SZDSZ Országos Tanácsa

címke rss

Leckét is kapott Gyurcsány a büdzsé mellé

Itthon2008.12.16, 08:10

Egy, a költségvetés egészéhez képest jelentéktelen összegről folytatott vitában sem az MDF, sem az SZDSZ nem segítette ki az MSZP-t, így a szocialistáknak nem maradt más választásuk, mint lenyelni a békát, és megszavazni az ellenzék által átírt büdzsét. A másik alternatíva ugyanis a bukás lett volna, hiszen Gyurcsány Ferenc korábban kijelentte, a költségvetés megszavazásától függ a kormány sorsa.

Kóka marad az SZDSZ frakcióvezetője

Itthon2008.12.15, 10:43

Kóka János került ki győztesen az SZDSZ frakcióvezetői posztjáért folyó versenyből, miután a hétfői újabb szavazáson 10-6 arányban legyőzte Gulyás Józsefet.

Nyilatkozatban aggódik a parlament a szlovákiai magyarokért

Itthon2008.12.15, 18:03

12 pontos nyilatkozatot fogadott el a parlament, mely szerint aggódik a szlovákiai, magyarokat érintő események miatt, és elítél minden radikális ideológiát. A javaslatot az SZDSZ nem támogatta, de így is meglett a kétharmados többség.

Kivizsgáltatja a letartóztatott SZDSZ-esek ügyét Fodor

Itthon2008.12.11, 15:52

Az SZDSZ jószolgálati és etikai bizottságához fordul Fodor Gábor a párt két VII. kerületi képviselőjének letartóztatása miatt. A pártelnök azt kérte, hogy az előírt 60 napnál hamarabb döntsenek a politikusok elleni szankcióról.

Fodor szerint szétverik az SZDSZ-t

Itthon2008.12.10, 07:17

A két hatalmi centrum szétveri a pártot - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a Népszabadságnak adott interjúban, majd hozzátette: fennáll a pártszakadás veszélye. Az erzsébetvárosi ingatlanügyekben szereplő párttársaival kapcsolatban azt mondta, ha kiderül, hogy vétkesek, akkor  lépni fognak, mert bűnözőket nem tűrhetnek meg az SZDSZ-ben.

Döntetlen lett Kóka és Fodor meccse a frakcióvezetői címért

Itthon2008.12.08, 10:55

Szavazategyenlőség miatt nem tudott frakcióvezetőt választani az SZDSZ képviselőcsoportja, amely hétfőn reggel szavazott a tisztségről a parlamentben. A tisztségért eredetileg csak a pozíciót eddig betöltő Kóka János indult, egy hete azonban Fodor Gábor pártelnök is ringbe szállt, ami a frakció egy része szerint felszínre hozta a belső megosztottságot.

Elhunyt Graffelner Kálmán, SZDSZ-es politikus

Itthon2008.12.04, 17:45

Elhunyt Graffelner Kálmán, az SZDSZ győri szervezetének alapítója és egyik vezetője, korábbi önkormányzati képviselője. A politikus 53 éves volt.

Pető Iván szerint Fodor zsarolja az SZDSZ-frakciót

Itthon2008.12.03, 16:18

Pető Iván SZDSZ-es politikus szerint súlyos hiba, hogy Fodor Gábor pártelnök elindul az SZDSZ frakcióvezetői posztjáért. A korábbi pártelnök az ügyvivőknek küldött levelében azt írta, a lépés nem más, mint zsarolás, és csak még jobban megosztja a pártot.

Kifúrná a frakcióvezetésből Kókát Fodor

Itthon2008.12.01, 14:34

Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke bejelentette, hogy indul a frakcióvezetői posztért, amelyet most Kóka János tölt be. A frakcióvezetésért folyó küzdelemben újra szembekerülhet egymással Fodor és Kóka, akik tavaly két, személyeskedéstől sem mentes pártelnök választási kampányban már összemérték erejüket.

Kóka meg akarja fúrni a kormány adócsomagját

Itthon2008.11.30, 14:15

Az SZDSZ frakcióvezetője, Kóka János szerint pártjának nem szabad megszavaznia a kormány adócsomagját. Kóka azt mondta, adócsökkentésre és a bürokrácia megfékezésére lenne szükség, ezt azonban a csomag nem tartalmazza. Mivel a Fidesz is adócsökkentést akar, kérdés, hogy a kisebbségben kormányzó MSZP hogyan tud elegendő szavazatot szerezni a javaslat elfogadásához.