számítógéppark

címke rss

Személyi tanár másfél millió forintért

Vannak iskolák, ahol a gyerekeknek ebédet is nehezen tudnak adni, kevés a pad, zsúfolásig telnek a termek, és tanszerekből is nagy a hiány. Emellett súlyos kontrasztként hatnak azok az alapítványi elit iskolák, ahol a legmodernebb számítógéppark már nem számít luxusnak, a saját uszoda és a személyi tanár is mindennapos. Az utóbbiért jelentős összegeket, akár másfél millió forintot is fizethetnek a szülők.

Megtakarításra kötelezte minisztereit Medgyessy

Archívum2003.06.06, 08:57

Egységesen két és fél százalékos megtakarítást írt elő Medgyessy Péter a minisztériumoknak, de erre kért több állami szervet is, mint az Országgyűlés, a Köztársasági Elnöki Hivatal, vagy a Legfelsőbb és Fővárosi Bíróság. A kormányfő azt javasolta a tárcáknak, hogy ne szerezzenek be új autókat, és halasszák el a számítógéppark bővítését. A minisztereknek tíz napon belül kell beszámolniuk, mi módon tesznek eleget a felszólításnak.

Nem vált Vistára az Intel

Archívum2008.06.26, 15:49

Az Intel cég nem állítja át számítógépparkját a legújabb Windowsra, inkább türelmesen vár. A processzorgyártó nyolcvanezer alkalmazottja a továbbiakban is XP-t fog használni -  adta hírül a New York Times BITS blogja.

Előző
  • 1
Következő