szavazótábor

címke rss
Ezt gondolja kieséséről a Sztárban sztár leszek! versenyzője

Ezt gondolja kieséséről a Sztárban sztár leszek! versenyzője

Ahogy korábban megírtuk, Jósa Tamás távozott a Sztárban sztár leszek! műsorából, épp az elődöntő előtti héten. Tóth Gabi utolsó énekese búcsúzóul hatalmasat énekelt, amikor Balázs Fecó bőrébe bújva annak egyik legnagyobb slágerét, a Homok a szélben című dalt énekelte el, még mentorát is megríkatta. Az énekes elmondása szerint már érezte, hogy neki kell távoznia a nyolcadik élő show után, hiába ő állt a zsűri lista élén.

Szonda: elszántabbak lettek az MSZP-szavazók

Itthon2008.07.31, 10:33

Nem csökkent tovább a különbség a Fidesz és az MSZP népszerűsége között - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amit a Népszabadság ismertet. A múlt hónapban ugyanis ledolgozott néhány százalékpontot óriási hátrányából a szocialista párt, mostanra ez nem változott, az MSZP - mintegy 18 százaléknyi - szavazótábora viszont elszántabb és aktívabb lett, bár még mindig jóval lemarad az ellenzéki hívek mögött.

Zogby: Már a nőknél is Obama a nyerő

Nagyvilág2008.05.16, 20:35

Az amerikai választók 48 százaléka elégedetlen az elnökjelölt-aspiránsokkal - derült ki a Zogby közvélemény-kutató pénteken közzétett felméréséből, amely szerint leginkább John McCainnek kell izgulnia, akit saját szavazótáborának 76 százaléka sem szível. A demokratáknál Barack Obama áll jobban, aki még a nők körében is népszerűbb, mint ellenfele, Hillary Clinton.

Szonda: Mindkét nagy párt népszerűsége esett

Itthon2007.10.30, 07:08

Nőtt az ellenérzés és a közöny a politikával szemben - derült ki a Szonda Ipsos októberi közvélemény-kutatásából, melyet a Népszabadság ismertetett. Mindkét nagy párt szavazótábora csökkent, és a megkérdezettek több mint háromnegyede szerint nem mennek jól a dolgok Magyarországon.

Szonda: Csökkenő Fidesz-előny, csúcson az MDF

Itthon2007.02.28, 07:34

Az MSZP-nek hónapok óta stabil a szavazótábora, a Fideszé folyamatosan változó méretű, az SZDSZ és különösképpen az MDF erősödni látszik - összegzi a Népszabadság a Szonda Ipsos legfrissebb párpreferencia-vizsgálatának eredményeit. A kutatás szerint ezúttal szűkült a különbség a Fidesz és az MSZP támogatottsága között, a biztos pártválasztók körében a múlt havi 22 százalékpontnyi fölény 17 százalék lett.

Medián: Orbán dobogós a népszerűségben

Itthon2006.10.12, 09:24

Az elmúlt hetek politikai válsága alig változtatott a szavazótáborok nagyságán, a pártok gyakorlatilag az augusztusi támogatottsági szintet stabilizálták - írja a HVG a Medián felmérésére hivatkozva. Érdekes, hogy az események következtében az addig bizonytalanok inkább az MSZP-t erősítették. Tovább csökkent az MSZP vezetőinek népszerűsége, miközben Orbán Viktor Fidesz-elnök ezen a listán a harmadik helyre került.

A Gallup szerint is visszaesett az MSZP

Itthon2006.07.12, 13:38

A Gallup felmérése szerint 8 százalékkal csökkent az MSZP szavazóbázisa, miközben nőtt a bizonytalanok és nem-szavazók aránya. A június második felében - tehát a megszorítások bejelentése után -  készített közvélemény-kutatásból kiderül, hogy az MSZP veszteségéből, ha nem is jelentősen, de a Fidesz is profitált. A kis pártok szavazótábora nem változott.

Támogatókat vesztettek a kormánypártok

Itthon2005.06.27, 07:28

A köztársasági elnökválasztás fejleményei még távolabb vitték az emberektől a politika világát és bizonytalanabbakká tették a kormánypártok szavazótáborait - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amit a Népszabadság közöl. Minden eddiginél alacsonyabb, mindössze 35 százalékos a biztos pártválasztók aránya.

Visszaestek Haiderék Ausztriában

Nagyvilág2003.09.28, 23:55

A vasárnapi tartományi választások adatai szerint a - korábban Jörg Haider vezette - Osztrák Szabadságpárt Tirolban elvesztette szavazótáborának a felét. Felső-Ausztriában a párt a négy évvel ezelőtti 20 százalék fölötti eredményével szemben most csak 9 százalék körüli támogatottságra számíthat.

Szonda: az MSZP ´94-ben többet vesztett népszerűségéből

Itthon2003.09.19, 09:59

A Szonda Ipsos felmérére szerint is - amelyet a Népszabadságban tettek közzé - tovább csökkent az MSZP népszerűsége. Az elmúlt hónapban hat százalékponttal nőtt a Fidesz szavazótábora, jelenleg a választók 34 százaléka szavazna rájuk. Az MSZP ugyanakkor 2 százalékot vesztett, ezzel most 26 százalékon áll. A Gallup is hasonló csökkenést mért, de a Szonda most először állapította meg, hogy az MSZP-től elpártolók a bizonytalanok után most a Fidesz táborát erősítik.

Előző
  • 1
Következő