szalafista

címke rss

Az Iszlám Állam katonáit bújtathatják el holland mecsetekben

Nagyvilág2018.08.06, 11:52

Egy holland mecset iszlamistákat bújtathatott meg a De Telegraaf című holland napilapban megjelent képek alapján - írja a Magyar Idők. A fotókon beazonosíthatóak az Iszlám Állam nevű iszlamista terrorszervezetnek - a hatóságok által ismert - katonái. A terroristagyanús személyek találkozóhelyként használhatták az imahelyet, ahol élelmet és lakhatást is kaptak. A botrány hatalmas, a mecset vezetése azonban mindent tagad. 

Ezer férőhelyes mecsetet építenének a muszlim szélsőségesek Berlinben

Nagyvilág2018.07.05, 14:47

A berlini As-Sahaba mecset radikális szalafistái a napokban jelentették be, hogy egy új mecset megvásárlására készülnek, melynek tízszer nagyobb befogadóképessége lesz, mint a korábbinak.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága megakadályozta, hogy kitoloncoljanak egy radikális imámot

Nagyvilág2018.04.20, 12:57

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának hála El Hadi Doudi, algériai származású, az iszlám legszélsőségesebb, szalafista ágát képviselő imám továbbra is uszíthat Franciaországban a nők, a zsidók és másként gondolkodók ellen. Az őt sikerrel védő ügyvéd, szintén algériai és muszlim.

Öt év alatt megduplázódott az iszlám fundamentalisták száma Németországban

Nagyvilág2018.04.11, 09:53

A német hatóságok szerint 2013-2018 között a duplájára nőtt az iszlám legszélsőségesebb irányzatát, a szalafizmust követők száma. A növekedés különösen Hamburg és Brandenburg tartományokban jelentős.

Évtizedekig kelthetett gyűlöletet az algériai imám Franciaországban

Nagyvilág2018.03.11, 17:53

Bár évtizedek óta szította az antiszemitizmust és a gyűlöletet egy franciaországi imám, mégis a hatóságok csak pár hónappal ezelőtt kezdték el figyelni a férfit. A Marseille-ben működő hitszónok ellen csak most indult el a kiutasítási eljárás, pedig hosszú évek óta a térségbeli radiális iszlám vezető egyénisége volt.

Bevonták a szalafista imám tartózkodási engedélyét Brüsszelben

Nagyvilág2017.10.03, 13:55

Megvonták a brüsszeli nagymecset imámjának tartózkodási engedélyét a belga hatóságok, mondván, hogy a szaúdi hitszónok radikális nézeteket vall, amelyek veszélyesek a társadalomra és a nemzetbiztonságra – közölte kedden Theo Francken menekültügyi és migrációs államtitkár.

Adam Lotfi Djaziri, a legújabb párizsi öngyilkos terrorista

Nagyvilág2017.06.20, 23:42

Azonosították a párizsi furgonos iszlamista terroristát. Adam Lotfi Djazirinak hívták, 31 éves és iszlám szélsőséges.  Négy hozzátartozóját őrizetbe vették.

Mégsem készült merényletre az eisenhüttenstadti férfi?

Nagyvilág2016.08.17, 20:58

Nem találtak bizonyítékot arra hogy merényletre készült volna a németországi Brandenburg tartományban fekvő Eisenhüttenstadtban szerdán őrizetbe vett muzulmán vallású német férfi. Azt azonban nem zárták ki, hogy köze lehet az Iszlám Államhoz. 

Szalafistákra csapott le a német rendőrség

Nagyvilág2016.04.26, 10:52

Bréma négy negyedében razziáztak a rendőrök szalafista ingatlanokban. Egyelőre nem tudni, hogy letartóztattak-e bárkit; az ügyészség későbbre ígért tájékoztatást.

Betiltanák a bécsiek a Korán árusítását

Nagyvilág2015.11.24, 11:43

Egyre többen követelik, hogy a párizsi terrorakciók után tiltsák be a Korán árusítását Bécs bevásárlóutcáján és a bevásárlóközpontokban. A helyzet azonban nem egyszerű, hiszen alapvető szabadságjogot érint. Az önkormányzat mindenesetre cselekvést ígér.