szakszervezet

címke rss

A Volán-privatizáció ellen tiltakoznak a szakszervezetek

Gazdaság2016.01.06, 17:07

A zalai közlekedési szakszervezetek tájékoztatást kérnek a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól a közúti közösségi közlekedési piac liberalizációját érintő kérdésekről - közölte a Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete és a Zala Volán Személyközlekedési Szakszervezete.

Nincs egyezség a minimálbérről

Gazdaság2015.12.22, 09:27

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának szociális partnerei közül csak a Magyar Szakszervezeti Szövetség nem fogadta el a hétfői tárgyaláson meghatározott bruttó 111 000 forintos minimálbért és a bruttó 129 ezer forintos garantált bérminimumot. Ettől függetlenül ma aláírhatják a bérmegállapodást.

Lesz karácsonyuk a tescósoknak

Gazdaság2015.11.06, 10:20

Nem kell december 24-én délnél tovább bent maradniuk a Tesco-dolgozóknak az áruházakban. A szakszervezet megállapodott a multival.

Hasad a szakszervezeti szövetség

Gazdaság2015.09.17, 10:50

Kilépett a Magyar Szakszervezeti Szövetségből a közszféra szakszervezeteit tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma. Erről a SZEF szövetségi tanácsa döntött keddi ülésén, a kilépés szerdától hatályos.

Nem lesz eljárás a fekete ruhás ápolónő ellen

Itthon2015.08.12, 11:28

Fenyegető leveleket is kapott, ezért lefújja az etikai vizsgálatot a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke. 

Szakszervezet: Az új buszok veszélyesek a sofőrökre

Itthon2015.07.29, 09:33

Leköpik, szidalmazzák és akár menet közben is egyre többször ütik meg a BKV-s sofőröket az agresszív utasok az egyik szakszervezet szerint. Az új buszokon ráadásul nyitottak a vezetőfülkék, semmi sem védi a sofőröket.

Könnygázba és tűzbe fulladt az Uber elleni tiltakozás

Nagyvilág2015.06.25, 15:59

Határozatlan idejű blokádba kezdtek csütörtökön a francia taxisok valamennyi szakszervezet felhívására: országszerte több ezer járművel lezárták a repülőtérre vezető utakat és a nagyvárosok legfőbb kereszteződéseit. A taxisok az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás ellen tiltakoznak, amelyet az év eleji betiltás ellenére egyre többen vesznek igénybe. 

Megint karcsúsít a Tesco

Gazdaság2015.06.02, 11:17

Újabb létszámleépítés indult a Tescónál. Az Origo úgy tudja, hogy a budaörsi központban 46 alkalmazottnak kevesebb pénzért, más területen kínálnak állást.

Garantált jövedelmeket vágna meg a kormány

Itthon2015.04.09, 07:59

Emelés helyett inkább vágna a kabinet a kormányhivatali dolgozók fizetéséből, így egyenlítené ki a bérek szintjét. Az ezreket hátrányosan érintő kormányzati javaslat ellen hiába tiltakozott Áder János államfő és a szakszervezet, továbbra is csattog a bérolló, a közszolgálati életpályamodell pedig csak jövő nyárra várható.

Szokatlan megmozdulásra készül az egyik BKV-s szakszervezet

Gazdaság2015.02.24, 13:38

Rendhagyó akcióval, általános engedelmességi mozgalommal kényszerítene ki béremelést az Egységes Közlekedési Szakszervezet a BKV menedzsmentjéből, írja közleményében a szakszervezet. Az EKSZ közlése szerint amennyiben a cégvezetés nem tesz értékelhető ajánlatot, a járművezetők nem csinálnak mást, csak szigorúan betartják a munkájukra vonatkozó utasításokat és előírásokat, s ez felér egy forgalomlassító megmozdulással.

Bilincsbe verhet a szolgálati törvény

Itthon2015.02.05, 09:10

Egy külföldi nyaralás is a főnök engedélyétől függhet, a Facebookon pedig nem lehet egyenruhában pózolni, ha elfogadják a rendvédelmi dolgozókra vonatkozó törvény módosítását. Az Origónak nyilatkozó szakszervezeti vezetők álságos és tarthatatlan szigorításról beszélnek, ami érinti a túlórákat és a közalkalmazottak jogállását is – a Belügyminisztérium hallgat. Kérdés, hogy így is vonzó marad-e a beígért életpályamodell.

A bezárt Tescók dolgozóinak 70 százaléka kap állást

Gazdaság2015.02.03, 11:53

A 13 bezáró Tesco üzlet alkalmazottainak nagy része kaphat munkát a vállalat valamelyik logisztikai központjában. Az érintett 566 alkalmazottból 60 kollégának nem tudott állást kínálni a cég, 90-en maguk döntöttek távozás mellett.

Kollektív szerződést kötött az Ericsson a szakszervezettel

Gazdaság2015.02.06, 12:51

Kollektív szerződést kötött az Ericsson Magyarország a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével. A szerződés átlagosan 3 százalékos, differenciált éves béremelést jelent a dolgozóknak.

Nem engedték be a gyárba a szakszervezeti vezetőket

Gazdaság2015.01.26, 08:38

Nem engedte be a kormány stratégiai partnere, a Bridgestone a szakszervezeti vezetőket a cég környei telephelyére. A Bridgestone az közölte az Origóval, írásban tájékoztatták a szakszevezeti vezetőket arról, hogy mikor tudják őket fogadni.

Szakszervezet: 2015 lehet a kard ki kard éve

Itthon2015.01.20, 10:58

Az első hónapokban eldől, hogy a kompromisszumok, vagy a tüntetések éve lesz-e az idei, mondta az Origónak Pataky Péter a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége elnöke. A szakszervezeti vezető úgy látja, szakítani kell a mindenáron megállapodásra törekvő magatartással, ha nem sikerül dűlőre jutni a kormánnyal, akkor jöhetnek a tüntetések. Elképzelésével nincs egyedül, hasonló következtetésre jutott több érdekképviselet vezetője is.  

Általános sztrájkot hirdetett a Szolidaritás

Gazdaság2015.01.16, 17:44

Országos készültséget hirdetett a Szolidaritás lengyel szakszervezet, miután a szejm alsóháza hajnalban megszavazta a vitatott bányareformot. A tervezet ellen egy hete óta országszerte tüntetnek.

Havi 5500 forintba kerülhet a szabad vasárnap a bolti alkalmazottaknak

Gazdaság2015.01.09, 15:18

Inflációs pótlékot és adókedvezményeket vár a kormánytól a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete a szabad vasárnap, valamint a kereskedelmi különadók enyhítésére. Javaslataikat az után tették közzé, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumtól nem kaptak választ.

Tele van a puttonyuk az állammal

Itthon2014.11.26, 11:39

A Miniszterelnökségen bevezetett tízórás foglalkoztatás csak a jéghegy csúcsa, a közszférában évek óta zajló létszámcsökkentés maga után vonja, hogy a megmaradt apparátuson teríti szét a munkát az állam - mondta Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára. Hat éve nem volt béremelés, kétszázezer ember havi 75.770 forintot keres, ez nem más, mint dolgozói szegénység az állam szolgálatában - mondta a főtitkár. December hatodikán tüntetnek a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt. 

Százezrek tüntettek a kormány ellen

Nagyvilág2014.10.25, 19:50

Százezrek tüntettek Rómában a legnagyobb olasz szakszervezet felhívására, hogy tiltakozzanak a kormány munkaerő-piaci reformja ellen.

A Hankook reagált a szakszervezeti vádakra

Gazdaság2014.07.31, 16:42

Az elmúlt időszakban összesen kettő esetben kezdeményezte a munkáltató a munkaviszony megszüntetését szakszervezeti tisztségviselő esetében – reagált a Hankook a sajtóban megjelent hírekre.

Tiltakozó akciót szervez a Hankook ellen a szakszervezet

Gazdaság2014.07.29, 12:45

Augusztus 4-re tiltakozó akciót szervez a Hankook módszerei ellen a vegyipari szakszervezeti szövetség – jelentette be Székely Tamás. A VDSZ elnöke szerint a helyi érdekképviseleti vezető kirúgása volt az utolsó csepp a pohárban.

Tiltakozás a jogszerűtlen elbocsátások ellen

Archívum2013.12.12, 08:43

A pécsi Honsa autóipari beszállító nemrég elküldte néhány dolgozóját - szerintük azért, mert hangadói voltak a szakszervezeteknek. Most több szakszervezet is tiltakozott a cég telephelyénél.

Magyarország legnagyobb érdekvédelmi szervezete jött létre

Archívum2013.12.07, 09:26

Három szakszervezeti szövetség egyesülésével az ország legnagyobb - mintegy 250 ezer taggal rendelkező - érdekvédelmi tömörülése jött létre - írja az MTI.

A szakszervezetek inkább kimaradnának

Itthon2013.09.27, 08:46

Számítanak arra, hogy a kormányzó és ellenzéki pártok egyaránt megkeresik majd őket, de egyik párttal sem kötnek szövetséget, és nem vesznek részt a kampányukban sem.

A szakszervezetek óriási ernyőszervezete jön létre

Gazdaság2013.09.16, 10:37

A kormánnyal és a munkaadókkal való egyeztetéseken ütőképesebb lehet a szakszervezetek új ernyőszervezete, amelynek létrehozásának főbb pontjairól a héten megállapodhat az érintett három szakszervezet a Világgazdaság szerint.

Sztrájkolhatnak a tescós sofőrök is

Gazdaság2013.10.09, 10:31

Sztrájkbizottságot alakítottak az egyik szakszervezethez tartózó, Tescónál dolgozó gépkocsivezetők. Korábban a Spar áruházlánc sofőrjei helyezték kilátásba a sztrájkot, a szerintük rossz munkakörülmények miatt.

Rohadjon meg az egész vasmű!

Gazdaság2013.08.14, 12:27

Az ukrán-orosz tulajdonosok elküldik a Dunaferr dolgozóinak 23 százalékát, de a tervezett 1500 fős létszámleépítésről egyelőre Dunaújvárosban sem tudnak semmi biztosat. A Dunaferr máig a szocialista időkből örökölt nagyvállalati struktúrában működik, csak a dolgozók fele foglalkozik acélgyártással, egy ilyen brutális elbocsátás után azonban működésképtelenné válhat a vasmű, ami a teljes magyar vaskohászat végét jelentené.

Szakszervezeti szuperszövetség születhet

Gazdaság2013.07.12, 08:53

Szakszervezeti szuperszövetségbe tömörítenék a magyar érdekképviseletek a szervezett munkavállalók többségét. A szövetségbe a verseny- és a magánszférából egyaránt várnak tagokat, de személyi kérdésekben még nem született döntés - írja a Népszabadság.

Szakszervezetek alakulnak a házomlás után

Nagyvilág2013.05.13, 13:51

A bangladesi kormány lehetővé tette, hogy a ruhaipar dolgozói szakszervezetet alakítsanak a jövőben. Három hete egy nyolcszintes gyárépület dőlt össze az országban, maga alá temetve 1100 munkást.

Összeolvadnak a szakszervezetek

Itthon2013.04.24, 06:25

Egy szövetségbe tömörül a három legnagyobb szakszervezet - írja a Népszabadság. Az MSZOSZ elnöke szerint azért van szükség az új formációra, mert a jelenlegi struktúra nem elég hatékony.

Bekopogtat a szakszervezet a cégekhez

Gazdaság2013.04.09, 16:40

"Liga-kopogtatók" járják az év második felétől a hazai kis- és középvállalkozásokat, hogy segítsék őket az új munka törvénykönyve előírásainak betartásában - jelentette be Gaskó István, a Liga Szakszervezet elnöke a VOSZ Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének közgyűlésén.

Vaskos béremelést szeretnének a német szakszervezetek

Gazdaság2013.02.28, 11:02

5,5 százalékos béremelést követel a német feldolgozóiparban dolgozó tagjai számára Európa legnagyobb szakszervezete, az IG Metall. A vállalatok viszont a német gazdaság lassú növekedése miatt nem valószínű, hogy teljesíteni tudják a kérést. Pedig egyes közgazdászok véleménye szerint a német fizetések emelése segíthetne a fogyasztás felpörgetése révén beindítani a német, és ezzel együtt az eurózóna gazdaságának akadozó gépezetét.

Veszélyes fáradtság ellen kampányolnak a reptéri dolgozók

Travelo2017.10.04, 14:56

Veszélyes fáradtság ellen kampányolnak a reptéri dolgozók

A tanárok fizetéséről még egyeztetni kell

Itthon2012.11.20, 21:13

Mindkét fél szerint közeledtek az álláspontok a kormány és a pedagósusok sztrájkbizottsága között, a béremelésről azonban még nem született döntés. Egyelőre nem tudni, lesz-e sztrák, jövő szerdán újabb forduló.

Az eddigi legnagyobb szervezett sztrájk zajlik Európában

Nagyvilág2012.11.14, 16:22

Számos európai uniós ország munkavállalója csatlakozott a szerdára meghirdetett, első páneurópai sztrájkhoz. Spanyolországban a dolgozók 80 százaléka vett részt a munkabeszüntetésben, a közlekedés több helyen összeomlott. Madridban és Milánóban a tünetők összecsaptak a rendőrökkel, Rómában tüntető tanárok kartonpapír-feszületre kötözték magukat. A sztrájkokhoz hozzászokott görögök egyelőre csendesen tiltakoznak.

Hoffmann sok sikert kívánt a tüntetőknek

Itthon2012.05.15, 17:19

Az oktatási államtitkár szerint a tüntetés alapjog, és sok sikert kívánt a szakszervezeteknek a pedagógusnapi tüntetéshez. Hoffman szerint 20 százaléknál nagyobb fizetésemelést kapnak majd a pedagógusok, csak nem januártól.

Fizetésükért tüntetnek a tanárok a pedagógusnapon

Itthon2012.05.15, 14:11

Öt pedagógus-szakszervezet is tüntet a júniusi pedagógusnapon az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt. A szervezetek januártól 20 százalékos béremelést követelnek.

Pluszpénzt fizet a pénztárosoknak a Tesco

Gazdaság2012.05.03, 19:10

A szakszervezetekkel ellentétben a Tesco úgy látja, nem jár a pénztárosoknak a szakképesítéshez kötött garantált bérminimum, mégis kifizeti a különbözetet visszamenőleg az érintetteknek, akik már májusban megkaphatják a pénzt.

Tüntetnek a szakszervezetek május 1-jén

Itthon2012.04.16, 15:46

Négy szakszervezet közösen szervez tüntetés május 1-jére a fővárosba. Többek között tisztes megélhetést és működő közszolgáltatásokat szeretnének.

Alkotmánybíróságra mennek a rendvédelmiek

Itthon2012.03.08, 13:17

Ökölvívó-edzőteremben jelentették be a szakszervezetek, hogy nemcsak normakontrolt kérnek, hanem az ombudsmanhoz is fordulnak.

Megszűnik a BKV-dolgozók családtagjainak ingyenes utazása

Itthon2012.02.27, 14:32

A közlekedési vállalat dolgozói továbbra is ingyen használhatják a BKV járatait, családtagjaiknak azonban vasárnaptól fizetniük kell.

Indul a következő választásokon a bohócforradalom vezére

Itthon2012.02.20, 10:30

Vasárnap egyéb elfoglaltságaira hivatkozva lemondott a tűzoltó-szakszervezet vezetéséről Árok Kornél, hétfőn pedig közölte, hogy a jövőben a Szövetség az Egységes Magyarországért nevű pártban kíván politizálni. A szervezet indulni akar a 2014-es parlamenti választásokon.