Szaddám-rendszer

címke rss

Visszavárják a hadseregbe Szaddám katonáit

Visszatérhetnek az iraki hadseregbe a Szaddám-rendszer azon tisztjei és katonái, "akik szolgálni akarják a hazát" - jelentette be az iraki kormányfő egy nemzetközi konferencián. Az ajánlat nagy felháborodást keltett, hiába tette hozzá a politikus, hogy akiknek "vér tapad a kezéhez, azok úgysem menekülhetnek az igazságszolgáltatás elől".

Szabadon engedtek volt iraki vezetőket

Nagyvilág2005.12.19, 15:17

Irakban szabadon engedtek két tucat olyan személyt, akik korábban vezető pozíciót töltöttek be a Szaddám-rendszerben. A megbukott rezsim vezetőit háborús bűncselekményekkel gyanúsították, illetve szükség volt tanúvallomásukra a Szaddám-rendszer ellen. A vádat azért ejtették, mert már nem jelentenek veszélyt az ország biztonságára.

Bíróság elé állítják Szaddám embereit

Nagyvilág2005.02.28, 19:01

A Szaddám-rendszer vezetőinek felelősségre vonása céljából felállított különleges iraki törvényszék hétfőn bejelentette, hogy befejezte az előzetes vizsgálatot Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök több volt vezető munkatársának feltételezett bűncselekményei ügyében, és közülük az első ötnek megkezdik a perét.

Szaddám támogatta, az iraki nép elüldözi a palesztinokat

Nagyvilág2003.06.15, 22:43

Az iraki vezetés befogadta és támogatta a palesztin menekülteket, akik - bár tulajdont nem szerezhettek -, szinte ingyen élhettek Irakban. A palesztinok többsége ezért támogatta Szaddám Huszeint. A Szaddám-rendszer bukása után minden megváltozott. A palesztinok kegyvesztetté váltak, elüldözik és gyűlölik őket az irakiak. Azt mondják, csak élősködtek rajtuk. Az [origo] helyszíni riportja Bagdadból.

Feloszlatták az iraki hadsereget

Irak2003.05.23, 10:43

Feloszlatták a Szaddám-rendszer hadseregét és biztonsági erőit. Amerikai-brit közreműködéssel új védelmi erőket állítanak fel - jelentette be Paul Bremer, az iraki közigazgatás amerikai vezetője pénteken.

Eladó egy amerikai hadifogoly fülbevalója

Irak2003.04.15, 15:35

Az iraki nagyvárosokba behatoló szövetséges katonák többsége gyűjti a Szaddám-rendszer ereklyéit és emléktárgyait. A legtöbben megtartják a Szaddám-relikviákat, az iraki harci trófeákat. Néhány katona azonban azt reméli, hogy hazaérkezése után jó pénzért adhat majd túl a Szaddám-arcképeken, -zászlókon és az iraki személyi kultusz más tárgyain.

Straw: évekig tart majd a rendezés

Irak2003.04.01, 15:52

Jack Straw brit külügyminiszter szerint akár évekig is eltarthat a Szaddám-rendszer felszámolása utáni iraki rendezés. Straw szerint a gazdasági, politikai és társadalmi helyreállításban az ENSZ-nek kell a vezető szerepet játszania. A brit külügyminiszter úgy vélte, hogy az "olajat élelmiszerért" program keretében a világszervezet hét évig jól ellátta ezt a feladatot.

Szaddám hóhéraira csaptak le a szövetségesek

Irak2003.04.01, 16:38

A rettegett Fedajínok közé tartoztak azok a katonák, akiket szombaton bombázott le Bászrában az amerikai légierő. A Fedajínok a Szaddám-rendszer leghűségesebb és legkegyetlenebb őrei. Egy év alatt közel 200 embert végeztek ki - egy részüket nyilvánosan -, mert azt feltételezték róluk, hogy Szaddám-ellenes felkelést szerveznek. A gerillaharcot folytató Fedajínok komoly fenyegetést jelenthetnek a szövetséges katonákra. Az amerikai-brit csapatok vezetői szerint már eddig is több katonát ejtettek fogságba, illetve öltek meg civilnek öltözve vagy más módon csapdát állítva.

Szíria: emberiség elleni bűncselekmények érik Irakot

Irak2003.03.31, 18:00

Szíria szerint Irakban igazolhatatlan és törvénytelen háború zajlik. A szíriai külügyminisztérium szóvivője szerint Szíria az iraki népet támogatja a szövetségesekkel szemben. Damaszkusz vasárnap esti közleményével Colin Powell amerikai külügyminiszter korábbi bírálatára válaszolt, miszerint Szíria fegyverszállításokkal segíti a Szaddám-rendszert.

Bush: enyhül a terror szorítása

Irak2003.03.27, 17:58

George W. Bush amerikai elnök szerint gyengül Irakban a terror szorítása és az irakiak hamarosan megszabadulnak a Szaddám-rendszertől, amelytől évtizedek óta szenvedtek. Bush Tony Blair brit miniszterelnökkel Camp Davidben tartott sajtótájékoztatóján úgy vélte, hogy a szövetséges csapatok napról napra haladnak céljuk, Irak lefegyverzése felé. Blair kijelentette: az iraki nép felszabadulásának napja közel van.

Előző
  • 1
Következő