Szaúd-Arábia

címke rss

Az egykor új Ronaldónak tartott portugál csodagyerek is Szaúd-Arábiába igazolhat

Sport2023.08.06, 22:14

Portugál lapértesülések szerint a szaúdi élvonalban szereplő al-Hilal csapata minden személyes részletben megegyezett Joao Félixszel.

Drámai fordulat: elkezdődtek a béketárgyalások

Nagyvilág2023.08.05, 17:10

Szaúd-Arábiában harminc ország képviselőinek részvételével megkezdődtek és augusztus 6-ig tartanak a tárgyalások az ukrajnai konfliktus rendezéséről - közölte a Reuters.

Az ukránok a harmadik világháborút kockáztatják

Nagyvilág2023.08.02, 11:33

Ukrajna kétoldalú védelmi szerződést akar kötni az Egyesült Államokkal, hogy az USA garantálja az ország mai határait és biztonságát. Ez viszont rohanás a harmadik világháború felé – mondta az Origónak adott interjúban Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, hogy az ukránok stratégiai célja nem az, hogy még három falut visszafoglaljanak, hanem számukra kulcskérdés a Krím-félsziget, és éppen ezért egyre erőszakosabbak és még több fegyvert követelnek a Nyugattól.

Hihetetlen fordulat: elkezdődnek a béketárgyalások!

Nagyvilág2023.08.01, 14:29

Augusztus elején tárgyalások kezdődnek Szaúd-Arábiában az orosz-ukrán háború békés rendezéséről, amelyre Ukrajna, az Egyesült Államok, az Európai Unió és a legfontosabb fejlődő országok, például India és Brazília képviselői is részt vesznek. Az eseményre várhatóan augusztus 5-6-án kerül sor Jeddában, de mindenki döbbenetére Oroszországot - vagyis a háborúban résztvevő másik félt - nem hívták meg - írja a Meduza.

Szoboszlai újabb csapattársa igazolt Szaúd-Arábiába

Sport2023.08.01, 08:54

Távozik Szoboszlai Dominik labdarúgócsapatától, a Liverpooltól a brazil középpályás, Fabinho, aki a szaúdi al-Ittihadnál folytatja pályafutását.

Megint győztes gólt lőtt új csapatában az aranylabdás Benzema - videó

Sport2023.07.31, 08:26

A Real Madriddal ötszörös BL-győztes és tavaly Aranylabdával díjazott Karim Benzema új csapatában, az al-Ittihad együttesében ismét győztes gólt szerzett.

Pár éve 140 millió eurót adtak volna érte, most ő is Szaúd-Arábiába igazolt

Sport2023.07.12, 22:41

A szaúdi al-Hilal bejelentette, hogy megvette a Lazio szerb focistáját, Szergej Milinkovic-Savicot.

Tyson Fury megmérkőzik a korább nehézsúlyú UFC-bajnokkal

Sport2023.07.11, 20:47

Megannyi időpont, hitegetés, elhintett, majd cáfolt információ után végre eldőlt, hogy ki ellen lép legközelebb ringbe a WBC nehézsúlyú ökölvívó világbajnoka, Tyson Fury.

Elképesztő ajánlattal csábítják Szaúd-Arábiába Paul Pogbát

Sport2023.07.11, 12:52

Sajtóhírek szerint a Juventus labdarúgója, Paul Pogba lehet a következő sztár, aki a megerősödő szaúdi profi ligába igazol, ugyanis a francia világbajnokot mesés ajánlattal csábítják a Közel-Keletre.

A szaúdi bohócligát a milliárdokért megvásárolt világsztárok sem tudják eladni

Sport2023.07.05, 05:58

Egészen elképesztő, amit Szaúd-Arábia a nemzetközi focipiacon művel. A pénz nem számít, világsztár focisták és nagyszerű edzők mennek az arab országba. A mesterterv az, hogy a hatalmas ország rendezhesse meg 2030-ban a labdarúgó-világbajnokságot. No, de ki fogja nézni az amúgy nézhetetlen szaúdi focibajnokságot? Emberek milliói fizetnek majd elő az arab első osztály meccseinek megtekintésre? Aligha. De akkor mire jó ez az egész? Erről szól a Szpíker Korner 235. adása.

Szaúd-Arábiában kivégeztek terrorizmus vádjával elítélt öt férfit

Nagyvilág2023.07.03, 21:40

Szaúd-Arábiában hétfőn kivégeztek öt férfit, közöttük négy szaúdi és egy egyiptomi állampolgárt, akiket azzal vádoltak, hogy megtámadtak egy imahelyet.

Halálos lövöldözés volt egy szaúd-arábiai amerikai konzulátusnál

Nagyvilág2023.06.29, 09:54

Egy biztonsági őr és egy fegyveres férfi meghalt a szaúd-arábiai Dzsiddában, az amerikai konzulátus mellett lezajlott lövöldözésben - közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.

Újabb BL-győztes sztárfocista igazolt Szaúd-Arábiába

Sport2023.06.28, 20:25

A szaúdi labdarúgó-bajnokságban szereplő Al-Ahli bejelentette, hogy megszerezte a Chelsea szenegáli kapusát, Édouard Mendyt, ezzel újabb BL-győztes sztárfocista igazolt Szaúd-Arábiába.

Újabb sztárfocista igazol Szaúd-Arábiába a Premier League-ből

Sport2023.06.25, 21:12

Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea vasárnap este a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a sajtóhíreknek megfelelően Kalidou Koulibaly a szaúdi al-Hilal csapatában folytatja a pályafutását.

A dúsgazdag szaúdiak már Marco Rossit is megvásárolnák

Sport2023.06.22, 13:16

Matteo Vitale, a tribalfootball.com olasz újságírója azt írja, hogy Szaúd-Arábiából megkörnyékezték Marco Rossit, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát.

Elképesztő ajánlattal csábítják a Tottenham sztárját Szaúd-Arábiába

Sport2023.06.20, 09:57

A Tottenham csapatában játszó dél-koreai támadó, Szon Hungminért hatvanmillió eurót adna a szaúd-arábiai Al-Ittihad.

Újabb bukott Chelsea-sztár köthet ki Szaúd-Arábiában

Sport2023.06.19, 09:50

A Premier League-ben szereplő Chelsea szenegáli védője, Kalidou Koulibaly mindössze egy év után távozhat a londoniaktól. Sajtóhírek szerint a szaúd-arábiai Al Hilal lehet a következő klubja.

Közvetlen járattal elérhető egzotikus úti célok 3: Dzsidda

Travelo2023.08.03, 17:21

Kozmopilita, modern, gazdag történelemmel, az arab világra jellemző titokzatossággal és misztikummal keverve. Ez Dzsidda, Szaúd-Arábia legszabadabb szellemű városa, amely többek között azért is ideális úti cél, mert már átszállás nélkül is megközelíthető Budapestről. Közvetlen járattal elérhető egzotikus úti célokat sorra vevő cikksorozatunkban Jordánia és az egyiptomi Gurdaka után most ez a mesés szaúdi város következik. 

A világbajnok honfitársa követi az aranylabdás Benzemát Szaúd-Arábiába

Sport2023.06.07, 17:16

Azok után, hogy kedden Karim Benzema leigazolását hivatalosan is bejelentette a al-Ittihad labdarúgócsapata, minden jel arra mutat, hogy N'Golo Kanté is a szaúdi bajnokcsapatnál folytatja a pályafutását.

Elege van Ronaldónak Szaúd-Arábiából - 5 hónapot bírt ki az al-Nasszrnál az ötszörös aranylabdás

Life.hu2023.05.27, 11:31

Bár még csak 5 hónapja játszik a szaúdi csapatnál a portugál szátrfocista, már elege is van. Ám a szerződése 2025-ig szól. 

Világsztárokkal épít új arculatot egy olajnagyhatalom

Gazdaság2023.05.23, 13:59

A szaúdi kormány a turizmus fellendítésével kíván elszakadni az olajtól, ezt az üzenetüket pedig nyugati kulturális ikonok és világsztárok népszerűsítik, több százmillió dollárért. Bírálók azonban attól tartanak, hogy ezzel próbálják meg elfeledtetni a világgal, hogy az emberi jogok tisztelete máig nem terjedt el az országban.

Lenyűgöző lesz az 500 milliárd dolláros szuperváros egyik első fejlesztése - videó

Gazdaság2023.05.17, 13:54

Friss látványterveket közöltek az 500 milliárd dolláros szupervárosban megnyíló első luxusszigetről. A luxus hotelekkel és bevásárlóparadicsomokkal tömött szaúd-arábiai Sindalah-sziget jövőre már várja a vendégeket, számolt be róla a The Sun.

Cristiano Ronaldo csak szenvedett és a fejét fogta az újabb gyengén sikerült meccsén

Sport2023.05.08, 22:18

A szaúd-arábiai labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában a Cristiano Ronaldóval felálló al-Nasszr hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az al-Khaleej csapatával.

Lionel Messi videóban üzent a botrányba fulladt utazása miatt

Sport2023.05.06, 13:04

Mint ismert, Lionel Messit a Paris Saint-Germain két hétre eltiltotta az edzésektől és a mérkőzésektől, mivel francia klubjának engedélye nélkül Szaúd-Arábiába utazott. A világbajnok argentin támadó az Instagram-sztorijában mondta el a véleményét az esetről.

A világ legnagyobb lebegő városába már idén be lehet költözni

Gazdaság2023.04.26, 21:10

Oxagon City a Szaúd-Arábiában felépülő, futurisztikus Neom projekt egyik legkülönlegesebb részét képezi, hiszen lakói a vízen lebegő platformokon élnek majd. Ha minden a tervek szerint halad, akkor az első lakók már az idén beköltözhetnek.

A világ legrejtélyesebb sziklaképződménye: senki nem ismeri a középen, szabályosan kettévágott kőtömb titkát

Life.hu2023.04.22, 14:26

Szaúd-Arábia sivatagainak a világ történelmével átitatott területén található egy titokzatos sziklaképződmény, amely az egyik legszokatlanabb és legérdekesebb az egész világon.

A nemi szervét fogdosta Cristiano Ronaldo - egy szaúdi ügyvédnő szerint emiatt ki kellene toloncolni az országból

Life.hu2023.04.22, 07:46

Egy szaúdi ügyvéd Ronaldo kitoloncolását követeli, amiért a futballsztár egy vesztes meccs után az ellenfél heccelése miatt egy gesztusával a nemi szervét ajánlgatta a szurkolóknak. 

Itt van Oroszország legújabb szövetségese

Nagyvilág2023.04.21, 18:02

Vlagyimir Putyin orosz elnök nemrég telefonon folytatott tárgyalást Mohamed bin Szalmánnal, Szaúd-Arábia koronahercegével – számolt be róla az Izvesztyija.

C. Ronaldo 107 perc alatt sem lőtt gólt, helyette inkább durván megfojtotta az ellenfelét - videó

Sport2023.04.18, 23:25

A szaúd-arábiai labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában a Cristiano Ronaldóval felálló al-Nasszr 2-0-ra kikapott a címvédő al-Hilal otthonában.

A szaúdiak nyáron kifosztanák az európai topligákat

Sport2023.04.14, 08:59

Valósággal kifosztanák idén nyáron az európai topligákat a szaúd-arábiai bajnokság legjobb csapatai.

Cristiano Ronaldo megint lőtt két gólt

Sport2023.04.04, 23:04

A szaúd-arábiai labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában az al-Nasszr Cristiano Ronaldo duplájának is köszönhetően 5-0-ra győzött a kieső helyen álló al-Adalh otthonában.

A hídnak ütközött és felgyulladt egy busz Szaúd-Arábiában, rengetegen meghaltak

Nagyvilág2023.03.28, 11:34

A szaúdi állami média szerint legalább 20-an meghaltak és 29-en megsérült egy buszbalesetben. A baleset a Jemennel határos délnyugati Asir tartományban történt. A teli jármű a hídnak csapódott, felborult, majd kigyulladt – írja az Abcnews.

Kiszabadult a börtönből egy Twitter-üzenetek miatt elítélt férfi Szaúd-Arábiában

Nagyvilág2023.03.21, 07:34

A szaúdi hatóságok kiengedték kedden a börtönből azt a szaúdi-amerikai kettős állampolgárt, akit rendszerkritikus Twitter-üzenetei miatt ítéltek el.

A jövőben akár két futamot is rendezhet Szaúd-Arábia az F1-ben

Gphírek2023.03.18, 12:45

Hétvégén már a harmadik Forma-1-es szaúdi futamot rendezik, melynek eddig mindig Dzsidda adott otthont. Hamarosan azonban két F1-es versenye is lehet a közel-keleti országnak, ugyanis a második pályán is dolgoznak, méghozzá a fővárostól, Rijádtól 40 kilométerre.

Háziállatokat és embereket is feláldoztak ennél a szent kőnél

Tudomány2023.03.16, 19:46

Egy most megjelent tanulmány új megvilágításba helyezte a Szaúd-Arábiában talált, „musztatil" néven ismert őskori emlékműveket. A homokkő falakból készült őskori emlékek Szaúd-Arábiának északnyugati részén találhatók. A kutatást a perthi Nyugat-Ausztráliai Egyetem régészei és munkatársai a The Royal Commission for AlUla (AlUla királyi bizottság) közreműködésével végezték, amelynek során feltártak egy musztailt AlUla városának közelében.

Új csodafegyverrel készül a Ferrari a Szaúd-arábiai Nagydíjra

Gphírek2023.03.16, 16:45

A Ferrari Forma-1-es csapatának vezetője, Frederic Vasseur megígérte, hogy a csapat új alkatrészekkel készül Szaúd-Arábiába: az első szárnyakból is van új, de a Bahreinben már kipróbált, egy tartóoszlopos hátsó szárnyakat is magukkal vitték a hétvégi versenyre.

Nyerészkednek a háborún: rekord bevételt könyvelhetett el a szaúdi olajipari óriáscég

Nagyvilág2023.03.12, 19:31

Újabb nagy energetikai cég szedte meg magát az orosz-ukrán háború utáni áremelkedés okán. A szaúdi Aramco 161,1 milliárd dolláros profitra tett szert 2022-ben, ami 46,5 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbiakhoz képest. Döbbenetes jelenség rajzolódik ki: míg az átlagemberek világszerte nehéz helyzetbe kerültek, az olajipari cégóriások alig győzik számolni a bevételüket. Korábban amerikai és brit vállalat is rekordnyereségről számolt be. 

Brutális fizetést kap Cristiano Ronaldo: 8,7 millió forint az órabére

Life.hu2023.03.06, 22:29

Évi 213 millió dollár a fizetése Szaúd-Arábiában Cristiano Ronaldónak. A 38 éves futballsztár forintba átszámítva 75 milliárdot keres az arab focicsapat, az Al Nasszr színeiben. 

Óriási, rejtélyes monolitot építenek meg az olajkirályságban

Gazdaság2023.03.01, 13:02

A szaúdi kormány nyilvánosságra hozta a Mukaab nevű felhőkarcoló terveit. Az építmény egy hatalmas, elképesztően látványos kocka lesz, melyet az Új Murabba negyed középpontjának szánnak.

Karddal hadonászott az államalapítás ünnepén Cristiano Ronaldo - videók

Sport2023.02.22, 21:30

Cristiano Ronaldo részt vett a szaúd-arábiai államalapítás napjának ünnepségén, amelyre új csapata, az al-Nasszr stadionjában került sor.

Íme a világ legnagyobb úszó városa, a világ leghatalmasabb luxusjachtja, a Pangeos

Life.hu2023.01.29, 17:53

A Pangeos a valaha elképzelt legnagyobb úszó szerkezet. Az 550 méter hosszú, 610 méter széles óriás egy hatalmas teknősbékára emlékeztet. 

Hatalmas szörny bukkan fel a világ tengerein - videó

Gazdaság2023.01.24, 09:07

Újabb hatalmas projektbe fogott Szaúd-Arábia. Az olajkirályság most egy úszó szuperváros megépítését tervezi, mégpedig egy neves tervezőiroda bevonásával. Bár egyelőre csak a prototípus tervei láttak napvilágot, bemutatjuk, hogy nézhet majd ki egy szuperjacht és egy klasszikus település különös ötvözeteként megálmodott Pangeos.

Elképesztő összeget ajánlottak a Forma-1-ért

Gphírek2023.01.21, 11:07

Sajtóhírek szerint a szaúd-arábiai állami befektetési alap szerette volna megvásárolni a Forma–1-et, ezért elképesztő ajánlatot tett a sportág kereskedelmi jogait birtokló Liberty Mediának, azonban nem jártak sikerrel.

Hiába tiltják a házasságon kívüli szexet Szaúd-Arábiában, C. Ronaldo ebben is kivételt élvez

Sport2023.01.08, 08:23

Újabb problémával kell megküzdenie Cristiano Ronaldónak és szerelmének, Georgina Rodrigueznek Szaúd-Arábiában, a törvények ugyanis tiltják a házasságon kívüli együttélést. Ám úgy néz ki, ebből sem lesz a portugál sztárnak és a családjának gondja.

Őrült mesterterv lehet a bukott Cristiano Ronaldo szaúdi szerződtetése

Sport2023.01.03, 06:00

2022. december 30-án megtörtént, amire még egy évvel ezelőtt is lázas rémálmaiban mert gondolni bárki is: az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo aláírt a szaúd-arábiai bajnokság élvonalában játszó al-Nasszr csapatához. Hogy mi vezérelte az elég egyértelmű, amikor a híreket olvasva odáig jutunk, hogy évente 200 millió eurót fog keresni. Ám könnyen lehet, hogy ez az egész egy ördögi mesterterv része, amely Szaúd-Arábiát 2030-ban vb-rendezéshez segítheti. De mi várja vajon Ronaldót Rijádban? Ennek próbáltunk utánajárni a körülményket jól ismerő Bölöni László segítségével, aki dolgozott Szaúd-Arábiában, és nem mellesleg elindította RRonaldo ...

Cukorkaként veszik a Cristiano Ronaldo-mezt Szaúd-Arábiában

Gazdaság2023.01.02, 13:03

A portugál sztár a történelem legnagyobb futballfizetését kapja, miután hároméves szerződést kötött egy szaúd-arábiai együttessel, az al-Nasszr-ral. A szurkolók már a hétvégén megrohamozták a klub boltjait, hogy CR7-es mezt vásároljanak.