szavazógép

címke rss
A demokrata irányítású megyében a szavazógépek ötöde nem működik

A demokrata irányítású megyében a szavazógépek ötöde nem működik

A demokrata irányítású Maricopa megye tisztviselői szerint a szavazóhelyiségek mintegy 20 százalékában problémák vannak a szavazógépekkel alig néhány órával a választások megkezdése után.

Hercehurca az e-szavazógépek körül

Archívum2008.03.19, 07:38

Hivatalos levélben tiltotta meg Ed Felten princetoni kutatónak és csapatának az általa gyártott szavazógépek biztonsági auditálását a Sequoia Voting Systems. A cég a sajtóból értesült, hogy a New Jersey-i választások előtt meg akarják vizsgáltatni a gépek biztonságosságát.

A szavazógépek miatt vizsgálódnának a demokraták

Nagyvilág2004.11.07, 20:17

Vizsgálatot kezdeményezett három demokrata párti képviselő az Egyesült Államokban, mert szerintük egyes körzetekben hibás végeredmény született a november 2-i elnökválasztáson a szavazatszámláló gépek hibája miatt. Állítólag volt olyan szavazókör, ahol George W. Bush újraválasztott republikánus elnök úgy kapott közel 4 ezer szavazatot, hogy összesen 800 bejegyzett szavazó volt. A képviselők ugyanakkor megjegyezték: nem a választás végeredményét kérdőjelezik meg, csak szeretnék elkerülni, hogy hasonló hibák felmerüljenek a jövőben.

Szavazógépek biztosítanák a külföldi voksolást

Itthon2004.04.20, 08:36

A hatályos szabályozás szerint nem lehet az alkotmánynak megfelelően népszavazást kiírni, mert a külföldön tartózkodók szavazati jogának gyakorlását nem tudják biztosítani. A kormány a múlt héten módosító indítványban javasolta, hogy a külképviseleteken szavazógépekkel biztosítsák a külföldön tartózkodók voksolási lehetőségét - írja a Népszabadság.

Elnapolhatják a kaliforniai kormányzóválasztást

Nagyvilág2003.09.16, 15:41

Heves reakciókat váltott ki a kaliforniai republikánusokból, hogy a szövetségi fellebbviteli bíróság elhalasztotta a kormányzó-visszahívás és -választás időpontját. A bíróság szerint ugyanis a kiöregedett és valószínűleg hibás szavazógépek miatt sok szavazat érvénytelen lenne, megfosztva ezzel szavazati joguktól a választókat.

Elhalasztották a kaliforniai kormányzóválasztást

Nagyvilág2003.09.15, 22:12

Elhalasztotta az október 7-re tervezett kaliforniai kormányzóválasztást hétfőn a San Franciscó-i fellebbviteli bíróság. A bíróság döntése szerint a szavazást azért nem lehet a tervezett időpontban megtartani, mert bizonyos választókörzetekben még az idejétmúlt lyukasztós rendszerű szavazógépek működnek.

Előző
  • 1
Következő