szállítmányozás

címke rss

Aggódhat Amerika, csalódást keltő eredmények a FedEx-nél

A vártnál gyengébb gyorsjelentést tett közzé Amerika legnagyobb futárcége, a FedEx. A cég nyeresége jelentősen elmaradt az elemzői konszenzusoktól, ráadásul az idei évre is a tavalyinál alacsonyabb profitra számítanak. A kedvezőtlen eredmény negatív fogadtatásra találhat a piacon, mivel a FedEx eredményeiből a cég méreténél fogva az amerikai gazdaság jövőbeni alakulására következtetnek a szakértők, mely így nem kecsegtet pozitívumokkal. Ennek következtében a vállalat részvényei több mint 5,5 százalékot zuhantak.

Ezreket tesz lapátra a TNT Express

Archívum2013.03.25, 16:48

Drasztikus költségcsökkentésbe fog a holland TNT Express, hogy sikerüljön a nehéz gazdasági körülmények közepette is nyereségessé tenni a szállítmányozási céget. A rendkívül veszteséges brazil és kínai operációt leépítik, és a relatíve erős EMEA térségbeli operációra fókuszál a cég. A TNT Expresst korábban a UPS is fel akarta vásárolni.

Lepaktáltak a legnagyobb szállítmányozók

Gazdaság2013.07.04, 11:51

A legnagyobb hajózási társaságok összefognak, hogy véget vessenek a piacon zajló öldöklő árversenynek és növeljék nyereségességüket. Az AP Moeller-Maersk, a Mediterran Shipping Co. és a CMA CGM SA szövetsége 2014 második negyedévétől kelhet életre. A társaságok költségeket akarnak csökkenteni és az elmúlt öt évben tapasztalt többletkapacitást is meg akarják szüntetni.

Spekuláns támadásra szárnyal a Fedex

Gazdaság2013.07.09, 18:20

Az amerikai kereskedés legnagyobb sztoriját szállítja eddig a Fedex, a hatalmas szállítmányozó cég árfolyama közel 7 százalékos emelkedéssel reagált egy pletykára, miszerint a neves alapkezelő, Bill Ackman célkeresztjében szerepel a részvény. A pletykák igazságtartalmát nem tudjuk leellenőrizni, az érintettek mindenesetre nem erősítették meg őket.

Felpörgött a világ legnagyobb szállítmányozója

Gazdaság2013.08.20, 14:35

A korábban előrejelzettnél magasabb lehet az idei profitja a világ legnagyobb szállítmányozási társaságát is üzemeltető APM-Maersk társaságnak. A dán vállalat a vártnál erősebb második negyedéves eredmények után módosított várakozásain, mivel éppen a szállítmányozási üzletágban az előrejelzettnél nagyobb mértékű profitnövekedésről tudott beszámolni a vállalat. A bejelentésekre nagyobbat ugrott a részvények árfolyama, mely rendkívül erős szintet küzdött le, így kedvező esetben akár nagyobb menetelésbe is kezdhet a papír.

A szállítmányozásban van a pénz

Gazdaság2014.05.21, 11:42

3 százalékot drágultak az A.P. Moller-Maersk részvényei a mai kereskedésben, miután a világ egyik legnagyobb szállítmányozási társasága az elemzői konszenzushoz képest jobb negyedévet zárt, ráadásul a 2014-es célokat is megemelte a cég.

Megtorpedózták a kínaiak a tengeri gigaszövetséget

Gazdaság2014.06.17, 21:34

Nem jön létre a világ legnagyobb tengeri szállítmányozási szövetsége, miután a kínai hatóságok nem adták meg az engedélyeket. A hírekre a dán Maersk részvényét megütötték a befektetők, öt százalékos mínuszba taszítva az árfolyamot.

Hasít a szállítmányozási gigász

Gazdaság2014.08.19, 15:26

Megemelte idei eredményvárakozásait a világ legnagyobb szállítmányozási társaságát is üzemeltető APM-Maersk. A dán óriás a vártnál jobban halad a költségcsökkentésekkel, és a szállítmányozással foglalkozó egysége is hasít. 

Tudják, hogy melyik kamionban mi van

Gazdaság2015.01.15, 11:05

Az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszert elsősorban az áfacsalások ellen vezették be. Adószakértők szerint viszont a január 1-je óta működő rendszer inkább a tisztességes vállalkozásoknak jelent majd hatalmas adminisztrációs terhet, és retteghetnek majd az indokolatlanul nagy bírságtól. Szinte minden kamionról tudni fogja a NAV, hogy mit szállít, amelyekről meg fogalma sincs, azokat még mindig ellenőrizheti az utakon.

Bejelzett a krízismutató, mekkora a baj?

Gazdaság2015.02.01, 11:55

A 80-as évek óta nem látott mélységbe zuhant az az index, amelyik hasonló intenzitású összeomlásával előre jelezte 2008-ban a válság kirobbanását. A helyzet most egészen más, de ezzel együtt azért jó jelnek nehéz lenne nevezni a jelenséget, különösen a nyersanyagok és bányacégek számára.

Előző
Következő