szavazás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyarország
- választás
- parlament
- Fidesz
- Budapest
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Június 20-ig szavazhat a Petőfi Zenei Díj jelöltjeire
Petőfi zenei Díj néven alapított díjat a Petőfi Rádió és Volt Produkció. Az elismeréseket a Volt fesztivál alatt Sopronban adják majd át. Díjazzák majd többek között a legjobb női és férfi előadókat, a legjobb videoklipeket, sőt a producereket és lemezborítókat is. A jelöltekre június 20-ig szavazhat a közönség.
- címkék:
- szavazás
- Petőfi Zenei Díj
- Címkefelhő »
Már az IMF is aggódik a brexit miatt
Súlyos veszteséget okozhatna a brit gazdaságnak, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról június 23-ra kiírt népszavazás eredményeként távozna az Európai Unióból - áll a Nemzetközi Valutaalap pénteken Londonban ismertetett új országjelentésében.
Külföldön is imádják Freddie-t! Mindenkit maga mögött hagyott a magyar énekes
Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyzője nyerte a német NDR televízió online szavazását az első elődöntőben nyújtott teljesítménye alapján.
Eurovízió 2016: tízezer németnek már Freddie a kedvence
A Magyarországot képviselő Freddie egy szavazást már megnyert az Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntője után.
Az Origo szavazói elutasítják a betelepítési kvótát
Döntsd el te, ki a pucér társkereső legjobb nője!
A szexi Petra, a vagány Kloé, a felnőttfilmes Petu, a naiv Niki és a visszafogott Anett - ők azok, akik meztelenül próbálnak társra lelni az édenkertben.
Jogos, hogy a külföldön lévő magyarok nem szavazhatnak levélben
Az Alkotmánybíróság szerdán nyilvánosságra hozott döntése szerint nem ütközik az alaptörvénybe, hogy a választási törvény nem teszi lehetővé a magyarországi lakcímmel rendelkező, de a szavazás napján külföldön tartózkodók számára a levélben szavazást. Az Ab szerint a támadott rendelkezés nem korlátozza a szavazáshoz való jogot.
Szavazás: leáll az iskola, leáll az ország?
Országszerte sztrájkolnak a tanárok, délben pedig öt percre leállhat az ország a Pedagógusok Szakszervezetének felhívására. Ön mit gondol a tiltakozó akcióról? Szavazzon az Origón!
- címkék:
- pedagógus
- sztrájk
- iskola
- szavazás
- Címkefelhő »
Lázár már megfizetett, mert nem állt be Orbán mögé
Noha a boltzár eltörlését nem támogató Lázár János lemondása a miniszter állítása szerint szóba sem került közte és Orbán Viktor között, hiszen megállapodtak, hogy távol maradhat a voksolástól, pénzbírságot azért fizetnie kellett – árulta el Lázár János az Origo kérdésére.
Négyen fizetnek százezret a Fideszben
A boltzár ügyében tartott parlamenti szavazásról négyen hiányoztak igazolatlanul, nekik kell száz-százezer forintot felajánlaniuk a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet részére.