szankció

címke rss

Tusványos 2023: Orbán Viktor beszédeit itthon és külföldön is egyre nagyobb figyelem kíséri

8882023.07.18, 12:35

Július 18-án kezdődik a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, azaz közismertebb nevén: Tusványos. Idén 32. alkalommal találkoznak a résztvevők és az érdeklődők a román-magyar párbeszéd egyik legismertebb fórumán. A 888 az Erdélyi Magyar Szövetség elnökével, az RMDSZ parlamenti képviselőjével, Zakariás Zoltánnal beszélgetett Tusványosról, a háborúról és arról is, hogy miért ellenezte nemrégiben Klaus Iohannis román államfő kitüntetését.

Szijjártó Péter: Folytatni kell az együttműködést Oroszországgal a szankciók által nem korlátozott területeken

Itthon2023.07.05, 11:43

Szeretném világossá tenni, hogy Magyarországnak egyértelműen az az érdeke, hogy a sok évtizedes magyar-orosz energetikai együttműködést fenntartsuk - mondta Szijjártó Péter, ugyanakkor közölte, hogy emellett a diverzifikáción, az újabb források bevonásán is dolgoznak.

Teljes brüsszeli lelepleződés: semmit nem érnek, megbuktak a szankciók

Nagyvilág2023.06.30, 18:36

A világ két legnagyobb energiakereskedője, a svájci Vitol és a Gunvor továbbra is jelentős mennyiségben vásárol finomított olajat Oroszországból, annak ellenére, hogy ígéretet tettek arra, hogy csökkentik a szankciókkal sújtott országgal folytatott üzleti tevékenységüket – idézi a Financial Timest a Mandiner. Ez azt jelenti, hogy újabb bizonyíték került elő arra, hogy semmit nem érnek a szankciók.

Dél-Korea szankciókat hozott orosz állampolgárokkal szemben

Nagyvilág2023.06.28, 08:50

Dél-Korea szerdán új szankciókat jelentett be két személy és két szervezet ellen az észak-koreai fegyverprogramokban való állítólagos részvételük miatt – közölte a szöuli külügyminisztérium.

Orbán Viktor: Szankciók helyett EU-tagságot a Nyugat-Balkánnak!

Itthon2023.06.22, 12:36

Ahogy az Origo is beszámolt róla, Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Szarajevóban megbeszélést folytatott Borjana Kristo bosznia-hercegovinai kormányfővel.

A szankciók ellenére is könnyen jutnak lőszerhez az oroszok a Nyugattól

Nagyvilág2023.06.19, 13:39

A Politico szerint a szankciókat kijátszva szereznek amerikai lőszert az orosz mesterlövészpuskákhoz.

Így akar Brüsszel a rezsicsökkentés támadásával pénzt elvenni a magyaroktól

Itthon2023.06.15, 11:22

Brüsszel nemrégiben a rezsicsökkentés eltörlésére szólította fel a kormányt, újabb támadást indítva Magyarország ellen. Jól látható, hogy az Európai Unió vezető testületei minden lehetőséget kihasználnak, hogy nyomás alatt tartsák Magyarországot. Zsarolási kísérletbe kezdtek annak érdekében, hogy a magyar kormány változtasson szuverenista álláspontján. A rezsicsökkentés eltörlésével azt is megpróbálják elérni, hogy a kormány veszítsen a népszerűségéből, és így hatalomra juthasson a dollárbaloldal. A rezsicsökkentés eltörlésével magyar családok és nyugdíjasok milllióinak mindennapjai kerülnének veszélybe, és ha a kormány azt tenné, aamit ...

Novák Katalin: A szankciók többet ártottak nekünk, mint Oroszországnak

Nagyvilág2023.06.08, 14:28

Az érzelmi indíttatású cselekvés nem gátolhatja a racionális értékelést, amely azt mutatja, hogy a szankcióknak van ugyan hatásuk, de többet ártottak nekünk, mint Oroszországnak - minderről Novák Katalin beszélt a Neue Zürcher Zeitungnak. A köztársasági elnök közölte azt is, hogy külföldi szereplők erőteljesen beavatkoznak Magyarország belügyeibe, és megpróbálják megváltoztatni a politikai vezetést és keresztény-konzervatív irányvonalunkat, de mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a kormányt demokratikusan választották meg.

A magyar gazdaság elkerüli a recessziót

Gazdaság2023.05.16, 10:50

A magyar gazdaság az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók ellenére idén is elkerüli a recessziót, jövőre visszatérhet a magas ütemű növekedési pályára - prognosztizálta keddi közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).

A magyarok jelentős többsége elutasítja a szankciókat

Itthon2023.05.09, 21:56

A magyarok többsége elutasítja az Európai Unió szankciós politikáját és elégedetlen EU jelenlegi vezetésével – derül ki a Szent István Intézet reprezentatív kutatásából, amelyet a május 9-i Európa-nap alkalmából készítettek – a Nézőpont Intézet megbízásával – a magyar emberek Európai Unióval kapcsolatos véleményéről és a kereszténység Európa kapcsán betöltött szerepéről.

A gazdaságfejlesztési miniszter egyeztetett az áruházláncokkal a kötelező akciózásról

Gazdaság2023.05.02, 15:30

A Kormány célja, hogy év végére egy számjegyűre csökkentse a szankciós inflációt. Ennek érdekében már számos intézkedésről született döntés, ezek az intézkedések működnek, az infláció januárban tetőzött és csökkenésnek indult - írja sajtóközleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

Döbbenetes dolog szivárgott ki az oroszokról

Nagyvilág2023.04.28, 16:04

A V4NA nemzetközi hírügynökség arról számolt be, hogy egy kiszivárgott dokumentum az újabb bizonyítéka annak, hogy az Oroszország ellen bevezetett szankciók nem működnek.

220 milliárd forintnyi büntetést fizet egy cég, mert cigarettát árult Észak-Koreának

Gazdaság2023.04.26, 10:21

A British American Tobacco dohányipari óriás 635 millió dollárnyi büntetést fizet az amerikai hatóságoknak, mert 2007 és 2017 között megsértette a szankciókat, és cigarettát adott el Észak-Koreának.

Újabb országot fenyegetett meg az Egyesült Államok

Nagyvilág2023.04.25, 16:02

Az Egyesült Államok figyelmeztette Kazahsztánt az Oroszország segítése miatt bevezetendő lehetséges szankciók veszélyére - közölte Elizabeth Rosenberg, az amerikai pénzügyminisztérium helyettes államtitkára.

Újabb amerikai hazugság lepleződött le: a Coca-Cola nem vonult ki Oroszországból, csak átnevezték

Gazdaság2023.04.17, 17:31

Megőrizte piaci részesedését Oroszországban a Coca-Cola 2023 első két hónapjában. Sőt, egy hajszállal még növelte is: 47,8-ról 47,9-re. A különbség csak annyi, hogy ennek nagy részét már Dobry Cola címkével szerzi - ezt a Coca-Cola orosz részlege, a Multon Partners gyártja és természetesen nem más, mint maga a Coca-Cola. De jócskán terjesztik még eredeti címkével is, török importból - mutatja be a V4NA nemzetközi hírügynökség összeállítása.

Japán két évvel meghosszabbítja az Észak-Koreára kivetett szankcióit

Nagyvilág2023.04.07, 07:57

Japán két évvel meghosszabbította azokat a javában kereskedelmi szankciókat, amelyeket Tokió Phenjan számos ballisztikusrakéta-kilövése miatt szabott ki Észak-Koreára - közölte a japán kormány péntek reggel.

Megtartotta második ülését a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fóruma

Gazdaság2023.04.04, 16:21

Megtartotta második ülését a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fóruma, amely a Gazdaságfejlesztési Minisztérium koordinációjával a Kormány gazdaságpolitikai tanácsadó, konzultatív testülete.

Az érdemi próbája a szankciós önsanyargatásnak még csak most jön

8882023.03.30, 12:03

A tavalyi évben a gáztározókat Európa-szerte orosz gázzal töltötték fel, ezt a szokatlanul enyhe telet is az orosz gázzal feltöltött tárolókkal várhattuk, na ilyen már nem lesz jövőre - közölte Tóth Máté energiajogász a 888 kérdésére.

Túl vagyunk a szankciós infláció csúcsán, decemberre egyszámjegyű lehet az infláció

Itthon2023.03.24, 12:27

Az Alapjogokért Központ előrejelzése a szankciós infláció várható alakulásáról.

Itt vannak a döbbenetes adatok: a világ nem kér Amerikából és az elrontott brüsszeli szankcióból

Nagyvilág2023.03.24, 08:54

Az elhibázott brüsszeli szankciók teljes mértékben csődöt mondtak, Oroszország gazdasága nem omlott össze, sőt nagyobb bevételeket érnek el, mint valaha. Ugyan elvesztették az európai piacot - legalábbis a nagy részét -, de helyette szoros kereskedelmi kapcsolatot építettek ki Kínával és Indiával, valamint Moszkva immáron függetlenebb gazdaságilag, mint a háború előtt, ami szintén nem jó hír a Nyugat számára, mivel így a szankciók még a mostaninál is kevésbé lesznek hatásosak. Ha megvizsgáljuk a szankciópárti országokat és azokat, amelyek nem vetettek ki szankciókat Oroszország ellen, akkor jól látszik, hogy a világ népességének kéttharmada ...

Az orosz gyémánt nem zavarja Brüsszelt

Nagyvilág2023.03.14, 10:26

Továbbra sincs megegyezés az unióban az oroszországi gyémántexport szankcionálásáról, ugyanis a döntésnek komoly piaci hatásai is lehetnek, miután Oroszország a világ legnagyobb kitermelője.

Fidesz: Az inflációt a dollárbaloldal által támogatott háború és a szankciók okozzák

Itthon2023.03.08, 14:37

A nagyobbik kormánypárt reagált Bodnár Zoltán (DK) és Korózs Lajos (MSZP) nyilatkozatára. Ebben leszögezték, hogy képviselők állítása ellenére a baloldal által támogatott szankciók és a háború okozza az inflációt.

Ha nem lesz gyorsan béke, óriási olaj- és gázáremelkedés jön Európában

Nagyvilág2023.03.07, 14:29

Az elemzők az idei év második felére várnak jelentős olaj- és gázáremelkedést, amint a COVID-korlátozásokból visszatérő kínai gazdaság motorja egyre inkább feldübörög – mondta el az Origónak adott interjúban Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője. Hozzátette azt is, hogy az olyan brutális politikai manipulációk esetében, mint az Oroszországra – mely a világ egyik legnagyobb energiaexportőre – kivetett büntetőintézkedések, sajnos a magyar fogyasztónak arra kell készülnie, hogy a benzin és a dízel drágulni fog, mindaddig, amíg a háború és a szankciók tartanak. Ez egy újabb ok, ami miatt Euróba vezető politikussainak ...

A világ nagy része Magyarországgal van, ők is a béke pártján állnak

Itthon2023.02.27, 08:51

A világ többsége most Magyarországgal van, mert hiába szólította fel 144 ország Oroszországot a kivonulásra a csütörtöki ENSZ-szavazáson, azonban továbbra is csak 40 csatlakozott a szankciókhoz – mondta el Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója az Origónak adott interjúban. A politológus azzal kapcsolatban is kifejtette a véleményét, hogy miért hasonló az orosz-ukrán háború a XX. század eleji spanyol polgárháborúhoz. Elmondta, hogy a Nyugat úgy küld modern fegyvereket az ukránoknak, hogy közben azok nem tudják kezelni őket. Harci vadászgépeket kérnek, de mivel nincs, aki értene azok működdtetéséhez, ...

Brüsszel jóváhagyta az Oroszország elleni tizedik szankciócsomagot

Nagyvilág2023.02.25, 12:23

Az EU jóváhagyta az Oroszország elleni tizedik szankciócsomagot - közölte a Twitteren péntek késő este az Európai Unió Tanácsának svéd soros elnöksége.

Orbán Viktor: 4000 milliárd forintot vettek ki a magyar családok zsebéből a brüsszeli szankciók - videó

Itthon2023.02.25, 11:20

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalára feltöltött videóban elmondja, hogy 4000 milliárd forintot vettek ki a magyar családok zsebéből a brüsszeli szankciók. A kormányfő leszögezte: "mi azonban megvédjük a magyar emberek érdekeit!"

Európa több évtizedes hátrányba hozta magát a szankciókkal

Nagyvilág2023.02.24, 13:23

Az Európai Unió és a tagországok is rendkívüli mértékű anyagi veszteségeket szenvedtek el, amióta kitört a háború, és nap mint nap érezzük negatív hatásait a bőrünkön – mondta az Origónak adott interjúban Demkó Attila, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének vezetője. Demkó többek között arról is beszélt, miben változott meg a mindennapi életünk, amióta kitört a háború; mitől függ egy esetleges nukleáris támadás, mikor jöhet el a béke, és mi a szerepe az amerikaiaknak a békefolyamat elérésében. Demkó Attila szerint még távol van a háború vége, és addig Európa még több veszteséget fog elszenvedni. Leszögezte: az orosz ennergia ...

Brüsszel holnap élesítené a tizedik szankciós csomagját

Nagyvilág2023.02.23, 12:20

Az eddig bevezetett szankciók kontraproduktívak voltak, a Közösségen belül inflációt és válságot idéztek elő. Az Európai Unió az újabb szankciókkal csak veszíthet, ezért Magyarországnak végig arra kell törekednie, hogy azok alkalmazása alól kivételt képezhessen – jelentette ki Villányi-Kovács Ilona az Origónak adott interjúban a jelenlegi, európai energiahelyzettel kapcsolatban. Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint az Oroszország ellen alkalmazott büntető intézkedések célja a háború befejezése lett volna, de ez máig nem történt meg. Hozzátette: a szankciók nem érték el céljukat, ezért az Európai Uniónak a szankciós politiika ...

Szijjártó Péter: Határozottan fel kell lépni a nukleáris energiát érintő szankciók ellen

Itthon2023.02.22, 13:00

Határozottan fel kell lépni azért, hogy az európai uniós szankciók semmilyen módon ne érintsék az orosz atomenergetikai szektort, ez ugyanis Magyarország alapvető nemzeti érdekeit sértené, ráadásul a globális nukleáris biztonságot is fenyegetné - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Orbán Viktor: Ha Brüsszel háborúzni akar, akkor az infláció ellen kellene háborút vívnia - kép

Itthon2023.02.20, 14:00

Orbán Viktor miniszterelnök új bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán amiben az elhibázott brüsszeli szankciós politikára reflektál.

Hortay Olivér: Semmi nem utal arra, hogy Magyarországon benzin-, vagy dízelhiány alakulna ki

8882023.02.20, 10:36

A Századvég Alapítvány energetikai szakértőjét, Hortay Olivért kérdeztük az olajembargó és a szankciók kapcsán.

Brüsszel teljesen szétveri az európai energiapiacot az újabb olajszankciójával

Nagyvilág2023.02.13, 08:42

A már eleve hiányos nyersolajpiac és az orosz feldolgozott olajtermékek kiesése hatásában összeadódik, ráadásul az importhiány és a finomítók működése elképesztően kiszolgáltatottá, törékennyé is teszi az ellátást – jelentette ki Tóth Máté energiajogász a vasárnap életbe lépett újabb brüsszeli olajszankció hatásairól szólva. A Magyar Energetikai Társaság alelnöke az Origónak adott interjúban kifejtette, mit okozhat a jövőben ez a döntés, és mi lesz idén a legnagyobb feladat: az ellátásbiztonság és az energiaszuverenitás megőrzése, mely jelenleg egy többfrontos háború.

Orbán Viktor: Megvédjük Magyarországot a szankciós inflációtól és a magas energiaáraktól!

Itthon2023.02.06, 11:09

Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével hétfő reggel megkezdődött a háromnapos stratégiai kormányülés a sopronbánfalvi kolostorban.

Mától érvényes az újabb veszélyes brüsszeli szankció: a magyar kormány megvédte Magyarországot

Nagyvilág2023.02.05, 10:07

A fűtési szezon vége felé közeledve a következő fűtési szezon beszerzési tárgyalásai mint megnövekedett kereslet jelentkeznek majd, az olaj tekintetében pedig a nyersolaj világpiaci kínálatának a csökkenése is érezhető lesz. Ez utóbbin fog sokat rontani a feldolgozott olajtermékekre vonatkozó EU-s szankció, hiszen hirtelen kiesik az európai piacról napi egymillió hordó gázolaj is – jelentette ki Tóth Máté energiajogász. A Magyar Energetikai Társaság alelnöke az Origónak adott interjúban kifejtette, hogy a legnagyobb és legfontosabb feladat szavatolni az ellátásbiztonságot és megőrizni a lakosság árvédelmét az ipar lehetséges támogattásával ...

Súlyos dízelhiány jön Európában az új brüsszeli szankció miatt

Itthon2023.02.04, 11:45

Egyre valószínűbb, hogy Európának dízelellátási problémával kell szembenéznie a február 5-én életbe lépő újabb oroszországi kőolajszankciók miatt, de Magyarországot ez nem érinti. Ez részben a nyersolajra vonatkozó mentességnek köszönhető, részben pedig annak, hogy sikerült kiharcolni, hogy a régióban mentességet kapott finomítókban előállított üzemanyagot olyan arányban tovább lehessen értékesíteni, amilyen arányban nem orosz eredetű nyersolajat tartalmaz.

Milyen hatása lesz a február 5-én életbe lépő újabb olajembargónak? - videó

Itthon2023.02.02, 16:22

Február 5-én életbe lép az EU olajembargójának második, olajtermékekre vonatkozó fázisa. Várhatóan az árak felfelé fognak menni, a túlzó szankciók egyre nagyobb terheket tesznek az európai emberek vállára, és eddig a háború sem fejeződött be - minderről Hortay Olivér, a Századvég energetikai üzletágának vezetője beszélt legújabb videójában. 

Tizedik szankciós csomagot követel Zelenszkij Brüsszeltől, Ursula von der Leyen Kijevben erre ígéretet tett

Nagyvilág2023.02.02, 15:19

Brüsszel azt ígérte, hogy az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók a háború befejezéséhez vezetnek, ehelyett a háború "brutálisabb" mint valaha, Európa pedig tönkremegy a szankciók miatt - így reagált Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője arra, hogy az EP a tizedik szankciós csomag elfogadását követeli. 

Elegük van a szankciókból a macedónoknak

Nagyvilág2023.02.01, 14:38

A V4NA arról ír, hogy Észak-Macedóniában a lakosság többsége nem támogatja az Oroszország ellen irányuló európai szankciókat. Jelentős részük azt is ellenzi, hogy Szkopje katonai segítséget nyújt Kijevnek. De nem csak a macedónok utasítják el a szankciókat a Balkánon – teszik hozzá.

Dömötör Csaba: A fegyverszállítmányok közelebb visznek minket a háborúhoz

Itthon2023.02.01, 09:59

Mind a fegyverszállítmányok, mind a felelőtlen szavak közelebb visznek minket a háborúhoz. Ez az ellenkezője annak, amit a magyarok a legutóbbi választáson üzentek. Nem belesodródást, hanem békét akarunk – jelentette ki Dömötör Csaba az Origónak adott interjúban. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára úgy látja, hogy az energiaár-emelkedés negyven éve nem látott mértékű inflációt vont maga után Európa-szerte. Kifejtette, hogy a nukleáris energia fontos hazánk számára, mert Magyarországon az áramellátás több mint 40 százalékát orosz technológiájú atomerőművi blokkok biztosítják. Ha ezek kiesnének, az árdrágulást, és eellátási ...

Magyarország ezermilliárdokat veszít a következő hónapokban az elhibázott szankciók és a háború miatt

Gazdaság2023.01.31, 12:59

Orbán Viktor kormányfő még a múlt héten beszélt arról, hogy a háború és az elhibázott szankciók több ezermilliárdos veszteséget okoznka Magyarországnak. A Makronóm Intézet most számszerűsítette a hatásokat, az elemzés pedig rávilágít arra is, hogy a kormányzati programok (mint például az energiaintenzív kkv támogatási program, a gyármentő program, a megújult Széchenyi Kártya-program és a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogram) 2022-ben 0,5, míg 2023-ban 1,5 százalékponttal járulhatnak hozzá a GDP várt bővüléséhez – ezek nélkül 2022-ben mindössze 4 százalékkal emelkedett volna a gazdasági teljesítmény, az idei évben pedig stagnáláás ...

Pár nap múlva jön a szankciók következő szakasza: Az európai dízelpiac lehet az áldozat - videó

Itthon2023.01.27, 19:33

Néhány nap múlva életbe lép a brüsszeli olajszankciók következő szakasza, amely az orosz finomított kőolajtermékekre vonatkozik majd, és ez hatással lesz az európai dízelpiacra is - jelentette ki Dömötör Csaba államtitkár a Facebookra feltöltött legújabb videójában.

Orbán Viktor: Nekünk Magyarország biztonsága az első

Itthon2023.01.27, 09:30

Magyarország mindent meg fog tenni a béke érdekében, és nem fog belesodródni a háborúba - mondta Orbán Viktor kormányfő péntek reggeli szokásos rádióinterjújában. A miniszterelnök szerint az infláció egy közellenség, le kell törni az inflációt, majd azt mondta: úgy számol, hogy február-március körül csökkenni fog az infláció, decemberre pedig egy számjegyű lesz.

Brüsszelnek haladéktalanul cselekednie kell a béke elősegítése és a szankciós infláció megfékezése érdekében

Nagyvilág2023.01.20, 12:52

Az orosz–ukrán háború az elmúlt hónapokban az európai közbeszéd megkerülhetetlen témájává vált. Miközben a hadviselő felek egyre távolabb kerülnek a politikai párbeszédtől és a harci cselekmények folytatására fókuszálnak, Brüsszel büntetőintézkedésekre épülő stratégiája a fegyveres konfliktus lezárása helyett annak eszkalálódását segítette elő. A Századvég Európa Projekt nevű, 38 országra kiterjedő közvélemény-kutatása alapján készült elemzés feltárta az orosz–ukrán válsággal kapcsolatos lakossági attitűdöket, kitérve arra a kérdésre is, hogy az európaiak milyen elvárásokat támasztanak a brüsszeli döntéshozókkal szemben a háborúval ...

Európában dízelhiány lehet, de Magyarország megmenekült: a kormány kedvezményt harcolt ki Brüsszelben az orosz üzemanyagról

Itthon2023.01.20, 12:47

Kulcsfontosságú döntés születhetett. A Világgazdaság információi szerint Magyarország mentességet kapott az Európai Bizottságtól a februárban élesedő újabb orosz szankció alól, így a Mol behozhat a hazai piacra orosz kőolajból készült üzemanyagot. Ennek a jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni - írják.

Európát tönkretehetik az újabb brüsszeli szankciók, Joe Biden Amerikája örül

Nagyvilág2023.01.20, 11:27

A közelgő határidő miatt számítani kell az olajtermékek árának kiszámíthatatlan alakulásával: a kezdeti emelkedés után vélhetően a piacokat hosszabb ideig jelentős ingadozás fogja jellemezni, egészen addig, amíg az új ellátási lánc ki nem alakul – mondta el az Origónak adott interjúban Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője a február 5-én bevezetendő új brüsszeli szankció várható hatásai kapcsán. Hozzátette azt is, hogy abszurd módon Európa fejvesztve vásárol most az oroszoktól, hogy a hatályba lépésig fel tudja tölteni a készleteit. Európa eddig is vásárolt kőolajat, finomított olajtermékeket és cseppfolyóssított ...

Orbán Viktor elárulta, miről tárgyalt a kormány

Itthon2023.01.19, 13:19

A szankciók csak súlyosbítják az energiaválságot, de mindent megteszünk, hogy megvédjük a magyar családokat az áremelkedéstől. Ez volt a szerdai kormányülés fő témája - közölte Orbán Viktor kormányfő a Twitteren.

Az újabb brüsszeli szankciók miatt februártól dízelhiány lehet Európában

Nagyvilág2023.01.18, 12:03

Az újabb szankciókkal az Európai Unió egyre csak szűkíti saját mozgásterét, ezzel egyre nagyobb gondokat okozva Európának és az embereknek – mondta el Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője az Origónak adott interjúban azzal kapcsolatban, hogy februártól életbe lép az Unió újabb szankciója, amely az olajtermékekre vonatkozik. A szakértőt többek között arról kérdeztük, hogy mik a tapasztalatok a tavaly december 5-től hatályban lévő olajembargóval kapcsolatban; Brüsszel további szankciókat tervez februártól, és milyen következményekkel számolhat így Európa; valamint Brüsszelnek újra kellene-e gondollni ...

Orbán Viktor: A magyar emberek elutasítják a szankciókat

Itthon2023.01.18, 11:43

A brüsszeli szankciók tovább súlyosbítják az európai energiaválság hatásait. Magyarországon rezsivédelmi költségvetéssel védjük a magyar családokat az energiaárak emelkedésétől. Ezen dolgozunk a mai kormányülésen is - írta Orbán Viktor kormányfő a közösségi oldalán. 

Elképesztő brüsszeli csőd: Oroszország 35 milliárd dollárt keresett az elrontott szankciókon

Nagyvilág2023.01.17, 13:20

Az orosz gazdaság helyzete stabil, sokkal jobb, mint amit a nyugati országok vártak - többek között erről beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnök pár nappal ezelőtt. Mindezt alátámasztja az is, hogy 2022-ben az orosz költségvetés több mint 35 milliárd dollárt keresett az elhibázott brüsszeli szankciók miatt kiváltott magas energiaárakon. A szankciók hatástalanságát jól mutatja, hogy az európai állampolgárok többsége szerint is inkább Európának ártanak az intézkedések, és nem Oroszországnak. Magyarországon a nemzeti konzultáción az emberek 97 százaléka utasította el a brüsszeli szankciókat, miközben a dollármédia továbbra is a szankciókk ...

Mutatjuk kérdésekre lebontva a nemzeti konzultáció eredményeit!

Itthon2023.01.15, 09:32

A magyarok 97 százaléka elutasítja a súlyos károkat okozó szankciókat - írja Magyarország Kormánya. Ezek a nemzeti konzultáció eredményei.

Dömötör Csaba: Kevesebb drága szankciót, több beleszólást az embereknek

Itthon2023.01.15, 09:41

A brüsszeli szankciókról szóló nemzeti konzultáció üzenete egyértelmű: kevesebb drága szankciót és több beleszólást az embereknek - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Orbán Viktor: A magyar emberek elutasítják a brüsszeli szankciókat!

Itthon2023.01.14, 12:33

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán arról írt, hogy a nemzeti konzultáció eredménye világos.

A budapestiek békét akarnak és elutasítják a szankciókat

Itthon2023.01.13, 12:37

Magyarország Kormánya az orosz–ukrán fegyveres konfliktus kirobbanása óta következetesen a béketárgyalások megkezdését, a háború mielőbbi lezárását sürgeti. A főpolgármester kijevi útján azt a látszatot keltette, hogy a fővárosi polgárok nem értenek egyet a kormányzat békepárti politikájával. Karácsony Gergely az ukrajnai hivatalos látogatása során azt állította, hogy a magyar kormány „nem őszinte" a háborúval kapcsolatban, viszont a „magyar nép nem azonos a magyar kormánnyal" és a „budapestiek többsége pontosan érti, mi történik Ukrajnában". A Századvég ezen fejlemények fényében megvizsgálta a budapestiek véleményét az orosz–ukrán ...

A dollárbaloldal továbbra is háborút és szankciókat akar

Itthon2023.01.10, 09:31

Azért kap pénzt a baloldal, azért gurulnak feléjük a dollárok külföldről – először a bukott politikusokhoz, majd helyettük egyre inkább a dollármédiához –, hogy a szankciós politikát népszerűsítsék Magyarországon – mondta el Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója az Origónak adott interjúban. Kiszelly azzal kapcsolatban is kifejtette a véleményét, hogy a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint, ha most vasárnap tartanák az EP-választásokat, a kormánypárt 56 százalékot szerezne, és számos ellenzéki törpepárt kiesése miatt ez akár a mandátumok háromnegyedét is jelenthetné számára.

Az elhibázott brüsszeli szankciók miatt az európaiak negyede fűtési nehézségekkel küzd

Nagyvilág2023.01.06, 11:25

Drasztikusan megemelkedett az energiaszegény háztartások aránya az Európai Unióban. A Századvég új kutatásának eredményei rámutatnak, hogy átlagosan minden negyedik háztartás fűtési nehézséggel és közüzemi díjelmaradással küzd az EU-ban. A rezsicsökkentési programnak köszönhetően Magyarország érintettsége az előbbi problémában a második, az utóbbiban a harmadik legkisebb.

Deutsch Tamás: Az önsorsrontó brüsszeli szankciós politikát meg kell változtatni

Itthon2023.01.04, 12:42

A brüsszeli szankciós politika elhibázott, önsorsrontó, ezért azt meg kell változtatni, a szankciókat el kell törölni, a brüsszeli korrupciós gépezetet pedig fel kell számolni - jelentette ki Deutsch Tamást, a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselőcsoportjának vezetője szerdán.

Európai közvélemény: A szankciók jobban fájnak az EU-nak, mint Oroszországnak

Nagyvilág2022.12.29, 11:26

A Századvég Európa Projekt-kutatásának eredményei alapján, valamennyi uniós tagállamban többen gondolják úgy, hogy a szankciók elsősorban az EU gazdaságának ártottak, mint akik szerint Oroszországnak. A büntetőintézkedések következményeképpen romlanak a kilátások: az európaiak csaknem háromnegyede valószínűnek tartja, hogy országa jövőre recesszióba süllyed, negyede szerint pedig már most is válságban van.

Ezért óriási hiba és hatalmas veszély a brüsszeli gázársapka

Itthon2022.12.28, 09:39

A közel féléves huzavona után nemrég megszületett politikai döntés – amit most még a jogalkotás le kell hogy képezzen – az augusztusi helyzetre reagál, ezért teljesen mellé talál a jelenlegi helyzetnek – jelentette ki Tóth Máté energiajogász a nemrégiben bevezetett gázársapka kapcsán. A Magyar Energetikai Társaság alelnöke az Origónak adott interjúban kifejtette: az európai gázár maximalizálása jelenleg „alkalmatlan tárgyon alkalmatlan eszköz", a jövőre nézve az energiaválság fokozódásával fenyeget, az LNG-exportőrök pedig a felfele ívelő ázsiai piacokon kereshetnek magasabb áron vevőt, súlyos hiány felé lökve Európát. Tóth Máté aztt ...

Itt van Oroszország válasza a brüsszeli szankciós ársapkára

Nagyvilág2022.12.27, 19:21

Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök azt a rendeletet, amely különleges gazdasági intézkedéseket léptet életbe arra válaszul, hogy nyugati államok árplafont vezettek be az orosz kőolajtermékekre és kőolajra.

Szentkirályi Alexandra: Békés, boldog karácsonyt, Magyarország! - videó

Itthon2022.12.23, 11:45

Itt van a legszebb keresztény ünnep, az elcsendesedés és a szeretteinkkel való együttlét ideje. Idén talán még jobban örülünk, ha együtt és békében lehetünk, mert látjuk, hogy ez mennyire törékeny - mondta el a kormányszóvivő a Magyarország Kormánya Facebook-oldalára feltöltött videóban. 

Megszületett a megállapodás a gázársapkáról, Magyarország mentességet kap

Nagyvilág2022.12.19, 20:13

Az európai uniós tagállamok energiaügyi miniszterei hétfőn Brüsszelben politikai megállapodást kötöttek a holland gáztőzsde, a TTF határidős piacára vonatkozó árplafon bevezetéséről.

Szijjártó Péter: Értelmes kérdésekkel kellene foglalkozni a gázársapkával való szerencsétlenkedés helyett

Nagyvilág2022.12.19, 15:00

Ahelyett, hogy az Európai Unió értelmes kérdésekkel, új energiaforrások keresésével, az infrastruktúra fejlesztésével foglalkozott volna, az elmúlt hónapok a gázársapka körüli szerencsétlenkedéssel mentek el - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

Itt az elképesztő orosz bejelentés a szankciókról

Nagyvilág2022.12.17, 18:35

Az Oroszország elleni új szankciók bevezetése magának az Európai Uniónak is ártani fog - közölte Maria Zakharova az orosz külügyminisztérium szóvivője.

Itt a kilencedik szankciós csomag: a búza és a műtrágya kivételt kapott

Nagyvilág2022.12.16, 15:48

Döntött az EU a kilencedik szankciós csomagról, így többek között megszorító intézkedések vonatkoznak közel kétszáz személyre és szervezetre, köztük az orosz védelmi ipart támogató vállalatokra, politikusokra és politikai pártokra. További három orosz bankot céloznak, köztük az Orosz Regionális Fejlesztési Bankot az EU fel fogja venni azon orosz állami tulajdonú vagy ellenőrzésű szervezetek jegyzékébe, amelyekre teljes tranzakciós tilalom vonatkozik.

A brüsszeli szankciók kiszolgáltatták Európát, senki nem tudja, mi lesz a vége

Nagyvilág2022.12.14, 14:06

A világban még drágán is szűkösek lesznek a rendelkezésre álló erőforrások, jogi értelemben pedig most mindenki igyekszik minél hosszabb időszakra bebiztosítani magát hosszabb távú szerződéses lekötésekkel – jelentette ki Tóth Máté energiajogász a nemrégiben bevezetett újabb EU-s szankciók kapcsán. A Magyar Energetikai Társaság alelnöke az Origónak adott interjúban kifejtette: a 18 milliárd eurós ukrajnai segélycsomag Európában is elkelne, a kilencedik szankciós csomag viszont a földgáz árképzését, a nukleáris technológia használatát és az orosz LNG-t érintve az európai ellátásbiztonságot veszélyezteti. A szakértő azt is hangsúlyoztta, ...

Alapjogokért Központ: Fontos csatát nyert Magyarország Brüsszelben

Itthon2022.12.13, 08:51

Fontos csatát nyert Magyarország Brüsszelben azzal, hogy az uniós helyreállítási alap teljes összegéhez hozzáférhet, és a kohéziós alap azon forrásaihoz is, amelyeket nem függesztettek fel - mondta az Alapjogokért Központ elemzője kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Szijjártó Péter: Sikerült elérni, hogy a kilencedik szankciós csomag ne veszélyeztesse Magyarország érdekeit

Nagyvilág2022.12.12, 17:19

A kilencedik szankciós csomag esetében nem sérülnek a magyar érdekek, így nem lesznek az energetikát érintő szankciók, és a nukleáris energia nem része a szankciós csomagnak - mondta Szijjártó Péter Brüsszelben az uniós külügyminiszterek tanácskozása után. 

Az EU a napokban megállapodhat a kilencedik szankciós csomagról

Nagyvilág2022.12.12, 10:32

Az Európai Unió már hétfőn, vagy a következő napokban megállapodhat az Oroszországgal szembeni kilencedik szankciós csomagról, amely jelentősen fokozni fogja a Moszkvára nehezedő nyomást - jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn.

Deutsch Tamás: A brüsszeli bürokraták minden eszközzel rá akarják kényszeríteni akaratukat a magyar emberekre

Itthon2022.12.11, 08:03

Deutsch Tamás szerint a brüsszeli bürokraták minden eszközzel rá akarják kényszeríteni az akaratukat a magyar emberekre a szankciók, az illegális bevándorlás elfogadása és a gyermekvédelmi törvény megváltoztatása ügyében.

Orbán Viktor: Nem Brüsszel, hanem a magyar emberek érdekeit képviseljük

Itthon2022.12.10, 12:30

A kormányfő új bejegyzést tett közzé a szombati rendkívüli kormányülésről a közösségi oldalán.

Bekövetkezett, amitől mindenki félt: itt van Putyin bejelentése

Nagyvilág2022.12.10, 10:30

Mindenki attól tartott, hogyha Brüsszel folytatja Oroszország pénzügyi zsarolását és a szankciós politikát, akkor Putyin durván válaszolni fog és egyszerűen elzárja a kőolajat.

A MOL-nak extraprofitja keletkezik a benzinen, ezért indokolt, hogy magasabb adót fizessen

Itthon2022.12.09, 09:54

A kormány október 6-án 23 órai hatállyal megszüntette az üzemanyagárstopot. Ennek okairól és lehetséges következményeiről, valamint arról is kérdeztük Hortay Olivért, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetőjét, hogy miért emelte meg 95 százalékra a kormány a Mol extraprofitadóját? Az Origónak adott interjúban a szakértő kifejtette, hogy ami már rövidtávon látható a benzinárstop megszüntetése kapcsán, hogy a pánikvásárlás alábbhagyott, ami javította az üzemanyag-ellátást, így most már sokkal nagyobb eséllyel lehet tankolni egy-egy benzinkúton.

Hiába teszik tönkre a szankciók Európát, a magyar dollárbaloldal még mindig újabbakat akar

Itthon2022.12.08, 11:38

A hétfőn bevezetett brüsszeli olajszankció következtében szankciós benzinárak alakultak ki Európában, így Magyarországon is el kellett törölni a benzinárstopot. A kormány ezután azonnal úgy döntött, hogy a MOL extraprofitját elvonja, 95 százalékos adót vet ki rá.  A magyar dollárbaloldal azonban továbbra is minden szankciót támogat, ahogy amerikai szponzoraik megkövetelik. A guruló dollárokat ugyanis a baloldal pontosan erre a feladatra kapta, ők pedig a több milliárd forintért cserébe boldogan szolgálják ki a külföldi érdekeket és pontosan azt teszik, amit Washington és Brüsszel akar.

Ameddig lehetett, fenntartotta a kormány a szankciós benzinár elleni árstopot

Itthon2022.12.07, 15:09

Arról, hogy mi az árstopok lényege, és hogyan kell megítélni azok létjogosultságát, meddig tarthatóak fenn, Kiszelly Zoltán politológust, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatóját kérdeztük. Kiszelly szerint az árstopok nem kőbe vésett, hanem átmeneti intézkedések, amelyeket ameddig csak lehet, a kormány fenntart. A benzinárstopot a hétfőn életbe lépett, brüsszeli olajszankciók miatt már nem lehetett tovább fenntartani. Kiszelly Zoltán szerint a magyar kormány alkalmazkodik a megváltozott környezethez, és felkészül arra, hogy ha az Európai Unió által tervezett, februárban bevezetendő új olajszankciók miatt ...

A kormány meghosszabbította a nemzeti konzultációt - videó

Itthon2022.12.07, 13:17

A kormány meghosszabbítja a szankciókról szóló konzultációt. Mindannyian érezzük a szankciók hatását, ezért is fontos, hogy mindenki elmondja a véleményét - minderről Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő beszélt a kormany.hu oldalra feltöltött videóban. Az új határidő: december 15.

Már most óriási gondokat okoz Brüsszel újabb hibás olajszankciója

Nagyvilág2022.12.06, 14:26

Február 5-én kerül bevezetésre az orosz dízellel és benzinnel szemben a hatodik uniós szankciócsomag által előírt embargó. Mindez úgy, hogy már október vége óta tudni, hogy Európában számottevő gázolajhiány alakult ki – mondta el az Origónak adott interjúban Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője. Hozzátette azt is, hogy az embargó – és az esetleges árplafon – a globális ellátási láncokat is fenyegeti, ezen keresztül az ellátás biztonságát is. A kőolaj alapvető erőforrás, melynek áremelkedése számos termék és szolgáltatás árát emeli olyankor, amikor a teljes nyugati világ magas szankciós inflációval küzd.

Brüsszel teljes Európát, köztük Magyarországot is veszélybe sodorta az új olajszankciókkal

Nagyvilág2022.12.06, 10:59

Az Origónak adott interjúban Ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője a hétfőn bevezetett olajembargó hatásairól és lehetséges következményeiről beszélt.

Így tenné tönkre Európa gazdaságát Brüsszel

Nagyvilág2022.12.05, 17:55

A brüsszeli elitek lehetetlen, ideológiai célok elérése érdekében tennék tönkre Európa gazdaságát, feláldozva az európai polgárok jólétét – mondta el az Origónak adott interjúban Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője. Dornfeld beszélt még a brüsszeli szankciók káros hatásairól, és arról is, mi várhat az európaiakra a jövőben. Az európai liberális baloldali erőket egyszerűen nem érdeklik a mindennapi problémák, a megélhetési nehézségek, kizárólag az LMBTQ jogok, a gendersemleges mosdók, a migránsok befogadása és más, hasonszőrű "progresszív" gondolatok.

Az orosz atomenergia brüsszeli szankciója katasztrófát okozna

Nagyvilág2022.12.05, 10:34

Brüsszelben készül az új, kilencedik szankciós csomag, amely a gáz és olaj mellett az atomenergiai együttműködésre is kiterjedne, így uránt sem lehetne már Oroszországtól vásárolni. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy az új paksi bővítésen túl – amelyet az Európai Bizottság is jóváhagyott, és az EU Bíróság elutasította ennek osztrák bírósági megtámadását – a most működő erőműblokkok is leállásra kényszerülnének – mondta el az Origónak adott interjúban Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője. Dornfeld szerint az ideiglenes mentesség helyett hosszabb távon sokkal szilárdabb alapot kell találni az ellátás fenntartásáára, ...

Mostantól fognak igazán pusztítani a brüsszeli szankciók

Itthon2022.12.03, 10:22

Senki nem tudja pontosan megmondani, pontosan mekkora károkat okoz majd a december 5-től életbe lépő, az orosz olajra vonatkozó brüsszeli szankció - csak az biztos, hogy jelentős károkat. Hazánk ugyan mentességet kapott a szankció alól, így hozzánk továbbra is érkezhet olaj, ám a globális hatások nem állnak meg a határnál, vagyis a mentességünk ellenére sem tudjuk teljesen kivonni magunkat az intézkedés hatása alól. Egy dolog biztos: Oroszország nagyon jól keres a szankciókkal, míg Európa minden országa fuldoklik az inflációban, Ukrajna pedig csődben van. 

Most jönnek az újabb brüsszeli szankciók: Európa egyre nagyobb bajban

Nagyvilág2022.12.02, 14:52

Hétfőtől lépnek életbe az új uniós szankciók Oroszország ellen, többek közt az olajembargó is. Ez Magyarországon is okozhat gondokat, annak ellenére, hogy sikerült mentességet kiharcolni alóla. Mára bebizonyosodott, hogy az elhibázott brüsszeli szankciók egyre nagyobb problémát okoznak Európa-szerte. Ahelyett, hogy Oroszországot sújtanák a meghozott intézkedések, az európai polgárok kerülnek egyre nehezebb helyzetbe. Az energiaárak az egekbe szöktek, szankciós infláció sújtja a kontinenst. A Magyarországnak járó pénzeket pedig Brüsszel Ukrajnának akarja adni.

Megint megbüntette Dél-Korea Észak-Korea nukleáris fegyver- és rakétaprogramjának támogatóit

Nagyvilág2022.12.02, 08:27

Dél-Korea pénteken újabb szankciókkal büntette Észak-Korea növekvő nukleáris fegyver- és rakétaprogramjának támogatóit, nyolc embert és hét szervezetet. A lépés, amely megtiltja a dél-koreaiaknak, hogy engedély nélkül bármilyen típusú üzletet folytassanak velük, nagyrészt szimbolikus jelentőségű, mert a két ország között kevés pénzügyi ügylet zajlik.

Az újabb brüsszeli szankciók növelik az európai emberek gazdasági terheit

Nagyvilág2022.12.01, 14:41

A biztonság és mindenhatóság illúziójától megbódult európai politika felelőtlenül áll a háborúhoz, meggyőződésem szerint nem mérlegel megfelelően – mondta el az Origónak adott interjúban ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője. Hozzátette: amíg a lakosság feléli gazdasági tartalékait és spórolásra kényszerül, addig a legfelső elit nyugodtan élvezi eddig is megszokott életszínvonalát, amely akár arra is alkalmas lehet, hogy további, megüresedő gazdasági lehetőségeket tudjanak kihasználni.

Guruló dollárok: a baloldal szellemi összeomlását bizonyítja a legújabb leleplezés

Itthon2022.11.29, 11:43

A baloldali holdudvar szellemi hanyatlásának az egyik legjobb példája a kampánypénz-ügy, mert világosan megmutatja, hogy még jelentős külső támogatással sem tudnak fegyelmezetten végrehajtani célorientált stratégiákat – mondta el az Origónak adott interjúban Talabér Krisztián. A Nézőpont Intézet politológusa szerint amennyiben a baloldal nem menekülne a kínos kérdések megválaszolása elől, nemcsak arra a kérdésre kellene válaszolniuk, hogy milyen politikai képviseletet ígértek a guruló dollárokért cserébe, hanem hogy egyáltalán kinek. Hozzátette: a dollármilliók jelentettek elsőrendű motivációt a szankciópárti álláspont képviseletében.

Nagy István: Az élelmiszerek drágulását csak a szankciók feloldása fékezhetné

Gazdaság2022.11.26, 08:44

Csak a szankciók feloldása fékezhetné az élelmiszerek drasztikus drágulását - hangoztatta az agrárminiszter a Magyar Nemzetnek.

A baloldal tiltott támogatást kapott, de a Magyarországnak járó jogos pénzeket meg akarja akadályozni

Itthon2022.11.25, 08:55

A szankciók mellett Ukrajnáról lesz a legnagyobb vita a következő hetekben – mondta az Origónak adott interjúban Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arról is beszélt, hogy az Európai Unió azokból a pénzekből is juttatna Ukrajnának, amelyek Magyarországnak járnának. Dömötör Csaba úgy látja, hogy a baloldal megkapta a neki nem járó külföldi pénzeket, de az ellen küzd, hogy Magyarország megkapja a neki járó forrásokat. Az államtitkár az interjúban többek között a brüsszeli szankciókról, Magyarország lehetőségeiről, a Nemzeti Konzultációról, a pedagógusok béremeléséről és Európa jövőjéről is beszélt.

Szijjártó Péter: Magyarország mentességet kaphat az olajársapka alól

Itthon2022.11.24, 16:09

Az eddigi jelek szerint sikerült elérni, hogy Magyarország mentességet kapjon a tervezett európai uniós olajársapka alól, ami lényeges az ellátásbiztonság garantálásának szempontjából, de több veszélyes javaslat még az asztalon van - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.

Elképesztő és életveszélyes módon próbálnak spórolni a németek

Nagyvilág2022.11.24, 13:58

Javában zajlik a fűtési szezon, a sokszorosára megemelkedett rezsiárak miatt pedig őrült és életveszélyes módokon próbálnak meg spórolni a német emberek. A V4NA arról ír, hogy sokan arra bátorítják egymást, hogy olyan kültéri eszközöket használjanak beltéren, mint a kerti faszenes grillsütő vagy a gázpalackkal működő kültéri fűtőberendezések. A tűzoltók arra számítanak, hogy idén télen jelentősen megnő a tűzesetek száma.

Kim Dzsongun húga durva sértegetésekkel reagált a tervezett dél-koreai szankciókra

Nagyvilág2022.11.24, 07:48

Durva sértésekkel illette csütörtökön Kim Dzsongun észak-koreai vezető húga, Kim Jo Dzsong a dél-koreai kormányzatot, „idiótáknak” nevezve a kormánytagokat, amiért a dél-koreai külügyminisztérium bejelentette, újabb szankciókat fontolgat Phenjan ellen.

Négyezer milliárd forintos veszteséget okozott Magyarországnak Brüsszel szankciós politikája

Itthon2022.11.23, 22:31

Legalább négyezer milliárd forintnyi veszteséget okozott eddig a magyar költségvetésnek az Európai Unió elhibázott szankciós politikája - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán a Győr-Moson-Sopron megyei Csornán.

Brüsszel minden eddiginél ostobább és károsabb szankciókat akar

Itthon2022.11.21, 12:57

Bár már az uniós vezetők egy része is elismerte, hogy nem azért vetették ki a szankciókat Oroszországra, hogy megállítsák a háborút, mégis egy újabb, kilencedik szankciós csomagot akarnak elfogadni. A tervezett kilencedik szankciós csomag eddig kiszivárgott részletei szerint bővítenék az energiaszektorra vonatkozó szankciókat, és megtiltanák a nukleáris energia, illetve a fűtőanyagok területén az együttműködést Oroszországgal. Orbán Viktor kormányfő már jelezte, hogy Magyarország ebbe nem megy bele. Egy ilyen helyzetben felértékelődik a Nemzeti Konzultáció jelentősége, mert csak egy széles felhatalmazással tudja a kormány erőteljeseen ...

Orbán Viktor: Nem újabb szankciókra van szükség, hanem béketárgyalásokra - videó

Itthon2022.11.17, 14:48

Nem újabb szankciókra van szükség, hanem béketárgyalásokra - mondta Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán, azt kérve az emberektől, támogassák küzdelmünket azzal, hogy elmondják a véleményüket a nemzeti konzultációban. Közölte azt is, ő már kitöltötte a szankciókról szóló nemzeti konzultációs kérdőívet.

Kocsis Máté: Fordítva sült el az Oroszország elleni energiaszankciós fegyver

Itthon2022.11.14, 19:54

Az Oroszország ellen meghozott energiaszankciók olyan fegyverek, amelyek fordítva "sültek el", ezt a hibát pedig ki kell javítania az Európai Bizottságnak - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbogáton.

Végzetes lenne Európának, ha Brüsszel kilencedik szankciós csomagját is elfogadnák

Itthon2022.11.14, 10:05

Hiába rogyott meg az európai gazdaság, hiába nőtt az egekbe a szankciós infláció, a jelek szerint a teljesen Washington befolyása alatt álló brüsszeli elit folytatja az elhibázott szankciós politikáját (miközben éppen a héten derült ki, hogy az amerikaiak titokban orosz olajat importálnak). Ugyanis már készül a kilencedik brüsszeli szankciós csomag, amely az előrejelzések szerint minden eddiginél nagyobb károkat fog okozni az európai gazdaságnak. Brüsszel többek között megtiltaná az együttműködést Moszkvával az orosz nukleáris energia és a fűtőanyagok területén is, ami súlyosan veszélyeztetné Paks II.-t. Sokatmondó, hogy a csomag híírére ...

A baloldal háborúpárti, továbbra is Magyarország ellen dolgozik Brüsszelben

Itthon2022.11.08, 16:02

Amióta nemzeti kormánya van Magyarországnak, minden válságból erősebben került ki hazánk, most ehhez szükséges a családok mellett a brüsszeli szankciók miatt nehéz helyzetbe került kis- és középvállalkozások segítése - hangzott el többek között az Országgyűlés keddi ülésén a napirend előtti felszólalások során.

Miért is kell nemet mondani az atomellenes szankciókra?

Itthon2022.11.07, 15:24

A brüsszeli szankciók és az ideológiavezérelt politika miatt az Európai Unió drámai energiaárakkal és ezzel együtt energiahiánnyal szembesül, ami télen csúcsosodhat ki. Ebben a helyzetben még inkább felértékelődik az atomerőművek szerepe. Ugyanakkor az Európai Parlament, egyes európai országok és politikusok az orosz nukleáris ipart is szankciókkal sújtanák, ami súlyos ellátásbiztonsági, műszaki, gazdasági, de legfőképpen nukleáris biztonsági problémákat okozna. A magyar kormány – érzékelve mindennek a súlyát – a Nemzeti Konzultációban is szerepelteti a friss nukleáris üzemanyag-szállítással, valamint a Paks II. Atomerőművel kapcsollatos ...

Vérdíjat tűztek ki egy Észak-Koreával összejátszó olajkereskedőre

Gazdaság2022.11.07, 14:32

Az amerikai kormány akár 5 millió dollárt is hajlandó fizetni annak, aki információkat szolgáltat egy szingapúri üzletemberről, illetve annak ott bejegyzett vállalatának tevékenységéről. Az olajkereskedő ugyanis a vádak szerint összejátszott Észak-Koreával, és üzemanyagot adott el a szankciókkal sújtott országnak.

Előző
Következő