szavazókör
címke rss- kapcsolódó címkék:
- népszavazás
- választás
- szavazás
- szavazat
- Országos Választási Iroda
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Elveszett több vidéki szavazat a fővárosban
Több vidéki választópolgárt sem engedtek szavazni Budapesten, annak ellenére, hogy rendelkeztek az állandó lakhelyük szerinti jegyzőjük által kiállított igazolással. Volt olyan fővárosi szavazókör, ahol utólag semmisítették meg a vidékiek szavazatát, levonva minden egyes párttól annyi szavazatot, amennyi voksot utólag érvénytelennek nyilvánítottak. Mindezt a hiányosan kiállított igazolások okozták.
- címkék:
- Budapest
- jegyző
- igazolás
- szavazókör
- Címkefelhő »
Minden megyében érvényes volt a választás
Országosan érvényes a szavazás első fordulója, 17.30 óráig ugyanis a szavazásra jogosultak közel 62 százaléka adta le voksát. Ez arányaiban elmarad a négy évvel ezelőttihez képest, jóllehet a délelőtt folyamán többen adták le szavazatukat mint 2002-ben. Vasárnap közel 11 ezer szavazókörben, összesen 8,1 millió választópolgár adhatja le szavazatát ezer egyéni és közel 2500 listás jelöltre.
- címkék:
- választás
- szavazás
- szavazókör
- Címkefelhő »
Vasárnap este kiderül a választás előzetes eredménye
Vasárnap este tíz- tizenegy óra körül kiderül a választás előzetes eredménye. Országszerte 10 910 szavazókörben lehet voksolni, reggel hat és este hét óra között. Az eredményeket ezúttal egészen a szavazókörökig lebontva teszi majd közzé az Országos Választási Iroda.
Ismét eredménytelennek nyilvánították a népszavazást
Az Országos Választási Bizottság (OVB) kedden ismét eredménytelennek nyilvánította a december 5-ei népszavazást, miután ellenőrizte a szavazóköri jegyzőkönyveket. Az Országos Választási Iroda vezetője szerint összesen 219 szavazókörben módosultak a számok, azonban ez a végeredményt nem befolyásolja. Az MVSZ alelnöke ugyanakkor közölte: mindenképpen újra jogorvoslatot kérnek.
Kedden dönthetnek a népszavazás eredményéről
Az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi ülésén újra megállapíthatja a december 5-ei kettős népszavazás végeredményét. Egyszer már hivatalos végeredményt hirdetett a testület, de a Magyarok Világszövetsége panaszai miatt megsemmisítették az eredményt, és 1154 szavazókörben újraszámoltatták a szavazatokat. A történtek után újra napirendre kerülhet a választási eljárásról szóló törvény módosítása.
Alig változik a népszavazás eredménye
Már több mint ezer helyen újraszámolták a szavazatokat. A bizottságok ötöde új eredményt állapított meg, de a népszavazás végeredménye lényegében változatlan. A végeredmény 880 szavazókörben a korábbival teljesen megegyező lett, míg kétszáz esetben minimális eltérést tapasztaltak.
Van, ahol már újraszámolják a szavazatokat
Csütörtökön megkezdték Pécs 36 szavazókörében, valamint a Vas megyei Acsádon leadott szavazatok újraszámolását. Bács-Kiskun megyében 19 szavazókörben kell újraszámolni a szavazatokat, ezt a tervek szerint a hét végéig megteszik.
Kisebb hibák a népszavazás újraszámlálása során
Mát több mint száz szavazókörben fejeződött be a népszavazási voksok újraszámolása. Az eddigi eredményekből már látszik: nem változik lényegesen az eredmény - írja a Népszabadság.
Megsemmisítették a népszavazás eredményét
A Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette a népszavazás végeredményét, és 1139 szavazókörben elrendelte a szavazóköri jegyzőkönyvek ellenőrzését. Az eredmény ellen a Magyarok Világszövetsége nyújtott be kifogást a Legfelsőbb Bírósághoz, mert szerintük több helyen összecserélhették az igen és a nem szavazatokat a számláláskor. Az MVSZ a szavazatok nyilvános újraszámlálását kéri.
Maradt az eredmény Dégen
A Fejér megyei Dégen - ahol az 1-es szavazókörben vasárnap megismételték a szavazást - ismét a független Verebics Gézát választották polgármesternek. Verebics, aki a múlt héten csak egyetlen szavazattal kapott többet riválisánál, most 35 szavazattal nyert.
- címkék:
- Fejér megye
- Dég
- szavazás
- szavazat
- szavazókör
- Címkefelhő »
Újra szavaznak Dégen
Megismételt szavazást tartanak vasárnap a Fejér megyei Dégen. A megismételt szavazásra azért kerül sor, mert az egyik szavazókörben a mozgó urnából hiányzott az érvényesítő lap.
- címkék:
- Fejér megye
- Dég
- szavazás
- szavazókör
- urna
- Címkefelhő »
Alacsony érdeklődés a népszavazáson - tudósítás Írországból
Noha máig még egyetlen alkalommal sem tartottak szombaton választást, vagy népszavazást Írországban, a szavazókörökben úgy vélik, ez sem fog több írt választásra csábítani, mintha hétköznap tartották volna, mint szokták. Sőt, ahogyan az egyik észak-dublini (munkásnegyedben lévő) szavazókörben elmondták, kevesebb szavazóra számítanak, mint általában.
Nyilvánosságra hozta a választási iroda az újraszámlálások helyszíneit
Az Országos Választási Iroda - két napilapban - közleményben hozta nyilvánosságra, azon szavazókörök listáját, amelyekben legalább egyszer újraszámolták a szavazatokat a 2002-es országgyűlési választások során. Állításuk szerint a 7993 szavazókörből, 444 kivételével, mindenhol legalább egyszer újraszámoltak.
Rendőrökre támadtak egy szavazókörben
Három ittas férfi randalírozni kezdett egy kőbányai szavazókörben vasárnap délután. A rendbontók még a kiérkező rendőrökre is rátámadtak, de végül sikerült őket megfékezni és őrizetbe venni.
- címkék:
- rendőr
- szavazókör
- Címkefelhő »
TNS Modus: vezet az MSZP
A heti kimutatás szerint a biztos szavazók körében a MSZP 46, Fidesz 41 százalékon áll.
- 1