szakszervezet

címke rss

Három év alatt négy béremelést szeretne a szakszervezet

Gazdaság2016.05.16, 11:01

Már az idén kézzelfogható eredménye lesz a bértárgyalásoknak, 2016 júliusától, az állami fenntartású intézmények munkavállalóinak kamarai tagdíját az állam átvállalja, és megindul az egészségügyben foglalkoztatottak bérfelzárkózása is - mondta a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

Orvosok: milliók egészségügyi alapellátása kerül veszélybe

Itthon2016.04.21, 11:10

Székely László alapjogi biztoshoz fordult a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete, mert álláspontjuk szerint az egészségügyre fordított közkiadásokból nem lehet biztosítani a testi és lelki egészséghez való alapjogot.

A szakszervezet szerint tanárokat fenyegettek a sztrájk miatt

Itthon2016.04.16, 13:05

Három helyen próbáltak nyomást gyakorolni a sztrájkoló tanárokra pénteken - közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Több ezer pedagógus vett részt az akcióban, szerdán egész napos sztrájk jön. 

A Tesco kétszáz százalékos pótlékkal toboroz vasárnapra

Itthon2016.04.13, 17:32

A Tesco kétszáz százalékos pótlékkal csábítja most vasárnapi munkavégzésre a dolgozóit, de a többség nem akar munkába állni - állítja Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Az Origónak nyilatkozó szakértők szerint nem lehet már most vasárnap kinyitni úgy, hogy a boltok minden szabályt betartsanak. 

Nagyobb tanársztrájk jöhet, mint gondolták

Itthon2016.04.06, 17:09

A közös fellépés mellett dönthetnek a pedagógus-szakszervezetek és a civil szervezetek a ma délutáni egyeztetésükön. Ha így lesz, az eddigieknél jóval több tanár sztrájkolhat egyszerre áprilisban. Az egyik követelésükről viszont még a megadott dátum előtt határozhat a kormány. 

Elbocsátásoktól tart a kéményseprő szakszervezet

Itthon2016.03.30, 21:54

Elbocsátásoktól tart a Kéményseprők Országos Szakszervezete az új kéményseprő-ipari törvény, illetve a belügyminiszter tervezett rendelete miatt. Úgy vélik, csak Budapesten 130 képzett szakember válik feleslegessé azzal, hogy a jogszabály ritkítaná a gáztüzelésű kémények ellenőrzését.

Több milliárd forintot fizet ki a MÁV az alkalmazottaknak

Itthon2016.03.25, 20:07

Több milliárd forint túlórapótlékot fizet ki három évre visszamenőlegesen a MÁV-csoport tízezer munkavállalójának - közölte a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) Szolidaritás pénteken.

570 ezerre mondtak nemet az Audi dolgozói

Gazdaság2016.03.25, 17:27

A munkavállalói képviselet nem fogadta el az Audi legutóbbi két ajánlatát, így folytatódnak a bértárgyalások. 

Sztrájkbizottságot alakított az Audi szakszervezete

Gazdaság2016.03.22, 12:35

Nyomásgyakorló eszközként sztrájkbizottságot alakított az Audi Hungaria Független Szakszervezete, miután a hétfőn tartott bizalmi értekezletén eredménytelennek nyilvánította az Audi Hungaria Motor Kft. vezetőségével eddig folytatott idei évi bértárgyalásokat - közölte honapján a szakszervezet.

Beperli a BKV a szakszervezeti vezetőt

Itthon2016.03.02, 11:11

Nem igaz, hogy A BKV-nál aláírt bérmegállapodásban diszkriminálták a közlekedési cég egyes dolgozóit - állítja a vállalat igazgatósága. Beperlik Nemes Gábor szakszervezeti vezetőt, mert ezt mondta.

Önkéntes munkára hívják a minisztereket a kórházi dolgozók

Itthon2016.02.25, 08:27

Ápolónak, beteghordónak szegődhetnek pár napra azok a kormánytagok, akik eleget tesznek a Független Egészségügyi Szakszervezet felhívásának. A szakszervezet azt szeretné elérni, hogy a miniszterek, államtitkárok - vagy akár a miniszterelnök - jobban megismerhessék az egészségügyi intézményekben kialakult állapotokat.

Nem várt húzás a szakszervezetektől

Gazdaság2016.02.24, 10:43

A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége szeretné elérni, hogy munkavédelmi ellenőrzési jogot kapjanak a szakszervezetek, egyben a munkavédelmi szabálysértések súlyosabb büntetését, az ellenőrzések, valamint az ellenőrök számának jelentős növelését is szorgalmazza - közölte a szövetség. 

Érik az eddigi legnagyobb sztrájk a közoktatásban

Itthon2016.02.22, 16:12

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nem vesz részt a kormány által szervezett köznevelési kerekasztal tárgyalásain – közölte Mendrey László, a szervezet elnöke. A Galló Istvánné vezette Pedagógusok Szakszervezete már korábban jelezte, hogy nem vesznek részt a kerekasztal munkájában, de a sztrájkbizottság tagjaként továbbra is tárgyalnak a kormánnyal.

Tanártüntetések: nem pánikol a Fidesz

Itthon2016.02.17, 16:10

Nem lehet a mostani tanárdemonstrációkat a 2014-es netadós tüntetésekhez hasonlítani, ezért a kormányban nem idegeskednek az események miatt, mondták az Origónak kormánypárti források. Úgy tudjuk, a helyzet stabilizálása érdekében a kabinet a következő hetekben több engedményt is tesz majd.

Márciusban jöhet a Volán-sztrájk

Gazdaság2016.02.16, 09:31

Még tárgyalási alapnak sem tekintik a volános szakszervezetek a munkáltató legújabb béremelési ajánlatát, az 1 százalékot. Ha nem lesz megállapodás, márciusban sztrájkba kezdenek a volánosok.

Március elején lehet az országos vasutassztrájk

Itthon2016.02.12, 11:31

Amennyiben február 20-ig a vasutas szakszervezetek és a MÁV nem tud megállapodni az ez évi bérfejlesztésről, a szakszervezetek március első hetében országos sztrájkot hirdetnek – jelentette be a VDSZSZ Szolidaritás elnöke a bértárgyalásokban részt vevő másik hat szakszervezeti vezetővel közösen tartott sajtótájékoztatón. 

Perelné a szakszervezet a BKV-t a kirúgások miatt

Itthon2016.01.26, 10:38

Amíg nem egyeztetnek a szakszervezettel, addig törvénytelen lenne elkezdeni a kirúgásokat - írta közleményében az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ). A BKV 96 dolgozójától válna meg, ha ezt konzultáció nélkül teszik, akkor a szakszervezet bírósághoz fordul.

Keményen odacsaphat az új orvosszakszervezet

Itthon2016.01.15, 16:45

A tüntetést, sztrájkot sem tartja kizártnak a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete, hogy jobb béreket, átlátható viszonyokat harcoljanak ki az egészségügyben. A betegek érdeke is, hogy ne kelljen hálapénzzel megvásárolniuk a biztonságot, és nyomon követhessék a kórházak működését - mondja Dénes Tamás, az új szakszervezet elnöke. Ha nem figyelnek rájuk, az első lépés az önkéntes túlórák lemondása lehet.

Erős szövetségest kaptak a járműiparban dolgozók

Gazdaság2016.01.14, 14:35

Internacionális partnerségi irodát nyitott Németország legnagyobb szakszervezete, az IG Metall és a Vasas Szakszervezeti Szövetség Győrben. A tanácsadással és képzéssel foglalkozó iroda működésével a magyar munkavállalók érdekeinek erősödését remélik - hangzott el az iroda megnyitása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón csütörtökön Győrben.

A vasutasok már a közös sztrájkról beszélnek

Gazdaság2016.01.12, 16:43

A vasutas szakszervezetek megállapodtak arról, hogy saját döntéshozó testületeik elé viszik, részt vegyenek-e egy esetleges közös sztrájkban. A vasutasok 5 százalékos alapbéremelést és 2,7 százalékos differenciált emelést akarnak. Ha ezt nem kapják meg, akkor készek alkalmazni minden jogszerű eszközt.

A Volán-privatizáció ellen tiltakoznak a szakszervezetek

Gazdaság2016.01.06, 17:07

A zalai közlekedési szakszervezetek tájékoztatást kérnek a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól a közúti közösségi közlekedési piac liberalizációját érintő kérdésekről - közölte a Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete és a Zala Volán Személyközlekedési Szakszervezete.

Nincs egyezség a minimálbérről

Gazdaság2015.12.22, 09:27

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának szociális partnerei közül csak a Magyar Szakszervezeti Szövetség nem fogadta el a hétfői tárgyaláson meghatározott bruttó 111 000 forintos minimálbért és a bruttó 129 ezer forintos garantált bérminimumot. Ettől függetlenül ma aláírhatják a bérmegállapodást.

Lesz karácsonyuk a tescósoknak

Gazdaság2015.11.06, 10:20

Nem kell december 24-én délnél tovább bent maradniuk a Tesco-dolgozóknak az áruházakban. A szakszervezet megállapodott a multival.

Hasad a szakszervezeti szövetség

Gazdaság2015.09.17, 10:50

Kilépett a Magyar Szakszervezeti Szövetségből a közszféra szakszervezeteit tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma. Erről a SZEF szövetségi tanácsa döntött keddi ülésén, a kilépés szerdától hatályos.

Nem lesz eljárás a fekete ruhás ápolónő ellen

Itthon2015.08.12, 11:28

Fenyegető leveleket is kapott, ezért lefújja az etikai vizsgálatot a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke. 

Szakszervezet: Az új buszok veszélyesek a sofőrökre

Itthon2015.07.29, 09:33

Leköpik, szidalmazzák és akár menet közben is egyre többször ütik meg a BKV-s sofőröket az agresszív utasok az egyik szakszervezet szerint. Az új buszokon ráadásul nyitottak a vezetőfülkék, semmi sem védi a sofőröket.

Könnygázba és tűzbe fulladt az Uber elleni tiltakozás

Nagyvilág2015.06.25, 15:59

Határozatlan idejű blokádba kezdtek csütörtökön a francia taxisok valamennyi szakszervezet felhívására: országszerte több ezer járművel lezárták a repülőtérre vezető utakat és a nagyvárosok legfőbb kereszteződéseit. A taxisok az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás ellen tiltakoznak, amelyet az év eleji betiltás ellenére egyre többen vesznek igénybe. 

Megint karcsúsít a Tesco

Gazdaság2015.06.02, 11:17

Újabb létszámleépítés indult a Tescónál. Az Origo úgy tudja, hogy a budaörsi központban 46 alkalmazottnak kevesebb pénzért, más területen kínálnak állást.

Garantált jövedelmeket vágna meg a kormány

Itthon2015.04.09, 07:59

Emelés helyett inkább vágna a kabinet a kormányhivatali dolgozók fizetéséből, így egyenlítené ki a bérek szintjét. Az ezreket hátrányosan érintő kormányzati javaslat ellen hiába tiltakozott Áder János államfő és a szakszervezet, továbbra is csattog a bérolló, a közszolgálati életpályamodell pedig csak jövő nyárra várható.

Szokatlan megmozdulásra készül az egyik BKV-s szakszervezet

Gazdaság2015.02.24, 13:38

Rendhagyó akcióval, általános engedelmességi mozgalommal kényszerítene ki béremelést az Egységes Közlekedési Szakszervezet a BKV menedzsmentjéből, írja közleményében a szakszervezet. Az EKSZ közlése szerint amennyiben a cégvezetés nem tesz értékelhető ajánlatot, a járművezetők nem csinálnak mást, csak szigorúan betartják a munkájukra vonatkozó utasításokat és előírásokat, s ez felér egy forgalomlassító megmozdulással.

Bilincsbe verhet a szolgálati törvény

Itthon2015.02.05, 09:10

Egy külföldi nyaralás is a főnök engedélyétől függhet, a Facebookon pedig nem lehet egyenruhában pózolni, ha elfogadják a rendvédelmi dolgozókra vonatkozó törvény módosítását. Az Origónak nyilatkozó szakszervezeti vezetők álságos és tarthatatlan szigorításról beszélnek, ami érinti a túlórákat és a közalkalmazottak jogállását is – a Belügyminisztérium hallgat. Kérdés, hogy így is vonzó marad-e a beígért életpályamodell.

A bezárt Tescók dolgozóinak 70 százaléka kap állást

Gazdaság2015.02.03, 11:53

A 13 bezáró Tesco üzlet alkalmazottainak nagy része kaphat munkát a vállalat valamelyik logisztikai központjában. Az érintett 566 alkalmazottból 60 kollégának nem tudott állást kínálni a cég, 90-en maguk döntöttek távozás mellett.

Kollektív szerződést kötött az Ericsson a szakszervezettel

Gazdaság2015.02.06, 12:51

Kollektív szerződést kötött az Ericsson Magyarország a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével. A szerződés átlagosan 3 százalékos, differenciált éves béremelést jelent a dolgozóknak.

Nem engedték be a gyárba a szakszervezeti vezetőket

Gazdaság2015.01.26, 08:38

Nem engedte be a kormány stratégiai partnere, a Bridgestone a szakszervezeti vezetőket a cég környei telephelyére. A Bridgestone az közölte az Origóval, írásban tájékoztatták a szakszevezeti vezetőket arról, hogy mikor tudják őket fogadni.

Szakszervezet: 2015 lehet a kard ki kard éve

Itthon2015.01.20, 10:58

Az első hónapokban eldől, hogy a kompromisszumok, vagy a tüntetések éve lesz-e az idei, mondta az Origónak Pataky Péter a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége elnöke. A szakszervezeti vezető úgy látja, szakítani kell a mindenáron megállapodásra törekvő magatartással, ha nem sikerül dűlőre jutni a kormánnyal, akkor jöhetnek a tüntetések. Elképzelésével nincs egyedül, hasonló következtetésre jutott több érdekképviselet vezetője is.  

Általános sztrájkot hirdetett a Szolidaritás

Gazdaság2015.01.16, 17:44

Országos készültséget hirdetett a Szolidaritás lengyel szakszervezet, miután a szejm alsóháza hajnalban megszavazta a vitatott bányareformot. A tervezet ellen egy hete óta országszerte tüntetnek.

Havi 5500 forintba kerülhet a szabad vasárnap a bolti alkalmazottaknak

Gazdaság2015.01.09, 15:18

Inflációs pótlékot és adókedvezményeket vár a kormánytól a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete a szabad vasárnap, valamint a kereskedelmi különadók enyhítésére. Javaslataikat az után tették közzé, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumtól nem kaptak választ.

Tele van a puttonyuk az állammal

Itthon2014.11.26, 11:39

A Miniszterelnökségen bevezetett tízórás foglalkoztatás csak a jéghegy csúcsa, a közszférában évek óta zajló létszámcsökkentés maga után vonja, hogy a megmaradt apparátuson teríti szét a munkát az állam - mondta Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára. Hat éve nem volt béremelés, kétszázezer ember havi 75.770 forintot keres, ez nem más, mint dolgozói szegénység az állam szolgálatában - mondta a főtitkár. December hatodikán tüntetnek a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt. 

Százezrek tüntettek a kormány ellen

Nagyvilág2014.10.25, 19:50

Százezrek tüntettek Rómában a legnagyobb olasz szakszervezet felhívására, hogy tiltakozzanak a kormány munkaerő-piaci reformja ellen.

A Hankook reagált a szakszervezeti vádakra

Gazdaság2014.07.31, 16:42

Az elmúlt időszakban összesen kettő esetben kezdeményezte a munkáltató a munkaviszony megszüntetését szakszervezeti tisztségviselő esetében – reagált a Hankook a sajtóban megjelent hírekre.

Tiltakozó akciót szervez a Hankook ellen a szakszervezet

Gazdaság2014.07.29, 12:45

Augusztus 4-re tiltakozó akciót szervez a Hankook módszerei ellen a vegyipari szakszervezeti szövetség – jelentette be Székely Tamás. A VDSZ elnöke szerint a helyi érdekképviseleti vezető kirúgása volt az utolsó csepp a pohárban.

Tiltakozás a jogszerűtlen elbocsátások ellen

Archívum2013.12.12, 08:43

A pécsi Honsa autóipari beszállító nemrég elküldte néhány dolgozóját - szerintük azért, mert hangadói voltak a szakszervezeteknek. Most több szakszervezet is tiltakozott a cég telephelyénél.

Magyarország legnagyobb érdekvédelmi szervezete jött létre

Archívum2013.12.07, 09:26

Három szakszervezeti szövetség egyesülésével az ország legnagyobb - mintegy 250 ezer taggal rendelkező - érdekvédelmi tömörülése jött létre - írja az MTI.