Szanyi Tibor

címke rss

Gyámság alá helyezné a kormányt Szanyi

Itthon2015.12.11, 19:39

Egy, az uniós támogatási források magyarországi elköltése felett őrködő - és a kormányzati szervekkel szemben vétójoggal bíró - felügyelő hivatalnok kinevezését támogatná Szanyi Tibor. Az MSZP-s EP-képviselő szerint "ész nélkül megy a lopás", aminek gátat kell vetni.

Tömeges lemondással lephetik meg Tóbiást az MSZP-kongresszuson

Itthon2015.11.27, 15:01

A szombati MSZP-kongresszus deklarált célja, hogy a kormányt szembesítse a valósággal, ám lehet, hogy az utóbbi időben sokak által kritizált Tóbiás József pártelnök szembesül majd inkább a párton belüli valósággal. Benne van ugyanis a levegőben a teljes alapszabály-módosítás leszavazása éppúgy, mint egy rendkívüli, februári tisztújítás, amit az elnökségi tagok tömeges lemondása idézne elő.

Egy más MSZP-t szívesen vezetne Szanyi

Itthon2015.11.24, 13:11

Fütyülje ki a kongresszuson az MSZP elnökét a belső ellenzék, de ne akarjanak előrehozott tisztújítást – üzente a dolgok menetével szintén elégedetlen Szanyi Tibor. Az MSZP-s EP-képviselő "nem ugrana félre", ha felkérnék elnöknek, viszont szabad kezet akar egy markánsan baloldali és önálló MSZP-hez. A szocialisták fenegyereke szerint ő maradt, aki volt, csak az MSZP kóvályog össze-vissza, a kritikák pedig nem érdeklik.

Duplára emelné a minimálbért Szanyi Tibor

Itthon2015.10.30, 14:54

Európa fejlettebb államaiban tíz euró a minimálbér, Magyarországon viszont csak két euró, pedig lenne anyagi forrás arra, hogy duplájára emeljék az összeget – jelentette ki Szanyi Tibor és Gúr Nándor. A szocialista politikusok szerint a magasabb bérek az elvándorlás megállításában is segítenének. 

Tibor, a méhek barátja

Nagyvilág2015.10.02, 10:08

Ha kipusztulnak a méhek, abba belehal az emberiség is – figyelmeztetett Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő. Bár igen fontos a méztermelés is, a méhek haszna kevésbé ebben rejlik, hanem sokkal inkább a növények beporzásában – mondta.

Kihirdette kormányát Szanyi Tibor

Itthon2015.09.08, 16:55

Kiderült, kik lennének Szanyi Tibor kormányának tagjai. A szocialista EP-képviselő internetes blogján közölte: Mesterházy Attila és Medgyessy Péter is helyet kapna kabinetjében. 

Feladatot adna menekültügyben a kormánynak Szanyi Tibor

Itthon2015.08.13, 18:49

Szanyi Tibor EP képviselő azt a már meglévő rendszert használná a menekültek jobb ellátására, ami máskülönben katasztrófa események elhárítására használnak. A szocilaista képviselőnek Magyarországra vonatkozóan is van javaslata. 

A menekültüggyel kapcsolatban szólaltak fel magyar EP-képviselők

Nagyvilág2015.07.07, 00:05

Menekültügyi témában szólalt fel hétfő este az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén Deli Andor fideszes és Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő.

A baloldal Putyint látja a menekültügyben

Itthon2015.06.24, 19:01

A magyar kormány magatartása, ami tudatosan szembehelyezkedik az Európai Unió célkitűzéseivel, valójában a legalapvetőbb magyar érdekekkel ellentétes, mert elszigeteli az országot - vélekedik a Demokratikus Koalíció, annak kapcsán, hogy a kormány bejelentette, június 23-ai hatállyal ideiglenesen, határozatlan ideig nem tudja fogadni a nemzetközi védelem iránti kérelmet előterjesztő embereket. Közben, a szocialisták úgy vélik, Orbán Viktor az orosz elnök, Vlagyimir Putyin érdekeit tartja szem előtt.