Szalay-Bobrovniczky Alexandra

címke rss
Közel 700 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációt - videó

Közel 700 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációt - videó

Már közel 695 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációs kérdőívet. Fontos, hogy minél többen elmondják a véleményüket a brüsszeli szankciókról, hiszen, ha több százezer magyar ember akarata egy irányba mutat, az sokat számít majd a következő körös tárgyalásokon - hangzott el a kormány Facebook-oldalára feltöltött videóban Szalay-Bobrovniczky Alexandra kormányszóvivőtől.

Több alap is megnyílt a civil szervezetek számára

Itthon2021.04.25, 23:01

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában a a civil szervezetek támogatásáról, valamint a zsidó közösségekről is beszélt.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra az új kormányszóvivő január 1-től

Itthon2019.11.30, 10:32

Szalay-Bobrovniczky Alexandra lesz január 1-től a kormányszóvivő, Hollik István pedig a Fidesz kommunikációs igazgatójaként folytatja – írja a Magyar Nemzet.

Az eddigi legsikeresebb Tudományok Fővárosa fesztivált rendezték meg idén

Tudomány2019.09.24, 14:00

Nagy sikerrel zajlott a Tudományok Fővárosa, melynek idén az Eötvös Loránd Tudományegyetem lágymányosi campusa adott otthont. A szeptember 21-én megtartott tudományos fesztivál több mint tízezer látogatót vonzott, amivel az eddigi legsikeresebb Tudományok Fővárosa lett.

Biztosítani kell a felsőoktatásba lépők tehetségének kibontakozását

Itthon2019.09.21, 15:30

Biztosítanunk kell, hogy a felsőoktatásba lépve a fiatalok ki tudják bontakoztatni a tehetségüket és meg tudják élni a kíváncsiságukat az oktatási rendszerben - mondta Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára szombaton Budapesten. Az államtitkár a 3. Tudományok Fővárosa fesztiválon, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi campusán mondott köszöntőt. 

A kormány intézkedései a gyerekeket állítják a középpontba

Itthon2019.05.25, 15:51

A kormány intézkedései a gyerekeket állítják a középpontba – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Budapest családi sportnapján szombaton a Margitszigeten.

A magyar kormány nem határokban, hanem nemzetben gondolkodik

Itthon2019.02.23, 14:12

A magyar kormány nem határokban, hanem nemzetben gondolkodik - mondta Szilágyi Péter miniszteri biztos a II. Pedagógus expón, Budapesten.

Újra keresik Budapest dalát

Kultúra2019.02.04, 18:09

Ismét keresi Budapest dalát a Fővárosi Önkormányzat. A másodszor induló projektre hat ismert előadót hívtak meg öt dal elkészítésére, további öt helyet még felfedezésre váró, tehetséges zenész és énekes számára tartanak fenn a kiírt pályázaton.

"Szeretném, ha úgy emlékeznének ránk, mint akik mertek előrelépni"

Itthon2018.11.23, 14:36

"1873. november 17-én Pest, Buda, Óbuda és a Margitsziget egyesítésével létrejött Budapest. A város a magyarság történetének egyik, ha nem a legsikeresebb vállalkozása" - fogalmazott a főpolgármester-helyettes a Budapest Építészeti Nívódíj átadóján. Szalay-Bobrovniczky Alexandra a Nívódíj bírálóbizottságának elnökeként hozzátette, hogy a díjjal azokat az alkotásokat szeretnék elismerni, amelyek méltók a város történetéhez és örökségéhez. A Nívódíjat egyébként a Kőbányai Ügyfélszolgálati Központ, valamint az óbudai Graphisoft Park Fogadóépülete nyerte el. A főpolgármester-helyettessel a díjátadó után beszélgettünk.

Szeptember elsején ismét sportpályává változik Budapest

Itthon2018.08.29, 09:59

Szeptember elsején sportpályává változnak a főváros utcái és terei; megkezdődik a harmadik Budapest Urban Games (BUG). A nem mindennapi kezdeményezés célja a városi sportolás népszerűsítése, a helyi sportközösségek támogatása.

Idén is várják a családokat gyereknap alkalmából a Városligetbe

Itthon2018.05.24, 11:51

Idén 28. alkalommal várja a kicsiket és nagyokat szombaton és vasárnap a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) és a Fővárosi Önkormányzat ingyenes gyermeknapi rendezvényére a Városligetbe.

Hajléktalanotthon épülhet a IX. kerületben

Itthon2017.09.26, 13:11

Százötven férőhelyes, tartós bentlakásos ellátási formában működő új hajléktalanotthon kialakításáról is dönthet szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

Négy kontinensről jönnek képzőművészek az Art Market Budapestre

Kultúra2016.10.04, 16:05

Több mint 500 művész sok ezer alkotását lehet majd megnézni, de akár megvásárolni is az Art Market Budapesten (AMB). A régió legnagyobb művészeti vására október 13-tól 16-ig tart.

Tovább okosodik Budapest

Itthon2016.06.06, 14:11

Kerekasztal beszélgetéssel indult a 2016-os #köszibudapest kampány. A szakmai beszélgetés témája a sokat használt smart city (okos város) kifejezés mögötti megoldások, szándékok, viszonyulások voltak, amikkel élhetőbbé tehetjük Budapestet. A tavaly életre hívott #köszibudapest kampány idén is arról szólt: hogyan lehet élhetőbb és okosabb város Budapest? A város jövőjéről Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettessel is beszélgettünk.

Pálinkáscég marketingesét csábítják a fővároshoz

Itthon2015.05.27, 09:08

Havi 710 ezer forintos fizetéssel csábítanák a fővároshoz egy ismert pálinkaforgalmazó cég marketingvezetőjét, hogy a jövőben Budapest városarculatának alakításáért feleljen egy kis létszámú, de nem kevés pénzből gazdálkodó önkormányzati cég vezetőjeként.

Hiába spórolt Tarlós, nem számít vagyonosnak

Itthon2014.11.14, 09:13

Több mint 4 millió forintot spórolt kevesebb mint egy év alatt Tarlós István, a 33 fős fővárosi közgyűlésben mégis kevés nála szegényebb képviselő ül, a legtöbben vagyonosabbak. Míg a főpolgármesternek 13 milliója van, az MSZP-s Horváth Csabának elvileg csaknem tízszer ennyi.

Tarlós fiatal nőt vesz maga mellé

Itthon2014.10.21, 12:44

Várhatóan nőt jelöl eddigi két helyettese mellé harmadiknak Tarlós István. A főpolgármester-helyettesek megválasztása november közepéig húzódhat, mivel az eredmények óvása miatt egyelőre nem tarthatják meg az új budapesti közgyűlés alakuló ülését.

Előző
  • 1
Következő