Szauer Péter

címke rss

Megint lebukott a HVG

Összecsaptak a hullámok a HVG szerkesztősége felett, miután egy olyan vádaskodó cikket hoztak le a Ryanair légitársaságról, amelyben egyébként saját tulajdonosuk, Szauer Péter is érintett. Csakhogy ezt a ballib újságnál elfelejtették megemlíteni. A sztorival nem csak etikai problémák vannak, ugyanis a valóságtartalma is erősen kétséges. A névtelen írás mögött a 888.hu szerint maga Szauer áll (vagyis a saját történetét írta meg úgy, mintha mással történt volna), az ügy pedig olyan indulatokat váltott ki, hogy ma délutánra összehívtak egy rendkívüli szerkesztőségi értekezletet is. 

Három nappal kirúgása után már árulja magát Kálmán Olga

Itthon2018.08.06, 07:23

"Most még úton, egyik helyről a másikra" - utalgatott végtelenül szerényen új Facebook-oldalán a Hír TV-től pár napja kirúgott műsorvezető. A magyar médiapiac talán leghazugabb lapja, a HVG fontosnak tartotta úgymond feljátszani a "hírt". Ez még rendben is lenne, a HVG reklámozza Kálmán Olgát, mi ebben a meglepő. De Kálmán Olga nem lenne Kálmán Olga, ha nem akarná azt hazudni, hogy ez véletlen. Gyorsan azt sugallta a Facebookon, hogy a HVG-nek csak úgy feltűnt egy vadonatúj Facebook-oldal, és rögtön írt is róla - szintén véletlenül - egy reklámcikket. Kálmán Olga most éppen árulja magát, hogy Simicska Lajos után új gazdája legyen. 

Bemutatjuk Szauer Pétert, a hvg hazugságok sorozatával lebukott tulajdonosát

Itthon2020.08.03, 08:57

A hvg Magyarország egyik legismertebb baloldali propagandafelülete, ennek ellenére a lap tulajdonosa nem igazán ismert a nyilvánosság előtt. Szauer Péter tulajdonos-vezérigazgató egész életében próbálta kerülni a nyilvánosságot. Karrierje még a rendszerváltás előtt indult. A kommunista diktatúra idején - hogy, hogy nem - több barátjával együtt sikerült lapot alapítania. Még a hetvenes években. Pályafutása során botrány botrányt követett: lapja többek között hamisított videót, álriportot (természetesen mindig a baloldal érdekében) és a tulajdonos sérelmeiről szóló álleleplezést közölt. Mindennek azonban semmilyen valódi következményee ...

Így gyalázza a dollármédia az időseket, a magyarokat, sőt még a pápát is

Itthon2023.05.02, 16:43

Példátlan stílusban gyalázkodott a HVG újságírója a pápalátogatás kapcsán, nem sokkal korábban pedig az idősekről írt minősíthetetlen stílusban. A vörösbáró, Szauer Péter lapjánál azonban nem először fordult elő ilyesmi. Mivel a HVG nem hogy nem rúgja ki gyalázkodó alkalmazottját, hanem újabb és újabb írásait közli. Teljesen nyilvánvaló: a HVG egyetért akár az idősek, vagy akár éppen a pápa szidalmazásával. A HVG láthatóan megpróbálja túlszárnyalni gyalázkodásban a dollármédia többi lapját, a Telexet, a 444-et és a 24.hu-t is. Példátlan harc indult láthatóan a további dollárokért. 

Üzent a dollármédia: az ukránok nyugodtan robbantsák fel a Barátság kőolajvezetéket

Itthon2023.05.19, 17:05

A dollármédia egyik vezető lapja, a szélsőbaloldali hvg egyértelmű állásfoglalást tett közzé: támogatják, hogy az ukránok felrobbantsák a Barátság kőolajvezetéket. Jelzésértékű, hogy a cikket Gyurcsány egyik személyes propagandistája írta, az a Tóta W. Árpád, aki Gyurcsány miniszterelnöksége idején állami pénzből százmilliókból gyártott propagandafilmeket, amelyekben a magyar embereket sértegették és utasítgatták. 

Előző
  • 1
Következő