Szalay Balázs

címke rss
Szalayék befejezték a Dakar-ralit

Szalayék befejezték a Dakar-ralit

Nem tudja folytatni a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-ralit a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros.

Égig érő szökőkút, helyi ízek és bemelegítés, avagy az első kilométerek a Dakaron

Sport2021.01.03, 12:24

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a tizedik Dakarján indul együtt, a pilóta pedig összesen tizenötödik alkalommal méreti meg magát a sivatagi show-n. Az Origo a navigátor szemszögéből kíséri végig a szaúd-arábiai eseményeket.

Szalayék elindulnak a Dakar-ralin

Sport2020.12.02, 12:56

Rajthoz áll a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros a január 2-án kezdődő Dakar-ralin, melyet Szaúd-Arábiában rendeznek.

150-nel száguldoztunk terepen az ország legvadabb Opeljével

Auto2020.09.30, 21:04

Hajmáskéren jártunk, ahol a 2021-es Dakar-ralira készülő Szalay Balázs elvitt minket egy körre azzal a V8-as benzines versenyautóval, amivel a tervek szerint Szaúd-Arábiában is harcba száll. A pilóta nem finomkodott, és akár 150 km/h-ig is felgyorsult a szűk, olykor fákkal körülvett, kátyúkkal és ugratókkal teli útvonalon, néhány, egészen extrém szakaszon is átszáguldva.

Jövőre tilos lesz telefont és a GPS-t használni a Dakaron

Sport2019.06.15, 08:26

Tilos lesz a telefon és a GPS az autókban, minden háromszáz kilométernél hosszabb mért szakaszon kötelezően beiktatnak 15 perc pihenőt, és előkészített, színes itinert kap minden résztvevő, ráadásul az útvonal teljesen ismeretlen terepen, Szaúd-Arábián át vezet majd. Vagyis a helyi versenyzőkön kívül senki sem ismeri az ottani körülményeket - ezek a 2020-as Dakar-rali legfontosabb újításai, melyekről most tájékoztatták a résztvevőket, köztük a pályafutása legjobb eredményét beállítva a 20. helyen végző Szalay Balázs, Bunkoczi László kettőst is. 

Másodszor állítja rajthoz a múlt század autócsodáit a Hungaroring Classic

Auto2019.05.22, 15:41

2019. július 12-14. között tér vissza hazánkba a Hungaroring Classic mezőnye, amely két évvel korábban már hatalmas sikert aratott a magyar versenypályán. „Klasszikus autók, klasszikus értékek" – ígérik a szervezők a feledhetetlen időutazás alkalmából. A hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek versenyautói és pilótáik egész biztosan különlegessé teszik a júliusi hétvégét a mogyoródi dombok között.

Vége Szalay alaszkai kalandjának

Sport2019.03.07, 11:59

Százhatvan kilométeres hómobilozással, és egy kis extra kalanddal ért véget a Szalay Balázs vezette Iditarod Expedíció.

A világ legkeményebb kutyaszánhúzó versenyén indul a magyar autóversenyző

Sport2019.03.01, 13:26

A végtelen sivatagok után Alaszka hófödte vidékének felfedezésére készül a világ legkeményebb kutyaszánhúzó versenye, az Iditarod alatt Szalay Balázs, az Opel Dakar Team pilótája - írja Facebook oldalán a csapat. 

Szalayék legjobb eredményüket érték el a Dakar-ralin

Sport2019.01.17, 18:28

A Szalay Balázs, Bunkoczi László páros beállította pályafutása legjobb eredményét és az összetett 20. helyen ért célba a Dakar-ralin. A versenyt összetettben - pályafutása során harmadszor - a katari Nasszer al-Attijah nyert meg.

Szalayék az idei legjobb részeredményüket érték el a Dakar-ralin

Sport2019.01.16, 08:04

Szalay Balázs és Bunkoczi László borzasztóan nehéz, ugyanakkor eredményes napon van túl – az Opel Dakar Team párosa idei legjobb részeredményét produkálva a 18. helyen végzett a Dakar-rali nyolcadik szakaszán.

Jó napot zártak Szalayék a Dakar-ralin

Sport2019.01.15, 09:29

A Szalay Balázs, Bunkoczi László páros nagyobb probléma nélkül, jó tempóban teljesítette a Peruban zajló Dakar-rali hétfői, hetedik szakaszát, melyen újabb egyórás büntetést kapott, ennek ellenére összetettben a 22. helyre lépett előre.

Peterhansel második sikerét aratta a Dakar-ralin

Sport2019.01.14, 21:58

A francia Stéphane Peterhansel volt a leggyorsabb a Peruban zajló Dakar-rali hétfői, hetedik szakaszán.

Dakar-rali: egyórás büntetéssel 28. a magyar kettős

Sport2019.01.14, 09:07

A 20. legjobb idővel ért célba vasárnap a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a Peruban zajló Dakar-ralin, de egy GPS-pont kihagyása miatt egyórás büntetést kapott, ezzel végül a 28. helyen zárta a hatodik szakaszt. Összetettben a magyar páros a 25. pozíciót foglalja el.

Sérült autóval, dupla defekt és homokfúvás után is tartják magukat Szalayék

Sport2019.01.11, 08:02

Hiába ütötte szét egy szikla Szalay Balázs és Bunkoczi László versenyautójának első futóművét, az Opel Dakar Team a sérült Opel Grandland X-szel is tartja magát a Dakaron. A világ legkeményebb terepraliján csütörtökön egy 351 kilométeres gyorsasági szakaszt tett meg a mezőny, a magyarok pedig továbbra is tartják a helyüket. 

Szalayékat a sziklák sem állították meg a Dakaron

Sport2019.01.10, 08:16

A sziklás terep sem fogott ki a magyar pároson a Dakar-ralin. Szalay Balázs és Bunkoczi László a harmadik gyorsasági után összetettben tovább javított pozícióján úgy, hogy a világsztárok közül is sokan pórul jártak a San Juan de Marcona és Arequipa közötti 331 kilométeres mért szakaszon.

Dakar-rali: a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros 30. lett

Sport2019.01.08, 18:52

A kilencszeres rali-világbajnok Sebastien Loeb nyerte meg kedden a Peruban zajló Dakar-rali második szakaszát, melyen a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros 30. lett.

Szalayék elindultak a Dakarra

Sport2019.01.03, 09:34

Szalay Balázs csütörtökön kora reggel elrepült Peru fővárosába, Limába, ahol január 6-án elrajtol a 41. Dakar rali mezőnye, amely 5000 kilométer megtétele után ugyanoda is tér vissza.

Szinte csak homokon teljesíti a mezőny a 41. Dakar mért szakaszait

Sport2018.11.29, 11:33

Csak homok és dűne lesz terítéken a 41. Dakar ralin, amelyen 534 versenyző és 334 jármű áll rajthoz, köztük egyetlen magyar autós egységként a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős, amely egy Opel Grandlandet állít csatasorba.

Szalayék autója megkezdte utazását a 2019-es Dakar helyszínére

Sport2018.11.23, 12:07

Színpompás versenyautók, motorok és kamionok tucatjai sorjáztak szerdán és csütörtökön a Le Havre-i kikötőben – a 2019-es Dakar ralira készülő versenyzők járművei estek át ott az első ellenőrzésen, mielőtt betették őket a hatalmas komp gyomrába, amely majd Peruba szállítja értékes rakományát.

Szervizkamion nélkül indul a sivatagba a Szalay-Bunkoczi kettős

Sport2018.08.27, 11:25

Az Opel Dakar Team szervizcsapata az elmúlt több mint két évtizedben tökélyre fejlesztette a gazdaságos pakolást, most azonban még ezt is fokozniuk kellett. A szeptember 11-e 15-e között tartandó Türkmén Desert Race-en ugyanis nem követi a szervizkamion a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettőst (így jóval egyszerűbb volt megoldani a szállítást), úgyhogy két terepjáróba zsúfolták a tartalék-alkatrészeket, és a szervizcsapat összes felszerelését - olvasható az Origóhoz eljuttatott közleményben.

Szalay Balázs lett a szörfszövetség elnöke

Sport2018.03.12, 16:57

Szalay Balázs autóversenyző lett a Magyar Szörf Szövetség elnöke.

Szalayékon kifogott a technika, feladták a Dakart

Sport2018.01.10, 19:35

A verseny harmadik napján feladni kényszerült a Dakar-ralit a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros. A rutinos duó új versenyautója újabb és újabb technikai problémákat produkált, ők pedig nem vállalták, hogy éjszaka menjenek be a dűnék közé.

Véget ért az idei Dakar a Szalay-Bunkoczi párosnak

Sport2018.01.10, 13:56

Szalay Balázs és Bunkoczi László nem indult el a 40. Dakar-rali ötödik, szerdai szakaszán.

Szalayék nem teljesítették a szakaszt a Dakaron, kérdéses a folytatás

Sport2018.01.10, 09:32

Szalay Balázs és Bunkoczi László az önindító meghibásodása miatt nem teljesítette a keddi negyedik szakaszt, így most a versenybírók döntésén múlik, hogy szerdán folytathatják-e a 40. Dakar-ralit.

Dakar 2018: Szalayék felborultak, de folytatják a versenyt

Sport2018.01.09, 08:24

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős bukott, de az autósok mezőnyében még versenyben van a 40. Dakar-rali harmadik szakasza után.

Elindult a Dakar-ralira a Szalay-Bunkoczi kettős

Sport2018.01.03, 10:45

Útnak indult a Dakar-rali január 6-i rajtjának helyszínére Szalay Balázs és Bunkoczi László. A rutinos páros új autóval vág neki a kilencezer kilométeres távnak. 

Futás, gulyás és kakaós csiga a Mikulásgyár GP-n

Sport2017.12.14, 08:29

Idén a Hungaroring is csatlakozott a Mikulásgyár kezdeményezéséhez. A magyar F1-es versenypálya megnyitott egy gyűjtőpontot kapuin belül, és hagyományteremtő szándékkal megrendezte az első Mikulásgyár GP-t, amelyen hazánk legnevesebb autóversenyzői - és persze a gyerekek - vettek részt.

Szalay: Irány Peru és a Dakar-rali

Sport2017.11.22, 13:50

Útnak indult a Dakar-ralira szerdán Szalay Balázs az Opel Dakar Teammel. A negyvenedik viadalra készülő csapat szerdán a Hősök teréről indult, hogy a világ legjobb tereprali-versenyzőivel száguldjon januárban Dél-Amerikában.

Szalayék rajthoz állnak a 40. Dakar-ralin

Sport2017.10.25, 19:32

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Dakar-ralira. Az Opel Dakar Team párosa január 6. és 20. között a világ legjobb terepraliversenyzőivel méreti meg magát Peruban, Bolíviában és Argentínában, a 40. jubileumát ünneplő Dakaron.

"A hegy csúcsán senki sem hall és senki sem lát"

Life.hu2017.03.09, 21:45

Klein Dávid és Suhajda Szilárd 2017. március 28-án elindul a Magyar Everest Expedíció 2017 keretén belül, hogy a Föld legmagasabb csúcsát (8848 m) oxigénpalack nélkül elérjék, elsőként a magyar expedíciós hegymászás történetében.

Africa Race: örömautózás után a 11. helyen zárt a magyar duó

Sport2017.01.14, 21:57

A 11. helyen végzett a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a klasszikus Dakar-útvonalon rendezett Africa Race nemzetközi terepraliversenyen.

Szalayék előreléptek az Africa Race-en

Sport2017.01.14, 21:48

A pénteki szakaszon a nyolcadik leggyorsabb volt a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős, így egyet előrelépve, a 11. helyen áll a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Africa Race nemzetközi terepraliversenyen.

Africa Race: Szalayék kevéssel a cél előtt kaptak defektet

Sport2017.01.10, 21:33

Változatlanul a tizedik helyen áll a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Africa Race nemzetközi terepraliverseny keddi szakaszát követően.

Szalayék egy hellyel fentebb ásták magukat

Sport2017.01.09, 20:59

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 14. helyen végzett a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Africa Race nemzetközi terepraliverseny hétfői szakaszán, az összetettben pedig a 11-edikről a 10. helyre lépett előre.

Szalayék 190-nel röpködnek az Africa Race-en

Sport2017.01.08, 15:11

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 11. legjobb idővel teljesítette a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Africa Race nemzetközi terepraliverseny pénteki, ötödik szakaszát, összetettben továbbra is a 12. helyen áll.

Fennakadtak a magyarok Afrikában

Sport2017.01.04, 22:22

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 15. idővel teljesítette a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Africa Race nemzetközi terepraliverseny szerdai, harmadik szakaszát, az összetettben pedig a 13. helyen áll.

Szalayék eltévedtek az Africa Race 2. szakaszán

Sport2017.01.03, 22:27

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 12. idővel teljesítette a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi terepraliverseny keddi, második szakaszát, s az összetettben is ebből a pozícióból folytathatja a viadalt.

Kilencedik hellyel kezdtek Szalayék

Sport2017.01.02, 18:29

Kilencedik helyen zárta az első szakaszt a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi tereprali versenyen.

Ezek a magyar terepralisok tényleg Dakarba tartanak

Auto2016.12.27, 17:51

Idén is az Africa Race mezőnye halad majd a régi Dakar-ralik klasszikus, afrikai útvonalán, ellentétben a modern Dakar-ralival, amely már évek óta Dél-Amerikában fut. A pénteken kezdődő afrikai verseny három magyar egysége a Hősök teréről indult a monacói rajt felé.

Szalayék a dobogót célozzák meg az Africa Race-en

Sport2016.12.27, 14:20

Jól sikerült a felkészülés Szalay Balázs és Bunkoczi László számára, ezért a kettős a dobogót célozza meg a klasszikus Dakar-útvonalon haladó januári Africa Race nemzetközi tereprali-versenyen.

Győzelem vagy halál - Szalay Balázsék megnyernék az Africa Race-t

Sport2016.11.30, 12:47

Az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László januárban újra elindul a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi tereprali-versenyen, és a győzelmet célozza meg.

Végignézheti belülről Szalayék óriási bukását

Sport2016.05.10, 13:51

Élete legnagyobb bukását szenvedte el Szalay Balázs tereprali-ob bábolnai futamán. Az autó pörgését külső és belső kamerák is megörökítették.

Szalayék egy helyet rontottak az Africa Race-en

Sport2016.01.06, 22:58

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 13. helyen végzett a szerdai nyolcadik szakaszon, ezzel összesítésben a nyolcadikról a kilencedik helyre csúszott vissza a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi tereprali-versenyen.

Szalayék lapátoltak a mauritániai dűnéken

Sport2016.01.05, 21:23

A 13. helyen zárta a keddi, hetedik szakaszt, összesítésben pedig továbbra is a nyolcadik helyen áll a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi tereprali-versenyen.

Majdnem mindenki eltévedt Szalayék raliversenyén

Sport2016.01.02, 20:13

A hatodik helyen zárta a szombati ötödik szakaszt, összesítésben pedig már a nyolcadik helyen áll a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi terepraliversenyen.

Szalayék visszaestek az Africa Race-en

Sport2015.12.31, 12:03

Magyar résztvevőkkel zajlik az Africa Race a Dél-Amerikába költözött Dakar-rali hagyományos útvonalán. Szalay Balázsék a 13. helyen, a kamionos magyar csapat a dobogó közelében.

Késett a komp, Szalayékat feltartotta egy autó

Sport2015.12.30, 10:53

Az ötödik helyen zárta az első szakaszt a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi tereprali versenyen.

Szalay győzelemmel jubilálna az Africa Race-en

Sport2015.12.04, 13:36

Négy nagy nemzetközi tereprali-versenyen tervezi indulását 2016-ban Szalay Balázs és navigátora, Bunkoczi László. Szalay húsz éve kezdett el versenyezni, a jubileumot Africa Race-en győzelemmel kívánja ünnepelni.

Bunkoczin újabb gerincműtétet hajtottak végre

Sport2015.07.31, 18:35

Újabb gerincműtétet hajtottak végre Bunkoczi Lászlón, Szalay Balázs tereprali-versenyző navigátorán, és az orvosok a szeptember 9-re tervezett felülvizsgálaton döntik majd el, hogy a másodpilóta folytathatja-e pályafutását.

Szalayék visszatérnek a dűnék közé

Sport2015.05.05, 13:26

Szalay Balázs 2002-ben Laklóth Aladárral az oldalán nyerte meg az egyiptomi sivatagi viadalt. 13 év elteltével úgy döntött: vele is tér vissza a hatalmas dűnék közé.

Bunkoczi a második műtétet is bevállalta, hogy versenyezhessen

Sport2015.01.06, 13:45

Másodszor is megműtötték Bunkoczi Lászlót, Szalay Balázs navigátorát, aki egy hete sérült meg, amikor a magyar duó az Africa Race terepraliverseny első szakaszán balesetet szenvedett.

Szalayék nagy sebességgel ütköztek Afrikában

Sport2014.12.30, 20:38

Már az első gyorsasági szakaszon véget ért a korábbi Dakar-rali útvonalán zajló Africa Race tereprali-verseny a Szalay Balázs, Bunkoczi László párosnak, akik esélyesnek számítottak az autósok között, ám egy baleset miatt fel kellett adniuk a viadalt.

Súlyos balesetet szenvedett az Afrika Race-en a Szalay- Bunkoczi páros

Life.hu2014.12.30, 20:05

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős az Africa Race első szelektív szakaszának rajtjától 14,6 kilométerre felborult. Az Opel Mokka hatalmas sebességgel érkezve orral beleállt egy homokfalba, s előbb a tetejére, majd az oldalára borult – a navigátor megsérült, így a páros számára véget ért a verseny.

Megújult Szalay Dakar-csapata

Sport2014.10.29, 13:53

Megújított versenyautóval, valamint új szponzor bevonásával vág neki a húsz éve versenyző Szalay Balázs és az Opel Dakar Team az előtte álló kétéves jubileumi időszaknak.

Szalayékat Kovács kamionja mentette ki

Sport2014.01.07, 22:41

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős jelentős hátrányba került egy géphiba miatt a Dakar útvonalán haladó Africa Race tereprali viadalon. A másfél órán át ásó magyarokat a Kovács Miklós vezette kamion mentette ki a homokból.

Szalayék Dakar-győztest vertek az Africa Race-en

Sport2014.01.07, 14:23

Két földrészen a magyar telepralisok: Szalay Balázsék az Africa Race legutóbbi etapján egy volt Dakar-győztest is megelőztek, a Dél-Amerikában folyó Dakaron több magyar is versenyben van.

A legdűnébb dűne kifogott Szalayékon

Sport2014.01.02, 12:15

A Dakar klasszikus útvonalán zajló Africa Race tereprali-viadalon mindkét magyar egység dobogós helyen áll két szakasz után.

Szalayék eltévedve is remekül rajtoltak

Sport2014.01.01, 13:56

Szalay Balázs, Bunkoczi László páros egy második hellyel kezdett a korábbi Dakar rali útvonalán rendezett Africa Race tereprali-viadalon.

Magyarországot elhagyni volt nehezebb

Sport2013.03.15, 21:59

Nehezebb feladat volt távoznia Magyarországról csütörtök délután a ralis Szalay Balázs, Bunkoczi László kettősnek, mint teljesítenie a hétvégi olasz Vk-futam első, nyolc kilométeres szakaszát. Az Opel Dakar Teamnek sikerült távoznia a teljes útzár elott.

Nyugdíjas körutazással is legyőzték a Dakart a magyarok

Sport2013.01.20, 11:31

Mindegyik magyar autós egység végigment a Dél-Amerikában rendezett Dakar-ralin, amelyet végül a francia Stéphane Peterhansel nyert meg, míg a motorosoknál honfitársa, Cyril Despres győzött, így mindkét kategóriában címvédés történt.

Legyőzték a magyarok a katedráldűnéket

Sport2013.01.18, 09:41

A még versenyben lévő magyar autós egységek közül mindegyik célba ért a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali csütörtöki, 12. szakaszán, a chilei Fiambalá és Copiapó között, noha több technikai gondja is volt mindenkinek.

Ezért az özönvízért szakították félbe a Dakart

Sport2013.01.17, 10:20

Szalay Balázs mérges volt, amiért a szervezők a heves esőzés miatt félbeszakították a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali 11. szakaszát, hiszen Bunkoczi Lászlóval jó helyen autózott.

Belerongyoltak Szalayékba, Bunkoczi szájából dőlt a vér

Sport2013.01.16, 10:34

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős, a Sebestyén Sándor, Bognár József duó és a Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán trió is teljesítette a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali 10. szakaszát. Szalayék ütköztek, Pócsikéknak megjött a kedvük a nagyobb sebességhez.

Szalay a türelme határán autózott a tízezer kanyar pályáján

Sport2013.01.15, 10:10

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős az 52. helyen ért célba a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali hétfői, 9. szakaszán, és így összetettben a 26. helyen áll. A Sebestyén Sándor, Bognár József duó a keddi etap előtt a 74., a Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán trió pedig a 75. helyen található.

A helikopter elkeserítette Bunkoczit a Dakaron

Sport2013.01.13, 13:03

Kaotikus nap volt a szombati a Dakar-ralin, a nyolcadik szakaszt ugyanis a hatalmas esőzések és áradások miatt félbeszakították. A rendezők ugyan időjárási armageddonról beszéltek, Bunkoczi László sajnálja, hogy nem fejezhették be az etapot.

Szalay keze és szíve is sajog

Sport2013.01.12, 14:30

Zord körülmények közt teljesítette a Dakar-rali hetedik szakaszát a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettos. A korábban elszállt szervó miatt Szalay csak az orráig tudta emelni a kezét, a nap elején halálos baleset mellett haladtak el, aztán 150 kilométert mentek a porban.

Szalayék szervó nélkül szenvedték végig a szakaszt

Sport2013.01.11, 09:42

Komoly problémákkal küzdött csütörtökön a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős, amely végül a 72. időt érte el a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali hatodik szakaszán, s jelenleg az összetettben a 30.

A kamion szétrázza az agyunkat

Sport2013.01.10, 12:59

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a csapdákat elkerülve megtartotta a 21. helyét a Dakaron az autósok közt, a kamionosoknál a Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert trió egy rázós szakasz átvészelése után a 40. helyen áll.

Lélegzetelállító látvány Peruban

Sport2013.01.08, 08:32

A rossz rajtot feledtette a felejthetetlen táj Szalay Balázsék számára a Dakar-rali perui, harmadik szakaszán, Sebestyén Sándor pedig még soha nem vezetett ilyen nehéz terepen.

Dakar: Szalayék a 19. helyen értek célba

Sport2013.01.08, 21:47

Az autósok között a katari Nasszer al-Attijah győzött a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali keddi, negyedik szakaszán, az összetettben továbbra is a címvédő francia Stéphane Peterhansel áll az élen. A magyarok közül Szalay Balázs a 19. helyen ért célba a perui Nazca és Arequipa közötti 718 kilométeres távon, amelyen 288 kilométer volt a mért, úgynevezett szelektív szakasz.

Szalayékat beküldték egy nagy homokozóba

Sport2013.01.07, 11:33

Szalayéknak meggyűlt a bajuk egy toronymagas homokdűnével, Sebestyénéket megtolták hátulról, pócsikékkal pedig minden rendben volt a Peruban zajló Dakar-rali második szakaszán, amelyet a szervezők csak így jellemeztek a rajt előtt: homok, homok és homok.

Szalay Balázs hirtelen távozott a Hungaroring menedzsmentjéből

Gphírek2012.05.08, 14:47

A tereprali-versenyzőt csak tavaly októberben nevezték ki üzletfejlesztési igazgatóvá, de alig hét hónappal később lemondott a posztjáról. Az elnök-vezérigazgató Gyulay Zsolt szerint önként.

Dakar: Despres, Peterhansel és De Rooy győzött

Auto2012.01.16, 08:51

Egy utolsó, 29 kilométeres szelektívvel zárult az idei, Argentínát, Chilét és Perut érintő 33. Dakar-rali, amelyet a motorosoknál Cyril Despres, az autósoknál Stephane Peterhansel, a kamionosoknál Gerard De Rooy nyert meg. A Szalay-Bunkoczi kettős a 21. abszolút helyen fejezte be a versenyt.

A Hungaroring Silverstone testvérpályája lett

Gphírek2011.11.21, 17:23

Szalay Balázs üzletfejlesztési igazgató a Brit Nagydíj helyszínén járt, ahol állítólag megtalálta a mogyoródi pályán is hasznosítható üzleti modellt. Gyulay Zsolt Kölnben keresett partnereket.

Új posztot kapott Szalay a Hungaroringen

Gphírek2011.10.07, 15:08

A tereprali versenyző egy újonnan létrehozott posztot foglalt el: üzletfejlesztési igazgató lett. Nyereségesebbé akarja tenni a pályát.

Pénzhiány miatt Szalayék kihagyják a Dakart

Auto2010.11.16, 17:17

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a hétvégén elhódította az országos tereprali bajnoki címet, ám nem lehet teljes a versenyzők öröme, ugyanis egy nappal a pezsgőfürdő után biztossá vált, hogy nem lehetnek ott a 2011-es Dakar-rali rajtjánál.

Tereprali: Fazekas győzött, Szalay a bajnok

Auto2010.11.15, 11:57

A Fazekas Károly, Maurer Péter (BMW X5) páros győzött a tereprali országos bajnokság idei hetedik, utolsó futamán, a "Raid of the Champions" elnevezésű viadalon. Először lett bajnok Szalay Balázs.

A megsemmisülés helyett Dél-Amerikában marad a Dakar

Auto2010.03.21, 16:16

Nem tudja visszavinni Afrikába a Dakart a szervezője, így 2011-ben ismét Dél-Amerikából rajtol a mezőny. Itt ingyen adják a rendőrt, nem emelik hirtelen háromszorosára benzint, és még utak is vannak a szervizkamionoknak. A jogtulajdonos francia ASO szétnézett Dél-Afrikában és a Közel-Keleten is, de a biztonság az újabb Buenos Aires-i indulás mellett szólt. 2012-re viszont jelentkezik Zágráb: a horvát kormány sokat fizetne a rajtért, amiről már egy előszerződést is aláírt.

Szalay csapatában versenyez Benik

Auto2010.03.11, 18:19

Egy csapatban versenyez Szalay Balázs és Benik Balázs: a jövő heti olaszországi terepralis viadalon, az Italian Baján az Opel Dakar Team egyik pilótája lesz a korábbi ralibajnok Benik.

Semmi sem lesz a pesti Dakar-rajtból

Auto2010.01.16, 12:17

Két éve tele volt a sajtó azokkal a kormányzati nyilatkozatokkal, hogy 2010 januárjában Budapestről rajtol a Dakar-rali, ami óriási hasznot hoz majd az országnak. Előszerződést kötöttek, garanciát vállaltak a több mint ötszázmilliós licencdíjra, elköltöttek több mint tízmilliót, de mégsem jön ide a világhírű verseny. Sőt, jövőre sem, amikor ismét Afrikában rendezik a ralit, ami Európából rajtol majd. A kormány a szervezőkre mutogat, a szervező a honvédelmi minisztériumra, a tárca pedig mellébeszél, miközben az egészet ellenző környezetvédők nevetnek a markukba.

Bíróság előtt a rózsadombi Malom-tó ügye

Ingatlan2008.05.14, 13:07

A II. kerületi Malom-tó és törökfürdő telkére tervezett szálló ügye hamarosan bíróság elé kerül. A világszenzációnak számító Molnár János-barlang bejáratánál lévő telekre a Dakar-raliról ismert Szalay Balázs cége építene szállodát, a kutatók szerint jogtalanul - írja az Ingatlanmagazin.com.

Dakar szubjektív

Auto2008.05.03, 06:25

Egy hét alatt 2200 kilométert vezettem, annyit aludtam, mint máskor három nap alatt, és annyi energiaitalt ittam, mint máskor egy év alatt. A magyar Dakarról, azaz a Közép-Európa Raliról mégis kellemes élményekkel tértem haza, bár még egy hetet valószínűleg nem bírtam volna.

Vége a Közép-Európa Ralinak

Auto2008.04.28, 11:22

A szombati utolsó gyorsaságival befejeződött az egyhetes tereprali futam, amelynek az össztávja 2600, szelektívjeinek hossza pedig 1100 kilométer volt. Még szombatra is maradt izgalom az autósok versenyében: a magyarok közül Palik László ismét felborult, Szalay Balázsnak pedig megállt a motor két kilométerrel a cél előtt, szerencsére egy lejtőn.

De Villiers óriásit esett - CER 5. nap

Auto2008.04.25, 13:10

A Közép-Európa Rali ötödik napján a második helyen álló volkswagenes versenyző felborult, és feladta a versenyt. A motorosoknál Casteu nyerte a szakaszt, és növelte előnyét az összetettben. Németh Norbert révén magyar siker született a quadosoknál, az autósoknál Sainz, a kamionosoknál szokás szerint Stacey volt a leggyorsabb.

Újra Magyarországon - CER 4. nap

Auto2008.04.24, 14:58

A Közép-Európa Rali negyedik napján a mezőny Debrecenből indult, és Veszprémbe érkezett meg. Az első gyorsasági a dabasi lőtéren volt, ugyanott, ahol vasárnap, a második viszont már kétszáz kilométerrel odébb, a jutaspusztai lőtéren.

Az élen a helyzet változatlan - CER 3. nap

Auto2008.04.23, 14:38

A Közép-Európa Rali harmadik napján a hétfői nagybányai gyorsaságikat kellett még egyszer megtenni, de fordított irányban, hegyről lefelé. A nap végén a motorosoknál még mindig Casteu, az autósoknál Peterhansel, a kamionoknál pedig Stacey vezet.

Coma kiesett a versenyből

Auto2008.04.22, 12:26

Az első nap végén még élen álló gyári KTM-motoros többször is esett a Közép-Európa Rali második versenynapján, végül feladta a küzdelmet. Az autósoknál Peterhansel vette át a vezetést, a kamionoknál maradt Stacey az élen.

Rajtol a Közép-Európa Rali

Auto2008.04.20, 16:18

Magyarország különleges figyelemben részesül április 20. és 26. között, hiszen Budapestről, a Hősök teréről rajtol a Dakar-sorozat első versenye. A Közép-Európa Rali 2713 kilométeres útja során ellátogat a romániai Nagybányára, majd visszatér hazánkba, és a Balaton partján ér véget.

Vasárnap rajtol a magyar Dakar

Auto2008.04.14, 17:16

Több mint kétszázhatvan jármű áll rajthoz a Közép-Európa-ralin - hangzott el a hétfői sajtótájékoztatón.

Szalay nyert Nagykanizsán

Auto2008.03.30, 15:18

Az Opel Antarával versenyző Szalay-Bunkóczi páros nyerte az Országos Tereprali Bajnokság második futamát, a Fisher - Fujitsu Klíma Kupát. A tízszeres Dakar résztvevő végig szép küzdelmet folytatott Palik Lászlóval a saras pályákon, végül egy perccel nyert a nissanos páros előtt.

Egy hónap múlva indul a magyar Dakar

Auto2008.03.20, 17:18

A Central Europe Rally szervezői sajtótájékozatót tartottak csütörtök délelőtt, ahol elárulták a legfontosabb részleteket az idei év egyik legjelentősebb hazai motorsportversenyéről.

"Teljesen egyetértek a döntéssel"

Auto2008.01.17, 03:49

Szalay Balázs, a Szalay Dakar Team vezetője válaszolt olvasóinknak a Vendégszobában. Elmondta, hogyan fogadta az idei Dakar törlését, miért nem kérnek kártérítést. Elárulta, miért nem motorral megy, és hogy rajthoz állnak-e még idén. Szó esett továbbá a Budapest-Bamakóról, a Dakar jövőjéről és Palik Laci taxismúltjáról.

Dakar: budapesti rajt akár már 2009-ben

Auto2008.01.05, 18:17

Még idén pótolhatják a pénteken törölt Lisszabon-Dakar ralit, amelyet akár már jövőre Budapest-Dakarként rendezhetnek meg. Szalay Balázs arról is beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a magyar csapatok minél több versenyen szeretnének indulni idén, de a Budapest-Bamakón biztosan nem.

Benik nyerte a Waldviertel-ralit

Auto2007.02.09, 12:07

Benik Balázs második, papírforma-győzelmével zárult az osztrák Waldviertel-rali. Az OMV Benik Motorsport magyar bajnoka oldalán Bunkoczi Lászlóval egy 2001-es Ford Focus WRC-vel végzett az élen komoly fölénnyel, örömautózva.

2010-ben rajtolhat Budapestről a Dakar

Auto2007.01.26, 09:58

Elképzelhető, hogy 2010-ben a magyar fővárosból rajtol a világ legnagyobb tereprali viadala, a Dakar-rali mezőnye.

Kettős francia diadal a Dakaron

Auto2007.01.22, 10:25

Ahogy az a szombati részverseny után várható volt, a motorosok és az autósok versenyében is francia siker született az idei Dakar-ralin: előbbiben Cyril Despres, utóbbiban Stéphane Peterhansel győzött.

Dakar: katari szakaszgyőzelem

Auto2007.01.19, 09:36

Az autósoknál a katari Nasszer Szaleh al-Attijah, a motorosoknál pedig a portugál Helder Rodrigues nyerte a 29. Dakar-rali keddi, 10. etapját, melyen a magyarok közül a motoros Kátai Péter és az autós Palik László, Darázsi Gábor, valamint a Szalay Balázs, Bunkoczi László egység is célba ért.

Szalayék Palikék elé vágtak a Dakaron

Auto2007.01.19, 09:38

A Dakar ötödik szakasza egyetlen nagy szenzációval szolgált, kiesett a verseny ötszörös kamionos győztese, Csaguin. A magyarok szépen beértek a célba, csütörtökön a legkeményebb szakasz vár rájuk.

Sokan rekedtek a homok fogságában

Auto2007.01.15, 09:01

Az autósoknál a dél-afrikai Giniel de Villiers, míg a motorosoknál a francia Cyril Despres érte el a legjobb időt a 29. Dakar-rali pénteki, 7. szakaszán, amelyet a szervezők lerövídítettek a mostoha időjárási körülmények miatt.

Előző
Következő