Szécsény

címke rss

Gyerekházzal vágnák el az utat a kocsmába

Itthon2007.02.22, 16:15

Néhányan egy darab kenyérre is sóvárogva néznek, de olyan is van, aki kevés pénzét márkás ruhákra költi - különböző mértékű szegénységgel találkozni a Nógrád megyei Szécsényben és környékén. A szegénység a gyerekeket leginkább unalomba hajszolja: a kamaszok például órákat töltenek buszmegállókban üldögélve. Az ő helyzetük javításáért indítottak programot elsőként ebben a térségben. A helyiek egy része él az adódó új lehetőségekkel, de olyan is van, aki már nem bízik a programban.

Szécsényben eloltották a tüzet

Itthon2006.07.10, 19:44

Többórás küzdelem után eloltották a Szécsényben hétfőn kigyulladt háromszintes épületben lángoló tüzet; az oltás befejeztével a rendőrség megszüntette az útlezárást - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyelete.

Nem fogadták Szilit a kampányban a ferencesek

Itthon2006.05.10, 17:02

A választási kampány idején nem fogadták a szécsényi ferences rendházban az Országgyűlés elnökét. A rendház főnöke a megyei napilap szerdai számában közzétett levelében ezt azzal magyarázta: nem akartak az MSZP kampányának része lenni. Szécsény polgármestere viszont szóvá tette, hogy Orbán Viktort fogadták a rendházban a 2004-es időközi választási kampány idején.

Szécsényben már érvényes a választás

Itthon2004.11.28, 17:58

Szécsényben vasárnap este fél hatig a választópolgárok 27,94 százaléka adta le szavazatát, így már érvényes az időközi országgyűlési választás második fordulója. Sopronban viszont még csak a lakosok 21 százaléka szavazott. Az első forduló mindkét helyen érvénytelen volt az alacsony részévtel miatt.

Érvénytelen a soproni választás, Szécsényben a Fidesz nyert

Itthon2004.11.28, 21:38

Érvénytelen lett a soproni időközi országgyűlési választás második fordulja, mivel a részvételi arány nem érte el a 25 százalékot. A másik választókerületben, Szécsényben viszont érvényes lett a szavazás, itt a fideszes Nagy Andor nyert.

Indulhat a Fidesz szécsényi jelöltje

Itthon2004.11.26, 18:08

A helyi választási bizottság úgy döntött, hogy Nagy Andor fideszes képviselőjelölt indulhat a vasárnapi időközi választáson Szécsényben. Az MSZP határidőn túl adta be panaszát arról, hogy Nagy csalt, amikor adományokat osztott a két forduló között. Az MSZP soproni jelöltje visszalépett, amikor kiderült, hogy utalványokat osztva kampányolt.

Választási csalás gyanúja Szécsényben

Itthon2004.11.25, 07:39

Választási csalással vádolja az MSZP a Fidesz szécsényi jelöltjét, akiről úgy tudják, műszaki cikkeket ajándékozott a város lakóinak. Szerdán az MSZP jelöltjének kellett visszalépnie Sopronban, mert kiderült, hogy vásárlási utalványokat osztogatott a nyugdíjasoknak.

Választási csalással vádolják a szécsényi Fidesz-jelöltet

Itthon2004.11.25, 16:36

Az MSZP szerint soproni jelöltjükhöz hasonlóan vissza kellene lépnie Szécsény fideszes jelöltjének, Nagy Andornak. A kormánypárt információi szerint Nagy DVD-lejátszót ajándékozott az egyik helyi óvodának, illetve kampányfilmet forgatott a helyszínen. Nagy kampányfőnöke közölte: egy olyan óvoda kapott DVD-t, amelyet korábban kiraboltak. A rendőrség szerint azonban az elmúlt hónapokban egyedül a varsányi iskolába törtek be, ahonnét elvittek egy számítógépet.