évre próbára bocsátott.

Azt akarják, hogy börtönben maradjon a kilencéves lányával erőszakoskodó pedofil férfi

Itthon2021.08.13, 11:15

Az ügyészség a letartóztatása helybenhagyását javasolta annak a szabadkígyósi férfinak az ügyében, aki rendszeresen zaklatta, és szexuális cselekményekre kényszerítette az egyik gyerekét.

Nem szabadulhat az idős nőt megkéselő drogos férfi

Itthon2021.08.12, 12:20

Az ügyészség a letartóztatása fenntartását javasolta annak a 32 éves, hajléktalan zagyvarékasi férfinak, aki bejutott egy idős asszony lakásába, majd késsel támadt rá.

Nem szabadulhat a saját fiát megerőszakoló kalocsai pedofil

Itthon2021.06.23, 10:29

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészséggel egyetértve a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék letartóztatást fenntartó határozatát annak a 40 éves kalocsai férfinak az ügyében, akit nemi erőszakkal, és kiskorú veszélyeztetésével vádoltak, miután saját fiát rendszeresen zaklatta.

Nyugdíjasokra utazott egy rablóbanda Dunaföldváron

Itthon2021.04.27, 16:40

Több idős, egyedül élő asszonyra is az otthonában támadt rá egy négyfős bűnbanda a pénzéért. A Szegedi Ítélőtábla súlyosbította az egyik bűnöző büntetését.

Pincéjében dugta el barátja holttestét egy férfi, miután baltával végzett vele

Itthon2021.04.26, 11:48

Pénteken állhat bíró elé az a férfi, aki két éve végzett a legjobb barátjával, majd a házában lévő pincében eldugta a holttestét. Az első fokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a baltás gyilkost 11 év börtönre ítélte. 

Súlyosabb büntetést kaphat a csontozókéses támadó

Itthon2021.03.25, 14:15

Súlyosabb büntetésért fellebbezett a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség annak a 68 éves, kecskeméti férfinak az ügyében, aki csontózókéssel szúrta meg volt barátnőjét. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség fenntartotta ezt az indítványt.

Nyomkövetőt kell viselnie az adócsalással vádolt húsipari vállalkozónak és fiának

Itthon2021.02.02, 10:37

Az ügyészségi indítványnak megfelelően a Szegedi Ítélőtábla elrendelte a nyomkövetőt egy húsipari cég költségvetési csalással vádolt tulajdonosának és fiának. Erről tájékoztatta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője kedden a médiát.