Századvég

címke rss

Rossz véleménnyel vannak a magyarok Joe Bidenről, Putyinról és Zelenszkijről is

Itthon2022.10.27, 11:16

A magyarok 92 százaléka azonnal véget vetne az orosz–ukrán háborúnak, és tárgyalóasztalhoz ültetné az érintett feleket – ez derül ki a Századvég októberi közvélemény-kutatásából. A felmérés annak járt utána, hogy a magyarok hogyan vélekednek az érintett vezető politikusokról, egyes országok és politikai szereplők orosz–ukrán háborúhoz való viszonyáról, valamint a fegyveres konfliktus lezárásának kérdéséről.

Brüsszel az európai emberek pénzével játszadozik

Nagyvilág2022.10.26, 11:34

Az elmúlt hónapok történései azt bizonyították, hogy Brüsszel a szankciópárti stratégiájával egyfajta „geopolitikai szerencsejátékot" játszik, melyben a téteket az európai polgárok nevében – azok megkérdezése nélkül – teszi meg, a kockázatok viselését viszont az emberektől várja – jelentette ki az Origónak adott interjúban Erdős Gergely. A Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának elemzője leszögezte: feltételezhető, hogy újabb brüsszeli szankciók bevezetésével, illetve a korábban hozott intézkedések fenntartásával párhuzamosan a választói elégedetlenség is egyre inkább növekedni fog a szankciópárti politikai erőkkel szemben.

Századvég: Alkalmatlan embereket delegált a Transparency az Integritási Hatóságba

Itthon2022.10.19, 11:23

Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló törvényi rendelkezések jelenleg címlapvezető híreknek minősülnek. A magyar kormány az Európai Bizottsággal való eredményes párbeszédet követően törvénnyel hozott létre egy mindentől független, eddig a magyar történelemben példátlan, korrupcióellenes hatóságot, az Integritás Hatóságot. A Transparency International, mint a függetlenség állítólagos nemzetközi nagykövete jogot formál arra, hogy részt vegyen az új hatóság felállításában. Delegáltak ajánlásával újfent tudomásunkra hozza, hogy szerinte mit is jelent a függetlenség - írta legújabb elemzésében a Századvég.

Hogyan erősítheti a távközlési piac a vidék megtartó erejét?

Itthon2022.10.02, 14:55

A kisebb települések megtartó erejének erősítéséhez, illetve a modern vidéki életmód elterjedéséhez elengedhetetlenül szükséges a korszerű technológiai megoldások elérhetősége (és igénybevétele). Ez egyszerre jelenti a nagy sávszélességet biztosító digitális infrastruktúra rendelkezésre állását, valamint a digitális megoldások használatához szükséges készségek és képességek meglétét a lakosság és a vállalkozások körében, illetve a korszerű és felhasználóbarát központi és helyi digitális közszolgáltatások elérhetőségét. A nemzetközi összehasonlító elemzések szerint Magyarország jól teljesít a szélessávú szolgáltatások elérhetősége éss ...

Ezért van óriási jelentősége annak, hogy a magyarok elmondhatják a véleményüket a szankciókról - videó

Itthon2022.09.28, 13:29

Hortay Olivér, a Századvég energetikai üzletágának a vezetője legújabb videójában mutatja be, miért egyedülálló, hogy a magyarok elmondhatják a véleményüket a szankciókról. 

Sokat veszít az Európai Unió az orosz-ukrán háborún

Gazdaság2022.09.25, 09:23

Az orosz-ukrán háborún sokat veszít az Európai Unió: rövid távon a drasztikus áremelkedés begyűrűzik a gazdaság egészébe, minden ágazatban megemeli a termelési költségeket - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A szankciópárti baloldal veszélybe sodorná Magyarországot

Itthon2022.09.23, 10:31

Inflációs nyomás és energia-veszélyhelyzet sújtja Európát az orosz–ukrán háborúra reagáló brüsszeli szankciók miatt. Ahelyett, hogy a békekötés elősegítéséről, a retorziók enyhítéséről, illetve feloldásáról esne szó, a baloldal a szankciók fokozását és kiterjesztését szorgalmazza, ami tovább növelné az európai országokban tapasztalható áremelkedés ütemét és egyre nagyobb veszélybe sodorja az energiaellátás biztonságát. A Századvég megvizsgálta, hogy a hazai baloldal képviselői miként vélekednek a szankciós politikáról.

A lakosság konjunktúraérzete kismértékű javulást mutat

Gazdaság2022.09.22, 10:44

A Századvég Konjunktúrakutató 2022. szeptemberi felmérése alapján a lakosság konjunktúraérzete fél év csökkenés után enyhén emelkedett, miközben a vállalkozásoké kismértékben mérséklődött. A –100 és +100 közötti skálán értelmezett lakossági index így –26,6-ről –26,3-re javult, míg a vállalati mutató értéke –23,4-ről –24,8-re romlott. A vállalati mutató visszaesését továbbra is az orosz–ukrán háború indukálta magasabb inflációs környezet és a gazdasági szankciók által okozott bizonytalanság, valamint a pénzügyi, továbbá elsősorban az árupiacokon tapasztalható nagyobb turbulenciák határozták meg. A konjunktúraérzet jelentősebb javulássára ...

Századvég: A magyarok túlnyomó többsége elutasítja a brüsszeli szankciókat

Itthon2022.09.16, 11:12

A megkérdezettek több mint négyötöde (83 százaléka) úgy látja, hogy az Oroszországra kivetett brüsszeli szankciók és szankciós tervek 2023-ra súlyos gazdasági visszaeséshez vezethetnek Európában - közölte a Századvég. 

A Soros Györgyhöz köthető NGO-k 2020-ban is dúskáltak a külföldi forrásokban

Itthon2022.09.09, 13:56

A Századvég legfrissebb elemzése a közéletre és a nyilvános vitára jelentős befolyással bíró civil szervezetek részére nyújtott támogatásokat vizsgálja. Részletesen áttekinti a nemzetközi és a hazai nyilvánosságban hivatalosan jogvédő szervezetként jegyzett civil szervezetek, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Helsinki Bizottság különféle, külföldről kapott bevételeit.

A magyarok döntő többsége újabb brüsszeli szankciók helyett béketárgyalásokat akar

Itthon2022.09.07, 11:31

Napjainkra világossá vált, hogy Brüsszel szankciós politikája – melynek célja Oroszország Ukrajnát célzó katonai törekvéseinek megfékezése volt – kudarcot vallott, ugyanakkor Európa gazdaságára és energiabiztonságára bénító hatást gyakorolt. A Századvég legfrissebb kutatása felmérte, hogy mit gondolnak a magyarok az orosz–ukrán konfliktusban érintett vezető politikusokról, illetve a brüsszeli szankciós politikáról.

A háborús infláció továbbra is negatívan befolyásolja a konjunktúraérzetet

Itthon2022.08.25, 09:13

A Századvég Konjunktúrakutató 2022. augusztusi felmérése alapján a lakosság és a vállalkozások konjunktúraérzete egyaránt mérséklődött: a –100 és +100 közötti skálán értelmezett lakossági index –16,8-ről –26,6-re, míg a vállalati mutató értéke –19,0-ről –23,4-re. A mutatók visszaesését továbbra is az orosz–ukrán háború indukálta magasabb inflációs környezet és a gazdasági szankciók indukálta bizonytalanság, valamint a pénzügyi, továbbá elsősorban az árupiacokon tapasztalható nagyobb turbulenciák okozzák. A konjunktúraérzet javulására akkor nyílik lehetőség, ha a háború véget ér, továbbá az energiapiacokon megszűnik a magas kockázat,, ...

Az európai és nem európai kultúrák együttélésének nehézségei Nyugat-Európában

Itthon2022.07.29, 13:48

Az EU nemcsak geopolitikai szempontból „törpe" és kiszolgáltatott az USA-nak, hanem képtelen az amerikai globalista érdekektől független külpolitikát, energiapolitikát és stratégiát kialakítani. A csökkenő népesség pótlása és az olcsó munkaerő biztosítása miatt kialakított bevándorlás-politika az integráció szempontjából kudarcot vallott, aminek jelentős következményei voltak a társadalmi kohézió és a biztonsági fenyegetésekkel szembeni sebezhetőség szempontjából. Ennek alátámasztására három forrásból idéz friss adatokat (2022 március-július) három nyugat-európai országból (Svédország, Franciaország és Belgium) a Századvég Politikaii ...

Ilyen a konjunktúraérzet jelenleg

Gazdaság2022.07.21, 11:15

A Századvég Konjunktúrakutató 2022. júliusi felmérése alapján a lakosság és a vállalkozások konjunktúraérzete egyaránt mérséklődött: a –100 és +100 közötti skálán értelmezett lakossági index –14,7-ről –16,8-re, míg a vállalati mutató értéke –14,0-ről –19,0-re csökkent. A mutatók visszaesését továbbra is az orosz–ukrán háború és a gazdasági szankciók indukálta bizonytalanság és a piacokon (deviza-, pénz-, kötvény- és árupiacokon) tapasztalható nagyobb volatilitás okozza. A konjunktúraérzet javulására akkor nyílik lehetőség, ha a háború véget ér, továbbá ha az energiapiacokon megszűnik a bizonytalanság és alacsonyabb árak alakulnak ki.

Századvég: Az Európai Bizottság legújabb javaslata az eltulajdonítást intézményesítené

Itthon2022.07.20, 17:54

Brüsszel legújabb tervezete tovább rontaná az uniós állampolgárok helyzetét, valamint nyílt beavatkozást jelentene az egyének életébe, és EU-s szinten korábban példátlan korlátozást a nemzeti szuverenitás terén. A kontraproduktív szankciók kivetése után az Európai Bizottság most az alapító szerződésekkel menne szembe, amelyek alapelvként határozzák meg az uniós jogalkotás rendjét, valamint a szubszidiaritást – írja a Századvég Alapítvány.

Nem az lesz a kérdés Európában, hogy mennyibe kerül az energia, hanem az, hogy lesz-e

Itthon2022.07.20, 08:21

Ebben a forrongó nemzetközi környezetben egy felelős kormányzatnak egyidejűleg kell szavatolnia az energiaellátás biztonságát és a gazdaság stabilitását, illetve mérsékelni az emberek terheit – jelentette ki az Origónak adott interjúban Erdős Gergely. A Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának elemzője kifejtette, hogy az energia-veszélyhelyzeti intézkedések, valamint a rezsicsökkentés – átlagfogyasztás mértékéig történő – biztosítása az említett szempontok közötti egyensúlyt igyekszik megteremteni. Erdős szerint a hatósági árazás szabályainak jelenlegi módosítása mögött nem a kormányzati prioritások vagy a politikai szzándék ...

A budapestiek kétharmada elzavarná Karácsony Gergelyt

Itthon2022.07.08, 10:07

A budapestiek kevesebb mint egyharmada (31 százaléka) támogatná Karácsony Gergelyt egy most vasárnap esedékes önkormányzati választáson, míg 66 százalékuk egy új főpolgármestert látna szívesen a főváros élén – derül ki a Századvég júliusi felméréséből. A közvélemény-kutatás utánajárt annak, hogy a fővárosiak hogyan vélekednek a jelenlegi főpolgármester, illetve a budapesti városvezetés munkájáról, eredményeiről.

Brüsszel háborús helyzetben is jelentés-alapú ideológiai hadviselést folytat

Itthon2022.07.07, 15:31

A válságok korát éljük, a koronavírus-járvány terjedését ugyan visszaszorítottuk, de továbbra is jelen van, az Európai Unió keleti határánál pedig több mint négy hónapja háború dúl. A kontinens polgárainak soha nem látott nyersanyag- és energiaválsággal kell szembenézniük, amelyek pragmatikus, gyors és határozott döntéseket kívánnak meg a politikusoktól, valódi problémák terén azonban Brüsszel továbbra sem hajlandó feladni a konzervatív vezetésű, a nyílt társadalmak eszmerendszerét elutasító országokkal szemben folytatott ideológiai hadviselést. Judith Sargentini utódja, a független-objektivitással elvétve sem vádolható Gwendoline DDelbos-Corfield ...

Magyar szemmel a nyugat-balkáni integrációról

Nagyvilág2022.07.05, 13:54

A múlt heti sikertelen EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó és az azt követő tanácsi ülés után egyre biztosabbnak tűnik, hogy még jó ideig eltart az érintett országok integrációs agóniája. Korábban mind a hat ország (Szerbia, Montenegró, Albánia, Észak-Macedónia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó) kifejezte az Unióhoz való csatlakozásának szándékát, azonban, köszönhetően a térséget elmúlt évtizedekben jellemző hányattatott időszaknak, jelenleg a folyamat különböző fázisaiban találhatóak.

Eltűntek a baloldali fellegvárak, már ezekben is nyer a Fidesz

Itthon2022.06.28, 07:59

Az ellenzéki alternatíva összességében továbbra sem népszerű – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója az Origónak adott interjúban a vasárnapi időközi választások eredményeit értékelve. A politológus szerint már nincsenek erős baloldali fellegvárak, és elkezdtek billegni, úgy mint a VIII. kerület, Szeged, vagy Budapest. Hozzátette: azok, amiket meg billegőnek hittek, mint Nyíregyháza és a Balaton környéke, azok inkább már a Fidesz felé mozdultak el. Az igazgató úgy látja, hogy a bizonytalan szavazók szemében a baloldal sokat veszített megmaradt vonzerejéből azzal, hogy továbbra is ...

Putyin és Zelenszkij megítélése is romlott, őket kedvelik legkevésbé a magyarok

Itthon2022.06.22, 11:36

Zelenszkij és stábja a közelmúltban több alkalommal is bírálták Magyarországot, amely szerepet játszhatott az ukrán elnök népszerűségvesztésében. A Vlagyimir Putyinról negatív véleményt megfogalmazók tábora a vizsgált időszakban nem változott, májusban és júniusban egyaránt a megkérdezettek 72-72 százaléka tartozott ebbe a csoportba – állapítható meg a Századvég júniusi felméréséből. 

Stabil kormánypártok - összeomló baloldal

Itthon2022.06.14, 11:00

Az ellenzéki összefogás népszerűsége 10 százalékponttal, 35-ről 25 százalékra csökkent az április 3-i országgyűlési választások óta eltelt időszakban, miközben a kormánypártok stabilan őrzik vezető pozíciójukat – világít rá a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása. A felmérés feltérképezte, hogy a politikai szempontból aktív magyarok – önbevallásuk szerint – mely politikai erőt támogatták április 3-án, illetve jelenleg melyik párttal szimpatizálnak, majd összehasonlította az eredményeket.

Békét és kompromisszumot akarnak a magyarok, de elhúzódó háborúra számítanak

Itthon2022.06.11, 10:53

A magyarok 83 százaléka a béke érdekében mielőbbi tárgyalást és kompromisszum elérését sürgeti az orosz–ukrán háborúban, ugyanakkor a döntő többség úgy látja, hogy az érintett felek nem a békekötésben érdekeltek – derül ki a Századvég júniusi felméréséből. A közvélemény-kutatás az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos lakossági véleményeket vizsgálta.

Júniusban átlagosan 21 ezer forintot takaríthatnak meg a magyar háztartások a benzinárstoppal

Itthon2022.06.03, 12:59

A magyar kormány 2021 novemberében a benzin és a gázolaj kiskereskedelmi árát 480 forint/liter szinten maximalizálta, mely intézkedését több lépcsőben, július 1-ig meghosszabbította. Tekintettel arra, hogy az európai országokban drasztikusan emelkedik az üzemanyag ára, a Századvég megvizsgálta, hogy a magyarok – a gépkocsihasználat gyakoriságát figyelembe véve – mekkora megtakarításra tehettek szert a kormányzati üzemanyagárstop révén.

Századvég: Állami kötelezettség a rezsicsökkentés érvényesítése

Itthon2022.06.02, 13:44

Brüsszel elhibázott klíma- és energiapolitikája miatt az energiaárak már a háborút megelőzően drasztikus emelkedésnek indultak. A magyar kormány azonban mindvégig ellenállt az Európai Bizottság deregulációs törekvéseinek, és megvédte a rezsicsökkentést, hogy megkímélje a magyar lakosságot a kedvezőtlen energiapiaci folyamatoktól. A polgári–nemzeti kormányzat az intézkedés melletti határozott kiállásával nemcsak a nemzeti érdeket szolgálta, hanem az alkotmányos államokkal szemben fennálló alapvető követelményt is teljesített. A rezsicsökkentés ugyanis alapjogi célokat is szolgál, amelyek érvényre juttatása állami kötelezettség - írtaa ...

Az ukrán politikusok a Barátság kőolajvezetéket fenyegetve akarják rávenni Magyarországot az orosz olajembargóra

Itthon2022.05.27, 11:51

Ha valami történne a Barátság kőolajvezetékkel, annak nagyon súlyos következményei lennének, nemcsak a magyarországi, hanem az egész régió olajellátására, és Ukrajnára is - mondta Hortay Olivér, a Századvég energetikai üzletágának vezetője pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában annak kapcsán, hogy az ukrán energetikai miniszter tanácsadója megfenyegette Magyarországot, hogy bármikor történhet valami a Barátság kőolajvezetékkel.

A lakosság egyetért az extraprofit különadójával

Itthon2022.05.26, 14:17

A magyarok 79 százaléka támogatja, hogy a kormányzat különadót vessen ki azokra a vállalatokra, amelyek extraprofitra tettek szert, hogy az így keletkező bevételek segítségével hosszú távon is fenntarthatóvá váljon a rezsicsökkentés – derül ki a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásából. A felmérés kitért az árak emelkedésének okaival kapcsolatos lakossági véleményekre, továbbá arra a kérdésre is, hogy a magyarok milyen elvárásokat támasztanak a háborús helyzetben is hasznot realizáló vállalatok teherviselésével szemben - írja elemzésében a Századvég.

Századvég: Társadalmi elutasítottság övezi Brüsszel olajembargós javaslatát

Itthon2022.05.13, 11:24

Ursula von der Leyen az Európai Parlament május 4-ei plenáris ülésén ismertette az Európai Bizottság Oroszországgal szembeni hatodik szankciós javaslatának részleteit. A brüsszeli testület tervei szerint az orosz kőolaj importját hat hónapon belül, míg a finomított kőolajtermékek behozatalát az év végéig meg kellene szüntetniük az uniós tagállamoknak. A Századvég megvizsgálta, hogy mit gondolnak a magyarok a hazánkba érkező orosz kőolaj és földgáz elzárásáról, illetve az Oroszországra kivetett szankciók gazdasági következményeiről.

A magyarok döntő többsége nem támogatja a további szankciók kivetését Oroszországra

Itthon2022.05.09, 13:09

A válaszadók 89 százaléka úgy látja, hogy az Oroszországra kivetett gazdasági szankciók az Európai Uniónak, illetve az európai gazdaságnak is ártanak, továbbá 71 százalékuk ellenzi, hogy az említett szankciók az energiahordozókra, így a földgázra és a kőolajra is kiterjedjenek – derül ki a Századvég májusi közvélemény-kutatásából. A felmérés az orosz–ukrán háborúval összefüggő lakossági attitűdöket térképezte fel.

Európában is követik a magyar rezsicsökkentés példáját

Itthon2022.05.07, 13:53

Az orosz–ukrán háború gazdasági hatásainak következményeként az elmúlt hónapokban szinte egész Európában rekordokat döntöget az infláció. Ebben a nehéz helyzetben különösen fontos a családok és az állampolgárok megélhetésének védelme, amelyben a magyar kormány évek óta élen jár, és amelynek intézkedéseit, többek között a rezsicsökkentést, egyre többen kezdik követni kontinensszerte. Hegedűs Zoltán, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elemzőjének véleménycikke.

Ezért is aratott elsöprő győzelmet a Fidesz a választáson

Itthon2022.04.28, 14:30

A „Magyarország előre megy, nem hátra!" és az „Előre menjünk, ne hátra!" egyértelmű utalások arra, hogy a választók előtt alapvetően két lehetőség állt 2022 tavaszán: az ország fejlődésére, a magyarság egyről a kettőre jutására szavaznak, vagy visszatérünk a balliberális Gyurcsány-korszakba - mondta Ifj. Lomnici Zoltán a gondolatról, melynek igazsága az emberek teljes támogatásával találkozott. A Századvég szakértője szerint a nemzeti identitás vállalása demonstrálta a két politikai oldal közötti különbséget.

Így alakult a konjunktúraérzet a háború óta

Gazdaság2022.04.21, 11:15

A Századvég Konjunktúrakutató 2022. áprilisi felmérése alapján mind a lakosság, mind a vállalkozások konjunktúraérzete romlott: a –100 és +100 közötti skálán értelmezett lakossági index –4,8-ról –7,5-re, míg a vállalati mutató értéke –5,1-ről –6,8-re csökkent. A mutató alakulásában az előző hónaphoz hasonlóan most is az orosz–ukrán háború, az ehhez kapcsolódó szankciók, valamint az indukált gazdasági hatások játszottak főszerepet. Az előző hónappal ellentétben azonban most már nemcsak a jövőre vonatkozó kilátások váltak kedvezőtlenebbé, de a múlt megítélése is romlott. A konjunktúraérzet érdemi javulása akkor várható, ha a háború beefejeződik ...

A baloldal az alkotmányos berendezkedésünket és a népet hibáztatja a választási vereségéért

Itthon2022.04.13, 12:31

A baloldal nem hajlandó elfogadni, hogy az emberek egy szabad, tiszta választáson a nemzeti oldalnak szavaztak kétharmados bizalmat, önkritika gyakorlása helyett, valótlanságokkal próbálják lejáratni Magyarországot a nemzetközi sajtóban. Fleck Zoltán, aki korábban kiállt a feles többséggel történő alkotmányozás és a jogállam felfüggesztése mellett, demokráciaellenes álláspontot közölt, miszerint az Orbán-kormányt a szavazók becsapásával kell leváltani. Az ellenzék tisztességtelen eszközök bevetését tervezi a tiszta választáson való győzelem helyett.

Orbán Viktor a Fidesz győzelmének fő oka, végleg széteshet a baloldal

Itthon2022.04.06, 07:55

Ez a választás a béke és háború választása mellett arról szólt, hogy Márki-Zayra vagy Orbán Viktorra szavaznak a választók. A számokból pedig már látszódott, hogy van esély a kétharmados győzelemre - mondta el Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elnökhelyettese a XXI. Század Intézetnek az országgyűlési választások kapcsán tartott választásértékelő rendezvényén. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője elmondta, hogy nyikorog és hiányzik a bizalom egymás között a baloldalon, és ez is egy oka volt a bukásnak, ráadásul úgy tűnik, újra a széttöredezettség irányába mozdultak el. A rendezvény kerekaszztal-beszélgetése ...

A baloldal katasztrofális vereségének három fontos oka

Itthon2022.04.05, 18:01

Három alapvető oka volt a baloldal vártnál is jóval nagyobb, katasztrofális vereségének. Egyrészt ismét bebizonyosodott, hogy Gyurcsánnyal nem lehet összefogni, a választók megbüntetik azokat, akik vele összeállnak, másrészt az is nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet hazudni az ország állapotáról az embereknek, nem lehet letagadni az eredményeket. A harmadik ok pedig az, hogy feltűnő volt, hogy a baloldal a hatalomért mindenre képes, bárkivel összefog és bárkit kiszolgál. Hol Brüsszel érdekeit képviselték, miközben a pénzek leállítását követelték, hol az ukrán elnökkel szövetkeztek. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász elemezte a válassztás ...

Századvég: A csalással riogató baloldal körül ismét felvetődik a bűncselekmény elkövetésének gyanúja

Itthon2022.03.31, 17:27

Ahogy közeledik az április 3-i országgyűlési választás, a baloldalon nemcsak erkölcsi és morális kérdések áthágása van terítéken, hanem a jogszabályok megszegése is több ponton felmerül. Az ellenzék folyamatosan a szabad választások kormánypártok általi fenyegetettségéről beszél, miközben ők tervezik különféle eszközökkel aláásni a választások tisztaságát, ebben pedig segítségükre vannak a nemzetközi baloldali hálózat politikusai és az NGO-k.

Századvég: A nemzetállamok felszámolására törekszik az uniós bíróság

Itthon2022.03.30, 13:39

Az Európai Unió Bíróságának közelmúltban meghozott, jogállamisági mechanizmust érintő döntése egyértelmű jelzése volt annak, hogy az uniós intézményrendszer a föderális berendezkedés mellett tesz hitet, azonban az unió jövőben meghozni tervezett döntései a föderációs törekvések új szintjeként értékelhetőek. A tervek mögött nyilvánvaló politikai szándék húzódik meg, mégpedig nem más, mint a tagállami hatáskörök fokozatos leépítésével a nemzetállamok szuverenitásának tudatos és célzott megszüntetése. Mindez azért rendkívül veszélyes, mert a közelmúlt kihívásai egyértelműen bebizonyították azt, hogy valódi megpróbáltatások esetén hatékkony ...

Nyílt levél az EBESZ demokratikus intézmények és emberi jogok hivatala Magyarországra delegált választási megfigyelő misszió vezetőjének

Itthon2022.03.29, 13:38

Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a Századvég nyílt levelét Jillian Stirkhez.

Nézőpont: A Fidesz–KDNP 47, az egyesült baloldal 42 százalékon áll a választások előtt egy héttel

Itthon2022.03.28, 13:56

A Fidesz–KDNP jelenleg 47, a baloldali közös lista 42 százalékon áll – derült ki a „Ki nyer ma?" című, a Nézőpont Intézet által szervezett kutatói konferencián hétfőn. A rendezvényen bemutatták az Alapjogokért Központ, a Nézőpont Intézet, a Real-PR 93., a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány, valamint a Társadalomkutató legfrissebb kutatási eredményeit, írja a Magyar Nemzet.

A közvélemény ellenzi a repüléstilalmi zóna kialakítását Ukrajnában

Itthon2022.03.25, 10:51

A magyarok 78 százaléka szerint hazánk nem támogathatja, hogy repüléstilalmi zóna jöjjön létre Ukrajnában, mivel az világháború kitöréséhez vezethet – állapítható meg a Századvég legújabb közvélemény-kutatásából. A felmérés megvizsgálta, hogy a magyar lakosság hogyan vélekedik arról, hogy a NATO repüléstilalmi zónát alakítson ki Ukrajna felett.

Nyílt levelet írt a Századvég az Unió energiaügyi biztosának

Itthon2022.03.24, 13:56

Kadri Simsonnak, az Európai Bizottság energiaügyi biztosának írt nyílt levelet a Századvég. Alább olvashatják változtatás nélkül a nyilatkozatot.

Századvég: Az energetikai szankciók támogatói téves információkkal manipulálják a közvéleményt

Itthon2022.03.23, 11:35

Európa energiaigényének jelentős részét orosz importból fedezi. A beszerzések rövid távon nem helyettesíthetők, így azok korlátozásának súlyos gazdasági és társadalmi következményei lennének. Az elmúlt hetekben mégis számos politikus és vállalatvezető torzított nyilatkozatokkal próbálta a szankciók irányába terelni a közvéleményt - írja elemzésében a Századvég.

Századvég: A kormány gazdaságpolitikája eredményes

Gazdaság2022.03.19, 10:12

A magyar kormány gazdaságpolitikájának eredményességét jelzi, hogy a gazdaság tavalyi, 7,1 százalékos növekedése bőven meghaladta az uniós, 5,3 százalékos átlagot - mondta a Századvég vezető közgazdásza szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

A kormány a családok megerősítésében és a gyermekek védelmében látja a demográfiai problémák megoldásának kulcsát

Itthon2022.03.18, 16:00

A magyar kormány a családok megerősítésében és a gyermekek védelmében látja a demográfiai problémák megoldásának kulcsát - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken az Európa Projekt 2021 nevű kutatás eredményeinek bemutatására szervezett konferencián.

Európa árszabályozást akar, követnék a magyar rezsicsökkentést

Gazdaság2022.03.23, 16:24

Az energiaválság hatására egyre több európai polgár tart a magas energiaáraktól. Magyarországon, a rezsicsökkentési programnak köszönhetően, a válság sem a háztartási energiatarifákat, sem a lakosság félelemérzetét nem növelte. Luxemburg kivételével, valamennyi európai országban többségben vannak azok, akik szerint a lakossági rezsidíjakat államilag szabályozni kell - írja elemzésében a Századvég.

Elsöprő többség Orbán Viktor mellett

Itthon2022.03.14, 10:23

Közel kétszer annyian látnák szívesebben Orbán Viktort kormányfői pozícióban, mint Márki-Zay Pétert – világít rá a Századvég márciusi közvélemény-kutatása. A felmérés a politikai szempontból aktív magyarok körében – a településtípusok, az életkor, illetve a politikai önbesorolás szerinti bontásra is kitérve – feltárta a miniszterelnök-preferenciákat.

Századvég: Elsöprő többség elégedett Orbán Viktor háborús válságkezelésével

Itthon2022.03.09, 11:51

A magyarok több mint kétharmada (68 százaléka) ért egyet azzal, ahogyan a regnáló kormányfő, Orbán Viktor a fegyveres konfliktus következtében kialakult helyzetet kezelte - közölte a Századvég. 

A baloldal elzárná a gázcsapot, a szankciók lebegtetése miatt gyengült a forint

Itthon2022.03.08, 17:00

Nemcsak a magyar gazdaságra lenne súlyos hatása, de az egész régióra is, ha megszűnne az orosz gázimport - mondta az Origónak Regős Gábor annak kapcsán, hogy a baloldal többször kijelentette, elzárná az Oroszország felől érkező gázcsapokat. A Századvég szakértője szerint a korlátozás bevezetése esetében a gáz ára nagyon gyorsan újabb és újabb rekordokat döntene meg, illetve a forint is azonnal gyengülni kezdene, még azt megelőzően, hogy a gázellátással kapcsolatos problémák érezhetőek lennének. A forintot az energiaszankciók lebegtetése gyengítette, a magyarországi baloldal pedig elzárná a gázcsapot.

Olyan rendkívüli időket élünk, amely idők rendkívüli embereket kívánnak

Itthon2022.03.08, 11:02

Rendkívüli, sőt történelmi időket élünk, az ilyen idők rendkívüli embereket és tetteket, és a rendkívüli emberektől stratégiai nyugalmat követelnek - jelentette ki Barthel-Rúzsa Zsolt a Társadalom, gazdaság, politika napjainkban című eseményen, a Századvég Riport 2021 című kötet bemutatóján, kedden, Budapesten. A Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elnökhelyettese elmondta, hogy érdemes visszaemlékezni arra, hogy az elmúlt 12 évben mennyi kihívással kellett szembenéznünk. A 2008-as pénzügyi válság és a 2015-ös migrációs válság után a koronavírus-világjárvány már harmadik éve van velünk, és alapjaiban változtatta meg a mindenn ...

Csak az orbáni stratégiai nyugalom biztosítja Magyarország biztonságát

Itthon2022.03.08, 10:39

Joggal bízhatunk abban, hogy az elmúlt tizenkét év kormányzásának tapasztalatai, a válságmenedzselés kialakult rutinja, az orbáni helyzetfelismerést és szándékmegvalósítást megelőző, azt mindig is jellemző alapos megfigyelés, megítélés és a célszerű cselekvéseknek az a tulajdonsága, amely a miniszterelnököt jellemzi: azaz Orbán Viktornak az a bámulatos képessége, hogy közép- és hosszú távon is józan, okosnak és bölcsnek bizonyuló döntéseket tud hozni, a továbbiakban is megmarad - mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője az ukrán háború hazai hatásai kapcsán.  

Századvég: Állásfoglalás az energiaellátást érintő szankciók lebegtetéséről

Itthon2022.03.08, 09:34

Az Oroszország és Ukrajna közötti fegyveres konfliktus kirobbanása óta brüsszeli, illetve amerikai politikusok az energiaellátást érintő szankciók bevezetését lebegtetik, és hazai baloldali politikusok is ezt követelik. A beavatkozásnak katasztrofális következményei lennének az Európai Unió és Magyarország gazdaságára, így a fenyegetések erősödő negatív várakozásokat okoztak. Mivel az olaj- és gázszállítások továbbra is zavartalanok, az áremelkedés Oroszországnak többletbevételt, Európának pedig többletköltséget okoz, valamint teret ad a spekulációnak. A szankciók lebegtetése kontraproduktív, így azt be kell szüntetni - írja a Századvég.

Századvég: Mélyponton Márki-Zay megítélése

Itthon2022.03.07, 11:37

Egy hónappal az országgyűlési választások előtt mélypontra került a baloldal kormányfőjelöltjének népszerűsége, a megkérdezettek 68 százaléka kedvezőtlen véleményen van Márki-Zay Péterről – derül ki a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásából. A felmérés a politikai szempontból aktív magyarok körében megvizsgálta a baloldali pártok miniszterelnök-jelöltje választói megítélésének alakulását.

Századvég: A baloldal háborúpárti nyilatkozatai kockáztatják a magyarok biztonságát

Itthon2022.03.04, 12:14

Magyarország és a kárpátaljai magyarság biztonságának garantálása kiemelt nemzeti érdek, ezért a magyar kormány az orosz-ukrán fegyveres konfliktus mielőbbi békés rendezését szorgalmazza. Ezzel szemben a baloldal miniszterelnök-jelöltje fegyvereket és katonákat küldene Ukrajnába, mellyel többek között veszélynek tenné ki a kárpátaljai magyarságot, illetve belesodorná Magyarországot a konfliktusba. A Századvég közelebbről megvizsgálta Márki-Zay Péter orosz-ukrán válsággal kapcsolatos azon megnyilvánulásait, amelyek kockára teszik a magyarok biztonságát - írja elemzésében a Századvég.

Századvég: A többség nem tenné kockára Magyarország energia- és gázellátását

Itthon2022.03.02, 16:55

Az orosz-ukrán konfliktussal összefüggésben az Európai Unió egységes szankciók alkalmazása mellett döntött Oroszországgal szemben, Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta azonban, hogy az említett intézkedések nem érintik az energia területét, így Magyarország energiaellátása továbbra is biztosítva van. Ezzel szemben a baloldalon felmerült az orosz gáz elzárásának, illetve szankcionálásának gondolata. Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese kifejtette, hogy Oroszország „drágán adja el az energiát", nézete szerint „ezt a forrást el kell tekerni, el kell zárni, mert addig lesz pénzük háborúzni, és lesz pénzük egy függgetlen ...

Századvég: A közvélemény szerint Magyarország biztonsága az első

Itthon2022.02.27, 19:28

10-ből 9 magyar úgy látja, hogy hazánk nem sodródhat bele fegyveres konfliktusba – világít rá a Századvég legújabb közvélemény-kutatása. A felmérés feltárta az ukrán-orosz konfliktussal kapcsolatos magyar lakossági attitűdöket, kitérve a magyar-ukrán határ katonai védelmének kérdésére is.

Meddig tarthat az orosz-ukrán háború?

Nagyvilág2022.02.26, 07:18

Sokat elmond a két hadsereg közti különbségről, hogy az orosz katonai költségvetés több mint százszorosa az ukránénak. A felek légierején is jól látszanak a különbségek: egyértelműen Oroszország rendelkezik több, modernebb harceszközzel, több repült órával, tapasztaltabb pilótákkal. A szárazföldi erőket összehasonlítva ugyanerre a következtetésre juthatunk - mondta Fónyi Dániel az Ukrajnában zajló háborúról az Origónak. A Századvég kül-és biztonságpolitikai szakértője szerint Oroszország katonai eszközökkel akarja elérni a céljait, miközben az ukrán hazaszeretet ellenáll az oroszoknak, ugyanakkor egyik félnek sem érdeke a háború elhúzódása.

Pozitívra fordult a vállalati konjunktúra

Gazdaság2022.02.24, 12:19

A Századvég Konjunktúrakutató 2022. februári felmérése alapján mind a lakosság, mind a vállalkozások esetében kedvezőbbé vált a konjunktúraérzet. A –100 és +100 közötti skálán értelmezett konjunktúraindexek értéke a lakosságnál –2,2-ről –1,9-re, míg a vállalkozásoknál –0,1-ről +0,5-re emelkedett. A vállalati index értéke 2020 februárja óta először vett fel pozitív értéket és ezzel visszatért a válság előtti szintjére. A lakossági index értéke a koronavírus megjelenése óta jellemző szintet érdemben meghaladja, ugyanakkor a válság előttitől még némileg elmarad. A korábbi kedvező szintre való visszatéréshez az infláció és az inflációs ...

A magyar rezsicsökkentés mintául szolgál a nyugat-európai országoknak

Itthon2022.02.18, 12:04

Az elmúlt tíz év hazai energiapolitikájának eredményei kellő alapot nyújtanak Magyarország számára, hogy a korábbiaknál aktívabban befolyásolja az Európai Unió energiastratégiáját. A Századvég Rezsi Konferenciát szervez, amin a résztvevők értékelik az elmúlt tíz év eredményeit és áttekintik a következő időszak feladatait. Hortay Olivérrel, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitika üzletágvezetőjével és a konferencia szervezőjével beszélgettünk.

A magyarok többsége ellenzi Márki-Zay Péter tervét a gyermekvédelmi törvény eltörléséről

Itthon2022.02.14, 10:41

A magyarok 69 százaléka nem támogatja Márki-Zay Péter felvetését a gyermekvédelmi törvény hatályon kívül helyezéséről – derül ki a Századvég friss közvélemény-kutatásából. A közelgő országos népszavazásra tekintettel a felmérés utánajárt annak, hogy a politikai szempontból aktív magyar lakosság mit gondol a baloldal miniszterelnök-jelöltjének a gyermekvédelemmel összefüggő kijelentéseiről. 

Századvég: Az Orbán-kormány nagyot javított a családok anyagi helyzetén

Itthon2022.02.08, 11:25

A polgári kormány 2010 óta nagy hangsúlyt fektet a magyar családok támogatására, körülményeik javítására, valamint a gyermekvállalás ösztönzésére. Ennek jegyében a kormányzat többek között bevezette a babaváró hitelt, az otthonfelújítási támogatást, illetve a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását. A Századvég – a kormányzat családbarát intézkedései tükrében – a politikai szempontból aktív magyarok körében megvizsgálta, hogy a hazai családok az elmúlt 12 évben hogyan ítélték meg anyagi helyzetük alakulását, kitérve arra a kérdésre is, hogy meglátásuk szerint hogyan változnának körülményeik, amennyiben tavasszal a baloldal alakíthaatna ...

Egyre kevesebben számítanak Márki-Zay Péter választási győzelmére

Itthon2022.02.04, 10:22

Jelenleg 10-ből 7 magyar úgy gondolja, Márki-Zay Péter nem tudja legyőzni Orbán Viktort a tavaszi országgyűlési választásokon – derül ki a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásából. A felmérés feltérképezte, hogy a politikai szempontból aktív magyarok bizonyos – a közéleti tevékenység szempontjából meghatározó – tulajdonságok mentén mit gondolnak Márki-Zay Péterről, kitérve a baloldali kormányfőjelölt egyes kijelentéseinek lakossági megítélésére is.

Századvég: Nagyon biztató eredménnyel zárult a Putyin-Orbán-találkozó

Itthon2022.02.02, 08:21

A Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetőjének értékelése szerint nagyon biztató eredménnyel zárult Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök keddi moszkvai tárgyalása.

Orbán Viktor moszkvai útja a párbeszédet és a fenntartható rezsicsökkentést szolgálja

Itthon2022.02.01, 15:03

A magyar kormányfő tizenkettedik alkalommal találkozik Vladimir Putyinnal. Magyarország a nyugati integrációs szervezetek tagjaként a konfliktusok békés úton történő megoldását szorgalmazza, amihez kölcsönös tiszteletre és párbeszédre van szükség. Orbán Viktor moszkvai útja a tervezett energetikai megállapodások által a rezsicsökkentés eredményeinek fenntarthatóságát is szolgálja. A Századvég elemzése.

Négyszer nem - a döntő többség elutasítja a kiskorúakat célzó szexuális propagandát

Itthon2022.02.01, 10:08

Április harmadikán – az országgyűlési választásokkal azonos napon – országos népszavazásra kerül sor Magyarországon a gyermekvédelem témájában. A közelgő referendumra tekintettel a Századvég megvizsgálta, hogy a politikai szempontból aktív magyar lakosság hogyan vélekedik a kiskorú gyermekeket érintő szexuális propagandáról.

Pozitív Novák Katalin lakossági megítélése

Itthon2022.01.30, 13:58

Tekintettel arra, hogy Áder János köztársasági elnök mandátuma május 10-én lejár, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy az Országgyűlés – az Alaptörvényben rögzített határidőt betartva – március 10-én új államfőt választ. A kormánypártok Novák Katalint jelölik a pozícióra, aki megválasztása esetén Magyarország első női köztársasági elnöke lehet. E fejlemények tükrében a Századvég felmérte, hogy a magyarok hogyan vélekednek Novák Katalinról.

Rezsi, élelmiszer, benzin, kamat: itt is segít a kormány az embereken

Itthon2022.01.30, 22:58

A kormány az elmúlt időszakban számos intézkedéssel segítette a magyar embereket. A korábban bejelentett kamatstop egy jelzáloghitelt felvett háztartásnál átlagosan havi 11 ezer forint törlesztőrészlet-csökkenést jelenthet, a benzinárstoppal 480 forinton rögzítette a kormány a normál benzin és a gázolaj literenkénti árának felső határát, a rezsicsökkentésnek köszönhetően egy átlagos magyar család évente 200 ezer forintot spórol, februártól pedig hét alapvető élelmiszer árát maximalizálták. Az Origónak Szakáli István Loránd, a Századvég vezető közgazdásza beszélt arról, hogy az említett intézkedéseknek milyen pozitív hozadékai vannakk, ...

Márki-Zay Péter a rezsicsökkentés ellen, az energialobbi mellett van

Itthon2022.01.27, 14:58

A múlt elhibázott politikája ismét itt kopogtat a magyar családok ajtaján, így kezdi írását Bertha László, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elemzője. (Tegyük hozzá: Márki-Zay Péter az energialobbi mellett természetesen főnökének, Gyurcsány Ferencnek is meg akar felelni, persze, az ő érdekeik azonosak. Nem véletlen, hogy mindketten erőszakosan bírálták az emberek életét megkönnyítő rezsicsökkentést.) 

Magyarország ma szabadabb és demokratikusabb, mint a Gyurcsány-korszakban

Itthon2022.01.27, 11:41

Márki-Zay Péter 2021 októberében a Euronewsnak adott interjújában kifejtette, hogy nézete szerint „a Fidesz meghekkelte a magyar demokráciát, kisiklatta a jogállamot Magyarországon", majd hozzátette, hogy „a jelenlegi állapotot természetesen mi nem tekintjük jogállaminak". A baloldali jelölt véleménye, illetve a szövetségesei által korábban tett hasonló – a jogállamisággal összefüggő – kijelentések fényében a Századvég utánajárt annak, hogy a magyarok Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor regnálása alatt érezték, illetve érzik-e szabadabbnak, demokratikusabbnak Magyarországot - írja elemzésében a Századvég.

Jelentősen romlott Márki-Zay Péter megítélése

Itthon2022.01.21, 10:07

Az elmúlt hónapokban több konfliktus rajzolódott ki a baloldali pártok és miniszterelnök-jelöltjük, Márki-Zay Péter között. Egyrészt a vártnál nagyobb kihívást jelent a balliberális erőknek a közös lista összeállítása, valamint feszültségeket okozott a hódmezővásárhelyi polgármester „hetedik frakciójának", majd az általa a választási lista befutó helyeire javasolt roma politikusoknak a kérdése. Másfelől Márki-Zay nevéhez több olyan kijelentés is köthető, melyek keretében magas társadalmi támogatottságú intézkedések létjogosultságát vonta kétségbe a politikus. A baloldal kormányfőjelöltje – egyebek mellett – a 13. havi nyugdíj visszaaépítését ...

A jobboldal a rezsicsökkentéssel visszaadta azt, amit a baloldal előtte elvett a családoktól

Itthon2022.01.20, 10:38

A kormány 2013-tól rezsicsökkentési programba kezdett, amelynek keretében hatósági szabályozással mérsékelte a lakosság közüzemi díjait. A Századvég legújabb elemzésében megvizsgálta, hogy a rezsiköltségek alakulása hogyan befolyásolta a magyar háztartások kiadásait 2005 és 2021 között. A számítások tanulsága, hogy a rezsicsökkentésnek köszönhető megtakarítások mértéke 2021 év végére csaknem elérte az intézkedést megelőző időszak veszteségeit - derül ki a Századvég legfrissebb elemzéséből.  

Márki-Zay a baloldal többéves, megalapozatlan érveivel támadja a rezsicsökkentést

Itthon2022.01.18, 12:51

A balliberális miniszterelnök-jelölt az elmúlt időszakban többször kifejtette, hogy a polgári kormány által bevezetett – és 2013 óta töretlenül érvényesülő – rezsicsökkentés nem fenntartható. Márki-Zay Péter ezzel összefüggésben az „okos", illetve „valódi rezsicsökkentés" bevezetésének javaslatával állt elő, azt a látszatot keltve, hogy a baloldali pártok korábban hangoztatott rezsipolitikai elképzeléseihez képest más, újdonságnak tekinthető koncepciót képvisel. A jelek azonban arra mutatnak, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester által megfogalmazott, a rezsicsökkentést célzó kritikák szervesen illeszkednek abba a támadássorozatba, ...

Deutsch Tamás: Létező és leküzdhetetlen a kettős mérce az EU-ban

Itthon2022.01.17, 13:16

Létező és jelenleg sajnos leküzdhetetlen jelenségnek nevezte a kettős mércét az Európai Unióban (EU) Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő hétfőn egy budapesti rendezvényen.

Szijjártó Péter: Az Európai Unió egyetlen tagországa sem kéri ki olyan gyakran az állampolgárai véleményét, mint Magyarország

Itthon2022.01.17, 11:53

Az Európai Unió egyetlen tagországában sem kérik ki olyan gyakran az állampolgárok véleményét, mint teszi azt a magyar kormány, ami hiteltelenné teszi a demokrácia helyzetét érő bírálatokat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közleménye szerint a Századvég Alapítvány hétfői rendezvényén.

Az élelmiszer árstop akár 1 százalékkal csökkentheti az inflációt februártól

Gazdaság2022.01.14, 21:08

Az élelmiszerárak befagyasztásának becslések szerint 0,5-1,0 százalék körüli inflációcsökkentő hatása lehet februártól - mondta a Századvég Alapítvány vezető közgazdásza.

A magyarok többsége pozitívan értékeli a gazdasági károk enyhítésére tett lépéseket

Itthon2022.01.14, 13:05

Az európaiak a koronavírus-járvány egészségügyi kihívásainak kezelésével elégedettebbek, mint a gazdasági és munkahelyvédelmi intézkedésekkel. A magyar lakosság az átlagosnál szignifikánsan jobbra értékeli a problémák megoldására tett kormányzati lépéseket. Többek között ezek derültek ki Európa egyik legátfogóbb – 30 ezer európai lakos megkérdezésével készített – felméréséből.

Márki-Zay Péter politikáját Soros György és a globalista érdekek irányítják

Itthon2022.01.07, 12:12

Márki-Zay Péter politikáját az előválasztáson aratott győzelme óta még hangsúlyosabban Soros György és a globalista erők érdekeinek kiszolgálása határozza meg. A bevándorlás és az LMBTQ-lobbi nyílt támogatása, a rezsicsökkentés elleni harc, valamint a minimálbér eltörlésének kívánalma mind meghatározott célt szolgálnak – a nemzetközi baloldali hálózat politikai és pénzügyi támogatásának megszerzését. Ennek a stratégiának régmúltra visszatekintő hagyományai vannak a hazai baloldalon, melyhez az ellenzék miniszterelnök-jelöltje minden jel szerint kiválóan alkalmazkodik, így nem véletlen, hogy a közelmúltban a Soros-hálózat számos vezeető ...

Századvég: Minden kutatás azt mutatja, hogy marad a Fidesz-KDNP kormányzat

Itthon2022.01.01, 10:38

Míg Nyugat-Európa több országában tüntetések voltak a korlátozások miatt, itthon ez elmaradt, a gazdaság újraindítása is jól sikerült, év végére egy "egészen elképesztő gazdasági növekedés" indult el - mondta Palóc André, a Századvég elemzője. 

A V4-ek elkötelezett európaiak, és ragaszkodnak a keresztény kulturális gyökerekhez

Nagyvilág2021.12.30, 15:02

A visegrádi csoport országainak újkori együttműködése az idei évben ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját. A kezdeti időszakban a totalitarizmusból a demokráciába való átmenet, valamint az euroatlanti közeledés kölcsönös elősegítését zászlajára tűző regionális kooperáció az elmúlt másfél évtizedben egyre inkább az egyedi közép-európai identitás és életmód megőrzését tekinti elsődleges feladatának. Az Uniót megrázó válságok sorozata (pénzügyi, euróövezeti, migrációs, koronavírus-járvány, energia), de főleg az azokra adott brüsszeli válaszok felszínre hoztak több olyan megközelítési, értelmezési szempontot, amelyek alapvetőő ...

Ifj. Lomnici Zoltán: Soros szervezetei kísérleti terepnek tekintik az uniót

Itthon2021.12.29, 20:44

Ifj. Lomnici Zoltán úgy látja, hogy a jogállamisági jelentésekkel kapcsolatban olyan témákban fejthetik ki véleményüket a nem kormányzati szervezetek (NGO-k), amelyekhez nincs megfelelő szakértelmük és ezzel kárt okozhatnak.

A család intézményének fontossága Európa-szerte kétségbevonhatatlan

Nagyvilág2021.12.23, 11:53

Európa demográfiai viszonyait a gyermekvállalás idejének kitolódása, a termékenységi ráta alacsony szintje, a csökkenő születésszám és az elöregedés jellemzi. A negatív tendenciák megfordítása érdekében azonban általánosságban két különböző intervenciós eszköz, valamint társadalmi narratíva feszül egymásnak: a családpolitika és a családtámogatások fejlesztése, valamint a bevándorlás különböző mértékű engedése. E két terület egyaránt jelentős hatással lehet az országok népességére, de állampolgárainak jólétére is. A magyar kormány egyértelműen lefektette preferenciáit a kérdésben, így kétségtelenül jelentős volumenű családtámogatási ...

Márki-Zay Péter rezsipolitikája drasztikusan megemelné a magyar családok terheit

Itthon2021.12.22, 10:05

Márki-Zay Péter megszüntetné a rezsicsökkentést, és a lakossági tarifákat a piaci árakhoz igazítaná. Az intézkedés 64 ezer forint többletköltséget okozott volna novemberben egy átlagos magyar háztartásnak. Az árnövekedés hatására több mint egymillió magyar ember válna energiaszegénnyé - írja kutatásában a Századvég.

Századvég: decemberi konjunktúrakutatás

Gazdaság2021.12.20, 10:26

A Századvég Konjunktúrakutató 2021. decemberi felmérése alapján a háztartások és a vállalkozások konjunktúraérzete eltérően alakult: miközben a háztartásokat ismét javuló konjunktúraérzet jellemezte, addig a vállalkozásoké még kismértékben csökkent. A −100 és +100 közötti skálán értelmezett konjunktúraindex értéke a lakosságnál −6,8-ről −4,2-re emelkedett, míg a vállalatoknál −2,6-ről −3,7-re esett vissza. Érdekesség, hogy eltérően alakult a gazdasági környezet megítélése: a vállalkozásoknál romlott, a háztartásoknál javult.

Függetlenségre tanít a COVID és az energiaválság

Nagyvilág2021.12.20, 10:54

A járványhelyzet miatt energia-, nyersanyag- és áruhiány fenyegeti a világ- és az európai gazdaságot. Az általános kínálati szűkület miatt egyre fontosabb kérdés az önellátás és szuverenitás. A stratégiai autonómia, az energetikában és a mezőgazdaságban kialakítandó szuverenitás a magyar miniszterelnök és a francia elnök közötti megbeszéléseknek is kiemelt témája volt. A Klímapolitikai Intézet és a Századvég együttműködésében készült átfogó, 30.000 főre és 30 országra kiterjedő közvélemény-kutatás alapján az európai állampolgárok mintegy 90 százaléka fontosnak gondolja, hogy az országok lehetőség szerint ne szoruljanak rá olyan straatégiai ...

Többet tudnak költeni az emberek karácsonykor, mint tavaly

Itthon2021.12.17, 14:52

Idén nem várhatóak a tavalyihoz hasonló korlátozó intézkedések az ünnepek idején a koronavírus-járvány miatt, illetve a kedvezőbb vírushelyzet és a védőoltások miatt tágabb körben történhetnek találkozások, ajándékozás, másrészt 2020-hoz képest nőttek az emberek jövedelmei, a foglalkoztatás is magas szinten van, így többet is tudnak költeni - ezzel indokolta Regős Gábor, a Századvég szakértője, hogy miért nőhetnek 2021-ben a karácsonyi költések jelentősen 2020-hoz képest. 

A rezsicsökkentés kiterjesztése javítja a kisvállalatok versenyképességét és csökkenti az inflációs nyomást

Itthon2021.12.10, 14:51

Magyarország Kormánya lehetővé tette a 10 főnél kevesebb foglalkoztatottal rendelkező, 4 milliárd forint éves árbevétel alatti kisvállalkozásoknak, hogy átmenetileg belépjenek az egyetemes szolgáltatási körbe, és így a piaci áraknál jóval kedvezőbb, hatóságilag rögzített áron juthassanak villamos energiához. A Századvég az intézkedést megelőzően végzett reprezentatív vállalati kutatást a növekvő energiaárak okozta kihívásokról.

Így szabadítaná el a rezsiárakat a baloldal

Itthon2021.12.08, 20:24

Világosan kiderült a balliberális politikusok nyilatkozataiból, hogy eltörölnék a rezsicsökkentést. Azt az intézkedést, amelynek köszönhetően az unióban nálunk csökkent a legnagyobb mértékben az energiaszegénységgel érintettek aránya. A Századvég szakértője tételesen cáfolta meg a balliberálisok téves állításait az Orbán-kormány rezsicsökkentéséről - írja a Magyar Nemzet.

A baloldal erősödő radikalizálódása veszélyes a jogállamiságra

Itthon2021.12.07, 10:01

A baloldal egyre szélsőségesebben kommunikál nemcsak a kormánypárti politikusok, de a jobboldali szavazók irányába is. A választók sértegetése és a képviselőtársaik, valamint a nyílt társadalmak eszmerendszerét magukénak nem valló újságírók fenyegetése mára általános modus operandivá avanzsált baloldali körökben. Az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban tesznek hitet egy 2022 tavaszán foganatosítandó alkotmányos puccskísérletről, ami évtizedek óta nem látott belpolitikai válságot, végső esetben pedig polgárháborús állapotokat idézne elő. A baloldal miniszterelnök-jelöltjének közjogi stábjának vezetője, Fleck Zoltán a jogállamiság keretteit ...

Megerősödött Magyarország a globális színtéren

Itthon2021.12.01, 20:12

Az elmúlt 10 év sikeres magyar külpolitikájának köszönhető, hogy hazánk a nemzeti szuverenitást megőrizve és a nemzeti érdeket mindenek elé helyezve volt képes hatékony nemzetközi kapcsolatokat kiépíteni – fogalmazott Halkó Petra, a Századvég Közéleti Tudásközpont vezető elemzője Dr. Gór Csaba Budáért Podcast című adásában.

Az Európai Bizottság megsérti a tagállami szuverenitást a tervezett választási szabályozással

Nagyvilág2021.11.26, 14:53

Korábban is egyértelmű jelei voltak annak, hogy Brüsszel be kíván avatkozni a magyarországi választásokba, azonban az Európai Bizottság most nyilvánosságra hozott javaslatcsomagja még a korábbi intervenciós kísérletekhez képest is szintlépésként értékelhető. Ezzel a lépésével a szerződések őreként definiált testület nemcsak a tagállami szuverenitás elvével megy szembe, hanem azon alapszerződésekkel is, melyek az európai integráció lényegét adják. A Bizottság egy olyan normacsomagot fogadott el, mely kizárólag egy célt szolgál: a nemzeti választásokba történő direkt beavatkozás lehetőségét. Kiindulva a múlt tapasztalataiból, az új esszköz ...

Századvég: Márki-Zay abszurd plakátkampánnyal védi Sorost

Itthon2021.11.23, 13:10

Márki-Zay Péter a közelmúltban kijelentette, 400 óriásplakáton fogja hirdetni, hogy Soros György nem telepített be migránsokat Magyarországra. Nem ez az első alkalom, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje védelmébe veszi az amerikai milliárdost, hiszen Márki-Zay az október 23-ai ünnepi beszédében kifejtette, hogy „Soros Györgyről még egyetlenegy migráns betelepítését sem tudták bebizonyítani". Fontos megjegyezni, hogy Soros 2015-ben publikált javaslatcsomagja szerint „biztonságos útvonalakat kell létesíteni" a migránsok számára, többek között azzal, hogy „Görögországból a célországaikba szállítjuk őket". A szóban forgó migrációs úútvonal ...

Mennyivel kellene többet fizetnie egy-egy családnak, ha a Gyurcsány-Márki-Zay-féle rezsipolitika megvalósulna?

Itthon2021.11.09, 12:14

Márki-Zay Péter megszüntetné a rezsicsökkentést, és a lakossági tarifákat a piaci árakhoz igazítaná. A hatósági árak feloldása valamennyi magyar család kiadásait megnövelné, azonban a költségek emelkedésének mértéke háztartásonként eltérne. A Századvég legújabb elemzésében megbecsülte, hogy a piaci díjszabás hogyan befolyásolta volna a különböző háztartástípusok októberi áram- és gázszámláit.

Századvég: A nemzetközi baloldal a valóságot is a maga képére formálná

Nagyvilág2021.11.08, 13:55

Az Európai Parlament 2019. október 10-én elfogadott állásfoglalása nemzetközi jogba ütközőnek minősítette a választásokba történő külső beavatkozást, ennek ellenére az Európai Bizottság tovább folytatja az intervenciós kísérleteit a 2022-es magyar országgyűlési választásokba. Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz által finanszírozott pályázatot a több ponton is Soros Györgyhöz köthető Magyar Jeti Zrt. nyerte el, megszerezve a jogot és a támogatást, hogy létrehozza a Magyar Digitális Média Obszervatóriumot, amelyen keresztül a nyílt társadalmak eszmerendszerét valló szerkesztőségek delegáltjai korlátozhatják az interneten megjelenőő ...

A közvélemény a gyurcsányi politika visszatérését látja Márki-Zay Péterben

Itthon2021.11.05, 13:22

Márki-Zay Péter, a baloldal kormányfő-jelöltjének politikai identitása nehezen meghatározható. Miközben az elmúlt években Hódmezővásárhely polgármestere többször is hangot adott „konzervatív", „keresztény" elkötelezettségének, az október 23-án tartott beszédében Gyurcsány Ferencet és Soros Györgyöt is védelmébe vette. A balliberális oldal miniszterelnök-jelöltjének politikai orientációja körüli kérdőjelekre tekintettel a Századvég megvizsgálta, hogy a magyarok szerint – esetleges megválasztása esetén – milyen politika várható Márki-Zaytól, különösen annak tükrében, hogy a Gyurcsány vezette baloldali koalíció támogatását élvezi - írjja ...

Két és fél millió embert érint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése

Itthon2021.11.05, 13:50

Két és fél millió embert érint a minimálbér 200 ezer, a garantált bérminimum 260 ezer forintra tervezett januári emelése - jelentette ki a Századvég Alapítvány vezető közgazdásza az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

November 4-én indul a Vidék Konferencia 2021

Itthon2021.11.03, 10:36

A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. nagymintás kutatást végzett feltérképezve a magyar vidék jelenlegi állapotát. Ennek apropóján 2021. november 4-én konferenciát rendez a magyar vidék helyzetéről, a fejlesztéspolitika területi vonatkozásairól, a vidék megtartóerejéről és a digitalizáció, valamint a klímaváltozás vidékre gyakorolt hatásairól.

Brutális rezsiáremelkedést jelentene a baloldal győzelme

Itthon2021.11.03, 10:30

Bal- vagy jobboldali megoldásokat igényel a magyar klímapolitika? Valóban létezik a Márky-Zay – Gyurcsány párhuzam az energiapolitika világában? Számíthatnak megnövekedett rezsiárakra a magyarok? Ezekről és hasonló kérdésekről beszélgetett Gór Csaba, a Fidesz-KDNP II. kerületi frakcióvezetője  a Budáért Podcast e heti adásában Dr. Hortay Olivérrel, a Századvég Gazdaságkutató üzletágvezetőjével.

A hazai baloldal nemzetközi propagálása

Itthon2021.11.02, 14:10

A Fidesz-KDNP 2010-es és azt követő kétharmados választási győzelmei óta a nemzetközi balliberális világ újra és újra gondviselő ölelésével fogadja a hazai baloldal aktuális „megváltóit". Így volt ez akkor, amikor Bajnai Gordon 2012-ben bejelentette, hogy visszatér a politikába. Szintén ez játszódott le Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltté, majd miniszterelnök-jelöltté válásakor, és ugyanezt tapasztalhatjuk most, Márki-Zay Péter előválasztási győzelmét követően is - írja elemzésében a Századvég.

Felértékelődő fogalom: vidék

Itthon2021.11.02, 13:37

A vidék, ha tetszik a vidéki Magyarország mint szerteágazó társadalmi, gazdasági és nem kevésbé politikai téma – meggyőződésünk szerint – egyre markánsabb szerephez fog jutni, nemcsak a jövő kormányzatistratégia-alkotásaiban, szerkezeti felépítéseiben és végrehajtói feladatellátásaiban, hanem a gazdaság- és társadalomkutatói műhelyekben zajló feladatpriorizálás szempontjából is.

Az innovatív technológiák széles körű használata segítheti a vidéki Magyarország felzárkózását

Itthon2021.10.28, 07:57

A nemzetközi kutatások szinte egyöntetű következtetése, hogy a digitális technológiák széles körű alkalmazása mind a lakosság, mind a vállalkozások körében jelentős hozzáadott értékkel bír, javítja az állampolgárok életminőségét, illetve a vállalkozások és így a teljes nemzetgazdaság versenyképességét. Kelemen Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. üzletágvezetőjének írása.

Ugar-e még a magyar ugar?

Itthon2021.10.26, 13:35

Tapasztaljuk, hogy a hazai közvélekedésben a vidék, a vidéki életmód inkább valamilyen kedvezőtlen kontextusban jelenik meg. Többféle negatív sztereotípia is él, ha ezeket kategorizálni szeretnénk: vannak olyan előítéletek, amelyek a vidékre az anti progresszivitás színtereként tekintenek, mások valamiféle értelmi-kognitív hátrányt tulajdonítanak neki, megint mások pedig egyfajta rurális és partikuláris álláspontot és életmódot tulajdonítanak a vidéknek. Vagyis olyan le- és kimaradó területként gondolnak rá, amely el van zárva különböző erőforrások globális áramlásától és éppen ezért valamiféle maradiságot, a hagyományokhoz való merrev ...

Előző
Következő