Szávay Ágnes

címke rss

Kiesett az első körben a Szávay, Arn kettős

Sport2008.08.13, 14:55

Párosban is bemutatkozott Szávay Ágnes a pekingi olimpia tenisztornáján, de nem sok öröme telt benne: Arn Grétával az oldalán két sima szettben kikapott a japán Morita, Szugijama kettőstől.

Pekingi menü: Cseh második érmére hajt szerdán

Sport2008.08.13, 16:33

Szerdán 17 számban avatnak bajnokot a pekingi olimpián. Az érmek közül néhány akár magyar versenyzőé is lehet, elvégre Cseh László 200 pillangón döntőben úszik, Bodrogi László egyenkénti indításos időfutamban kerekezik, és pástra lépnek női párbajtőrözőink is.

Schmitt Pál a hitet hiányolja a magyarokból

Sport2008.08.12, 15:52

Szávay Ágnesnek még minden esélye megvolt a győzelemre, amikor Schmitt Pállal, a Magyar Olimpia Bizottság elnökével hétfőn, a teniszcentrum lelátóján a magyarok eddigi pekingi szerepléséről és az ötkarikás játékok első napjairól beszélgettünk. A teniszező végül kikapott, de a sportvezető még  ez előtt elmondta: eddig csalódott a magyarok teljesítményében, mert hiányolja a produkciójukból a szívet, a lelket és a hitet. A magyar átokban - miszerint nyerő helyzetben mindig elbukunk - nem hisz, és szerinte nemsokára beindul a magyar "éremtermelés". Továbbra is bízik saját tippjében, azaz a 18 érem megszerzésében, és úgy véli, Magyarorszzág ...

A Williams testvérek már a 16 között

Sport2008.08.12, 18:56

Venus és Serena Williams is magabiztosan jutott a nyolcaddöntőbe a pekingi olimpiai tenisztornán. Tovább menetel a Szávay Ágnest hétfőn legyőző kínai Cseng Csie: ezúttal a spanyol Nuria Llagostera Vivest győzte le, ismét három játszmában.

Szávay: Szíven üt a korai búcsú

Sport2008.08.12, 01:01

Volt olyan pillanat, amikor Szávay Ágnes a világranglista-38. Cseng Csie ellen mindössze két pontra volt a továbbjutástól, ám végül három szettben (4:6, 6:3, 7:5), 2 óra 55 perces maratoni csatában mégis a hazai közönségkedvenc jutott 32 közé a pekingi olimpia tenisztornájának az első fordulójában. A magyar teniszezőt zavarták a sportágat nem igazán ismerő kínaiak hangoskodásai, ám azt belátja, hogy ellenfele ezúttal jobb volt nála. A találkozó után az [origo]-nak is elmondta, mi lehetett a korai búcsú oka.

Szávay drámai csatában búcsúzott a pekingi egyestől

Sport2008.08.12, 00:16

A tizenegyedik helyen kiemelt Szávay Ágnesnek nem sikerült a visszavágás a Wimbledonban elszenvedett vereségért, a kínai Cseng Csie közel háromórás csatában, három játszmában búcsúztatta a magyar teniszezőnőt a pekingi első fordulóban. Szávay párosban Arn Gréta oldalán javíthat.

Nadal bukott egy szettet, Szávay meccse csúszik

Sport2008.08.11, 11:19

A nőknél Serena Williams, a férfiaknál pedig a spanyol Rafael Nadal és a svájci Roger Federer is győzelemmel kezdte szereplését a pekingi olimpiai tenisztornán.

Ivanovic visszalépett az olimpiától

Archívum2008.08.10, 15:19

Mindössze kilenc teljes meccset sikerült megrendezni az olimpiai tenisztorna nyitónapján a sok esőzés miatt, meglepetés egyelőre nem született. Szávay Ágnes jó hangulatban készül első meccsére, Ana Ivanovic sérülés miatt visszalépett.

Pekingi menü - Sidi lőállásba lép, Szávay ütőt ragad

Sport2008.08.10, 17:18

A pekingi olimpia harmadik napján bemutatkozik a magyar nőivízilabda-válogatott, amely Hollandia ellen száll medencébe. A nőikézilabda-csapat Brazíliával csatázik. Hétfőn összesen 13 számban avatnak bajnokot, a magyar éremreményeket Sidi Péter, Baczkó Bernadett, illetve három női tőrvívó, Mohamed Aida, Knapek Edina és Varga Gabriella élteti.

Szávay nem nyilatkozik esélyeiről

Sport2008.08.09, 11:11

Szávay Ágnes tizenegyedik kiemeltként várja a pekingi tenisztornát, melynek első fordulójában az őt Wimbledonban legyőző kínai Cseng Csie lesz az ellenfele. A magyar játékos jó formában érzi magát és visszavágásban bízik, bár arról nem nyilatkozott, hogy milyen eredménnyel lenne elégedett az olimpián. Peking mindenesetre kedves lehet számára, hiszen tavaly szeptemberben itt aratta pályafutása második tornagyőzelmét, amikor meccslabdáról verte 2 óra 55 perces csatában a szerb Jelena Jankovicot. Szávay az olimpiai faluban, sajtótájékoztatón válaszolt a magyar médiumok, köztük az [origo] kérdéseire.

A párosra koncentrál Szávay ellenfele

Sport2008.08.09, 03:03

Csiang Hung-vej, a kínai tenisz-válogatott szövetségi kapitánya szerint tanítványai nehéz sorsolást kaptak, ennek ellenére bízik a játékosaiban, különösen Cseng Csiében, aki az első fordulóban Szávay Ágnes ellen lép pályára Pekingben.

Kormos: Tériszonyom volt eleinte, csak győzött az izomláz

Sport2008.07.25, 21:07

A pekingi olimpia előtti felkészülés hajrájában a nyári játékokon szerephez jutó magyar műugróduó két tagja közül ezúttal a második ötkarikás fellépésére készülő Kormos Villő látogatott az [origo] Vendégszobájába. A civilben könnyűipari mérnöknek tanuló olimpikon olvasóink kérdéseire válaszolva többek között elmondta, hogy valószínűleg a londoni lesz a fő olimpiája, sportágához nem a Pokoli Torony című katasztrófafilm alapján kapott kedvet, gimnáziumi osztálytársai közül Szávay Ágnes és Gercsák Csaba is utazik Kínába, kabalája pedig már nincsen.

Csökkenhet olimpiai csapatunk létszáma Athénhoz képest

Sport2008.04.29, 14:51

Február közepéig negyvenöt sportolónk szerzett kvótát az olimpiára (32 férfi és 13 nő), de két öttusázónk "feleslegesen", továbbá az is eldőlt, hogy férfi vízilabdázóink (13 fő) ott lesznek Pekingben. Az atlétikában és úszásban A vagy B szinttel rendelkező versenyzőket is figyelembe véve jelenleg 94 magyar sportoló lenne nevezhető az ötkarikás játékokra, ám ha a kvalifikációs rangsor alapján gyakorlatilag már kvótásnak tekinthető vívóinkat és a teniszező Szávay Ágnest is felírnánk a listára, csapatunk létszáma már meghaladná a száz főt. Jelen állás szerint 150-170 versenyzőnk utazik majd Kínába, ami a 219 fős athéni delegációhoz képpest ...

Szávay 13. maradt, Granollers-Pujol nagyot ugrott

Archívum2008.04.21, 10:44

Szávay Ágnes továbbra is a 13. helyen áll a női teniszezők világranglistáján. A magyar játékos a múlt héten a negyeddöntőig jutott a charlestoni tornán, ezzel több, mint száz pontot gyűjtött.

Szávaynak a negyeddöntő volt a végállomás Charltonban

Archívum2008.04.19, 11:33

Szávay Ágnes két játszmában kikapott a francia Alize Cornet-től az 1,34 millió dollár összdíjazású charlestoni női tenisztorna negyeddöntőjében.

Szávayék párosban visszaléptek

Sport2008.04.18, 10:04

Befejezte szereplését a Szávay Ágnes, Dinara Szafina magyar, orosz páros az 1,34 millió dollár összdíjazású charlestoni nőitenisz-tornán.

Szávay farkasszemet néz páros társával

Sport2008.04.17, 11:40

Csütörtökön játssza nyolcaddöntős mérkőzését Szávay Ágnes páros társa, a 8. helyen kiemelt orosz Dinara Szafina ellen az 1,34 millió dollár összdíjazású charlestoni nőitenisz-tornán. A magyar és az orosz játékos duója a keddi első fordulóban rövidített döntő szettben győzött le egy szabadkártyával induló hazai kettőst.

Szávay Szafinával és Szafina ellen is nyert

Sport2008.04.17, 23:05

Szávay Ágnes legyőzte az orosz Dinara Szafinát az 1,34 millió dollár összdíjazású charlestoni nőitenisz-tornán, s ezzel bejutott a negyeddöntőbe.

Szugijama sem állíthatta meg Szávayt

Archívum2008.04.15, 22:03

Szávay Ágnes három játszmában nyert a japán Szugijama Ai ellen, így bejutott a nyolcaddöntőbe az 1,34 millió dollár összdíjazású női tenisztornán.

Szávay: Már felszabadultan játszottam

Archívum2008.04.15, 11:21

A világranglistán 13. Szávay Ágnes saját bevallása szerint felszabadult játékkal nyert az 1,34 millió dollár összdíjazású charlestoni női tenisztorna első fordulójában a rangsorban 110. ukrán Julija Fedak ellen.

Szávay átlépett ukrán riválisán Charlestonban

Sport2008.04.14, 22:01

Szávay Ágnes két játszmában győzött az ukrán Julijana Fedak ellen az 1,34 millió dollár összdíjazású nőitenisz-torna első fordulójában.

Szávay közelít a top 10-hez a ranglistán

Sport2008.04.14, 12:16

Szávay Ágnes a 13. helyre lépett előre a női teniszezők világranglistáján, ez pályafutása eddigi legelőkelőbb pozíciója. A jelenlegi legjobb magyar játékos legutóbb Amelia Island-en a negyeddöntőig jutott, ahol a korábbi világelső, amerikai Lindsay Davenport búcsúztatta. A rangsort továbbra is a belga Justine Henin vezeti a szerb Ana Ivanovic és az orosz Szvetlana Kuznyecova előtt.

Davenport megálljt parancsolt Szávaynak

Archívum2008.04.12, 12:55

A nyolcadik helyen kiemelt Szávay Ágnes két játszmában vereséget szenvedett az amerikai Lindsay Davenporttól a 600 ezer dollár összdíjazású Amelia Island-i nőitenisz-torna negyeddöntőjében.

Szávaynak Davenport jutott az elődöntőért

Archívum2008.04.11, 09:14

Lindsay Davenport lesz Szávay Ágnes ellenfele a 600 ezer dollár összdíjazású Amelia Island-i nőitenisz-torna negyeddöntőjében, miután az amerikai három játszmában nyert a horvát Karolina Sprem ellen.

Szávaynak párosban nem jött össze az elődöntő

Archívum2008.04.10, 08:40

Szávay Ágnes - oldalán Dinara Szafinával - kikapott a negyeddöntőben a 600 ezer dollár összdíjazású Amelia Island-i nőitenisz-torna párosversenyében.

Szávay hátrányból fordítva jutott nyolc közé

Archívum2008.04.10, 21:35

Szávay Ágnes három játszmában legyőzte a szlovén Katarina Srebotnikot a 600 ezer dollár összdíjazású Amelia Island-i nőitenisz-torna nyolcaddöntőjében.

Szávay párosban negyeddöntős Amelia Islanden

Archívum2008.04.08, 09:28

Szávay Ágnes - oldalán az orosz Dinara Szafinával - megnyerte első mérkőzését a 600 ezer dollár összdíjazású Amelia Island-i nőitenisz-torna párosversenyében; a duó ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.

Szávay sikerrel vette az első akadályt

Sport2008.04.08, 22:56

A nyolcadik helyen kiemelt Szávay Ágnes két játszmában nyert az orosz Jekatyerina Makarova ellen a 600 ezer dollár összdíjazású Amelia Island-i nőitenisz-torna második fordulójában. Czink Melinda három szettben vereséget szenvedett a spanyol Anabel Medina Garriguestől.

Szávay bukdácsolva is előrébb lépett ranglistán

Sport2008.04.07, 20:52

Szávay Ágnes az utóbbi időben nyújtott gyenge teljesítménye ellenére a 15. helyre lépett előre a női teniszezők világranglistáján. A jelenlegi legjobb magyar játékos legutóbb, Miamiban a második fordulóban - ahová erőnyerőként jutott - esett ki. A rangsort továbbra is a belga Justine Henin vezeti két szerb, Ana Ivanovic és Jelena Jankovic előtt.

Szávay párosban is kiesett a miami tenisztornán

Sport2008.04.01, 23:05

A szereplését egyesben a második fordulóban befejező Szávay Ágnes - az orosz Dinara Szafinával az oldalán - párosban is búcsúzott a 3,77 millió dollár összdíjazású miami tenisztornától. A magyar, orosz duó a negyeddöntőbe jutásért rendezett összecsapáson két szettben kapott ki a Kveta Peschke, Rennae Stubbs cseh, ausztrál kettőstől.

Szávay párosban sikerrel vette az első akadályt Miamiban

Sport2008.03.29, 22:29

Az egyesben a második körben kiesett Szávay Ágnes és az orosz Dinara Szafina két játszmában nyert a 3,77 millió dollár összdíjazású miami tenisztorna női párosának első fordulójában.

Szávay Ágnes a tavalyi év felfedezettje

Sport2008.03.28, 09:23

Szávay Ágnes lett a 2007-es év felfedezettje a női profi teniszezők sorozatában, a WTA Touron.

Szávay Miamiban sem tudott meccset nyerni

Sport2008.03.28, 22:45

Szávay Ágnes három játszmában kikapott az orosz Jelena Vesznyinától a 3,77 millió dollár összdíjazású miami nőitenisz-torna második fordulójában, így nem jutott be a 32 közé. A 15. helyen kiemelt magyar játékos a nyitó körben erőnyerő volt.

Szávay orosz ellenféllel kezd Miamiban

Sport2008.03.26, 21:43

Szávay Ágnes Jelena Vesznyinával játszik a 3,77 millió dollár összdíjazású miami tenisztorna második fordulójában, miután az orosz játékos két játszmában verte honfitársát, Jelena Lihovcevát.

Szávay az egyedüli magyar főtáblás Miamiban

Sport2008.03.25, 18:26

Szávay Ágnest a 15. helyen emelték ki a 3,77 millió dollár összdíjazású miami tenisztornán. A verseny honlapja szerint a világranglistán jelenleg 18. magyar játékos az első fordulóban erőnyerő, a másodikban  - a 32 közé jutásért - a Jelena Lihovceva-Jelena Vesznyina orosz párharc győztesével mérkőzik. Szávay, aki a múlt héten vírusos megbetegedéssel bajlódott, már jól van és nagyon készül a meccsre.

Kétkezes fonákja segítheti Szávay feltámadását

Sport2008.03.24, 16:40

Szávay Ágnes tavaly közel kétszáz helyet lépett előre a világranglistán, nem kis részben erőteljes kétkezes fonákjainak köszönhetően. A március végi floridai tornára készülő teniszezőnőnk erősségét hat részre bontva elemezzük.

Szávayt legyőzte az üzbég óriás

Sport2008.03.05, 15:50

Szávay Ágnes vereséget szenvedett a nyolcaddöntőben az indiai Bangaloréban zajló 600 ezer dollár összdíjazású nőitenisz-tornán.

Megtört az első fordulós Szávay-átok

Sport2008.03.04, 07:35

Az ötödik helyen kiemelt Szávay Ágnes egy nagyon sima és egy szorosabb játszmában 1 óra 9 perc alatt győzött a hazai kedvenc Shikha Überoi ellen az indiai Bangaloréban zajló 600 ezer dollár összdíjazású nőitenisz-torna első fordulójában.

Szávay egy helyet rontott a világranglistán

Archívum2008.03.03, 11:24

Első fordulós dubaji búcsújával Szávay Ágnes egy helyet rontott egy héttel korábbi pozícióján, így jelenleg a 18. a női teniszezők világranglistáján.

Szávay hazai játékos ellen kezd Indiában

Archívum2008.03.02, 16:47

Szávay Ágnest az ötödik helyen emelték ki az indiai Bangaloréban hétfőn kezdődő 600 ezer dollár összdíjazású nőitenisz-torna szervezői.

Temesvári: Szávaynak fel kell nőni a feladathoz

Archívum2008.02.28, 14:48

Nem találja a formáját Szávay Ágnes. A világ élvonalába tavaly berobbant magyar teniszező februárban még döntőt játszott Párizsban, azóta azonban mind az öt tornáján már az első fordulóban búcsúzott. Sokan sokféleképpen magyarázták már a visszaesést, mi Temesvári Andreát, az egykori világrangalista-hetedik játékost kérdeztük a lehetséges okokról.    

Szávay párosban is kiesett a dubaji tornán

Sport2008.02.27, 22:02

Szávay Ágnes párosban is az első fordulóban búcsúzott az 1,5 millió dollár összdíjazású dubaji nőitenisz-tornán. A magyar játékos, aki kedden egyesben kapott ki a nyitó körben, szerdán - az orosz Marija Kirilenko oldalán - a Peschke, Stubbs cseh, ausztrál duótól szenvedett két sima szettben vereséget.

Szávay Dubajban is azonnal kiesett

Sport2008.02.26, 22:23

A világranglistán 17. Szávay Ágnes két játszmában kikapott a japán Morigami Akikótól az 1,5 millió dollár összdíjazású dubaji nőitenisz-torna első fordulójában. A tavalyi év legjobb magyar női sportolójának választott teniszezőnő a dubaji tornát megelőzően a dohai és az antwerpeni viadalon is az első körben búcsúzott, igaz, előtte a döntőig menetelt a párizsi WTA-tornán, ahol az utolsó meccsen Anna Csakvetadzétól szenvedett vereséget.

Sarapova visszalépett, Szávay új ellenfelet kap

Sport2008.02.26, 10:24

Mégsem Marija Sarapova ellen lép pályára kedden Szávay Ágnes az 1,5 millió dollár összdíjazású dubaji nőitenisz-torna első fordulójában. Az orosz világklasszis dohai győzelme után ugyan elrepült a viadal helyszínére, de vírusos megbetegedés miatt lemondta a részvételt. Szávay ellenfele a japán Morigami Akiko lesz.

Sarapova tornát nyert, Szávay ellen készül

Sport2008.02.25, 08:50

Az orosz Marija Sarapova nyerte a 2,5 millió dollár összdíjazású dohai keménypályás nőitenisz-tornát, miután a döntőben három játszmában legyőzte honfitársát, Vera Zvonarjovát. Az orosz klasszis kedden a dubaji viadal első fordulójában Szávay Ágnessel mérkőzik.

Szávay még soha nem állt ilyen jól a ranglistán

Sport2008.02.25, 12:12

Első fordulós dohai búcsúja ellenére Szávay Ágnes egy helyet javított egy héttel ezelőtti pozícióján, így már a 17. a női teniszezők világranglistáján. Ez a magyar játékos pályafutásának eddigi legjobb helyezése. Szávay párosban változatlanul a 28. helyen áll.

Szávay lett 2007 legjobbja a Nemzeti Sportszövetségnél

Sport2008.02.22, 20:53

A teniszező Szávay Ágnes érdemelte ki a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) által a 2007. év legjobb sportolójának felajánlott díjat, megelőzve a kategória másik két jelöltjét, az öttusázó Horváth Viktort és a kajakozó Kovács Katalint.

Szávay kikecmeregne a hullámvölgyből

Archívum2008.02.20, 14:02

Szávay Ágnes, aki kedden egyesben és párosban is kiesett a 2,5 millió dollár összdíjazású dohai nőitenisz-torna első fordulójában, azt mondta, megkísérli, hogy kikecmeregjen a hullámvölgyből. 

Szávay Dohában is korán búcsúzott

Sport2008.02.19, 21:01

Szávay Ágnes 1 óra 26 perc alatt, két játszmában kikapott a japán Szugijama Aitól a 2,5 millió dollár összdíjazású dohai keménypályás nőitenisz-torna első fordulójában. Néhány órával később párosban is búcsúzott a viadaltól.  

Szávay Szugijama ellen kezd Dohában

Archívum2008.02.18, 14:00

Szávay Ágnes kedden kezdi meg szereplését a 2,5 millió dollár összdíjazású dohai keménypályás nőitenisz-tornán, amelyen egyesben és párosban is pályára lép.

Szávay gyorsan búcsúzott Antwerpentől

Sport2008.02.12, 21:46

Sima kétszettes vereséget szenvedett Szávay Ágnes a 600 ezer dollár összdíjazású antwerpeni nőitenisz-tornán. A 6. helyen rangsorolt magyar versenyzőt a visszalépő görög Eleni Daniilidu helyére kerülő, selejtezőből feljutott orosz Alisa Klejbanova verte meg 6:2, 6:3-ra.

Szávay a 18. helyre lépett előre

Archívum2008.02.11, 09:02

A párizsi döntős Szávay Ágnes egyesben a 20.-ról feljött a 18. helyre a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, és ez pályafutása eddigi legjobb eredménye. Szávay párosban változatlanul a 28. helyen áll. Az egyéni rangsort továbbra is a belga Justine Henin vezeti.

Szávay nem bírt a döntők specialistájával

Sport2008.02.11, 09:15

A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes nagy csatában 6:3, 2:6, 6:2-re kikapott az első helyen rangsorolt orosz Anna Csakvetadzétól a 600 ezer dollár összdíjazású párizsi keménypályás nőitenisz-torna döntőjében. Az orosz játékos ezzel továbbra is remekel a finálékban, hetedszer jutott el egy torna utolsó meccséig, és hetedszer is nyerni tudott.

Szávay kedden kezd Antwerpenben

Sport2008.02.11, 22:01

Az ötödik helyen kiemelt Sybille Bammer már az első fordulóban kiesett a 600 ezer dollár összdíjazású antwerpeni női tenisztorán. Az osztrák játékost az orosz Jaroszlava Svedova búcsúztatta három játszmában. Szávay Ágnes kedden a görög Eleni Daniilidu ellen mutatkozik be.

Szávay hatalmas csatában jutott a döntőbe

Sport2008.02.10, 12:57

Szávay Ágnes három játszmában nyert a negyedik helyen kiemelt orosz Jelena Gyementyjeva ellen, és ezzel bejutott a döntőbe a 600 ezer dollár összdíjazású párizsi női tenisztornán.

Szávay játszmát sem adott a második kiemeltnek

Sport2008.02.08, 21:09

Szávay Ágnes egy szoros és egy sima szettben legyőzte a második helyen kiemelt, világranglista-nyolcadik szlovák Daniela Hantuchovát, s ezzel bejutott  a 600 ezer dollár összdíjazású párizsi női tenisztorna elődöntőjébe. 

Szávay Hantuchovával meccsel Párizsban

Sport2008.02.07, 21:33

Szávay Ágnes és Jelena Gyementyjeva után az első helyen kiemelt orosz Anna Csakvetadze is sikerrel vette a nyolcaddöntőt a 600 ezer dollár összdíjazású párizsi nőitenisz-tornán, miután két könnyű szettben nyert a hazai közönség előtt szereplő Nathalie Dechy ellen.

Szávay a továbbjutás ellenére sem teljesen elégedett

Archívum2008.02.07, 09:47

Szávay Ágnes nem volt teljesen elégedett az olasz Tathiana Garbin elleni második fordulós teljesítményével, igaz, így is bejutott a legjobb nyolc közé a 600 ezer dollár összdíjazású, párizsi női tenisztornán.

Szávay nyolc közé jutott Párizsban

Archívum2008.02.06, 23:48

Szávay Ágnes bejutott a negyeddöntőbe a 600 ezer dollár összdíjazású párizsi nőitenisz-tornán, miután három szettben nyert az olasz Tathiana Garbin ellen.

Szávay elsöpörte fehérorosz ellenfelét

Sport2008.02.05, 20:20

Győzelemmel kezdte a 600 ezer dollár összdíjazású Open Gaz de France elnevezésű tornát Szávay Ágnes. A magyar éljátékos a párizsi viadal első fordulójában 6:1, 6:1-re verte a fehérorosz Olga Govorcovát, következő ellenfele az olasz Tathiana Garbin lesz.

Szávay fehérorosz ellenféllel kezd Párizsban

Archívum2008.02.04, 20:43

Szávay Ágnes a fehérorosz Olga Govorcova ellen lép pályára kedden a 32-es táblán a 600 ezer dollár összdíjazású párizsi nőitenisz-tornán.

Ivanovicék feljutottak, Szávay lenullázta ellenfelét

Sport2008.02.03, 00:47

A magyar nőitenisz-válogatott 2-0-ra legyőzte a bolgárokat a Fed-kupa Euro-Afrikai Zóna I. csoportjának helyosztóján, s ezzel - csakúgy, mint a románok - ötödikként zárta a budapesti Syma Sport- és Rendezvényközpontban rendezett viadalt.

Szávayék elszalasztották az esélyt

Sport2008.02.02, 09:45

Miután női teniszezőink a Fed-kupa Euro-afrikai zóna I. csoportjában pénteken 2-1-re kikaptak a svájciaktól, nem jutottak be a legjobb négy közé, és szombaton 15 órakor a bolgárokkal játszanak az 5. helyért a budapesti Syma Sport- és Rendezvényközpontban.

Fed-kupa: Szávayék a briteket is legyőzték

Sport2008.01.31, 23:14

Arn Gréta veresége és Szávay Ágnes győzelme után a kettejük alkotta duó két sima szettben, parádés játékkal nyert Jelena Baltacha és Melanie South ellen, és ezzel a magyar nőitenisz-válogatott 2-1-re legyőzte a briteket a Fed-kupa Euro-Afrikai Zóna I. csoportjában, a budapesti Syma Sport- és Rendezvényközpontban.

Kameránk előtt a bűbájos Ana Ivanovic

Sport2008.01.31, 20:15

Magyarországra érkezett Ana Ivanovic, a szerb Fed-kupa-válogatott világranglista-második tagja, aki az [origo] kamerája előtt elmondta: Szávay Ágnesre legalább olyan szép jövő vár, mint amilyen az éjszakai Budapest látványa a várból.

Szávay villámgyőzelmével vertük a dánokat

Sport2008.01.30, 22:38

Szávay Ágnes két gyors játszmában, 54 perc alatt nyert Karina Ildor Jacobsgaard ellen és ezzel a magyar női tenisz Fed-kupa-válogatott 2-0-s, behozhatatlan előnyre tett szert Dánia ellen az Euro-Afrikai Zóna I. csoportjának nyitó napján, a budapesti Syma Sport- és Rendezvényközpontban.

Svájc lehet Szávayék legnagyobb riválisa

Sport2008.01.29, 19:55

Kedvező csoportba került a magyar nőitenisz-válogatott a szerdától szombatig tartó budapesti küzdelmekben a Fed-kupa Euro-Afrikai Zóna I. csoportjában. Amint a sorsoláson kiderült, a Szávay Ágnes, Gubacsi Zsófia, Nagy Kyra és Arn Gréta összeállítású csapat a svájci, a dán és a brit együttessel mérkőzik meg a Syma-csarnokban. A csoportok első helyezettjei jutnak az elődöntőbe, a finálé résztvevői pedig a Világcsoport áprilisi rájátszásában folytatják a küzdelmeket.

Szávayék meccs nélkül búcsúztak Melbourne-től

Sport2008.01.21, 12:36

Szávay Ágnes befejezte szereplését az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, miután a Leander Paesszel alkotott vegyes párosuk az indiai játékos sérülése miatt nem állt ki a második fordulós mérkőzésre.

Federer drámai csatában jutott tovább az Australian Openen

Sport2008.01.19, 19:07

Közel négy és fél órás mérkőzésen biztosította helyét a legjobb 16 között a címvédő Roger Federer az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, miután 6:7, 7:6, 5:7, 6:1, 10:8-ra verte a világranglistán mindössze 49., ezúttal azonban parádés teljesítményt nyújtó szerb Janko Tipsarevicet.

Szávay továbbjutott vegyespárosban

Sport2008.01.18, 16:37

Szávay Ágnes az indiai Leander Paes oldalán továbbjutott az ausztrál nyílt teniszbajnokság vegyespárosának első fordulójából. A magyar-indiai páros a Voracova-Skoch cseh duót győzte le.

Szávay párosban is azonnal kiesett

Sport2008.01.17, 15:19

Egyes után párosban is elbúcsúzott az ausztrál nyílt teniszbajnokságtól Szávay Ágnes, aki az orosz Marija Kirilenko oldalán 11. kiemeltként az első körben kikapott a Lindsay Davenport, Daniela Hantuchova amerikai, szlovák kettőstől. Szávay a mérkőzés során mindössze egyszer tudta hozni adogatójátékát. A magyar éljátékosnak már csak vegyes párosban lesz jelenése, ahol az indiai Leander Paes oldalán a cseh Reante Voracova, David Skoch kettős ellen lép pályára.

Szávaynak az első forduló volt a végállomás az AusOpenen

Sport2008.01.15, 17:31

A pályafutása során először Grand Slam-kiemelt Szávay Ágnes óriási csatában döntő szett 7-5-re kikapott az orosz Makarovától az ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában, így a vártnál lényegesen korábban búcsúzott a viadaltól. A magyar versenyző négy meccslabdát is hárított a harmadik játszmában, azonban hiába kapaszkodott vissza a meccsbe reménytelennek tűnő helyzetből, a fordításra végül nem maradt ereje.

Szávay előrelépett a világranglistán

Archívum2008.01.14, 13:27

Szávay Ágnes egyesben 19., párosban pedig 22. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján. A hétfőn kezdődött ausztrál nyílt bajnokságon 20. kiemelt magyar játékos annak ellenére javított egy pozíciót egyesben, hogy nem lépett pályára a múlt heti tornákon. Egyesben változatlanul a belga Justine Henin vezet. A férfiaknál nincs jelentős változás.

Szávay megszorongathatja a menőket Melbourne-ben

Sport2008.01.13, 12:07

Először indulhat Grand Slam-tornán kiemeltként Szávay Ágnes, aki a hétfőn kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokságon a 20. helyről vág neki a viadalnak. A szaksajtó szerint ő és a lengyel Agnieszka Radwanska lehet képes arra, hogy megszorítsa a nagyokat, Henint, Serena és Venus Williamst, Sarapovát, illetve Davenportot. A férfiak hiába fogadkoznak, ha Roger Federert elkerülik a sérülések és a betegségek, akkor nem okozhat számára problémát a végső győzelem.

Czink kiesett, Szávay orosz ellenféllel kezd

Sport2008.01.11, 19:01

Czink Melinda második mérkőzésén kikapott, így kiesett az év első Grand Slam-versenyének, az ausztrál nyílt teniszbajnokságnak a női selejtezőjéből.

AusOpen: Czink selejtezőt nyert, Szávay a 20. kiemelt

Archívum2008.01.10, 11:24

Czink Melinda sikerrel vette az első fordulót, Arn Gréta és Nagy Kyra azonban kiesett az év első Grand Slam-versenyének, az ausztrál nyílt teniszbajnokságnak a női selejtezőjében.

Szávayval már a fogadóirodák is esélyesként számolnak

Sport2008.01.10, 08:21

Szávay Ágnes az esélyesek sorában az előkelő 12. helyet foglalja el a William Hill világhírű fogadóiroda azon listáján, amely a jövő hétfőn kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyesének lehetséges győzteseit veszi számba. Az ügynökség 33 az 1-hez adja a világranglista 20. helyén álló magyar játékos győzelmi esélyeit. A fogadóiroda szerint a fő favorit a világelső belga Justine Henin (11:8).

Szávay négy helyet javított párosban

Sport2008.01.07, 11:56

Szávay Ágnes egyesben maradt a 20., párosban pedig - köszönhetően Gold Coast-i diadalának - négy helyet javítva a 22. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján. Egyesben változatlanul a belga Justine Henin vezet.

Szávay tornagyőzelemmel kezdte az évet

Sport2008.01.05, 20:11

Szávay Ágnes és Dinara Szafina megnyerte a 175 ezer dollár összdíjazású, keménypályás Gold Coast-i női tenisztorna párosversenyét.

Szávay döntős párosban

Sport2008.01.04, 15:48

Szávay Ágnes és Dinara Szafina bejutott a döntőbe a 175 ezer dollár összdíjazású, keménypályás Gold Coast-i női tenisztorna párosversenyében.

Vaidisova kiesett, Davenport ismét nyert

Sport2008.01.03, 20:26

A kínai Li Na két játszmában nyert az első helyen kiemelt cseh Nicole Vaidisova ellen a 175 ezer dollár összdíjazású keménypályás Gold Coast-i tenisztorna negyeddöntőjében. Vaidisovához hasonlóan kiesett a címvédő orosz Dinara Szafina - Szávay Ágnes párostársa - is, akit az izraeli Shahar Peer múlt felül három játszmában.

Szávay párosban elődöntős

Sport2008.01.02, 20:13

Szávay Ágnes az orosz Dinara Szafinával az oldalán bejutott az elődöntőbe a 175 ezer dollár összdíjazású keménypályás Gold Coast-i tenisztornán.

Szávay kikapott ukrán riválisától

Sport2007.12.31, 16:37

Szávay Ágnes három szettben vereséget szenvedett az ukrán Juliana Fedaktól a 175 ezer dollár összdíjazású keménypályás Gold Coast-i tenisztorna első fordulójában.

Szávay párosban negyeddöntős Ausztráliában

Archívum2007.12.30, 16:05

Szávay Ágnes Dinara Szafina oldalán párosban bejutott a negyeddöntőbe a 175 ezer dollár összdíjazású keménypályás Gold Coast-i tenisztornán.

Szávay megérkezett Ausztráliába

Archívum2007.12.27, 20:19

Szávay Ágnes számára rövid volt a karácsony: a tenisz világranglistán huszadik magyar játékos szerdán indult el Budapestről és csütörtökön szerencsésen megérkezett Ausztráliába.

Szávay, Talmácsi és az éremesélyes olimpikonok

Sport2007.12.27, 18:19

A magyar sport 2007-ben is parádés évet produkált. Régen volt rá példa, hogy két magyar sportoló teljesítményével is kiemelten foglalkozzon a nemzetközi média: a gyorsaságimotoros Talmácsi Gábor világbajnoki címével, a teniszező Szávay Ágnes pedig őszi szárnyalásával hívta fel magára a figyelmet, így nem is volt meglepetés, hogy 2007-ben ők diadalmaskodtak Magyarországon "Az év sportolója"-választáson. A pekingi ötkarikás játékok előtti esztendővel "olimpiai szemüvegen át" is elégedettek lehetünk, hiszen a magyar versenyzők hat világbajnoki aranyérmet nyertek olimpiai számokban, az Európa-bajnokságokon pedig tízszer állhattak fel a ...

Ki a legszebb magyar sportolónő?

Sport2010.07.03, 12:09

A magyar sportolónők nagyon jók, hiszen képesek olimpiát, világbajnokságot, kontinenstornát nyerni, és mindemellett - a férfirajongók legnagyobb örömére - rendkívül csinosak is. Legutóbbi szépségversenyünkön a külföldi sportos hírességek versenyeztek olvasóink szavazataiért, s végül finn siker született, de sokan hiányolták a magyar lányokat, mondván: ők bizony minden jelöltet lepipálnák bájaikkal. Kérdésünkre aztán (önök kit indítanának az [origo] képzeletbeli "Miss Sportoló" szépségversenyén?) jöttek is szép számmal az elektronikus levelek, összeállíthattunk volna ezres vagy százas listát is (jelölt akadt bőven), ám muszáj volt 166 ...

Szávay a szilvesztert is tenisszel tölti

Archívum2007.12.20, 13:06

Szávay Ágnes számára rövid lesz a karácsony: a tenisz világranglistán huszadik magyar játékos már jövő kedden indul Ausztráliába.

Talmácsi és Szávay az Év sportolói

Sport2007.12.19, 21:52

A férfiaknál Talmácsi Gábor, a nőknél Szávay Ágnes lett az Év sportolója a Magyar Sportújságírók Szövetségének idei szavazása alapján. A szövetségi kapitányoknál Angyal Zoltán, az edzőknél Kuharszky Zoltán, a csapatoknál a férfikard-válogatott végzett az élen.

Szávay ismét huszadik a világranglistán

Archívum2007.12.18, 07:52

Szávay Ágnes egy helyet visszacsúszva ismét a 20. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján. Bár a jelenlegi időszak játékmentes, a 19 éves magyar tehetség pontszámából kiesett egy tavalyi, Challenger-tornán elért eredmény, így elvesztette korábbi 19. pozícióját.

Szávay és Talmácsi dobogós az Év sportolója-választáson

Sport2007.12.13, 00:23

Az öttusázó Horváth Viktor, a vívó Kulcsár Krisztián és a gyorsasági motoros Talmácsi Gábor közül kerülhet ki az 50. Év sportolója a férfiak mezőnyében, míg a nőknél a triatlonos Csomor Erika, a kajakos Kovács Katalin és a teniszező Szávay Ágnes került az első háromba a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) 1958 óta tartó választásán.

Szávay legyőzte a szerb teniszcsillagot

Sport2007.12.11, 07:47

Hat nemzet sportolói mutatták be kivételes tudásukat hétfőn este a Syma Sport- és Rendezvényközpontban: sztárok, kicsik és nagyok, kezdődők és veteránok, valamint a kerekesszékes teniszezés legjobb magyar képviselői is ott voltak a II. KENÓ Nemzetközi Teniszgálán. Az est fénypontja Szávay Ágnes és Ana Ivanovic mérkőzése volt, amelyen a magyar versenyző diadalmaskodott.

Szávay Ágnes a sportévkönyv címlapján

Sport2007.12.03, 16:41

Ahogy 1988 óta minden évben, a Magyar Olimpiai Bizottság kiadásában idén is megjelent az esztendő legfontosabb sporteseményeire visszatekintő évkönyv, a címlapján a teniszező Szávay Ágnessel.

Szávay tovább nyomul a világranglistán

Sport2007.11.19, 21:11

A svájci Martina Hingis, akinek a szervezetében kokain nyomait mutatta ki a vizsgálat és november 1-jén bejelentette visszavonulását, már nem szerepel a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, így Szávay Ágnes egyet előrelépett és ezzel a 19. az évzáró rangsorban. Ez a magyar játékos eddigi legjobb pozíciója.

Sarapova araszol a teniszranglistán

Archívum2007.11.12, 12:08

A madridi világbajnokságon döntős orosz Marija Sarapova feljött az ötödik helyre a női teniszezők világranglistáján, amelyen a combsérülés miatt pihenő Szávay Ágnes továbbra is a huszadik. Az élen változatlanul a spanyol fővárosban diadalmaskodó belga Justine Henin áll. A férfiaknál hétvégén kezdődött a Mesterek Kupája, így az élvonalban nincs komolyabb változás.

Csakvetadzéval teljes az elődöntő mezőnye a WTA-vébén

Sport2007.11.09, 21:52

Negyedikként Anna Csakvetadze biztosította helyét az elődöntőben a madridi nőitenisz-világbajnokságon. A hetedik helyen kiemelt orosz játékos csütörtök este legyőzte a harmadikként rangsorolt szerb Jelena Jankovicot. 

WTA-vb: Ivanovic születésnapi teniszsikere

Sport2007.11.07, 12:41

A negyedik helyen kiemelt Ana Ivanovic győzelemmel kezdett a madridi nőitenisz-világbajnokságon, miután nagy csatában legyűrte az orosz Szvetlana Kuznyecovát.