szappanopera
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Barátok közt
- RTL Klub
- TV2
- sorozat
- tévé
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az RTL Klub ébredt elsőként
Hogy az RTL korábban kezdte az őszt, mint a TV2, természetesen a toplistán is szembetűnő, ugyanis az elmúlt hét tíz legnézettebb műsorából nyolcat előbbi szerzett meg: a TV2 Naplója és a Tények csupán a nyolcadik és kilencedik helyre ért be. Tarolt a Lost, alázott Győzike, és a Verebes nélküli éra első Heti hetese is sokakat ültetett a képernyők elé. A gyalázatos nyár után újra többen tévéznek: a Barátok közt a kétmilliós határnál mozog újfent.
Az utolsó lapos hét
Míg meteorológiai szempontból szinte el sem kezdődött, a tévében már vége is az esős, nyirkos, nyamvadt októbert idéző nyárnak: hétfő óta már őszi struktúrában dolgoznak a tévék. A két nagy kereskedelmi adó továbbra is kiegyenlített versenyt vív a nézőkért, hiszen a Top 10-es listán testvériesen megosztoztak öt-öt műsorral. Az argentinok elleni meccs valószínűleg a viszonylag korai kezdési időpont miatt nem került be a legnézettebb műsorok közé. Az augusztus 20-i tűzijátékot az RTL Klubon nézték a legtöbben.
Élet a Szomszédok után
Fábry Sándor Vietnami balzsam címmel nagylemezt adott ki, a Westel 900 a Szervusz díjcsomagot reklámozta, a Bravo slágerlistáján meg a tinilányok által elsőre nehezen kiolvasható ShyGys és az aktuális Kozso-projekt, a Picasso Branch is fel-feltűnt. 2000 furcsa év volt, szerencsére már elmúlt. Ekkoriban az amerikaiak és a mexikóiak tévéztek legtöbbet (255 percet ment náluk átlagosan a tévé), ettől csak 19 perccel maradtak el a derék tévéfaló magyarok - ez a kiváló teljesítmény pedig elég volt a bronzra. Nézzük, mi ment a tévében, íme sorozatunk hatodik része.
Rozsdás volt E. T. űrhajója
Nem emelkedett jelentősen a tévéműsorok nyári nézettsége, annak ellenére, hogy az esős, hideg, szeles múlt héten szerdától péntekig Noé folyamatosan ácsolta bárkáját a szomszéd kertben. Eddie Murphy megcsípett egy arany- és egy ezüstérmet, szépen ment a Napló, az Apácashow című film és a Columbo heti epizódja. E. T. már nem a régi, az egykor hatalmas sikerrel vetített film csupán a 30. helyre futott be.
Beverly Hills Jolly Jokere
Testvériesen megosztozott a két nagy kereskedelmi tévécsatorna a tíz legnézettebb műsoron: a múlt héten öt helyet szerzett az RTL Klub, ötöt csípett meg a TV2. A 21 évvel ezelőtti Eddie Murphy egyszerűen lenyűgözte a hazai nézőket, a Beverly Hills-i zsaru mindenkit kiterített.
Megszületett Berényi Miklós
Múltidéző sorozatunk harmadik részében is főleg a jellemző műsorokra, az átcsábított arcokra, zajos sikerekre és döbbenetes bukásokra fókuszálunk. 1998-ra nagyjából kiderült, hogy melyik csatorna merre tart, mit akar, milyen eszközökkel, műsorokkal akarja elérni a célt. Ekkor már többé-kevésbé felismerték egymást az új kereskedelmi tévécsatornák frissen felvett munkatársai is a folyosón, nagyjából sejtették, min ügyködik a másik. 1998 második felében elindult a Barátok közt, Friderikusz és Frei is az RTL-hez igazoltak, rendszeresen képernyőn volt Cserhalmi.
A TV2 beelőzte az RTL Klubot
A múlt héten - hosszú idő után először - a TV2 elsöprő fölénnyel nyerte meg a nézettségi versenyt: a teljes lakosságot szondázó listán a csatornáé lett az első öt helyezés, a konkurens RTL Klub csak a hatodik helyen tűnik fel először. Az élmezőny vígjátékkal, bulvárral, sorozattal és Columbóval mondhatni szokásos, meglepő viszont, hogy mennyire visszaszorult hazánk első számú szappanoperája, a Barátok közt.
Alaposan megbüntették az RTL Klubot
Tegnap a korábbi ORTT-büntetések miatt többször elsötétült az RTL Klub képernyője. Magyarok százezrei meredtek dermedten a fekete képernyőre, a Barátok közt is sokat késett.
Reszkessetek, tévénézők!
Múlt hétre már-már beállt a nyári műsorrend a televíziózásban: akadnak ugyan saját gyártású műsorok, de a nagyobb tévék főleg megvett sorozatokból, filmvígjátékokból, akciófilmekből élnek. Erre remek bizonyíték a három legnézettebb műsor. Legtöbben a Reszkessetek betörők harmadik részére tapadtak, mivel 1,82 millió nézőt vonzott a chicagói külvárosban játszódó, játék kisautóért menő küzdelem, egy furfangos gyerkőc és a balfék rosszak csetepatéja.
Fábry jött, látott, győzött
Az öt legnézettebb műsort múlt héten az RTL Klub szállította. A hagyományosan jól teljesítő Esti Showder ezúttal az élen végzett, 1,8 millió nézővel, a szokásos amerikai világmegmentős, gonosz űrlényes akciófilm, A függetlenség napja hatalmas ufóként úszott be a második helyre (1,69 millió néző), miközben a Fókusz Plusz magazinműsor pattant még fel a dobogó harmadik fokára, alig lemaradva a sci-fitől.
Kinizsi Ottó: fiatalon, nagy rutinnal
Rövidesen szabadságra megy a Barátok közt, vele a sorozatbéli Balassa Imre. A színész Tatabányán született, gyermekéveit Tarjánban, egy kis faluban töltötte. A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozatán érettségizett, de közben már több MTV-s produkcióban bizonyított, így az RTL Klub szappanoperájának ritmusát is hamar felvette.
Varga Izabella folytatná barátok közt
A sorozatbéli Berényi Miklós feleségét alakító színésznő osztja a producer nézeteit, szerinte is sok van még a szappanoperában. Amíg minden ilyen lendülettel megy, amíg van annyi töltet, mint most, addig nem is szabad abbahagyni - véli. Színházban most nem aktív, ami nem is csoda, hiszen kisgyereket nevel.
A farm, ahol éltünk
Július elején Arizona államban, Tombstone városban megrendezendő filmfesztiválon ismét összegyűlik az Államokban nagyon szeretett családi sorozat, A farm, ahol élünk teljes szereplőgárdája. Mintha nálunk a Szomszédok stábja bulizna át négy napot.
Konta Barbara újra elcsábult
Az RTL Klubnál kezdte, a Barátok Közt Hoffer Esztereként. Négy év után kilépett a sikeres szappanoperából, és a TV2 reggeli, Lazac című műsorát vezette. A Barbara című délutáni talkshow házigazdája volt, ám ez inkább csak a fiatalabb lányokat szólította meg: nézettségben nem hozta az elvárásokat, így pár hónap után le is állt. Most az MTV-nél van.
Mától telefonon nézhető a Jóban Rosszban
A legnagyobb hazai mobilcég 3G ügyféltesztjének részesei június 29-től telefonjukon is nézhetik a TV2 népszerű műsorait, kezdetben a Jóban Rosszban sorozat naponta jelentkező epizódjait, a Napló összeállításait, valamint az Aktív legjobb riportjait.
Eljött a Piedone-korszak
Győzike lépteit már nem követik kamerák, Vágó István kvíze is búcsúzott ideiglenesen, így az esti mindent vivő trióból, egyedüli Lola T-ként már csak a Barátok közt maradt. A tévés nézettségi adatokat vizsgálva kiderül, hogy az estéket leginkább a filmvígjátékok nyerik. Bud Spencerrel, Terence Hill-lel nem lehet nagyot hibázni, akkor sem, ha már milliók látták filmjeiket. A régi szereplők közül Columbo még visszafordult az ajtóból, hogy egy váratlan kérdést feltegyen: ez pedig a bronzot hozta neki.
Kitört a nyár
Míg korábban egy-egy esős, szeles este szerfelett figyelemre méltó nézőszámot hozott néhány műsornak, az elmúlt hét adatait böngészve látható, hogy beköszöntött ismét a jó idő: egyre kevesebben töltik az délutánt-estét a képernyő előtt. Egyedül a Győzike családi félreality első etapjának befejező része vitte túl a kétmilliót, amúgy az élmezőny jobbára változatlan. Nagy bukás, kiugró siker nem volt. A visszatérő Konta Barbara gyerekeknek szánt fociműsorát az m1-en 53 ezer néző látta szombat délelőtt: a jelek szerint a többség inkább a szabadban rúgta a bőrt.
- címkék:
- Konta Barbara
- szappanopera
- MTV
- RTL Klub
- Címkefelhő »
Barátok közt, smink nélkül
A nyári leállás előtt megnéztük, miképp zajlik a forgatás a stabil kétmilliós nézőtáború első, igazi magyar szappanoperánál. Két vadonatúj helyszínt láttunk, megtudtuk, kik azok a fantomok, akik a Mátyás király téren élnek, csak soha nem látszanak, benéztünk Berényi András hűtőszekrényébe, átvizsgáltuk Tilda cédé-gyűjteményét, és belelapoztunk a Rózsa presszó étlapjába, Szőke Zoltánt hosszabban faggattuk, és megvizsgáltuk a kelléktár furcsa tartalmát. A sorozatnak nagyon jól megy, ennek megfelelően a producer ebe, Berci kutya élénk és derűs - főleg ebédidőben.
Konta Barbara visszatér a képernyőre
A Barátok közt egykori szereplője, a Lazac és a Barbara című talkshow műsorvezetője újfent képernyőre kerül: most nem sebzett, elhagyott, pattanásos tinik monológjára bólogat majd, hanem a zöld gyepen toporgó kicsiket tanítja meg arra, hogy mi a les.
Columbo néha beköszön
Bár a ballonkabátos nyomozó kalandjait nagyrészt a hetvenes években vették fel - a holnap vetítendő epizódot például 1976-ban forgatták -, Peter Falk igen jó nézettséget hoz szerdánként a TV2-nek. A bronzot ő szállította, de az RTL Klubé a dobogó első két foka: Győzike és a Barátok közt még több nézőt ültetett a képernyő elé. A futballválogatott két mecset is játszott múlt héten, de sem a barátságos, felkészülési mérkőzés, sem a tétmeccs nem döntött nézettségi rekordot.
Diego Maradona saját tévéshow-t kapott
Az argentin futballzseni, akinek nevét Nápolyban azóta is imába foglalják, a minap szappanoperában bukkant fel, augusztustól pedig saját műsort kap az egyik legnépszerűbb Buenos Aires-i tévécsatornánál.
Új arcokat keres a Jóban Rosszban
Aki szeretne bekötözött fejű, művérrel lelocsolt sérült, ide-oda sántikáló, falból begipszelt lábú beteg, aggódó hozzátartozó lenni a Csillagvirág Klinikán vagy éppen kocsmai háttérverekedő a közeli vendéglőben, akkor itt a lehetőség: a TV2 napi szappanoperája újabb statisztákat keres.
Magdi anyus boldogsága
Túl nagy meglepetéseket nem hoztak az elmúlt heti nézettségi adatok: továbbra is az RTL Klub vezet, a teljes napot és teljes lakosságot tekintve, 30,4 százalékkal. Nagyon ment a Barátok közt, Győzike, Vágó kvíze és az irigy Hónaljmirigy. Szombat este az MTV az Eurovíziós dalfesztivállal és a Noxszal csábított, ám a nézők 40 százaléka az IQ-t kutató kvízshow-t preferálta.
Bálint Antónia és Magdi anyus is méricskél
Bálint Antónia borzasztóan izgul, Sebestyén Balázs még soha nem mérte meg, mekkora, Janicsák tesztekben erős, Marsi Anikónak bizonyítana. Gáspárné Bea asszonynak nincs erőssége, nem készül, de imádja Vágót, és könnyű kérdéseket kér. Hajós András eljátssza, hogy izgul, főleg az ábráktól retteg. Fodor Zsóka, a Barátok közt Magdi anyusa nem tart nagyon a megmérettetéstől, mert "ő nagyon olvasott".
Szappanopera döntheti el a brit választásokat
A kormányzó brit Munkáspárt stratégái komolyan tartanak attól, hogy - az iraki háborút kísérő belpolitikai botrányok, a bűnözés és a bevándorlás körüli súlyos viták mellett - az egyik legnézettebb szappanopera különösen izgalmasnak ígérkező epizódja is milliókat tarthat távol a szavazóhelyiségektől a csütörtöki parlamenti választásokon.
- címkék:
- Munkáspárt
- szappanopera
- Címkefelhő »
Iluska mellett, Barátok közt
A Barátok közt színésze, Tihanyi Tóth Csaba saját színházával járja az országot. Öt mesedarabbal és operettgálával lépnek fel, mostanában mutatták be a János vitézt.
- címkék:
- színház
- szappanopera
- Barátok közt
- Címkefelhő »
Letámadták a Jóban, Rosszban rosszfiúját
Damu Roland, a Jóban, Rosszban színészének életét némiképp megváltoztatta a sorozat: sokkal többen ismerik fel az utcán, mint korábban, holott harminc főszerepet játszott már el színházi előadásokban.
Vezet az RTL Klub, jön fel a Viasat 3
Különösebb meglepetések nem akadtak az elmúlt hét tévés nézettségi adataiban. Győzike mind a teljes lakosság, mind a 18-49-es korcsoporton belül az élen végzett, aláírta a következő kilenc részről szóló folytatást, majd "érépült Ámérikábá". A Barátok közt hozta a második helyet is az RTL Klubnak, a Napló pedig egy bronzot szállított a TV2-nek.
Új szereplő a Barátok köztben
Ma este mutatkozik be a legnépszerűbb hazai tévésorozatban új szerepében a Vígszínház művésze, Tahi Tóth László.
- címkék:
- szappanopera
- Barátok közt
- Címkefelhő »
Szexi és pozitív a Latina TV
Európai nézőknek szól a Latina TV. A csatorna Latin-Amerikát kívánja megszerettetni először a franciákkal, spanyolokkal, majd - terveik szerint - több európai néppel. Sportot, játékfilmet, sorozatot, zenét, irodalmi műsort, szappanoperát egyaránt sugároznak.
Javul a Jóban Rosszban összevert szereplőjének állapota
Brutális támadás áldozata lett szombat hajnalban Előd Álmos, a Jóban Rosszban című tévésorozat szereplője. A színészt a Süss Fel Nap nevű budapesti szórakozóhely előtt verték össze a kidobók, és súlyos sérüléseket szenvedett. A Tv2 szappanoperája a körülményekhez alkalmazkodva folytatódik majd, míg a szórakozóhely tulajdonosa együttműködik a rendőrséggel az ügyben.
Hatott a gyűrű átka
A Barátok közt - amelyben egyik szál egy elveszett patkányról és mélabús tulajdonosáról szólt - annak ellenére nagyon megy, hogy egy rész alatt a szereplők többször is kiviszik a szemetet. A múlt heti nézettségi lista első tizenhat helyén RTL klubos műsor, első öt helyén pedig Vágó István kvíze áll, neki nincs szüksége telefonos segítségre. A hirdetők által vizsgált fiatalabb korcsoportban viszont egy német-amerikai kalandfilm, A gyűrű átka nyert múlt héten.
Vágó István hárommilliónál állt meg
Továbbra is az RTL Klub vezet nézettségben, rendületlenül jól szerepel Győzike, a Barátok közt, a Fókusz. A TV2 múlt héten a Tulipános Fanfannal, az Irigy Hónaljmirigy-show-val ért el jobb eredményeket. A teljes lakosság 30,3 százaléka (egész napot vizsgálva) az RTL Klubot választotta, 26,8 százalék a TV2-re kapcsolt, 12,7 százalékot ért el a Magyar Televízió 1-es csatornája, és - szokás szerint - 3,3 százalékot mutatott fel a Viasat 3.
A számkivetett ápolónő és a virgonc beteg
A műkórház büféjében fürdőköpenyes, papucsos álbetegek, álmos tekintetű statiszták ücsörögnek mélán, a rég kihűlt kávé mellett. Egy másik asztalnál négy állandó szereplő, világoskék kórházi köpenyben lévő ápolónők és műtősfiúk ülnek, néha sandán az új nővérke, a számkivetett ápolónő felé pillantanak. Vad Katalin (korábbi művésznevén Michelle Wild) egy üdítős üveggel babrál, majd felpattan, a pulthoz libben, határozottan kávét rendel. A Jóban Rosszban forgatásán járunk.
Michelle Wild a Jóban Rosszban csapatában
Hamarosan új arcok bukkannak föl a TV2 képernyőjén, a Jóban Rosszban című napi sorozatban. Már a kórházsorozat indulásakor sajtótéma volt, hogy a Csillagvirág Klinikán láthatják majd a nézők Gubás Gabit, aztán szó volt Kamarás Ivánról, és még vagy fél tucat neves színészről.
Jóban Rosszban: újabb hírességek a színen
Lukács Sándor elmondta az [origo]-nak, hogy nem ő ajánlkozott fel, hanem a produkciótól hívták meg a sorozatba: egy negyvenperces telefonbeszélgetéssel kezdődött az együttműködés. Előbb meg kellett győzni őt, hogy jó a figura. Annak találta, így belevágott.
Barátok közt, győztesek közt
Múlt héten a reklámozók által célba vett 18-49-es korosztály nagy része dermedten figyelte, hogy az RTL Klub napi szappanoperájának pincébe zárt Magdi nénije miképp szabadul ki - hasonló ragaszkodás volt még érezhető a TV2 Naplója és a Tények iránt. Kimagasló eredményt produkált Győzike, a két izgalmas bokszmeccs pontozással nyert a Megasztár ellen, de nagyobb meglepetés nem akadt.
Szappanoperákkal a magány ellen
A szubkontinensen igen népszerű mexikói Lucía Méndez és a venezuelai Lupita Ferrer megvédik a szappanoperákat, szerintük ugyanis egy jellegzetes latin-amerikai termékről van szó, mely világszerte elismert, ráadásul a sok magányos embernek szükségük van ezekre a történetekre. Ennek ellenére akadnak helyek, ahol akár fegyvert is ragadnának, hogy eltüntessék ezeket a sorozatokat a tévéből.
- címkék:
- Magyarország
- sorozat
- szappanopera
- Címkefelhő »
Senki nem fenyegeti a Berényi családot
Egyelőre úgy tűnik, hogy a hazai szappanoperák egyeduralkodóját semmi nem fenyegeti. Olvasóink harmada azt állítja, hogy nem néz tévét, miközben ötből egy válaszadó kifejezetten rajong a Mátyás téri, kitalált figurákért.
- címkék:
- Berényi Miklós
- szappanopera
- Címkefelhő »
Gyengül a Jóban-rosszban eredménye
Rossz volt a nézettsége a TV2 új szappanoperájának az első héten, ennek ellenére a csatorna, összeredményét tekintve, behozta az RTL Klubot. Hétvégén legutóbb is Svábyt választotta a többség, hétköznapokon pedig az RTL Klub sorozatműsorai arattak.
Sokan hiányolják a képernyőről a Szomszédokat
A napokban szavazhattak az [origo] szórakozás rovatának olvasói arról, hogy vajon népszerűségben megelőzheti-e a TV2 új, napi vetítésű szappanoperája a Barátok Közt sorozatát.
Jakupcsek megállította a Barátok köztöt
Változatosan alakult a televíziók küzdelme a nézettségi versenyben, miután a TV2 átalakította főműsoridős programját. A Jóban-rosszban viszonylag gyenge kezdése mellett a Barátok közttel szembe került Multimilliomos különkiadása meg tudta szorítani a rendszeresen magas nézettségű RTL klubos szappanoperát.
Csatát vesztett a Jóban-rosszban
Nagy különbséggel lemaradt a nézettségi versenyben a TV2-s Jóban-rosszban január 24-i epizódja, amely a szappanopera első, hétköznap sugárzott része volt. A csatorna képviselői már a műsor indulása előtt bejelentették, nem meglepő, ha egy új produkció eredménye hullámzó, ezért hagynak időt a sorozat megerősödésére.
Megszorították a Jóban-rosszbant
Felemás eredményt ért el a TV2 új szappanoperájának debütáló adása a nézettségi versenyben. A fiatalok többsége a vasárnap esti sorozatpremiert választotta, de összességében az MTV-n adott esztrádműsor népszerűbb volt, mint a kórházi történet első része.
Indul a TV2 Klinikája
Eljött annak az ideje, hogy napi vetítésű, saját, hazai szappanoperát indítson a TV2. Érthetően nem cél a sorozat villámgyors likvidálása, így nem az évek óta legnézettebb Barátok közt sávjában versenyeztetik a magyar Brinkmann professzort, a Jóban-rosszban este héttől lesz látható a csatornán. Másfél milliárd forintos költségvetés, tizenhét igazi színész, szép és új stúdió, ragyogó díszlet: a Fekete-erdő klinika romantikája, az akciódús Vészhelyzet pörgős képi világával, megmerítve a 2005-ös magyar valóságában, ármány, cselszövés, intrika és szerelem. Ennyi az ígéret, az orvosok bizakodnak, az intenzíven nincs még senki.
Ha kell, négykézláb - TV2004
A valóságshow-forradalom korábbi lezajlása után a reality-elemeket felhasználó műsorok bővülő kínálata és a régi formátumok folytatása jellemezte a 2004-es évet. A legnagyobb visszatérő az RTL klubos Való Világ volt, amely iránt az egyre magasabbra kerülő ingerküszöb ellenére is sikerült fenntartani az érdeklődést, de a klasszikus valóságshow-ja, a Big Brother 2 előző évi bukása után más műfajjal próbálkozó TV2 Megasztárja szintén az év nyertese. Rajtuk kívül a tévék több tucat új műsorral csábítottak, amelyek sikerekkel és bukásokkal tarkított történetétől eltérően az évek óta bejáratott sorozatok, így a Barátok közt és Vágó Millioomos-játéka ...
Betegen tér vissza Mónika a Barátok köztbe
Farkasházy Réka egy éves kihagyás után folytatja a sorozatot, amelynek ünnepi kiadásai a szereplők harminc évvel ezelőtti karácsonyát is bemutatják.
- címkék:
- sorozat
- szappanopera
- Barátok közt
- Címkefelhő »
Profikkal indul a Barátok közt ellen a TV2
Jövő év elején indul a TV2 új szappanoperája, a csúcsnézettségű Barátok közt ellenfelének szánt kórházsorozat. A TV2-s műsorba - amely a finanszírozási nehézségekkel küszködő állami kórházak helyett, egy Buda környéki magánklinikán játszódik - a konkurens produkciótól eltérően, nagy többségében foglalkoztatott, színházaikban elismert művészeket válogattak be. Cikkünkben előre megismerkedhet a magyar Feketeerdő klinika szereplőivel.
Frei Tamás négy évig biztos program
A riporter új, hosszú távú szerződést kötött a Dosszié folytatására a TV2-vezetésével, amelyet nem zavarnak sem a konkurens Barátok közt eredményei, sem Frei Tamás perei.
Nem voltak kíváncsiak a fiatalok a Gyurcsány-Tőkés vitára
Nagyot emelkedett a közszolgálati tévé nézettsége a kétkérdéses népszavazás előtt közvetített politikai vitaműsorai idején, de ez kizárólag az idősebb közönség érdeklődéséből fakadt. Az ötven alatti felnőttek közül nem választották többen az MTV-t, mint máskor, többségük ekkor is inkább a Barátok köztre kapcsolt.