szakszervezet

címke rss

A VDSZSZ vezetője szerint alvilági eszközökkel él a MÁV vezetése

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke szerint a MÁV nem tartja be a 2000. februárjában kötött kollektív szerződést, ezért a megállapodást fel kell bontani, és új tárgyalásokat kell kezdeni. A VDSZSZ szerdán tárgyal a MÁV-val, de a másik két vasutas szakszervezet nem támogatja a szerződésbontást. Így kicsi az esélye, hogy megállapodás születik.

Nincs párbeszéd a MÁV és a szakszervezetek között

Itthon2001.08.26, 12:39

Nem kezdődött meg az érdemi tárgyalás a MÁV Rt. és a három reprezentatív szakszervezet által tavaly megkötött hároméves megállapodás időarányos teljesítéséről a vasárnapra összehívott harmadik egyeztető tárgyaláson sem.

Valószínűleg felmondja a VDSZSZ a hároméves megállapodást

Itthon2001.09.07, 07:55

A Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) csütörtöki rendkívüli ülésén megvitatták ugyan a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) a hároméves megállapodás felmondására vonatkozó szándékát, ám nem közeledtek az álláspontok. Ezzel az egyeztető tárgyalások szeptember 6-án befejeződtek, mostantól a szakszervezetnek jogi lehetősége van a megállapodás felmondására.

A holland szexipar megalakítja első szakszervezetét

Nagyvilág2001.10.02, 14:48

Egy évvel azután, hogy Hollandiában legálissá váltak a bordélyházak, a szexipar dolgozói bejelentették, hogy megalapítják a prostituáltak első szakszervezetét. Az érdekvédelmi képviselet jövő évtől válik hivatalossá, és tagjainak várhatóan egyenlő jogokat biztosít majd a szolgálati szektorban dolgozókéval.

Sztrájkolnak az energiaipari dolgozók Szerbiában

Nagyvilág2001.10.08, 22:41

A szerbiai villanygazdaság, az EPS szakszervezete úgy döntött, hogy szerdától a vállalat összes dolgozója sztrájkba lép, ha a kormány addig nem tesz eleget követelésének. A sztrájk a kormány bérpolitikáját támadja.

Az LRI átalakítása miatt sztrájkolnának a légiirányítók

Itthon2001.10.26, 17:02

Az [origo] úgy tudja, hogy az LRI tervezett szétválasztása miatt tiltakoznak a légiirányítók és mert a cég átalakulása ügyében nem egyeztet velük a munkáltató. A szakszervezet célja az lenne, hogy beleszólhassanak az átalakításba Ha az LRI nem tárgyal velük, valószínűleg sztrájkkal akadályozzák majd a légiforgalmat.

Kormánybiztost kér a szakszervezet az LRI élére

Itthon2001.10.30, 17:25

Szerdán eldőlhet, hogy sztrájkba lépnek-e a légiirányítók Ferihegyen, ugyanis a sztrájkkal fenygető szakszervezet képviselői tárgyalóasztalhoz ülnek munkáltatójukkal. Attól tartanak, hogy a céget a szervezet átalakítása során tönkreteszik.

A szakszervezet elégedetlen az LRI ajánlataival

Itthon2001.10.31, 17:11

Befejeződött, de néhány nap múlva folytatódik a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság tárgyalása a légiirányítók szakszervezetével. A sztrájkot kilátásba helyező, MIÉP-es képviselőt szakértőként alkalmazó szakszervezet elégedetlen az eredményekkel.

Az LRI folytatná a tárgyalásokat

Itthon2001.11.05, 18:52

Az LRI vezetése annak ellenére folytatná a tárgyalásokat a légügyi szakszervezettel, hogy a légiirányítók a tárgyalások lezárása előtt bejelentették, sztrájkra készülnek. A szakszervezet közgyűlése ugyanis hétfőn támogatta, hogy az érdekképviselet sztrájkot hirdessen, ha az LRI-vel folytatott további egyeztetéseken sem születik megállapodás.

Az LRI és a szakszervezet folytatja az egyeztetést

Itthon2001.11.06, 16:54

Az LRI megígérte, hogy a légiirányításban dolgozók bérét az uniós ajánlásoknak megfelelő szintre emeli. A két fél mai egyeztető tárgyalásain azonban a béremelés részleteinek pontosítására és a többi vitás kérdés megvitatására időhiány miatt nem került sor. A szakszervezet a végleges megállapodásig fenntartja a sztrájkfenyegetést.

Előző
Következő