Szaúd-Arábia

címke rss

Férfi kell a svéd húsgolyóhoz is

Nagyvilág2012.10.06, 15:23

Mindennapos dolog Szaúd-Arábiában, hogy az újságokban még a fejkendős nőket is kikockázzák, a külföldi magazinokból pedig kisatírozzák a fedetlen vállakat. A nyugati világ szerint azonban túlzás volt, hogy az IKEA az egész katalógusából kiretusálta a lányokat. Bár a szaúdi nők még mindig fényévekre vannak attól, hogy egyedül, férfi kíséret nélkül vehessenek svéd húsgolyókat, szaúdiakat azért már nem sokkolja, ha nőt látnak egy újságban.

Szaúdi csirkekampány: rohadjon rájuk

Nagyvilág2012.10.05, 17:13

Szaúd-Arábiában az online közösségi médiát használják fel arra, hogy a csirkehús árának emelése ellen tiltakozzanak.

Kidobták a nőket a szaúdi IKEA-katalógusokból

Nagyvilág2012.10.01, 20:50

A fogmosó kisfiú mellől eltűnt a pizsamás anyuka - többek közt ez váltotta ki svéd női miniszterek haragját, mert az IKEA bútorgyár a szaúd-arábiai katalógusaiból eltüntette a női alakok képeit.

Bajban vannak a bugyiárus férfiak Szaúd-Arábiában

Nagyvilág2012.09.17, 08:24

Száz fehérneműboltot zárnak be a Szaúd-Arábiai fővárosban, mivel megsértenek egy tavalyi királyi rendeletet, és továbbra is férfiakat alkalmaznak. A nők körében nagy munkanélküliségen javítani próbáló uralkodó ugyanis az év elején az összes férfit eltiltotta az ilyen boltokban való munkától.

Menedékjogot kért egy hercegnő Nagy-Britanniában

Nagyvilág2012.07.10, 00:13

Fizikailag is bántalmazták már állítása szerint azt a szaúdi hercegnőt, akinek megromlott a viszonya családjával, és ezért fél visszamenni Szaúd-Arábia. A nő menedékjogot kért Nagy-Britanniában.

Trónörökös lett a 76 éves szaúdi herceg

Nagyvilág2012.06.18, 17:15

A honvédelmi miniszterként dolgozó Szalmán herceg lett az új trónörökös Szaúd-Arábiában, miután 78 éves bátyja szombaton elhunyt.

Elhunyt a 78 éves szaúdi trónörökös

Nagyvilág2012.06.16, 23:18

78 éves korában elhunyt Szaúd-Arábia trónörököse, Najef herceg, utóda öccse, Szalmán lehet. A konzervatívnak és keménykezűnek tartott herceg tavaly októberben lett trónörökös.

A szaúdi nő, aki kirobbantotta a slusszkulcsos forradalmat

Nagyvilág2012.06.11, 22:29

Halálosan megfenyegették, börtönbe zárták és meg akarták korbácsolni, mert nő létére a volán mögé ült. Washingtonban ugyanezért ki akarták tüntetni. Manal al-Sarif tabukat döntöget Szaúd-Arábiában azzal, hogy kézbe vette a kormányt, és egyre több a követője.

Az ügynök, aki átverte az al-Kaidát

Nagyvilág2012.05.10, 14:22

Beépült, elhitette, hogy öngyilkos merénylő akar lenni, majd fogta a pokolgépet, és elvitte a CIA-nak - amerikai források szerint az elmúlt évek legnagyobb ütését vitte be egy kettős ügynök az al-Kaidának. A terrorszervezet Oszama Bin Laden óta meggyengült, de még nem került padlóra. Nagy reménysége egy jemeni bombaszakértő, aki megszállottan próbálja megtámadni az Egyesült Államokat.

Szaúd-Arábiába toloncolta Pakisztán bin Laden családját

Nagyvilág2012.04.26, 23:35

A "bin Laden-fejezet" lezárulását várja Pakisztán attól, hogy péntek hajnalban kitoloncolták az országból a tavaly meggyilkolt terroristavezér családját. A három özvegy és 11 gyereke Szaúd-Arábiában élnek majd.

Papírmunka miatt ragadtak Pakisztánban Bin Laden özvegyei

Nagyvilág2012.04.19, 12:39

Még eltarthat néhány napig, amíg kitoloncolják Pakisztánból Oszama bin Laden özvegyeit Szaúd-Arábiába és Jemenbe - közölte az al-Kaida egykori vezetőjének sógora csütörtökön. Pakisztán mielőbb szeretné lezárni a Bin Laden-ügyet, ugyanis többször vádolták azzal, hogy szemet hunyt a terroristavezér pakisztáni tartózkodása fölött. 

Kitoloncolja Pakisztán a Bin Laden családot

Nagyvilág2012.04.14, 10:35

Letöltötték a büntetésüket, ezért kitoloncolja Pakisztán Oszama bin Laden néhai terroristavezér három özvegyét és gyermekeit. A családtagokat illegális bevándorlás miatt ítélték el, Szaúd-Arábiába fogják küldeni őket.

Jégkorszaki kincset hasznosít Szaúd-Arábia

Időjárás2012.04.10, 09:27

Több ezer éve lehullott esők vizét aknázzák ki a Szíriai-sivatagnak Szaúd-Arábiához eső területén. Az olajkitermelésből származó pénzből lefúrnak a föld alatti tavakig, folyókig, és virágzó ültetvényeket hoznak létre ott, ahol az évi csapadékmennyiség alig éri el a 25 millimétert.

Politikusok támadják Rijkaardot Szaúd-Arábiában a fizetése miatt

Sport2012.04.10, 07:21

Szaúd-Arábiában több politikus is éles kritikát fogalmazott meg Frank Rijkaard labdarúgó szövetségi kapitánnyal szemben, aki szerintük aránytalanul sokat keres.

Mégsem küld nőket az olimpiára Szaúd-Arábia

Sport2012.04.06, 09:07

A korábbi tervekkel ellentétben valószínűleg mégsem küld női sportolót a londoni játékokra Szaúd-Arábia.

Lemondott a svéd védelmi miniszter

Nagyvilág2012.03.29, 11:56

Sorozatos bírálatok érték a svéd védelmi minisztert, amikor kiderült, hogy szaúd-arábiai fegyverüzleteket hagyhatott jóvá.

Szaúd-Arábia először indítana női sportolót az olimpián

Archívum2012.03.19, 14:53

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerint jó esély van rá, hogy idén, története során először Szaúd-Arábia is küld női versenyzőt az olimpiára.

Fegyvereket küldött a szíriai lázadóknak Szaúd-Arábia

Nagyvilág2012.03.17, 16:10

A szíriai vérfürdő befejezése érdekében hadfelszerelést küldött Szaúd-Arábia a szíriai lázadóknak. Szaúd-Arábia élesen bírálja Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerét a tavaly kirobbant népfelkelés véres elfojtása miatt. Katar és Kuvait is küldene fegyvereket.

Kövér Lászlóval tér vissza az Emirátusokba Rogán Antal

Itthon2012.02.22, 11:22

A házelnök és a gazdasági bizottság elnöke egy rijádi program előtt érkezik egy napra Dubajba. Rogán néhány hete Orbán Viktor tanácsadójának társaságában járt az Emirátusokban, akkor azt nyilatkozta: a mostani vizitet készítette elő.

Meghalt egy síita férfi a lázongó szaúdi régióban

Nagyvilág2012.02.12, 10:01

Vallási töltetű ellentét bontakozik ki a szunnita többségű Szaúd-Arábia egyik keleti, síita régiójában. Csütörtökön és pénteken megöltek egy-egy tüntetőt olyan zavaros körülmények között, ahol a biztonsági erők fegyveres tüntetőkről, jogvédők fegyvertelen demonstrálókról beszélnek.

A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére

Itthon2012.02.10, 16:46

Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A gazdasági bizottság elnöke Kövér László házelnökkel látogatja meg újra az emíreket, hogy pénzt szerezzen együttműködésekhez. Előző útjának célja körül tovább sűrűsödött a homály, mivel az Országgyűlés az [origo]-nak megerősítette: nem küldték ki Rogánt Abu-Dzabiba semmilyen előkészítő tárgyalásra.

Százezer facebookozó lopott adatait hozták nyilvánosságra

Techbázis2012.01.24, 11:47

Egy izraeli hacker százezer arab Facebook-felhasználó belépési adatait publikálta az interneten. Az adatlopásra  arab és izraeli hackerek között zajló kiberháború során került sor.

Két vadászgép ütközött össze Szaúd-Arábiában

Nagyvilág2012.01.15, 10:38

Mindkét pilóta megmenekült, amikor Szaúd-Arábia északi részén egy francia és egy szaúdi vadászgép összeütközött.

Harmincmilliárd dolláros fegyverüzletet kötött az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia

Nagyvilág2011.12.29, 21:35

Az Egyesült Államok 84 új F-15-ös vadászbombázót ad el Szaúd-Arábiának. A fegyverüzlet célja, hogy a Perzsa-öbölben fekvő királyság megerősödjön Iránnal szemben.

Tulajdonos lett a Twitterben a szaúdi herceg

Techbázis2011.12.19, 11:44

Al-Valid Bin Talal szaúdi herceg 300 millió dollárért részesedést vásárolt a Twitter mikroblog-szolgáltatásban.

Ötszáz korbácsütésre ítéltek egy ausztrál férfit Szaúd-Arábiában

Nagyvilág2011.12.07, 11:05

A muzulmán vallású ausztrál férfi állítólag sértő kifejezésekkel illette Mohamed próféta követőit a mekkai zarándoklat alatt, ezért ötszáz korbácsütésre és egyévi börtönbüntetésre ítélték Szaúd-Arábiában. Az ausztrál külügyminisztérium már elkezdett lobbizni a büntetés elengedéséért.

Eddig hiába vártuk a kínai és arab segítséget

Gazdaság2011.11.21, 08:44

Kínától, Szaúd-Arábiától és akár Oroszországtól is várt segítséget a magyar kormány, de nem kapott eleget, legalábbis erre utal, hogy csütörtök délután a Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentette, hogy az IMF-hez fordul. Az [origo] információi szerint szinte biztos, hogy az arab országtól már nem is érkezik segítség.

A zarándokok ökolábnyoma fenyegeti Mekkát

Időjárás2011.11.15, 10:58

A hárommilliót közelítő résztvevővel a mekkai zarándoklat, a haddzs az emberiség legnagyobb rendezvénye. A szaúd-arábiai hatóságok metró kiépítésével igyekeznek csökkenteni az óriási tömeg közlekedésének környezetterhelését a szent városban, de a szemétkezelés továbbra is megoldatlan probléma - 2010-ben például százmillió PET-vizespalack maradt a részt vevők után.

Egy 78 éves herceg lett a szaúdi trónörökös

Nagyvilág2011.10.28, 07:59

A trónöröklés rendjének megfelelően a 78 éves Najef herceg lett Szaúd-Arábia trónörököse. A herceg nézetei konzervatívak, korábban azt mondta, hogy nem kell a nőknek szavazati jogot adni.

Elhunyt a szaúdi trónörökös

Nagyvilág2011.10.23, 15:41

A szaúdi királyi ház megerősítette, hogy meghalt Szultan bin Abdel-Azíz, a szaúdi király féltestvére. A herceget az Egyesült Államokban gyógykezelték. A trónöröklés rendjében a 78 éves Najef herceg követi.

Sikeresen megműtötték, mégis elhunyt a trónörökös - mély gyászban az országa

Archívum2011.10.22, 10:37

Elhunyt Szultan bin Abdel-Azíz szaúdi trónörökös, aki a világ legnagyobb olajtermelőjének számító sivatagi királyság védelmi miniszteri tisztségét is betöltötte - jelentette a CNN amerikai hírtelevízió.

A puhatolózásig jutottak a dúsgazdag szaúdiakkal Orbánék

Gazdaság2011.10.07, 19:55

Nagy reményekkel utazott a héten az Orbán Viktor vezette kormányküldöttség Szaúd-Arábiába, hogy a gazdasági együttműködés különféle formáiról tárgyaljon. Kézzelfogható eredménye nincs még a látogatásnak, de a delegáció [origo]-nak nyilatkozó tagjai szerint minden jel arra utal, hogy a szaúdiak komolyan veszik a magyarországi lehetőségeket. Beszállnának mezőgazdasági beruházásokba, finanszíroznának ingatlanfejlesztéseket, és a hazai szaktudásra is igényt tartanak.

"Néhány dologban megállapodtak" Matolcsyék a szaúdi pénzügyi vezetőkkel

Gazdaság2011.10.05, 10:46

"Bárcsak minden egyes viszonyrendszerben ilyen nagy lépésekkel és gyorsan haladnánk előre, mint ahogy itt tesszük ezt, az arab világban" - mondta szaúd-arábiai látogatásáról Rijádban Orbán Viktor. Elmondta, hogy "megállapodtak néhány dologban", jártak a szaúdi nemzeti bank elnökénél és az ország pénzügyminiszterénél is.

Orbán: Meg kell kezdeni a gazdasági együttműködést Szaúd-Arábiával

Itthon2011.10.04, 11:29

A közvetlen légi közlekedés hiányát nevezte a legnagyobb problémának Orbán Viktor szaúd-arábiai látogatásának első napján. A háromnapos út során a magyar delegáció több témában is tárgyal a szaúdiakkal, Orbán szerint azt is át fogják tekinteni, hogy van-e lehetőség államkötvény-vásárlásban vagy más pénzügyi finanszírozásban az együttműködésre.

Megkegyelmezett a korbácsolásra ítélt nőnek a szaúdi király

Nagyvilág2011.09.29, 12:44

A harmincéves Saima Dzsasztainát azért ítélték tíz korbácsütésre Szaúd-Arábiában, mert autót vezetett. Az ultrakonzervatív országban a nőknek tilos autót vezetni, de eddig senkit nem ítéltek korbácsolásra a szabály megszegéséért.

Autóvezetés miatt korbácsolásra ítéltek egy nőt Szaúd-Arábiában

Nagyvilág2011.09.28, 11:20

Tíz korbácsütésre ítéltek egy szaúd-arábiai nőt autóvezetés miatt kedden, pedig Abdalláh király szélesebb jogköröket ígért a nőknek.

Autót továbbra sem vezethetnek, de szavazhatnak a szaúdi nők

Nagyvilág2011.09.25, 15:19

Teljes jogú tagjai lehetnek a Shura tanácsnak, indulhatnak az önkormányzati választásokon, és akár még szavazhatnak is a jövőben a szaúdi nők - közölte vasárnap a konzervatív iszlám királyság vezetője. Szaúd-Arábiában többek között az utazás és az autóvezetés is meg van tiltva a nőknek.

Boszorkányságért lefejeztek egy férfit Szaúd-Arábiában

Nagyvilág2011.09.19, 16:44

Tiltott varázslás és boszorkányság miatt halálra ítéltek egy szudáni férfit Szaúd-Arábiában. Az Amnesty International jogvédő szervezet szerint ezzel 42-re nőtt az arab monarchiában idén kivégzett emberek száma.

Világgazdaság: Szaúdi pénzért megy Orbán

Gazdaság2011.08.16, 11:26

A Világbanknál és az IMF-nél sokkal kedvezőbb feltétellel kínál hitelt magyarországi beruházásokhoz is a Szaúdi Alap, amely az arab ország által kihelyezendő, közel 800 milliárd dollárnyi pénz nagy részét kezeli - írja a keddi Világgazdaság. A hitelfelvétel ügyében érdemi előrelépés várható Orbán Viktor szeptember végi szaúdi útjától.

Már az arab országok is bírálják a damaszkuszi kormány véres akcióit

Nagyvilág2011.08.08, 14:26

Szaúd-Arábia visszahívta damaszkuszi nagykövetét, a szaúdi uralkodó pedig a vérontás azonnali leállítására szólította fel a szíriai hatóságokat. A közel-keleti forrongások kirobbanása óta ez volt a legélesebb bírálat, amelyet Szaúd-Arábia arab országnak címzett.

Ezerméteres lesz a világ legmagasabb épülete - videó

[origo] utazás2011.08.08, 10:52

Öt év alatt épül fel és összesen 1,2 milliárd dollárba kerül majd a világ legmagassabbjának szánt épülete a szaúd-arábiai Dzsiddában. Az 1000 méter körüli magasságúra tervezett felhőkarcoló, ha elkészül, felülmúlja majd a jelenlegi csúcstartót, a 828 méter magas dubaji Burj Khalifát. Az épületben luxusszálloda, apartmanok és irodák kapnak majd helyet. Az épületet a szaúdi Bin Laden-csoport építi.

Közel kétszázan meghaltak, amikor elsüllyedt egy hajó a Vörös-tengeren

Nagyvilág2011.07.06, 00:24

Százkilencvenhét illegális bevándorló meghalt, amikor elsüllyedt az őket szállító, Szudánból Szaúd-Arábiába tartó hajó a Vörös-tengeren. Mindössze hárman élték túl a katasztrófát.

Sokmilliós kárpótlással mentettek meg a lefejezéstől egy indonéz nőt

Nagyvilág2011.06.26, 19:46

Az indonéz kormány közel százmillió forintnyi kárpótlás megfizetését vállalta magára, hogy egy Szaúd-Arábiában gyilkossággal vádolt indonéz nő elkerülhesse a halálbüntetést. Az Arab News napilap jelentése szerint az indonéz kormány átutalta a pénzt az áldozat családjának.

Lefejezett szobalány ügye élezi a feszültséget Szaúd-Arábia és Indonézia között

Nagyvilág2011.06.22, 15:22

Nagy felháborodást váltott ki Indonéziában, hogy az ország tájékoztatása nélkül kivégeztek egy indonéz szobalányt Szaúd-Arábiában a hétvégén. A szobalányt azért fejezték le, mert korábban bevallotta, hogy leszúrta a főnökét. Szaúd-Arábia bocsánatot kért Indonéziától az incidens miatt, indonéz képviselők azonban egyenesen betiltanák a külföldi vendégmunkát.

Preud'homme-ot elcsábították a holland ezüstérmestől

Archívum2011.06.13, 17:59

A klub hétfői bejelentése szerint távozik posztjáról Michel Preud'homme, a holland FC Twente labdarúgócsapatának vezetőedzője, aki a szaúdi al-Sabab trénere lesz.

Szaúd-Arábia 16 atomreaktort épít 2030-ra

Nagyvilág2011.06.01, 10:25

A következő tíz évben 7-8 százalékkal is nőhet Szaúd-Arábia energiaszükséglete, ezért az arab ország a következő húsz évben 16 atomreaktort épít, összesen több mint 100 millió dollárért.

Autóvezetés miatt tartóztattak le egy nőt Szaúd-Arábiában

Nagyvilág2011.05.23, 14:47

Órákon keresztül börtönben tartották azt a szaúd-arábiai aktivistát, aki a nőkre vonatkozó tilalom ellenére autót vezetett, az erről készült felvételt pedig feltette az internetre.

Rendkívüli állapotot hirdetett a király Bahreinben

Nagyvilág2011.03.15, 15:41

Három hónapi rendkívüli állapotot hirdetett ki a bahreini uralkodó a síita tiltakozások megfékezésére. Ketten meghaltak és többen megsérültek, amikor a bahreini rendőrök összecsaptak a síita tüntetőkkel. Az egyik áldozat a biztonsági erők egy tagja, akit szándékosan elgázoltak. Közben Bahrein hazahívta iráni nagykövetét is.

Külföldi katonák védik a bahreini kormányt

Nagyvilág2011.03.14, 14:30

Hivatalos szaúdi források szerint mintegy ezer szaúd-arábiai katona lépett Bahrein területére, hogy védelmet nyújtson a szigetország kormányának.

Letiltották a tüntetéseket Algériában és Szaúd-Arábiában

Nagyvilág2011.03.05, 16:37

Algériában rendőrök és ellentüntetők verték szét a betiltott szombati tüntetéseket, Szaúd-Arábiában pedig az állami tévében jelentették be, hogy betiltanak minden kormányellenes megmozdulást.