Szanyó Károly

címke rss

Szanyó a hajrában pontot mentett a Győrnek

Küzdelmes, izzó hangulatú mérkőzésen a bajnokaspiráns MTK együttese a 92. percig vezetett, ám Szanyó Károly fejesből egyenlített. A hazaiak fokozatosan átvették az irányítást a 62. perctől, ekkor kiállították Dr. Füzi Ákost, az MTK jogász-középpályását. A góllövőlistán második Ferenczi 0-1-nél hatalmas ziccert szórakozott el.

A Győr győzelmet szalasztott el a Fradi ellen

Sport2001.12.03, 17:57

Furcsa mérkőzést játszott egymással a két nagy múltú zöld-fehér együttes, a Győri ETO FC és a Ferencváros. A nagy ködben a hazaiak végig irányítottak, mégsem sikerült győzniük. A második félidő elején előbb egy védelmi hibából az ETO szinte "rúgatott egy gólt" a Fradival, majd Szanyó Károlyt második sárga lapja után kiállította Kassai játékvezető, így a hátralévő harminc percben emberhátrányban játszottak a győriek. Igaz, ez a játék képén nem látszott.

Négyen megsérültek az Ománba utazó keretből

Sport2001.12.06, 15:46

A szerdai bajnoki mérkőzéseken az Omán elleni barátságos találkozókra készülő ligaválogatott négy futballistája - Tököli Attila, Terjék Lajos, Böőr Zoltán és Pomper Tibor - szenvedett könnyebb sérülést. Gellei Imre szövetségi kapitány Zavadszky Gábort, Molnár Balázst és Szanyó Károlyt hívta be a helyükre. 

Dvéri góljára Szanyó válaszolt Győrben

Sport2002.04.11, 03:06

Az első félidőben nagy mezőnyfölényét nem tudta gólra váltani a Győr. A szünet után gyorsan vezetést szerzett a Videoton, az ETO-nak sikerült az egyenlítés, ám a többi lehetőség már kimaradt.

Szanyó válogatottságra vágyik

Sport2002.11.15, 17:02

A Győr eddigi remek szereplésben - sőt, a tavalyi bennmaradás kiharcolásában is - döntő érdemeket szerzett Szanyó Károly. A technikás futballista, újpesti nevelésként megjárta Debrecent, az osztrák Ried, a német Lübeck és az izraeli Kirjat együttesét is, majd a Rába-partján kötött ki, ahol komoly szeretet övezi.

Négy játékos mellett Szanyó is távozhat Győrből

Sport2003.01.10, 16:11

Szanyó Károly az őszi szezonban remek teljesítményt nyújtott Győrben, s lehet, elhagyja a zöld-fehér klubot. A középpályás ugyanis egy hete azzal a kéréssel fordult Tarsoly Csaba tulajdonoshoz, hogy ha lehet, engedjék el, mert külföldi ajánlata van. Tarsoly rábólintott az igényre, ám azóta konkrét megkeresés nem érkezett az ETO-hoz, noha Szanyó menedzsere spanyol kérőket is említett a győri vezetőknek. A kapus Molnár Levente, a védő Lakos Pál, a középpályás Mracskó Mihály és a csatár Robert Semenik viszont már nem tartozik a kerethez.

Szanyó és Bükszegi Újpestre szerződött

Sport2003.06.26, 20:19

Az Újpest labdarúgócsapatához szerződött Szanyó Károly és Bükszegi Zoltán, valamint a lila-fehér klub előrehaladott tárgyalásokat folytat a zalaegerszegi Urbán Flóriánnal és a kaposvári Rajczi Péterrel.

Fehérvárott játsszák az NB I rangadóját

Sport2003.09.26, 19:03

A labdarúgó Arany Ászok Liga 8. fordulója szombaton az Újpest siófoki vendégjátékával kezdődik meg. A rangadót azonban nem ez, hanem az első helyezett MTK fehérvári vendégszereplése jelenti. Ha a Videoton nyer, átveszi a vezetést. A Fradi otthon meccsel a Péccsel, a kezdőrúgást a fiatalon, tragikusan elhunyt egykori válogatott kapus, Zsiborás Gábor családja végzi el.

Urbánt és Szanyót elküldték Újpestről

Sport2004.02.02, 17:14

Váratlan események történtek hétfőn Újpesten, hiszen két "ős-lilának" tekinthető labdarúgót, Urbán Flóriánt és Szanyó Károlyt is menesztették a vezetők. Pontosabban közös megegyezéssel akartak szerződést bontani az érintettekkel, amibe Urbán végül belement, Szanyó azonban egyelőre nem.

Mezey eredményes újpesti idényre számít

Sport2004.02.11, 16:18

Noha komoly változások történtek az Újpest keretében a télen - távozott Urbán, Szanyó, Rósa Henrik,Tokody - , mégis biztatóan futballozva s főként sok gólt lőve tudta le eddigi edzőmérkőzéseit a lila-fehér gárda. Mezey György szakmai igazgató érdeklődésünkre elmondta, hogy már várta, mikor jön el a felkészülésben holtpont, amit a keddi, REAC elleni találkozóban jelölt meg.

Előző
  • 1
  • 2
Következő