Szahara

címke rss
Befejeződhet a világ legbrutálisabb, a Szaharán átvezető autóútjának építése

Befejeződhet a világ legbrutálisabb, a Szaharán átvezető autóútjának építése

Több évtizede indult, és most belátható közelségbe került Észak-Afrika egyik legjelentősebb infrastrukturális projektjének befejezése, a Transz-Szahara Sztráda építése. A hangzatos elnevezés valójában egy olyan modern, aszfaltozott úthálózatot takar, melynek révén korábban soha nem látott módon kapcsolódhatnának össze a szaharai országok, felgyorsítva ezzel gazdasági integrációjukat és - a remények szerint - fejlődésüket. Ebben pedig az utóbbi években látványos afrikai térnyerést megvalósító Kína játszhatja a főszerepet.

Nagy Zöld Fal készül Afrikában a sivatagosodás megállítására

Travelo2019.09.23, 13:01

A Nagy Zöld Fal egy hatalmas környezetvédelmi projekt, melynek lényege a nevében is benne van. A résztvevő afrikai országok egy nagyjából 8000 kilométeres zöld sávot húznak fel a Szahara déli határánál, amely így keresztben átszelné a teljes kontinenst. A cél a sivatagosodás megállítása.

A kis herceghez hasonlóan, 75 éve köddé vált Antoine de Saint-Exupéry

Tudomány2019.07.31, 20:09

1944. július 31-én Antoine de Saint-Exupéry francia író és pilóta Korzika szigetéről egy Lockheed Lightning P-38-as repülőgép fedélzetén a magasba emelkedett, hogy légi felderítést végezzen, de soha nem tért vissza. Azóta már számos elmélet született a kalandos életet élő író rejtélyes eltűnésével kapcsolatban: talán a németek lőtték le, esetleg elvesztette az irányítást a repülőgépe felett vagy öngyilkosságot követett el? Egy évvel az után, hogy A kis herceg 1943-ban először megjelent, szerzője és illusztrátora a főszereplőhöz hasonlóan, egyszerűen köddé vált. Vajon mi történhetett pontosan 75 éve Antoine de Saint-Exupéry-vel?

Fekete a víz a sivatag közepén

[origo] utazás2019.03.18, 07:22

A Guelta d'Archei egy kis tó Csád északkeleti részén, amelynek vize a talajból tör fel, és helyenként több mint 1 m mély. A tevék ide járnak inni, trágyájuk pedig feketére festi a vizet. A tóban nílusi krokodilok is élnek, amelyek halakkal táplálkoznak. Terepjáróval négy nap alatt lehet csak eljutni oda N'Djamenából, majd a helyszín többórás gyaloglással közelíthető meg. Szépsége ellenére ezért kevés turista keresi fel.

Porral kevert eső hullhat ránk, nem ússzuk meg az ablakpucolást

Archívum2019.02.01, 14:05

Az autónkat és az ablakokat is le kell majd mosnunk a hamarosan Magyarországon fellépő időjárási jelenség miatt. Szaharai eredetű por érkezik majd hazánk fölé, amely ki is mosódhat a várható eső miatt. 

Húszezer évente vált szárazról nedvesre a Szahara klímája

Tudomány2019.01.03, 13:19

A Szahara sivatag és Észak-Afrika klímája általában húszezer évente változik meg: a száraz korszakokat csapadékos követi, majd ismét száraz időszak jön.

Megtalálhatták Atlantisz legendás városát

Archívum2018.09.06, 16:17

Megtalálhatták Atlantisz legendás városát: feltételezik, hogy a Szaharában van.

Illegális migránsokat toloncoltak ki a sivatagba

Nagyvilág2018.07.15, 11:20

Algéria ismét visszaszállított illegális migránsokat a sivatagba, miután egy időre felhagyott azzal a gyakorlatával, hogy erőszakkal kitoloncolja a szaharai határán át azokat a migránsokat, akik illegálisan léptek be az országba ezen a határszakaszon - közölte egy ENSZ-tisztségviselő.

Ezekért utazzon még a nyáron Lisszabonba!

Travelo2018.07.13, 12:47

A nyári hónapokban Lisszabon felet olyan tiszta kék az ég, mint egy hatalmas katedrális festett kupolája. Ilyenkor a város begóniával borított és napsütötte utcáiról ezer meg egy szörfdeszkával megpakolt autó indul el a strandok felé, Casvais és Estroil irányába. De azért a városokban is találni jó, és néhol ingyenes programokat. Nézzünk is körül, mik közül lehet válogatni.

Internetforradalmat hozhat Afrikában a Google új applikációja

Gazdaság2018.04.26, 11:54

A Google olyan androidos alkalmazást mutatott be, amelyet kifejezetten Afrikának szánnak – írja többek között a Bloomberg. A már létező rendszer új kiadása abban segíti a felhasználókat, hogy a vezeték nélküli nagysebességű adatkapcsolat gyenge minősége esetén is használhassák a világhálót, költségeiket alacsonyan tartva.

A Szahara szemeként elnevezett jelenség még ma is rejtély a tudósok előtt

Archívum2018.03.08, 18:03

Bár több elmélet is született arról, mi okozhatta a Szahara szemeként elhíresült természeti jelenség kialakulását, a tudósok még mindig nem találtak egyértelmű magyarázatot. A hatalmas sivatagi örvényre hasonlító mintát 1965-ben fedezték fel az űrből. 

Havazott a világ egyik legmelegebb helyén

Travelo2018.01.10, 07:08

Egyre-másra érkeznek a hírek a világ különféle pontjairól amiatt, hogy megbolondult az időjárás. Kínában húszméteres jégfal keletkezett a minap, a svájci Zermattot pedig elzárta a havazás a külvilágtól. Ennél is furcsább viszont, hogy a Szaharában is látható mennyiségű hó esett.

Sáros eső eshet a légkörbe került szaharai por miatt

Archívum2018.01.09, 15:38

Ritka természeti jelenségre lehetünk figyelmesek: sáros eső közeledik Magyarország felé. 

Havazott a Szaharában

Nagyvilág2018.01.08, 22:30

Havazott a Szaharában, az észak-algériai Ín-Szefra térségében – jelentette hétfőn a TSA algériai hírportál.

Rendhagyó napló a Keleti-sivatag varázslatos titkairól

Tudomány2017.12.10, 09:41

Egyiptom Vörös-tengeri partvidéke az állandó napsütésnek, a tenger kobaltkék felszíne alatt megbúvó színpompás korallzátonyoknak, valamint a télen is kellemes vízhőmérsékletnek köszönhetően világviszonylatban is népszerű turisztikai célpontnak számít. Ám az ide látogatók közül csak kevesen tudják, hogy alig karnyújtásnyira a luxusszállodák forgatagától, egy, a vadságában is fenséges különös világ, a Keleti-sivatag várja titkaival a felfedezőkedvű utazókat.

Szomjan halt a Szaharában 44 migráns

Nagyvilág2017.06.01, 11:46

Szomjan halt a Szaharában 44 migráns, mert elromlott az őket szállító teherautó - ezt mondta a csapat hat túlélője szerdán Nigerben a Nemzetközi Vöröskereszt munkatársának, miután sikerült elgyalogolniuk egy faluba.

Veszélyes mikrobákkal hinti be az Alpokat a Szahara felől érkező szél

Tudomány2017.04.13, 07:56

Nagy mennyiségű veszélyes mikrobával hintik be az Alpokat a szaharai homokot és port szállító szelek - figyelmeztetnek osztrák és olasz kutatók.

Egy méter hó esett a Szaharában

Travelo2017.10.02, 12:54

Egy méter hó esett a Szaharában

Africa Race: örömautózás után a 11. helyen zárt a magyar duó

Sport2017.01.14, 21:57

A 11. helyen végzett a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a klasszikus Dakar-útvonalon rendezett Africa Race nemzetközi terepraliversenyen.

Húsz gyerek holttestére bukkantak a Szaharában

Nagyvilág2016.06.16, 04:16

Harmincnégy menekült, köztük húsz gyerek holttestére bukkantak a Szaharában a nigeri hatóságok - számolt be szerdán a nigeri védelmi minisztérium.

Penélope Cruz addig bukdácsolt, míg bevette Amerikát

Film2016.04.09, 18:51

Alig tudott pár szót angolul, de már westernt forgatott az új-mexikói prérin Woody Harrelsonnal. Penélope Cruz azok közé a kivételes színésznők közé tartozik, akik képesek voltak komoly európai és amerikai karriert építeni párhuzamosan. A hollywoodi indulás, igaz, döcögős volt, a fodrászának tévedésből felajánlotta például, hogy lepippantja, Johnny Depp pedig egy fingópárnával szekálta. Még szerencse, hogy a madridi színésznő már az elején a bájával levette a lábáról Amerikát, így aztán az sem zavart senkit, hogy a filmjei nem muzsikálnak elég jól. Járt Tom Cruise-zal és Matthew McConaughey-val, állítólag kavart Matt Damonnal, Woodyy ...

Afrika kétmilliárd eurós támogatást kap környezetvédelemre

Környezet2015.12.03, 19:24

Franciaország azt az ígéretet tette, hogy 2020-ig 2 milliárd eurós támogatást nyújt a fekete kontinensnek, hogy megújuló energia szektorát fejlessze, és más, fontos környezetvédelmi lépéseket tehessen. 

A Szaharában volt egykor a bolygó legnagyobb édesvizű tava

Tudomány2015.07.02, 18:03

6000 éve a Szaharában terült el a Föld legnagyobb édesvizű tava: a ma már csak egykori vízfelületének 5%-val rendelkező Csád-tó valaha nagyobb volt, mint az észak-amerikai Nagy-tavak területe összesen.

Nem tanácsolták, mégis megnéztem Tunézia belsejét

Archívum2015.03.31, 18:44

Tunézia déli részét már a tuniszi Bardo múzeumban elkövetett terrorista támadás előtt sem ajánlották a turistáknak. Pedig kár lett volna kihagyni.

Féktelen buli a dűnék között, fesztivál a sivatagban

Kultúra2015.02.28, 09:02

Észak-Afrika, az iszlám világ és a Szahara kapcsán valószínűleg nem az óriási partik jutnak az ember eszébe, pedig bizony ilyen is van. 

Szaharai por miatt virágzanak Amazónia őserdei

Környezet2015.02.27, 09:28

A NASA műholdjának mérései szerint a távoli sivatag pótolja azt a foszfort, amit az amazóniai esők elhordanak a talajból.

Drónok kutatnak az elveszett civilizációk után

Tudomány2015.02.23, 20:03

Drónok, műholdas képek és a LiDAR technológia segítségével a legeldugottabb helyek is feltárulnak a kutatók előtt – az Amazonas és a Szahara elveszett civilizációi az első célpontok.

Afrika megérkezett Dél-Amerikába

Környezet2014.07.08, 13:35

Évente sok-sok tízmillió tonna port fúj át a szél a Szaharából Európába. Egy szokatlan szögből készült műholdkép azt mutatja meg, hogy Dél-Amerika is kap belőle bőven, sőt még a floridai partokra is jut a legfinomabb szemcséjű homokból.

Életre szóló élményeket szerzett Dudás Ádám

Life.hu2014.04.07, 11:48

Élete egyik legnagyobb kalandján van túl a Tények műsorvezetője. Tunéziában, a Szahara sivatagban járt, ahol homokviharba keveredett.

Sakálok ették meg a menekülteket a Szaharában

Nagyvilág2013.10.31, 15:48

Nyolcvanhét nigeri menekült halt szomjan a sivatagban. Európa felé tartottak a jobb élet reményében.

Menekültek haltak szomjan a Szaharában

Nagyvilág2013.10.29, 10:17

Néhányan többnapos gyaloglás után eljutottak egy településre, valószínűleg Európába indultak.

Oázis a vulkán közepén

Archívum2013.09.08, 08:01

A szaharai látványossághoz érdemes szúnyogriasztót vinni.

Szaharai sár lepi be Szlovákiát

Nagyvilág2013.05.30, 18:57

Líbiai és egyiptomi eredetű homok és por érkezett meg csütörtökön Szlovákiába. Az országban hulló eső miatt sár csapódott le a térségben.

Hétezer éves tejet találtak a Szaharában

Tudomány2012.06.21, 10:12

Bebizonyosodott, amit a lenyűgöző barlangfestmények alapján már gyanítottak: 7000 éve tejgazdaságok voltak a mai sivatag területén.

A félelem nélküli bolygó

Ozone Network2012.03.27, 13:42

Ez a hat részes sorozat egy adrenalin-túrára kalauzol minket, miközben bemutatja a világ legelképesztőbb helyeit. Egy siklóernyős rekorderhez, Will Gaddhez csatlakozunk, ahogy bejárja a világ nagyszerűbbnél nagyszerűbb helyeit: Alaszkát, a Szaharát, Hawaiit, a Nagy korallzátonyt és a Grand Canyont. Mindezt azért teszi, hogy megértsük, hogyan jöttek létre ezek a gyönyörű természeti képződmények.

Napelemszoborral gyártana jeget a Szaharában egy holland művész

Időjárás2011.11.07, 11:34

Napelemekkel borítana egy kétszáz négyzetméteres levélformát App Verheggen holland művész, és a megtermelt energiával a levél fonákjára szerelt kondenzátorokat működtetné: azok pedig a Szahara levegőjéből kivont nedvességet fagyasztanák jéggé.

Júliusban és augusztusban vágtat Magyarország felett a szaharai por

Időjárás2011.07.16, 11:15

A szelek szárnyán Magyarország fölött áthaladva Lengyelországig is eljut a szaharai viharok vöröses pora. A jelenség egyes kutatások szerint mérsékli a globális felmelegedést, ugyanakkor aszályt okoz, és rontja a nagyvárosok amúgy is szennyezett levegőjének minőségét.

Ki lesz a víz ura Líbiában?

Időjárás2011.04.19, 13:05

A Kadhafi uralma ellen lázadóknak is ugyanaz a grandiózus vezetékrendszer biztosítja az ivóvizet, mint a líbiai fővárosnak. A "nagy ember alkotta folyó" nevű kút- és vezetékrendszer kiépítése után egymillió éves víztartalékot terveznek hasznosítani, de nemcsak Líbiában, hanem Csádban, Egyiptomban és Szudánban is. A "fosszilis víz" becsült összmennyisége annyi lehet, mint a Nílus vízhozama ötszáz év alatt.

Afrikai por van Magyarország felett

Tudomány2011.04.11, 18:12

Szaharai homoktól homályos az ég hazánk felett a napokban. A por sárgára festi a napkeltéket és a napnyugtákat, csapadékos időben pedig "véres esőre" számíthatunk, mely sáros foltokat hagy maga után a tárgyakon.

Két hete nem nyugszik az idő a Földközi-tengeren

Időjárás2011.02.28, 10:43

Az elkövetkező napokban egy mediterrán ciklon sok esővel áztatja Olaszország térségét, ami áradásokhoz és földcsuszamlásokhoz is vezethet. Közel két hete egymást érik a ciklonok a Földközi-tenger felett. A korábbi viharokat Mallorca partjainál víztölcsérek kísérték, míg Rodoszon pár napja tornádó pusztíthatott.

Hatalmas tó nyomait azonosították a Szaharában

Tudomány2010.12.02, 17:08

Ma száraz és kopár sivatag a Szahara, egykor azonban tavak és talán gazdag növényzet borította egyes részeit. Erre jutottak a szakemberek az Endeavour űrrepülőgép fedélzetéről készült radarmérések alapján. A kiterjedt vízfelület a mai Nílustól nyugatra helyezkedett el, és talán őseink vándorlását is befolyásolta.

A Szahara miatt rozsdás a Földközi-tenger környéke

Időjárás2010.11.15, 09:03

Évente 600-700 tonna por kerül a levegőbe a Szaharából és a sivatagot délről övező félig száraz, átmeneti területről, a Száhelről. Ez a por volt az oka a híres vörös fold, a "terra rossa" kialakulásának a Földközi-tenger vidékén.

Dromedárháton Luke Skywalker otthonában

[origo] utazás2010.09.17, 19:52

Ha már Tunézia mellett döntünk - ami még ősszel is megfontolandó, hiszen nem valószínű, hogy a hőmérséklet karácsonyig 20 fok alá fog süllyedni -, érdemes elhagyni a hotelek színes vízicsúszdáit, tréfás animátorait és elhízott üdülővendégeit; és veszélytelen, ám annál emlékezetesebb magántúrákba fogni. Egy kis vonatozással, taxizással és buszozással könnyedén ellátogathatunk a Star Wars egyik forgatási helyszínére, egy kiszáradt sós tóhoz és pillanatok alatt egy háziasított teve hátán találhatjuk magunkat a Szaharában. És legyünk felkészülve arra is, hogy a teljes út során serény tunéziai árusok kerámiatálakat és hamisított Gucci póólókat ...

A nap sportképei: maraton a tevecsontváz mellett

Sport2010.04.07, 10:30

A múlt héten elrajtolt a világ egyik legkegyetlenebb futóversenye, a huszonötödik Marathon des Sables, mely során a versenyzőknek 250 kilométert kell megtenniük a Szahara sivatagban úgy, hogy a verseny hét napjára szükséges felszerelésüket mindvégig a hátukon cipelik.  Kattintson a képre, galéria nyílik!

Furcsa rajzok a sivatagban

Tudomány2010.03.10, 19:11

Hatalmas árnyékra hasonlító, szokatlan formák láthatók az űrből a Szahara egyiptomi részén.

Éjszaka is termelni fog az óriás naperőmű a Szaharában

Időjárás2009.11.13, 18:21

Szaharai napenergia áramlik Európába. A terv nem sci-fi: mindezt 2015-re ígéri a németek által létrehozott Desertec csoport, mely egyötöd magyarországnyi területen épít naperőmű-rendszert a sivatagban.

A sivatag és a tenger végez az afrikai bevándorlók negyedével

Nagyvilág2009.09.14, 17:01

Az Afrikából Európába tartó bevándorlók negyede odavész útközben. A Szaharán annyi vízzel kelnek át, amennyivel egy brit katonát el sem engednének egy afganisztáni bevetésre. Ha túlélik a szárazságot, és a líbiai határőröket is megússzák, akkor még mindig előttük van a Földközi-tenger.

Kavargó Mediterráneum - a hét műholdképe

Tudomány2009.03.10, 11:20

Ahogy megérkezik a tavasz, megszaporodnak a Szahara irányából északra tartó porkitörések és homokviharok. Mostani képünkön is ez látható, ám a port és homokot most egy mihozzánk is elérő óriási ciklon szippantotta ki a sivatagból.

Guruló pókot fedeztek fel a Szaharában - videó

Tudomány2008.11.11, 21:04

Különleges mozgású pókfajra bukkant egy német tudós a Szaharában: az újonnan felfedezett ízeltlábú nem mászik, hanem gurul.

Előző
Következő