szankciók

címke rss

Itt vannak a példák: sohasem azoknak ártanak a szankciókkal, akiknek ártani próbálnak

Nagyvilág2022.11.13, 08:52

Egy agresszor hadviselő ország elleni gazdasági szankció célja elvben az adott ország gazdasági és infrastrukturális megbénítása, amivel indirekt módon akarják a háborús tevékenység befejezését kikényszeríteni. Ezzel kapcsolatban két kérdés merül fel. Az egyik, hogy a szankcionált ország háborús célja és gazdasági kapacitása ismerete mellett ez a cél elérhető-e? A másik kérdés pedig a szankcionáló ország felől nézve az, hogy „a harci gázt a szél nem fújja-e vissza a saját csapatainkra", vagyis a szankciók végső soron nem okozzák-e akár a szankcionáló ország gazdasági csődjét és infrastrukturális megbénulását?

Kovács Zoltán: Arra kérjük az embereket, hogy mondjunk közösen nemet a szankciókra

Itthon2022.11.08, 20:20

Arra kérjük az embereket, hogy töltsék ki a konzultációs ívet, és mondjunk közösen nemet a szankciókra, amelyek mindannyiunk számára egyformán károsak - mondta Monoron, kedden a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Kormányszóvivő: A szankciók nem váltják be a Brüsszel által keltett reményeket

Nagyvilág2022.11.07, 20:49

Nem véletlen, hogy a magyar kormány kezdetektől fogva békekötést szorgalmaz, mert "az értelmetlen szankciók" nem váltják be a Brüsszel által keltett reményeket - mondta a kormányszóvivő hétfőn Bács-Kiskun megyei a Kunszentmiklóson.

Készülődik a kilencedik szankciós csomag - az EU ismét lábon lőheti magát

Nagyvilág2022.11.05, 11:44

Már az előkészületek hírére is drágulni kezdett a gáz az amszterdami tőzsdén. Az újabb szankciók említése a 100 eurót közelítő szintről 125 euró felé lökte a jegyzéseket.

Ezért létfontosságú a nemzeti konzultáció

Itthon2022.11.02, 13:31

A nemzeti konzultáció azt üzeni, hogy a magyarok rajta tartják ujjukat az aktuális történések ütőerén, és éberen őrködnek hazájuk sorsa felett – mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője az Origónak adott interjúban. Az alkotmányjogász szerint a baloldal mindenáron szeretné ellehetetleníteni a kormány azon törekvését, hogy a gazdaságot megvédje az energiaválság egyre gyűrűző káros következményeitől, a magyar vállalkozásokat a csődtől, a munkavállalókat az elbocsátásoktól, a családokat pedig a megélhetési terhek további növekedésétől. A szakértő úgy látja, hogy a brüsszeli szankciók negatív következményei nemm ...

Súlyosan büntethetik az influenszereket: ezekre kell odafigyelniük

Life.hu2022.11.01, 16:57

Kiderült, mire kell odafigyelni, nehogy büntetés legyen a vége.

Így lőtte tüdőn Európát Brüsszel a szankciós inflációval

Itthon2022.11.01, 10:35

Mint ismert, az orosz-ukrán háború kirobbanása után Oroszország ellen Brüsszel nyolc szankciós csomagot fogadott el. Ez alapjaiban felforgatta Európa energetikai piacát, és emiatt elszabadultak az energiaárak. Az energiaárak meredek emelkedése pedig szankciós inflációt okozott az egész kontinensen. Brüsszelben ahelyett, hogy átértékelnék a helyzet, még több szankciót követelnek. A hazai dollárbaloldal a kezdetektől fogva támogatta a szankciókat, sőt, még több szankciót követel, mindezt annak ellenére, hogy az embereket egyre jobban sújtja az elszabadult energiaárak miatt kialakult szankciós infláció.

Németországban több ezren tiltakoztak Brüsszel szankciói miatt

Nagyvilág2022.11.01, 07:31

„Nem akarnak éhezni vagy halálra fagyni Zelenkszij ukrán elnök háborúja miatt" – fogalmazott Steve Hanke, neves német közgazdász.

Orbán Viktor: A nemzeti konzultáció azért is fontos, hogy mindenki rájöjjön, veszélyben van

Itthon2022.10.28, 09:28

A nemzeti konzultáció Orbán Viktor miniszterelnök szerint azért is fontos, hogy mindenki rájöjjön: mindenki veszélyben van.

Menczer Tamás: Oroszországot rekordbevételhez juttatták a brüsszeli szankciók

Itthon2022.10.27, 17:54

Oroszországot rekordbevételhez juttatták a brüsszeli szankciók: az év első kilenc hónapjában az orosz költségvetésben a gázból és olajból származó bevételek az előző év azonos időszakához képest 35 százalékról 43 százalékra emelkedtek úgy, hogy a büdzsé főösszege nem csökkent - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára csütörtökön Lukácsházán, a SCHOTT Hungary Kft. alapkőletételi ünnepségén.

Izer Norbert: A kormány adókönnyítésekkel is segíti a vállalkozásokat a szankciók káros hatásaival szemben

Gazdaság2022.10.27, 09:48

A brüsszeli szankciók a vállalkozásokat, és a gazdaságot is nehéz helyzetbe hozzák. A kormány a vállalkozások és munkahelyek védelmére további adómódosító javaslatokat kezdeményez, amelyek adókönnyítéseket, egyszerűbb szabályozást, csökkenő adminisztrációs terheket jelentenek - mondta Izer Norbert az MTI-nek.

Képmutatás: állami engedéllyel kerülik meg a holland vállalatok a szankciókat

Nagyvilág2022.10.27, 09:38

Hollandiában a külügyi, a gazdasági, a pénzügyi, az infrastrukturális és az oktatási minisztérium lehetőséget kapott arra, hogy felmentse a hazai vállalatokat az Európai Unió Oroszország ellen bevezetett szankciói alól - számol be minderről a hirado.hu.

A magyar embereket gyalázta Dés László felesége

Itthon2022.10.16, 16:53

Az egykori SZDSZ-es szociológus, Vásárhelyi Mária ismét megszólalt. Most a nemzeti konzultáció kapcsán gyalázta a magyar embereket.

Itt van Ausztria váratlan bejelentése

Nagyvilág2022.10.13, 18:51

Újabb össztüzet zúdított a kormányra az osztrák jobboldal a kabinet szankciós politikája miatt. Úgy vélik, hogy a brüsszeli álláspont támogatása miatt Ausztria is egyre inkább háborús szereplővé válik, holott az alkotmányban rögzítve van az állandó semlegesség - írja a V4NA.

A németek szerint is károsak a szankciók

Gazdaság2022.10.13, 13:09

A németek 57 százaléka szerint az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók többet ártanak saját országuknak, mint Putyinénak – derül ki a Forsa német közvélemény-kutató cég legújabb felméréséből, amelyet az RTL felkérésére készítettek. További 18 százalékuk gondolja, hogy a szankciók egyformán ártanak Berlinnek és Moszkvának, és csupán a lakosság 21 százaléka érzi úgy, hogy Oroszország szenvedi el a szankciós intézkedések következményeit.

A brüsszeli döntések eddig csak károkat okoztak az energiabiztonság terén

Nagyvilág2022.10.12, 15:28

A brüsszeli döntések eddig csak károkat okoztak az európai energiabiztonság terén, a magyar kormány intézkedései ezzel szemben működnek, hazánk ellátása továbbra is biztosított - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Prágában.

Brüsszel semmit sem tesz az energiaárak csökkentéséért

Nagyvilág2022.10.12, 10:35

Miközben az európai emberek számára egyre nagyobb teher a rezsiköltségek kifizetése, addig Brüsszel semmit sem tesz a brutálisan elszálló energiaárak mérséklése érdekében. Az elhibázott szankcióknak köszönhetően drasztikusan nőttek az energiaárak az egész kontinensen. Egyre súlyosabb a helyzet és nem látszik az energiaválság vége. A kormány energetikai intézkedéseinek és a sikeres rezsicsökkentésnek köszönhetően nálunk a legolcsóbb az energia.

Orbán Viktor: Primitív és katasztrofális a szankciós politika

Itthon2022.10.11, 13:16

Kivitelezésében primitív, hatásában katasztrofális az Oroszországgal szembeni európai uniós szankciók politikája - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Berlinben egy pódiumbeszélgetésen, amelyet a Cicero című politikai magazin főszerkesztőjével és a Berliner Zeitung című lap kiadóvállalatának tulajdonosával folytatott.

Távirányítással kapcsolják ki a bojlereket Franciaországban, lekapcsolhatják a háztartásokat az áramról Svédországban

Nagyvilág2022.10.11, 11:30

Európa az elmúlt évtizedek legsúlyosabb energiaválságát éli át, a válságot pedig csak részben lehet a háború kitörésével magyarázni, hiszen éppen ennyire oka a vakvágányra futott brüsszeli politika. Európa több országában is egyre nagyobb gondokkal kell szembenéznie az embereknek, akik a brüsszeli elit hibás döntései miatt küszködni kényszerülnek a mindennapok során. Összegyűjtöttük, hogy mi a helyzet most többek között Németországban, Svédországban és Franciaországban.

Egyre súlyosabb a benzinhiány Franciaországban

Nagyvilág2022.10.11, 09:54

A franciaországi olajfinomítókban napok óta tartó munkabeszüntetés miatt már országszerte fennakadások vannak a benzinkutakon, a vállalat vezetése mégsem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni a szakszervezettel. A feszültség egyre nagyobb, a minap egy sofőr megkéselt egy másikat, aki a benzinkúton megelőzte a sorban - írja a V4NA.

Kocsis Máté: Az a diktatúra, amit a brüsszeli elit művel

Itthon2022.10.08, 10:49

Nemzetbiztonsági szempontból is fontos kérdés, hogy milyen ígéretek fejében kapták a súlyos milliárdokat a baloldali politikusok az Action for Democracy nevű amerikai szervezettől – jelentette ki Kocsis Máté a Magyar Nemzetnek adott interjúban. A Fidesz frakcióvezetője szerint fel kell tárni az összefonódásokat, vizsgálni kell például Karácsony Gergely és környezete szerepét is, hiszen ott jelent meg legmarkánsabban a külföldi befolyásolási kísérlet. A honatya arra is kitért, hogy az Oroszország elleni uniós szankciók közül a kormány kizárólag az energiahordozók embargóját ellenzi, mivel hazánk elemi érdeke, hogy a jövőben is megérkkezzenek ...

A turizmusról is kérdezik az embereket a nemzeti konzultációban - videó

Itthon2022.10.08, 09:49

A szankciók a turizmusra is hatással vannak, a korlátozások miatt hazánkban is jelentősen visszaesett az Oroszországból érkező turisták száma.

Alapjogokért Központ: A dollárbaloldal továbbra is a szankciók pártján!

Itthon2022.10.07, 13:10

Az idei év legnagyobb botránya, hogy Soros György körei az amerikai szélsőbaloldallal összefogva lefizették a magyarországi baloldalt. A példátlan beavatkozási kísérlet során milliárdok gurultak a dollárbaloldalhoz - írja bejegyzésében az Alapjogokért Központ.

Brüsszel értelmetlen szankciói Európának ártanak, Amerikát viszont gazdagítják

Nagyvilág2022.10.05, 14:19

Számos Oroszországgal szembeni büntetőintézkedésről döntött a nyugati világ az ukrajnai háború kitörése óta, és egyre nyilvánvalóbb, hogy ezek a szankciók – azon túl, hogy Európának kárt okoznak és Oroszországot nem rendítik meg – az Egyesült Államoknak kifejezetten jól jönnek. Az Oroszországgal és az orosz energiahordozókkal szembeni fellépés ugyanis azt hozta magával, hogy Európa kénytelen máshonnan beszerezni az olajat vagy a gázt, Amerika pedig már évek óta vár a lehetőségre, hogy átvegye a beszállítói szerepet. Az európai energiaválság miatt ráadásul több cég is áttelepült az USA-ba. Az sem lehet véletlen, hogy a tőzsdespekulánnsok ...

Az EU újabb szankciós intézkedései nem sértik Magyarország érdekeit

Itthon2022.10.05, 10:26

Magyarország kivételeket kapott az Európai Unió mindazon újabb szankciós intézkedései alól, amelyek sértették volna a magyar érdekeket és veszélyeztették volna hazánk energiaellátásának biztonságát - jelentette be szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az olajtermékek szankciója is témája a nemzeti konzultációnak - videó

Itthon2022.10.05, 09:20

Az olajtermékek szankciója is témája a nemzeti konzultációnak. A szankciókat illetően teljesen egyértelmű, hogy az energetikai szankciók tönkreteszik az európai gazdaságot - mondta Kovács Zoltán. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hozzátette, ha elég sokan állunk ki a tiltás ellen, megváltoztathatjuk Brüsszel döntését. 

Dömötör Csaba elárulta, hogy mi lesz a nemzeti konzultáció egyik kérdése - videó

Itthon2022.10.03, 12:13

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára legfrissebb videójában elárulta, hogy mi az a kérdéskör, amely biztosan benne lesz a következő nemzeti konzultációban.

Dömötör Csaba: Átvertek minket, mert azt ígérték, hogy az energiára nem fogják kiterjeszteni a szankciókat

Itthon2022.10.02, 10:56

Joggal érezhetjük úgy, hogy átvertek minket, mert tavasszal még azt ígérték, hogy az energiára nem fogják kiterjeszteni az említett szankciókat, mégis megtették, és ennek következményeit elsősorban most nem Oroszország, hanem Európa szenvedi el - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Itt vannak a részletek: Brüsszel nem ezt ígérte a szankciókkal

Nagyvilág2022.10.01, 11:15

Miközben egyre több európai országban kezd elege lenni a polgároknak az Oroszország elleni szankciókból, addig Brüsszel folytatja az ámokfutást. Szerdán bejelentették a nyolcadik szankciós csomag tervét, annak ellenére, hogy az európai gazdaság az összeomlás szélén áll, Moszkvának viszont nem ártottak a büntetőintézkedések. Ennek kapcsán érdemes felidézni, hogyan ígérgetnek az Európai Unió vezetői a háború kitörése óta, hogy aztán éppen az ellenkezője valósuljon meg. Békét, erős európai gazdaságot, ukrán győzelmet vizionáltak. Nem lett belőle semmi.

Szánthó Miklós: Brüsszel a tűzzel játszik

Itthon2022.10.01, 09:42

"Ma Brüsszel úgy viselkedik, mint egy infantilis kamasz – hiába figyelmezteti az ember, hogy baj lesz a végén, tovább játszik a tűzzel" – ezt Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója mondta csütörtökön, az olasz fővárosban, Rómában megrendezett Italian Conservativism - "Európa, Identitás, Szabadság" című konferencián.

Kiderült: ezekre az újabb, öngyilkos szankciókra készül Brüsszel

Nagyvilág2022.09.30, 18:09

A legújabb brüsszeli tervek szerint újabb szankciókat fognak kivetni Oroszországra, ezúttal a félvezetők és az acélipar lesz a célpont - számolt be róla a Ria Novosti.

Szijjártó Péter: A kormány nem fogja támogatni a nemzeti érdekekkel ellentétes szankciókat

Itthon2022.09.30, 18:28

A kormány nem fogja támogatni a nemzeti érdekekkel ellentétes szankciós javaslatokat, így az európai uniós gázársapka bevezetését sem, amely azonban egyelőre le is került a napirendről - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Brüsszelben.

Orbán Viktor: A bevezetett szankciók több kárt okoznak Európának, mint Oroszországnak

Itthon2022.09.30, 09:04

A miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt erről.

Papíron és az interneten is kitölthető lesz a nemzeti konzultáció a szankciókról

Itthon2022.09.29, 14:31

A kormány fontosnak tartja azt, hogy minél többen elmondják a véleményüket.

Soros Györgyék azért támogatják a szankciókat, mert százmilliókat nyernek rajta

Nagyvilág2022.09.29, 13:21

Az amerikai tőzsdespekuláns vagyona, valamint az általa birtokolt részvények egyértelműen azt bizonyítják, hogy Soros György nyerészkedik a háborún és az EU által bevezetett gazdasági szankciókon - írja a Magyar Nemzet.

Ezért támogatja a magyar baloldal az ostoba brüsszeli szankciókat

Itthon2022.09.28, 13:25

A magyar baloldal egyértelműen azoknak a szankcióknak az oldalán áll, amelyek súlyos nehézségeket okoznak egész Európának és Magyarországnak is, ezt már számtalan alkalommal bizonyították. Sőt, további szankciókat követelnek annak ellenére, hogy a büntetőintézkedések láthatóan nem rengették meg Oroszországot, Európának azonban sokat ártottak, az energiaválság és az infláció következményeit pedig a magyar emberek is megérzik. A magyar baloldal azonban továbbra is kiáll a szankciók mellett, ezzel saját szavazóikat is elárulva, hiszen a magyarok többsége negatívan vélekedik a büntetőintézkedésekről.

A brüsszeli szankciók elleni küzdelemről szól majd az ősz

Itthon2022.09.27, 17:29

Orbán Viktor a parlamentben világossá tette, hogy fel kíván lépni a brüsszeli szankciókkal szemben, amelyek elképesztő energiaáremelkedést és inflációt okoztak egész Európában. Ehhez szövetségeseket kell keresnie az unióban, ugyanis Magyarország egyedül kevés az európai nagyhatalmak, Brüsszel és az Egyesült Államok terveinek megakadályozásához. Egy fontos szövetséges a jobboldali fordulatnak köszönhetően Olaszország lehet – fogalmazott legújabb videóelemzésében Deák Dániel. 

Sok német pékségben már sötétben kell megvásárolni a kenyeret

Nagyvilág2022.09.27, 13:54

Brüsszelt teljesen hidegen hagyják az Oroszország elleni szankciók európai gazdasági és társadalmi következményei. Az esetleges újabb szankciók, illetve a kérdés folyamatos lebegtetése tovább súlyosbítja a jelenlegi európai energiakáoszt, drasztikus energiaárakat és inflációt generál. Németország esetében is egyre drámaibbak a következmények, amelyeket tovább súlyosbítanak az ideológiavezérelt berlini politikusok szakmai érveket nélkülöző energetikai ötletei.

Ausztriában is meg kell kérdezni a lakosságot a szankciókról az egykori belügyminiszter szerint

Nagyvilág2022.09.27, 09:29

A lakosság véleményének megkérdezését sürgette Ausztriában az Oroszország elleni európai uniós szankciók fenntartásáról Herbert Kickl, az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője hétfőn.

Itt az orosz bejelentés a szankciókról

Nagyvilág2022.09.21, 13:30

Oroszország rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyekkel csökkenteni tudja a nyugati szankciók hatékonyságát - mondta Oleg Vjugin közgazdász.

Nézőpont Intézet: A magyarok ellenzik az energiaszankciókat

Itthon2022.09.21, 11:01

A magyarok szerint veszélyesek az energiaszankciók Európára – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából. Kétharmados többség (66 százalék) gondolja úgy, hogy Európának jobban ártanak a szankciók, mint Oroszországnak, s az energiapiacot érintő szankciókkal sem értenek egyet.

Német közgazdász: A szankciók általában az ártatlan embereket teszik tönkre

Nagyvilág2022.09.20, 10:26

Egyre többen emelik fel a hangjukat az Oroszország ellen bevezetett intézkedések ellen. A szakemberek és politikusok szerint egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a büntetőintézkedésekkel jobban ártottak az európai embereknek, mint az oroszoknak, az orosz elnök – aki ellen irányulnak a szankciók – pedig végképp nem érzi a szankciók hatásait, írja összefoglalójában a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Dömötör Csaba: Irányváltást kell elérni a szankciós politikában

Itthon2022.09.17, 18:53

Egy nagy feladat van előttünk: irányváltást kell elérni a monstre károkat okozó szankciós politikában – írta közösségi oldalán Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára - számolt be róla a Magyar Nemzet.

Orbán Viktor: Az elhibázott brüsszeli szankciók fojtogatják Európa gazdaságát

Itthon2022.09.17, 11:49

Mindent megteszünk, hogy kezeljük az európai energiaválság következményeit - írta Facebook-oldalán a miniszterelnök

Verhofstadt szerint az európaiaknak is szenvedniük kell a szankciók miatt - videó

Nagyvilág2022.09.17, 10:44

Bár ismert, hogy milyen katasztrofális hatása lenne az európai gazdaságra az orosz energiahordozók totális embargójának, mégis ezt szorgalmazza Guy Verhofstadt. A Renew Europe európai parlamenti frakció EP-képviselője ráadásul úgy sürgeti az orosz földgáz és kőolaj szállításának azonnali leállítását, hogy tudatában van e lépés lehetséges következményeinek, sőt még azt hangoztatja, hogy az európaiaknak igenis szenvedniük kell az Ukrajnával vállalt szolidaritás jegyében.

Nagyon nehéz tél vár Európára

Nagyvilág2022.09.17, 09:47

A szankciók jelenleg sokkal jobban fájnak Európának, mint Oroszországnak – mondta Hortay Olivér a Magyar Nemzetnek. A Századvég szakértője arról is beszélt, hogy a gáz és az áram árának emelkedése Nyugat-Európában is rendkívüli társadalmi problémákat okoz majd, a magyar kormány azonban elkötelezett, hogy megvédje a lakosságot az emelkedő piaci áraktól.

Szánthó Miklós: Brüsszel elhibázott szankciói miatt vágtat az energia ára Európában

Itthon2022.09.14, 19:20

Brüsszel elhibázott szankciói miatt vágtat az energia ára Európában, tízmilliók fizetik a hibás döntések árát, ám eközben a szankciópárti baloldal EP-képviselői a magyar jogállamisági helyzetről szóló mesedélutánon adnak randevút egymásnak - írta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója Facebook-oldalán.

Deutsch Tamás: A magyar baloldal az Európát sújtó brüsszeli szankciók mellett áll

Itthon2022.09.14, 18:01

A magyar baloldal teljes mellszélességgel a magyar és európai embereket sújtó brüsszeli szankciók mellett áll - közölte Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.

Nevetséges szankciók: kétszeresére nőtt a Gazprom bevétele

Itthon2022.09.11, 18:39

A Gazprom idén 43 százalékkal szállít kevesebb gázt Európába, mint tavaly, ami átlagosan háromszorosára emeli az árakat. A vállalat európai exportbevétele 53 milliárd dollárról 100 milliárdra növekszik – írta Facebook-bejegyzésében Hortay Olivér a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitika üzletágának vezetője a Financial Times lapjában megjelent cikkre reagálva. A lap szerint ugyanis a magasabb gázárak segítenek az orosz Gazprom földgázkitermelő cégnek az ellátáscsökkenés ellensúlyozásában – írja a hirado.hu.