szavazó

címke rss

Többen szavaztak eddig mint négy éve

Itthon2006.10.01, 18:30

Délután fél hatig a szavazók valamivel több mint 46 százaléka adta le a voksát az önkormányzati választásokon. A részvételi arány kicsivel magasabb mint négy éve ilyenkor volt. Győrben és egy fővárosi kerületben kampánycsend-sértés történt, volt, ahol gyertyafénynél kezdték a szavazást, Pakson meghalt egy idős szavazó.

A Jobbik is Tarlóst támogatja

Itthon2006.07.03, 16:35

Az októberi önkormányzati választásokon a Jobbik Magyarországért Mozgalom Budapesten Tarlós István főpolgármester-jelöltet támogatja - derül ki a párt közleményéből. A Jobbik szerint a Fidesz támogatásával induló Tarlós számíthat azoknak a baloldali szavazóknak a voksára is, akiknek elegük van az SZDSZ-es Demszky Gáborból.

Nehéz bizonyítani a jogsértő szervezett szavazást

Itthon2006.04.20, 15:08

Orbán Viktor semmi rendkívülit nem talál abban, hogy azt mondta a Fidesz aktivistáinak, vasárnap keressenek fel minden rájuk bízott fideszes szavazót, győződjenek meg róla, elmentek-e szavazni, és ha nem, vigyék el őket voksolni. A választási szakértő szerint viszont az ilyesmi törvénysértő lehet, csak nehéz bizonyítani.

Elhunyt egy szavazó Cegléden

Itthon2006.04.09, 11:43

Meghalt egy idős férfi, miután rosszul lett egy ceglédi szavazóhelyiségben. A fővárosban hatszor hívták a mentőket szavazóhelyiségekbe, főképp idős szavazókhoz.

Órákat álltak sorba a külföldön szavazók

Archívum2006.04.02, 18:33

Hosszas sorban állást kellett vállalnia azoknak, akik a külképviseleteken szavaztak. A külföldön tartózkodó magyar szavazóknak meg kellett várniuk, amíg voksolásukat jegyzőkönyvbe vették. A londoni magyar konzulátus előtt kígyózó kétszáz méteres sorban állókat még egy jókora eső is eláztatta. Ennek ellenére a becslések szerint mindenütt magas volt a részvételi arány.

Leszavazhatják az ukránok a narancsos forradalmat

Nagyvilág2006.03.26, 17:16

Vasárnap tartanak többek között parlamenti választásokat Ukrajnában. Az előrejelzések azt mutatják, hogy a narancsos forradalom óta eltelt szűk másfél évben a forradalmárok eljátszották a szavazók bizalmát, és visszatérhet a 2004-ben csalás miatt elűzött volt elnök.

Medián: Egyformán tetszett a két évértékelő

Itthon2006.02.08, 07:04

Nagyon hasonlóan fogadták az emberek Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor évértékelő beszédét a Medián felmérése szerint - olvasható a szerdai Népszabadságban. A Fidesz elnöke ugyanakkor nagyobb lelkesedést váltott ki saját híveiből, mint a miniszterelnök a szocialista szavazókból, Gyurcsány viszont nagyobb tetszést aratott a bizonytalanok között.

Megfélemlítés és erőszak az egyiptomi választásokon

Nagyvilág2005.11.20, 16:51

Szervezett bandák fenyegették és erőszakkal igyekeztek eltántorítani a voksolástól az ellenzéki szavazókat Egyiptomban a parlamenti választások második szakaszában. Egy embert megöltek.

Kevesebb lett a bizonytalan szavazó

Itthon2005.07.29, 07:54

Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor vitáját követően kevesebb lett a bizonytalan szavazó - derül ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásából, melyet a Népszabadság közöl. A pártok felé fordulásból a Fidesz és az MSZP egyenlő mértékben profitált, a többieknek viszont nem sikerült új szavazókra szert tenniük.

A nagy többség előre választaná a harmadik gyerek nemét

Itthon2005.07.22, 16:39

Valamivel több mint kétezer szavazat érkezett a kormány első sms-kérdésére. A szavazók négyötöde előre megválasztaná a harmadik gyerekének nemét, ha lenne rá lehetősége.

Milliárdosként sem bírnák munka nélkül olvasóink

Itthon2005.05.29, 11:09

Szavazásunk eredménye szerint olvasóink nagy többsége akkor is tovább dolgozna, ha nyerne egymilliárdot. A legtöbben folytatnák a munkát, de munkahelyüket lecserélnék. Mindössze a szavazók hatoda van torkig és mondja azt: soha többé munka.

Bezártak a szavazóhelyiségek a palesztin területeken

Nagyvilág2005.01.09, 21:12

Bezárták a szavazóhelyiségek vasárnap este közép-európai idő szerint 20.00 órakor Ciszjordániában, a Gázai övezetben és Kelet-Jeruzsálemben, ahol a szavazók kikérdezésén alapuló felmérés szerint Mahmúd Abbászt, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet elnökét választották a novemberben elhunyt Jasszer Ararat palesztin elnök utódjául.

Fidesz-bukta olvasóink szerint a népszavazás

Itthon2004.12.10, 11:32

Az [origo] szavazásán résztvevők nagy többsége szerint befürdött a Fidesz a népszavazással. A szavazók közel negyede ugyanakkor a politikusokat hibáztatja és úgy véli, jobb lett volna, ha a politikusok kimaradnak ebből a kérdésből.

Kórházügyében a Fidesszel szavaz sok MSZP-s

Itthon2004.12.05, 19:24

Az utolsó közvéleménykutatási adatok szerint a kórházprivatizáció kérdésében még a szocialista szavazók többsége is Fidesszel ért egyet, azaz igennel szavaz. A Capital Research november végi felmérése szerint az MSZP kampánya ugyanakkor sikeres volt a kettős állampolgárság ügyében: míg hónap elején a szocialista szavazók 40 százaléka támogatta volna a kettős állampolgárságról feltett kérdést, addig hónap végére ez az arány 25 százalék alá csökkent.

Medián: A biztos szavazók többsége támogatja a kettős állampolgárságot

Itthon2004.11.25, 17:32

Az áttelepülés nélkül is igénybe vehető szociális előnyöket, illetve a nyugdíjjogosultságot feltételezve még a Fidesz szavazói körében is tízszázalékos többségbe kerülnek a kettős állampolgárságot elutasítók - derül ki a Medián felméréséből. Jelenleg tíz százalékkal magasabb az igennel szavazók aránya a biztos szavazók körében.

Az SZDSZ-honlapon szavazók nem nyúlnának a kórházakhoz

Itthon2004.11.17, 17:18

Miközben az SZDSZ támogatja, a párt honlapján szavazók ellenzik a kórházprivatizációt.

Fej-fej mellett halad Bush és Kerry

Nagyvilág2004.09.16, 19:24

Behozta Bush elnök előnyét John Kerry demokrata párti elnökjelölt az elnökválasztási közvélemény kutatások szerint. A legfrissebb adatok arról tanúskodnak, hogy Kerry egy százaléknyi előnyre is szert tett. A jelenlegi felmérés ellentmond a korábbi adatoknak, amelyek szerint Bush elnök a szavazók 11 százalékát elhódította Kerrytől a republikánus konvenció után.

Nem tetszik a kemény kampány az [origo] olvasóinak

Itthon2004.06.04, 10:50

Olvasóink többsége azt szeretné, ha nem a pártokról szólna az EP-kampány - derül ki az [origo] szavazásából. A szavazók közel fele nem szívesen hallgatja a pártok jelszavait. A kemény kampányolással a szavazók 7,9 százaléka ért egyet.

A szavazók feledékenységére épített Gasparovic

Nagyvilág2004.04.19, 15:52

Nem Gasparovic nyert, hanem Meciar vesztett a szlovákiai elnökválasztáson - állítják elemzők. Meciar ugyanis hozta régi formáját a televízós vitákon: agresszív volt és erőszakos. Egykori szövetségese pedig igyekezett feledtetni a választókkal, hogy annak idején Meciar jobkeze volt. A külföldön kevésbé ismert Gasparovic viszonylagos pozitív nemzetközi megítélése sem neki szól, hanem annak, hogy Meciar ellenében nyert. Kérdés, hogyan él hatalmával az új elnök, akinek támogatói között szélsőséges beállítottságú párt is található.

Anettka megkergette Pandorát

Való Világ 32004.03.29, 10:51

Előzetesen a szavazók 66 százaléka vélte úgy, hogy Szelence győz, kevesebben hittek abban, hogy a tévés botrányhős, a magyar Tyereskova diadalmaskodik majd a ringben. Mikor a riporternő az öltözőben faggatta, Pandora döbbent és csodálkozó arccal nézett, mint egy Krisz Rudi-koncertre tévedt metálrajongó, de azért elengedett egy fenyegetést.

Csúszik az afgán elnökválasztás

Nagyvilág2004.03.28, 09:21

Lassan halad a szavazók nyilvántartásba vétele, amit a rossz biztonsági helyzet is hátráltat, ezért később tartják meg az afganisztáni elnökválasztást. Az eredetileg júniusra tervezett eseményt szeptemberre halasztották.

Kerry uralta a "szuperhetet"

Nagyvilág2004.02.04, 20:30

Továbbra is John Kerry maradt a demokrata szavazók kedvence az elnökjelöltségért folytatott küzdelemben. Kerry a "szuperhétben" vagyis az Egyesült Államok hét tagállamában egyszerre megtartott demokrata elnökjelölt előválasztáson is megőrizte vezető pozícióját. A massachusetts-i szenátor miatt egyik riválisa, a korábban elnökhelyettes-jelölt Joe Lieberman szenátor visszavonult a küzdelemből. A legfrissebb közvélemény kutatási adatok szerint az amerikaiak többsége jelenleg Kerry-t választaná Bush helyett.

Zaklatásokról tettek bejelentést Demecseren

Itthon2003.11.16, 12:14

A helyi választási bizottság vizsgálja azokat a bejelentéseket, amelyek szerint zaklatják a szavazókat a demecseri időközi polgármesterválasztáson. Az állítólagos zaklatásban érintett fideszes képviselő és a Hír TV stábja határozottan tagadja a vádakat.

Elsöprő igen a romániai alkotmánymódosításra

Nagyvilág2003.10.21, 12:59

A romániai szavazók 89,59 százaléka mondott igent az alkotmánymódosító törvényre - jelentette be a román Központi Választási Iroda (BEC) a hétfőn. Az alaptörvény módosítása hatékonyabbá és átláthatóbbá változtatja az állami intézményeket. A szavazáson jóval kevesebben vettek részt, mint azt a hatóságok eredetileg remélték.

A nőket nem lehetett eltántorítani Schwarzeneggertől

Nagyvilág2003.10.08, 11:56

Az exit poll felmérés szerint a női szavazók  47 százaléka szavazott Arnold Schwarzeneggerre, tehát nem értek célt az elmúlt napok demokrata támadásai. A választások előtt több nő is állította, hogy molesztálta őket a színészből lett politikus, és a mostani kormányzó egyenesen bűnözőnek nevezte ezért Schwarzeneggert.

Schwarzenegger Kalifornia kormányzója

Nagyvilág2003.10.08, 14:05

Arnold Schwarzeneggert választották Kalifornia kormányzójává a kedden megrendezett voksoláson. Schwarzenegger győzelmi beszédében azt mondta, hogy nem fog csalódást okozni támogatóinak, az eddigi kormányzó, Gray Davis pedig elismerte vereségét. A szavazásra jogosultak 56 százaléka szavazott a jelenlegi kormányzó ellen, új kormányzónak pedig a szavazók több mint fele Schwarzeneggert választotta, míg legnagyobb ellenfelére, a demokrata Bustamantéra a szavazatok 30 százaléka érkezett.

A lettek igent mondtak az EU-tagságra

Nagyvilág2003.09.20, 21:47

Az első jelentések szerint Lettországban a választók 69 százaléka támogatta azt, hogy az ország csatlakozzon jövőre az Európai Unióhoz. A szavazók mindössze 31 százaléka ellenezte az uniós csatalakozást.

Először kisebbségben a Blair-pártiak

Nagyvilág2003.09.07, 21:55

A szavazók többsége úgy gondolja, hogy a brit miniszterelnöknek távoznia kellene egy vasárnap publikált közvélemény-kutatás szerint, aki miniszterelnökségének legnagyobb politikai válságával küszködik.

Lengyelország: mérsékelt az EU-szavazási kedv

Nagyvilág2002.11.28, 14:32

Egy lengyel felmérés szerint, ha most lenne a népszavazás az uniós csatlakozásról, a lengyel szavazóknak 56 százaléka menne el és ezeknek 68 százaléka szavazna igennel. Szociológusok azonban úgy vélik, hogy a résztvevők száma a valóságban kevesebb lenne 50 százaléknál. Az érvényes népszavazáshoz a választóknak legalább a fele el kell menjen szavazni.

Írország: igennel szavaztak az online szavazók

Nagyvilág2002.10.20, 01:06

Igennel voksolt az ír szavazók többsége hat olyan írországi körzetben, ahol szombaton elektronikus úton bonyolították le a népszavazást az Európai Unió nizzai szerződéséről.

A legkevesebben Bács-Kiskunban szavaztak

Itthon2002.10.20, 16:18

Továbbra is magas a részvételi arány az önkormányzati választásokon, a 15 órás adatok szerint több mint 12 százalékkal magasabb a négy évvel ezelőttinél. Délután három óráig a választók 34,66 százaléka adta le voksát. A szavazók továbbra is Nógrád megyében a legaktívabbak, a sereghajtó Bács-Kiskun maradt.

Ír népszavazás: a részvétel a fontos

Nagyvilág2002.10.17, 15:56

Egy ír közvélemény-kutatás szerint a szavazók 42 százaléka igennel szavaz majd az Európai Unió bővítését lehetővé tevő nizzai szerződésre, és csak 29 százalék nemmel. A döntő azonban a szavazók részvételi aránya lesz, hisz a tavalyi elutasító döntés előtt is hasonló előrejelzések láttak napvilágot, mégis több mint 50 százalékos volt az elutasítás, alig 34,8 százalékos részvételi arány mellett. Az EU súlyos válságtól tart az ír nem esetére.

Szonda: jelentős az MSZP előnye

Itthon2002.09.20, 09:03

A nyáron kialakult politikai erőviszonyok stabilizálódtak, továbbra is jelentős az MSZP előnye. Az összes választókorú körében 11 százalékkal, közel kilencszázezerrel több szocialista szavazó van, mint ahányan a fiatal demokratákra adnák a voksukat.

A netezők Friderikuszt ültetnék az MTV elnöki székébe

Itthon2002.09.10, 18:55

Az [origo]-n meghirdetett egyhetes szavazás szerint olvasóink legszívesebben Friderikusz Sándort látnák az MTV elnöki székében, majdnem a szavazók fele őt jelölte. A netezők szerint a második legalkalmasabb személyiség erre a feladatra Baló György, akire a szavazók 28 százaléka adta voksát.

Musarraf elsöprő győzelmet aratott

Nagyvilág2002.05.02, 07:44

A pakisztáni választási bizottság bejelentette, hogy több mint negyvenmillió ember szavazott arra kedden, hogy a jelenlegi elnök további öt évig hivatalában maradhasson. Az ellene szavazók száma nem érte el az egymilliót. Az ellenzék szerint erőszakoskodtak a szavazókkal, és volt aki többször voksolt.

Hipnotizálná a szavazókat a képviselő-jelölt Indiában

Nagyvilág2002.01.17, 12:44

Egy bűvészből lett indiai politikus hipnotizálással állítaná maga mellé a szavazókat. Az illuzionista 200 kollégáját kérte fel, hogy segítsenek meggyőzni a választókat.

Gallup: Új szavazókat kapott a jobbközép

Itthon2001.09.09, 16:16

A Gallup Intézet felmérése szerint a Fidesz-MDF választási együttműködés aláírásával csökkent a bizonytalan szavazók száma. A Fidesz és az MSZP továbbra is fej-fej mellett halad.

Medgyessyvel élen az MSZP

Itthon2001.08.14, 07:10

A szocialista párt miniszterelnök-jelöltjének megjelenése óta, nagyjából folyamatosan emelkedik az MSZP népszerűsége, míg ezzel párhuzamosan a Fideszre szavazók száma kisebb megingásokkal, hetek óta csökken - állapítja meg a TNS Modus.

Előző
  • 1
  • 2
Következő