Széchenyi terv
címke rss- kapcsolódó címkék:
- pályázat
- támogatás
- devizapiac
- beruházás
- Széchenyi
- legfrissebb
- legrégebbi
Számháború a Széchenyi-terv körül
Igen nehéz magyarázatot találni arra, hogy miért mondja Magyarország gazdasági minisztere azt: a Széchenyi-terv nélkül 1-1,5 százalékkal csökkenne idén a bruttó nemzeti össztermék növekedése. Az a kutatás, amelyre Matolcsy György saját bevallása szerint állításait alapozza, egyáltalán nem ezt tanúsítja.
Széchenyi-terv: eddig 63 milliárdot osztottak szét
223 millió a Széchenyi-terv reklámozására
Tóth István Zoltán az Országimázs Központtal (OK) vezetője most válaszolt az SZDSZ ügyvivőjének novemberben feltett kérdésére. Pető Iván azt kérdezte Stumpf Istvánt kancelláriaminisztertől, hogy mennyit költöttek a "Jó kezekben az ország" című kampányra.
Roham az "energiaforintokért"
A beérkezett pályázati "dömping" következtében egymilliárd forinttal emelte a kormányzat az energiatakarékosságra fordítható összeget. Együttesen így a korábban 2000-2001-re tervezett három helyett négymilliárd forintra nőtt a Széchenyi terv e célra fordítható kerete - áll a Gazdasági Minisztérium most megjelent összesítésében. Korábban úgy tervezték, a beruházásokkal 2010-ig évi 1,8 millió tonnányi kőolajjal egyenértékű energiahordozót takarítanak meg.
Széchenyi-terv: tavaly 94 milliárd forint támogatás
A Széchenyi-terv keretében 2001-ben kiírt pályázatokon a nyertesek összesen 94,2 milliárd forint támogatást kaptak. A Gazdasági Minisztériumhoz összesen 13 600 páláyzat érkezett, és 7300 nyertes pályázatra megítélt támogatások 29 ezer új munkahelyet teremtettek. A legtöbb nyertes az energiatakarékossági programra pályázók közül került ki, a támogatás összegét tekintve pedig a vállalkozáserősítő program végzett az élen.
Jövőre 32 milliárd forint a turizmus fejlesztésére
A Széchenyi-terv jövő évi turizmusfejlesztési pályázataira, megfelelő számú és színvonalú pályázatok esetén 32 milliárd forint fordítható. A 2002-es turisztikai célelőirányzat kerete 28,2 milliárd forint, amit - megfelelő pályázatok esetén - 32 milliárdra növel a kormányzat a 2003-as költségvetés terhére.
Széchenyi-kártya: 2 milliárd forintos támogatás
Az idei évben a kormány tervei szerint 2 milliárd forinttal segítenék a Széchenyi hitelkártya bevezetését, és a működtetéshez szükséges rendszer kialakítását. Matolcsy György gazdasági miniszter szerint a kormány 5 százalékos tervezett kamattámogatása mellett a hitelkártyával felvett hitel kamata 10 százalék alatt maradhatna. Minisztériumi becslések alapján mintegy 50-100 ezer vállalkozó igényelné a maximum egymillió forintos kölcsönt.
Újabb újítások a Széchenyi tervben
A Széchenyi terv keretében kiutalt támogatások összege eddig csupán 7,5 milliárd forint. A tervre tavaly 100 milliárd forintot különített el a kormány. Biztosan pénzhez jut az a hét és fél ezer pályázó, akit már nyertesként tartanak nyilván. A legkisebb vállalkozások nem nagy eséllyel kérhettek támogatást, mert nem lett volna saját erejük a beruházás finanszírozásához. Az idén a Széchenyi terv már lehetőséget kínál előleg igénylésére is.
Felemás eredményt produkált a Széchenyi terv
A Széchenyi terv egyéves évfordulóján joggal állapítható meg, hogy a legnagyobb magyarról elnevezett nagy ívű gazdaságfejlesztési program nem teljesítette mindenestől a kormány által hozzá fűzött reményeket - igaz egyáltalán nem is mondott csődöt. A 2001-re vonatkozó makrogazdasági adatok gyakorlatilag cáfolják azt a kormányelképzelést, miszerint a költségvetés költekezése "saját lábára" állíthatná exportfüggő országunk gazdaságát.
Széchenyi terv: 650 milliárdnyi beruházás kezdődött
Tavaly Magyarországon 650 milliárd forintnyi fejlesztés kezdődött el a Széchenyi tervnek köszönhetően, és 34 ezer új munkahely jött létre - mondta Borókai Gábor kormányszóvivő a kabinet ülése utáni tájékoztatón. A kormány kedden kétéves regionális gazdaságfejlesztési programot fogadott el, amely 200-220 millió eurós, uniós területfejlesztési forrás elérését teszi lehetővé.