Szász Károly

címke rss

PSZÁF: Egyre több a repedés a magyar bankrendszeren

Gazdaság2011.12.13, 17:21

A PSZÁF szerint mielőbb meg kellene emelni a bankok hitelezési kockázatokra számított tőkekövetelményét, a felügyelet már elküldte erre vonatkozó javaslatát a nemzetgazdasági miniszternek. A bankrendszer tőkehelyzetének megerősítése fontos lenne az ország esetleges további leminősítésének megelőzése érdekében, és az IMF-fel folytatott tárgyalásokon is - mondta a felügyelet elnöke az MTI-nek. Az [origo] úgy tudja, a javaslatot a szakminisztérium és a jegybank sem támogatta.

Közel harmincezren végtörlesztettek október végéig

Gazdaság2011.11.08, 11:55

A PSZÁF összesítése szerint eddig a végtörlesztők 44 milliárd forint veszteséget okoztak a bankoknak. Legtöbben saját forrásból törlesztenek, forinthitel-szerződést emiatt ötszáznál is kevesebben kötöttek.

Matolcsy: Egyelőre nem lesz új devizahiteles mentőcsomag

Gazdaság2011.11.03, 16:33

"Magyarország tilos útra tért az devizahitelezéssel, ennek isszuk most a levét" - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a Bankszövetség és a pénzügyi felügyelet elnökével folytatott megbeszélése után. Matolcsy György azt is mondta, nincs "varázsvessző, amellyel ki lehet szabadítani a csapdából a devizahiteleseket", szerinte a bankokkal közösen kell megtalálni a megoldást, ezért a jövőben a kormány nem tesz egyoldalú lépéseket a devizahitelesek megmentésére, és új szakaszt nyit a bankokkal való együttműködésében.

PSZÁF: Több mint 23 ezren végtörlesztettek az első három hét alatt

Gazdaság2011.11.03, 15:03

Harmincmilliárd forintot meghaladó veszteséget okoztak a bankrendszernek az első három hét alatt igénybe vett végtörlesztések - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).

Nem félti a végtörlesztéstől a bankrendszert a PSZÁF elnöke

Gazdaság2011.10.03, 13:56

A magyar bankrendszer stabil és a végtörlesztési lehetőség lezárulta után is az marad - mondta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnöke hétfőn. Szász Károly szerint a veszélyt azt jelentheti, hogy a bankrendszer egyensúlyi állapota a csökkentett hitelezési aktivitás mellett áll be. A PSZÁF szélesítené a saját rendeletalkotási jogát is, hogy gyorsabban reagálhasson a piaci változásokra.

PSZÁF-elnök: Nem lehet devizában végtörleszteni a devizahitelt

Gazdaság2011.10.01, 15:56

Szász Károly szerint nincsenek kiskapuk: csak forintban lehet végtörleszteni. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke kijelentette, hogy a magyar bankok tőkehelyzete összességében kedvező.

PSZÁF-elnök: Megkérdőjelezhetetlenek a hitelszerződések

Gazdaság2011.09.06, 15:57

Bár a devizahiteleknél kialakult helyzet valamennyi szereplő - az állam, a bankok, a hitelfelvevők és a szabályozó hatóságok - felelősségét felveti, a megkötött szerződések a mindenkor érvényes jogszabályok alapján születtek meg - közölte kedden Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke.

Kormánypárti javaslat töri meg a végkielégítések elleni harcot

Itthon2011.06.17, 15:34

Két eldugott kormánypárti törvénymódosítás teremtene lehetőséget arra, hogy a pénzügyi felügyelet és médiahatóság vezetői egyfajta adózatlan végkielégítést kapjanak, ha távoznak munkahelyükről. A kormány tavaly indított hadjáratot a "pofátlan" állami végkielégítések ellen, amelyeket 98 százalékos adóval sújtottak. A felügyelet és a médiahatóság vezetői esetében azért tartják indokoltnak a tízmilliót bőven meghaladó lelépési pénzt, mert a két hivatal vezetői egy évig nem mehetnek el máshová dolgozni távozásuk után.

Szinte ingyen vált pénzt a volt Skype-vezér új netes vállalkozása

Gazdaság2011.05.30, 11:51

Függetlenül az összegtől minimális díjért biztosítja a pénzváltást egy év elején indult internetes vállalkozás, amelynek egyik alapítója a Skype korábbi vezetője. Egyelőre csak az angol font és az euró között működik a szolgáltatás, de az alapítók az üzleti szférát most megcélzó cég terjeszkedését tervezik, azaz más devizákat is be akarnak kapcsolni a rendszerbe.

PSZÁF-elnök: Veszteséges is lehet idén a bankrendszer

Archívum2010.12.22, 09:33

A magyarországi bankadónak tervezhetőnek kell lennie, máskülönben rontja a versennyképességet - mondta Szász Károly, a pénzügyi felügyelet elnöke az MTI-nek. Szász szerint a pénzintézetek már elfogadták ezt az adót mint a válság terheihez való közösségi hozzájárulás formáját.