Szaddám Huszein
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- iraki konfliktus
- Bagdad
- USA
- kékfény
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Visszasírja Szaddámot a szobordöntő iraki hős
Pesszimisták, és nem látják szívesen az idegen fegyvereseket az irakiak négy évvel a Szaddám Huszein megdöntésére indított amerikai-brit támadás után - írja a BBC. Az iraki alelnök szerint a szövetségesek jelenléte rombolja az irakiak önbecsülését, és a jelenlegi helyzetnél az is jobb lenne, ha a véres merényleteket végrehajtó lázadókkal tudnának tárgyalni.
Kivégezték hajnalban a volt iraki alelnököt
Felakasztották kedd hajnalban Taha Jaszín Ramadán volt iraki alelnököt. Vele együtt a Szaddám-rezsim négy magas rangú vezetőjén hajtották már végre a halálos ítéletet. Ramadánt szintén a Duzsdail nevű síita faluban 1982-ben történt mészárlás miatt ítélték el, előbb életfogytig tartó börtönre, majd - enyhének találva az ítéletet - halálra.
Kedden hajnalban akasztják a volt iraki alelnököt
Kedden hajnalban akasztják fel Taha Jaszín Ramadán volt iraki alelnököt, akit emberiesség elleni bűnök miatt ítéltek halálra - közölték Ramadán ügyvédei.
Nagy-Britanniába menekülne Szaddám bírája
Üldöztetéstől tartva elmenekült Irakból és Nagy-Britanniában kért menedékjogot az az iraki bíró, aki meghozta a Szaddám Huszein exdiktátorra kiszabott halálos ítéletet - jelentette pénteken az al-Dzsazíra. Az arab hírtelevízió hivatalos brit forrásokra hivatkozva számolt be Rauf Abdel Rahman bíró brit földre meneküléséről.
Halálra ítélték Szaddám Huszein alelnökét
Kötél általi halálra ítélte az iraki legfelsőbb bíróság hétfőn Taha Jaszín Ramadánt, Szaddám Huszein volt iraki elnök helyettesét.
Kivégezték Szaddám vádlott-társait is
Végrehajtották a halálos ítéletet Szaddám Huszein egykori iraki elnök két vádlott-társán is. Barzán at-Tikrítit és Avad al-Bandart Szaddámmal egy napon ítélték halálra, ugyanazért a síita faluban elkövetett mészárlásért. Állítólag az akasztás helye is megegyezett azzal, ahol Szaddámot kivégezték.
Újabb videofelvétel Szaddám holttestéről az interneten
Új videofelvételt tettek közzé a kivégzett Szaddám Huszein volt iraki diktátor holttestéről kedd hajnalban az interneten.
Halállal végződött Szaddám akasztásának utánzása
Egy szaúdi gyerek önmagát akasztotta fel, egy algériai fiút társai lógattak fel. Újabb két gyerek halt meg az iraki exdiktátor akasztásának utánzásakor.
Az ENSZ-főtitkár már nem akasztana Irakban
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szombaton felszólította az iraki kormányt, hogy függessze fel a halálraítéltek kivégzését.
Ismét meghalt egy Szaddámot utánzó gyerek
Egy tízéves texasi fiú valószínűleg Szaddám Huszein volt iraki diktátor akasztását utánozta, és akaratlanul megölte magát - jelentette a Houston Chronicle című helyi lap pénteken.