szankció

címke rss

Az orosz atomenergia brüsszeli szankciója katasztrófát okozna

Nagyvilág2022.12.05, 10:34

Brüsszelben készül az új, kilencedik szankciós csomag, amely a gáz és olaj mellett az atomenergiai együttműködésre is kiterjedne, így uránt sem lehetne már Oroszországtól vásárolni. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy az új paksi bővítésen túl – amelyet az Európai Bizottság is jóváhagyott, és az EU Bíróság elutasította ennek osztrák bírósági megtámadását – a most működő erőműblokkok is leállásra kényszerülnének – mondta el az Origónak adott interjúban Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője. Dornfeld szerint az ideiglenes mentesség helyett hosszabb távon sokkal szilárdabb alapot kell találni az ellátás fenntartásáára, ...

Mostantól fognak igazán pusztítani a brüsszeli szankciók

Itthon2022.12.03, 10:22

Senki nem tudja pontosan megmondani, pontosan mekkora károkat okoz majd a december 5-től életbe lépő, az orosz olajra vonatkozó brüsszeli szankció - csak az biztos, hogy jelentős károkat. Hazánk ugyan mentességet kapott a szankció alól, így hozzánk továbbra is érkezhet olaj, ám a globális hatások nem állnak meg a határnál, vagyis a mentességünk ellenére sem tudjuk teljesen kivonni magunkat az intézkedés hatása alól. Egy dolog biztos: Oroszország nagyon jól keres a szankciókkal, míg Európa minden országa fuldoklik az inflációban, Ukrajna pedig csődben van. 

Most jönnek az újabb brüsszeli szankciók: Európa egyre nagyobb bajban

Nagyvilág2022.12.02, 14:52

Hétfőtől lépnek életbe az új uniós szankciók Oroszország ellen, többek közt az olajembargó is. Ez Magyarországon is okozhat gondokat, annak ellenére, hogy sikerült mentességet kiharcolni alóla. Mára bebizonyosodott, hogy az elhibázott brüsszeli szankciók egyre nagyobb problémát okoznak Európa-szerte. Ahelyett, hogy Oroszországot sújtanák a meghozott intézkedések, az európai polgárok kerülnek egyre nehezebb helyzetbe. Az energiaárak az egekbe szöktek, szankciós infláció sújtja a kontinenst. A Magyarországnak járó pénzeket pedig Brüsszel Ukrajnának akarja adni.

Megint megbüntette Dél-Korea Észak-Korea nukleáris fegyver- és rakétaprogramjának támogatóit

Nagyvilág2022.12.02, 08:27

Dél-Korea pénteken újabb szankciókkal büntette Észak-Korea növekvő nukleáris fegyver- és rakétaprogramjának támogatóit, nyolc embert és hét szervezetet. A lépés, amely megtiltja a dél-koreaiaknak, hogy engedély nélkül bármilyen típusú üzletet folytassanak velük, nagyrészt szimbolikus jelentőségű, mert a két ország között kevés pénzügyi ügylet zajlik.

Az újabb brüsszeli szankciók növelik az európai emberek gazdasági terheit

Nagyvilág2022.12.01, 14:41

A biztonság és mindenhatóság illúziójától megbódult európai politika felelőtlenül áll a háborúhoz, meggyőződésem szerint nem mérlegel megfelelően – mondta el az Origónak adott interjúban ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője. Hozzátette: amíg a lakosság feléli gazdasági tartalékait és spórolásra kényszerül, addig a legfelső elit nyugodtan élvezi eddig is megszokott életszínvonalát, amely akár arra is alkalmas lehet, hogy további, megüresedő gazdasági lehetőségeket tudjanak kihasználni.

Guruló dollárok: a baloldal szellemi összeomlását bizonyítja a legújabb leleplezés

Itthon2022.11.29, 11:43

A baloldali holdudvar szellemi hanyatlásának az egyik legjobb példája a kampánypénz-ügy, mert világosan megmutatja, hogy még jelentős külső támogatással sem tudnak fegyelmezetten végrehajtani célorientált stratégiákat – mondta el az Origónak adott interjúban Talabér Krisztián. A Nézőpont Intézet politológusa szerint amennyiben a baloldal nem menekülne a kínos kérdések megválaszolása elől, nemcsak arra a kérdésre kellene válaszolniuk, hogy milyen politikai képviseletet ígértek a guruló dollárokért cserébe, hanem hogy egyáltalán kinek. Hozzátette: a dollármilliók jelentettek elsőrendű motivációt a szankciópárti álláspont képviseletében.

Nagy István: Az élelmiszerek drágulását csak a szankciók feloldása fékezhetné

Gazdaság2022.11.26, 08:44

Csak a szankciók feloldása fékezhetné az élelmiszerek drasztikus drágulását - hangoztatta az agrárminiszter a Magyar Nemzetnek.

A baloldal tiltott támogatást kapott, de a Magyarországnak járó jogos pénzeket meg akarja akadályozni

Itthon2022.11.25, 08:55

A szankciók mellett Ukrajnáról lesz a legnagyobb vita a következő hetekben – mondta az Origónak adott interjúban Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arról is beszélt, hogy az Európai Unió azokból a pénzekből is juttatna Ukrajnának, amelyek Magyarországnak járnának. Dömötör Csaba úgy látja, hogy a baloldal megkapta a neki nem járó külföldi pénzeket, de az ellen küzd, hogy Magyarország megkapja a neki járó forrásokat. Az államtitkár az interjúban többek között a brüsszeli szankciókról, Magyarország lehetőségeiről, a Nemzeti Konzultációról, a pedagógusok béremeléséről és Európa jövőjéről is beszélt.

Szijjártó Péter: Magyarország mentességet kaphat az olajársapka alól

Itthon2022.11.24, 16:09

Az eddigi jelek szerint sikerült elérni, hogy Magyarország mentességet kapjon a tervezett európai uniós olajársapka alól, ami lényeges az ellátásbiztonság garantálásának szempontjából, de több veszélyes javaslat még az asztalon van - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.

Elképesztő és életveszélyes módon próbálnak spórolni a németek

Nagyvilág2022.11.24, 13:58

Javában zajlik a fűtési szezon, a sokszorosára megemelkedett rezsiárak miatt pedig őrült és életveszélyes módokon próbálnak meg spórolni a német emberek. A V4NA arról ír, hogy sokan arra bátorítják egymást, hogy olyan kültéri eszközöket használjanak beltéren, mint a kerti faszenes grillsütő vagy a gázpalackkal működő kültéri fűtőberendezések. A tűzoltók arra számítanak, hogy idén télen jelentősen megnő a tűzesetek száma.

Kim Dzsongun húga durva sértegetésekkel reagált a tervezett dél-koreai szankciókra

Nagyvilág2022.11.24, 07:48

Durva sértésekkel illette csütörtökön Kim Dzsongun észak-koreai vezető húga, Kim Jo Dzsong a dél-koreai kormányzatot, „idiótáknak” nevezve a kormánytagokat, amiért a dél-koreai külügyminisztérium bejelentette, újabb szankciókat fontolgat Phenjan ellen.

Négyezer milliárd forintos veszteséget okozott Magyarországnak Brüsszel szankciós politikája

Itthon2022.11.23, 22:31

Legalább négyezer milliárd forintnyi veszteséget okozott eddig a magyar költségvetésnek az Európai Unió elhibázott szankciós politikája - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán a Győr-Moson-Sopron megyei Csornán.

Brüsszel minden eddiginél ostobább és károsabb szankciókat akar

Itthon2022.11.21, 12:57

Bár már az uniós vezetők egy része is elismerte, hogy nem azért vetették ki a szankciókat Oroszországra, hogy megállítsák a háborút, mégis egy újabb, kilencedik szankciós csomagot akarnak elfogadni. A tervezett kilencedik szankciós csomag eddig kiszivárgott részletei szerint bővítenék az energiaszektorra vonatkozó szankciókat, és megtiltanák a nukleáris energia, illetve a fűtőanyagok területén az együttműködést Oroszországgal. Orbán Viktor kormányfő már jelezte, hogy Magyarország ebbe nem megy bele. Egy ilyen helyzetben felértékelődik a Nemzeti Konzultáció jelentősége, mert csak egy széles felhatalmazással tudja a kormány erőteljeseen ...

Orbán Viktor: Nem újabb szankciókra van szükség, hanem béketárgyalásokra - videó

Itthon2022.11.17, 14:48

Nem újabb szankciókra van szükség, hanem béketárgyalásokra - mondta Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán, azt kérve az emberektől, támogassák küzdelmünket azzal, hogy elmondják a véleményüket a nemzeti konzultációban. Közölte azt is, ő már kitöltötte a szankciókról szóló nemzeti konzultációs kérdőívet.

Kocsis Máté: Fordítva sült el az Oroszország elleni energiaszankciós fegyver

Itthon2022.11.14, 19:54

Az Oroszország ellen meghozott energiaszankciók olyan fegyverek, amelyek fordítva "sültek el", ezt a hibát pedig ki kell javítania az Európai Bizottságnak - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbogáton.

Végzetes lenne Európának, ha Brüsszel kilencedik szankciós csomagját is elfogadnák

Itthon2022.11.14, 10:05

Hiába rogyott meg az európai gazdaság, hiába nőtt az egekbe a szankciós infláció, a jelek szerint a teljesen Washington befolyása alatt álló brüsszeli elit folytatja az elhibázott szankciós politikáját (miközben éppen a héten derült ki, hogy az amerikaiak titokban orosz olajat importálnak). Ugyanis már készül a kilencedik brüsszeli szankciós csomag, amely az előrejelzések szerint minden eddiginél nagyobb károkat fog okozni az európai gazdaságnak. Brüsszel többek között megtiltaná az együttműködést Moszkvával az orosz nukleáris energia és a fűtőanyagok területén is, ami súlyosan veszélyeztetné Paks II.-t. Sokatmondó, hogy a csomag híírére ...

A baloldal háborúpárti, továbbra is Magyarország ellen dolgozik Brüsszelben

Itthon2022.11.08, 16:02

Amióta nemzeti kormánya van Magyarországnak, minden válságból erősebben került ki hazánk, most ehhez szükséges a családok mellett a brüsszeli szankciók miatt nehéz helyzetbe került kis- és középvállalkozások segítése - hangzott el többek között az Országgyűlés keddi ülésén a napirend előtti felszólalások során.

Miért is kell nemet mondani az atomellenes szankciókra?

Itthon2022.11.07, 15:24

A brüsszeli szankciók és az ideológiavezérelt politika miatt az Európai Unió drámai energiaárakkal és ezzel együtt energiahiánnyal szembesül, ami télen csúcsosodhat ki. Ebben a helyzetben még inkább felértékelődik az atomerőművek szerepe. Ugyanakkor az Európai Parlament, egyes európai országok és politikusok az orosz nukleáris ipart is szankciókkal sújtanák, ami súlyos ellátásbiztonsági, műszaki, gazdasági, de legfőképpen nukleáris biztonsági problémákat okozna. A magyar kormány – érzékelve mindennek a súlyát – a Nemzeti Konzultációban is szerepelteti a friss nukleáris üzemanyag-szállítással, valamint a Paks II. Atomerőművel kapcsollatos ...

Vérdíjat tűztek ki egy Észak-Koreával összejátszó olajkereskedőre

Gazdaság2022.11.07, 14:32

Az amerikai kormány akár 5 millió dollárt is hajlandó fizetni annak, aki információkat szolgáltat egy szingapúri üzletemberről, illetve annak ott bejegyzett vállalatának tevékenységéről. Az olajkereskedő ugyanis a vádak szerint összejátszott Észak-Koreával, és üzemanyagot adott el a szankciókkal sújtott országnak.

Orbán Viktor: A szankciók romba döntik Európa gazdaságát

Itthon2022.11.07, 11:27

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán reagált a Brüsszel által tervezett, Oroszország ellen irányuló kilencedik szankciós csomagra.

Szijjártó Péter: Már az újabb, immár kilencedik szankciós csomag emlegetésére is újabb gázáremelés következett a világpiacon

Itthon2022.11.06, 11:19

Magyarország nem fogad el olyan uniós szankciós csomagokat, amelyek veszélyeztetik az ország érdekeit, például az energiabiztonságát - erről beszélt a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Varga Mihály: Ehhez biztosan nem járul hozzá a kormány

Itthon2022.11.05, 08:42

A szankciók nem vetettek véget a háborúnak, Oroszország jelentősen növelte a bevételeit, míg Európa szenved a szankcióktól - minderről Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt Budapesten.A magyar kormány nem fog hozzájárulni ahhoz, hogy az Európai Unió közös hitelfelvételből finanszírozza havi 1,5 millió euróból Ukrajnát - közölte a pénzügyminiszter. 

Hollik István: Amikor Brüsszel újabb szankciós csomagot jelent be, azonnal megugrik az energia ára

Itthon2022.11.04, 16:05

Amikor Brüsszel "belengeti egy újabb szankciós csomag hírét" vagy bejelent egy újabb csomagot, a hírre azonnal megugrik az energia ára - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki videónyilatkozatában.

Így veri át Amerika Európát: a szankciók ellenére tovább veszik az orosz olajat

Nagyvilág2022.11.02, 21:57

Annak ellenére, hogy az Amerikai Egyesült Államok képviseli legvehemensebben az Oroszországgal szemben alkalmazott szankciós politikát, a The Wall Street Journalon megjelent oknyomozó riport egyértelműen bizonyítja, hogy Amerika saját maga számára meghagyta a kiskaput. Így miközben az Európai Unió arra készül, hogy teljes mértékben elvágja magát az orosz energiahordozóktól, addig a szankció szövegében hagyott kiskapunak köszönhetően az Egyesült Államok továbbra is zavartalanul importálja az orosz olajat a saját piacára - írja a hirado.hu.

Fidesz: Menteni a rezsit Gyurcsányéktól kell

Itthon2022.11.02, 14:43

A nagyobbik kormány sajtóközleményt adott ki a gyurcsányista bukott tévés, Kálmán Olga képviselő nyilatkozatára reagálva. 

New York Times: Semmit sem érnek a szankciók

Nagyvilág2022.11.01, 19:39

Oroszország kereskedelme nem omlott össze, mert számos termék tekintetében megkerülhetetlen, írja az amerikai liberális lap.

Brüsszel az európai emberek pénzével játszadozik

Nagyvilág2022.10.26, 11:34

Az elmúlt hónapok történései azt bizonyították, hogy Brüsszel a szankciópárti stratégiájával egyfajta „geopolitikai szerencsejátékot" játszik, melyben a téteket az európai polgárok nevében – azok megkérdezése nélkül – teszi meg, a kockázatok viselését viszont az emberektől várja – jelentette ki az Origónak adott interjúban Erdős Gergely. A Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának elemzője leszögezte: feltételezhető, hogy újabb brüsszeli szankciók bevezetésével, illetve a korábban hozott intézkedések fenntartásával párhuzamosan a választói elégedetlenség is egyre inkább növekedni fog a szankciópárti politikai erőkkel szemben.

Gulyás Gergely: A kormány nem támogatja az energiaellátás biztonságát veszélyeztető uniós javaslatokat

Itthon2022.10.23, 18:53

A magyar kormány minden olyan uniós javaslatot támogat, amely az energiaárak csökkenéséhez vezet, de azt nem támogatja, amely az ellátásbiztonságot felszámolja - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó Péter: Magyarország célja, hogy kimaradjon a háború okozta európai gazdasági recesszióból

Itthon2022.10.21, 19:06

Magyarország célja, hogy kimaradjon az ukrajnai háború okozta európai gazdasági recesszióból, ehhez pedig most is a korábbi válságokra adott nemzeti válaszra van szükség - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Somogyszobon.

Az orosz alumínium is szankció alá kerülhet

Gazdaság2022.10.20, 16:12

Az Egyesült Államok betilthatja az orosz alumíniumimportot. Az amerikai behozatal nem jelentős, a globális piacot mégis felbolygathatja a lépés.

Alapjogokért Központ: A szankciók bevezetése a brüsszeli elit döntése volt, nem az állampolgároké

Itthon2022.10.20, 16:24

Az Alapjogokért Központ szerint az Oroszország elleni szankciók bevezetése a brüsszeli bürokraták és az európai elit döntése volt, azok mögött nem húzódik állampolgári felhatalmazás, amivel szemben a magyar kormány Nemzeti Konzultációt indított, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket.

Az ársapkának álcázott gázszankcióval Brüsszel Amerikának szolgáltatja ki Európát

Nagyvilág2022.10.20, 11:28

Brüsszel ársapkának álcázva szeretné elérni, hogy az Európai Unió szankciókat vezessen be az orosz gázra. Vlagyimir Putyin orosz elnök már korábban jelezte, hogy amennyiben ez megtörténik, akkor többet nem fog gáz érkezni Oroszországból Európába, és hasonlóan nyilatkozott a napokban a Gazprom vezérigazgatója is, aki a szerződések egyoldalú felrúgására hivatkozott. Egy ilyen intézkedés tehát hatalmas gázhiányt okozna a kontinensen, ami még feljebb hajtaná az árakat. Az Európai Bizottság ráadásul megint elővette a Covid-járvány alatt már megbukott ötletet: megint szeretnék elérni, hogy akárcsak a vakcinabeszerzés esetében, ismét közössen ...

A brüsszeli ársapka romba döntené Magyarország energiaellátását

Itthon2022.10.20, 09:04

A brüsszeli álláspont egy háborúpárti álláspont, amely a háború és a szenvedés elhúzódásához vezet, ezzel szemben a magyar kormány azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat akar – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára az Origónak adott interjúban. Menczer Tamás felhívta a figyelmet arra is, hogy az uniós gázársapka egy szankció lenne az orosz gázzal kapcsolatban, a célja az orosz gáz kiszorítása Európából. Ez számunkra nem elfogadható, mert romba döntené Magyarország energiaellátást – tette hozzá. Menczer Tamás beszélt még a baloldal szankciópárti hozzáálláásáról, ...

Alapjogokért Központ: A dollárbaloldal a szankciók erőltetésében is élen jár

Itthon2022.10.19, 20:57

A hazai dollárbaloldal európai szövetségeseivel együtt élen jár a szankciók erőltetésében - közölte az Alapjogokért Központ szerdán Facebook-bejegyzésben.

Fidesz: A szankciópárti baloldalt nem érdekli az emberek véleménye

Itthon2022.10.19, 15:34

Közleményben reagált arra a Fidesz, hogy a Gyurcsány-párt megtámadta a brüsszeli szankciókról szóló Nemzeti Konzultációt.

A magyarok döntő többsége a háborút és az elhibázott szankciókat okolja az áremelkedésért

Itthon2022.10.19, 15:04

A Real-PR 93. kutatása azt mutatja: minden második magyar szerint csökkenne az infláció, ha véget érne a háború. A Budapest–vidék különbség ebben a témában nem mutatkozik meg számottevően, a pártválasztás azonban szoros összefüggésben van a véleményekkel - ismertette a kutatás eredményeit a Magyar Nemzet.

Menczer Tamás: Felül kell vizsgálni az energetikai szankciókat

Itthon2022.10.19, 11:37

A brüsszeli döntéshozóknak felül kell vizsgálniuk az Oroszországot célzó energetikai szankciókat - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán. Menczer Tamás azt mondta, hogy az energetikai szankciók Oroszországot rekordbevételhez juttatták, míg Európában energiahiány alakult ki, az energiaárak az "egekben" vannak, és az infláció is megugrott.

Brüsszel intézkedései szankciós inflációt és gazdasági visszaesést okoztak

Itthon2022.10.19, 11:12

Brüsszel büntetőintézkedései Európa-szerte gazdasági recesszióhoz, szankciós inflációhoz, az energiahordozók tarifáját tekintve pedig szankciós felárhoz vezettek – jelentette ki az Origónak adott interjúban Erdős Gergely. A Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának elemzője leszögezte: a brüsszeli elitnek sürgősen változtatnia kellene a politikáján.

Az újabb szankció, a gázársapka az orosz gázszállítás leállításához vezetne

Itthon2022.10.18, 17:50

Az ársapkának álcázott újabb szankcióról szeptember eleje óta vitáznak a tagállamok vezetői, és az eheti uniós csúcstalálkozón is téma lesz. Magyarország nem támogatja a gázársapka bevezetését, az ugyanis az árak további emelkedéséhez és az ellátásbiztonság csorbulásához vezetne. Oroszország pedig többször egyértelművé tette: ha jön az ársapka, nem szállít több gázt az EU-ba.

Itt az újabb bizonyíték: Brüsszel a háború, Magyarország a béke pártján áll

Itthon2022.10.18, 11:17

Magyarország ismételten a béke pártjára állt, mivel nem támogattuk, hogy az Európai Unió ukrán kiképző missziót indítson. Brüsszel számára továbbra is a háború és az elhibázott szankciók fenntartása a legfontosabb, hogy ezzel is megfeleljenek a washingtoni utasításoknak. 

Európa szenved a szankcióktól

Itthon2022.10.18, 09:14

Jelentősen emelkednek az európai országok gazdasági és pénzügyi kockázatai az orosz–ukrán háború és a több sebből vérző szankciós politika következményeként. A kedvezőtlen folyamatok a nemzetközi hitelminősítők döntéseiben is tükröződnek - írta a Magyar Nemzet.

Szentkirályi Alexandra: Eddig Brüsszelből senki sem kérdezte meg az embereket a szankciókról

Itthon2022.10.17, 13:38

Eddig Brüsszelből senki nem kérdezte meg az embereket a szankciókról. Mi most megtesszük, elindult a nemzeti konzultációs ívek kézbesítése - erről adott interjút a Kossuth Rádió - Jó reggelt, Magyarország! műsorában Szentkirályi Alexandra.

A németek 57 százaléka szerint a szankciók többet ártanak nekik, mint az oroszoknak

Nagyvilág2022.10.12, 10:37

A kezdetektől ellenezzük az uniós energetikai szankciókat, mivel azok több kárt okoznak Európának, mint Oroszországnak, s úgy néz ki, erre Európa többi részén is kezdenek ráébredni - így kommentálta Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, hogy a németek 57 százaléka szerint a szankciók jobban ártanak nekik, mint az oroszoknak. 

A dollárbaloldal továbbra is a szankciók pártján áll

Itthon2022.10.10, 10:57

Az idei év legnagyobb botránya, hogy Soros György körei az amerikai szélsőbaloldallal összefogva lefizették a magyarországi baloldalt - írja legújabb bejegyzésében az Alapjogokért Központ. Hozzáteszik: a példátlan beavatkozási kísérlet során milliárdok gurultak a dollárbaloldalhoz, amely továbbra is a szankciók pártján áll.

Alapjogokért Központ: A dollárbaloldal továbbra is a szankciók pártján!

Itthon2022.10.09, 13:17

Az idei év legnagyobb botránya, hogy Soros György körei az amerikai szélsőbaloldallal összefogva lefizették a magyarországi baloldalt. A példátlan beavatkozási kísérlet során milliárdok gurultak a dollárbaloldalhoz - írja az Alapjogokért Központ.

Egyre több országnak kezd elege lenni Brüsszelből: az EU- csúcson felszólították a Bizottságot, csökkentse az enegiaárakat

Nagyvilág2022.10.08, 10:59

Magyarország elérte a célját, hogy kimaradjon a földgáz szankciókból, miközben már a többi ország türelme is kezd elfogyni. A prágai csúcs után felszólították a brüsszeli bizottságot, hogy dolgozzon ki tervet az energiaárak csökkentésére. Fontos tudatosítani, hogy a földgáz ára pontosan a teljesen elhibázott brüsszeli szakciók miatt szaladt az égig, amit most megpróbálnak valahogyan lenyomni. A szankciókról először Magyarországon mondhatják el a véleményüket az emberek a hamarosan induló nemzeti konzultáción. 

Most jön a legnagyobb csata a szankciókkal kapcsolatban, ezért nagyon fontos a Nemzeti Konzultáció

Itthon2022.10.08, 07:56

Egyre több kormány fog megbukni Európában – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója az Origónak adott interjúban az európai energiahelyzetről és szankciókról. A politológus szerint az Európai Unió éppen egy háborús gazdaságra tér át. Nagy a baj, és a tartósan magas árak miatt egyre többek kényszerülnek spórolásra a brüsszeli vezetők döntései miatt.

Gyurcsányék újabb szankciókat követelnek, még akkor is, ha a magyarok szenvednek ettől

Itthon2022.10.07, 10:48

A magyar baloldal a háború kitörése óta követeli az orosz földgáz- és kőolajszállítmányok leállítását. A Gyurcsány vezette ellenzék politikusai ráadásul annak tudatában terjesztenék ki az energetikai szankciókat, hogy ezeknek az intézkedéseknek a magyar gazdaság és a magyar emberek lennének az egyértelmű vesztesei. 

Újabb veszélyes szankciót akar Brüsszel, Ursula von der Leyen árplafont követel a vezetékes földgáznak

Nagyvilág2022.10.06, 10:22

A Fidesz EP-képviselői szerint a magyar dollárbaloldal ismét a brüsszeli energiaszankciók mellé állt.