Szabó Vilmos

címke rss
Medvét láttak Nógrádban

Medvét láttak Nógrádban

Szombat reggel Rimócon, a Szarka-völgy környékén találkoztak a vadászok egy medvével.

Erdélyben lelt szövetségesre az MSZP pártalapítványa

Itthon2013.01.16, 23:24

A szocialista pártalapítvány vezetője Kolozsváron írt alá együttműködési megállapodást a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapítványával. A két szervezet közös szellemi műhelyet akar létrehozni, és közös rendezvényeket tartana a jövőben.

Sportszerűtlen volt Orbán kifakadása az ellenzék szerint

Itthon2011.12.13, 16:35

Csak felületesen beszélt a kormány terveiről a múlt hét végi EU-csúcs előtt Orbán Viktor abban a bizottságban, ahol a kormány és a parlamenti pártok egyeztetnek bizalmas körülmények között az európai uniós találkozók előtt. Ezt állították az MSZP-t és az LMP-t a bizottságban képviselő politikusok az után, hogy Orbán Viktor hétfői parlamenti beszédében azzal vádolta meg az ellenzéket, hogy hátba támadták.

Népszabadság: Lemondott az MSZP két frakcióvezető-helyettese

Itthon2011.11.15, 13:00

Puch László pártigazgató és Szabó Vilmos korábbi külügyi államtitkár is lemondott az MSZP frakcióvezető-helyettesi posztjáról - írja a keddi Népszabadság. Mesterházy Attila pártelnök szombaton arról beszélt, hogy még a téli szünet előtt tisztújítás lehet az MSZP parlamenti frakciójában.

Ujhelyi Istvánt jelöli az MSZP a parlament alelnöki posztjára

Itthon2010.05.10, 16:41

Ujhelyi Istvánt, az MSZP alelnökét jelöli az országgyűlés alelnöki posztjára az MSZP. Puch László pártigazgató és Szabó Vilmos korábbi külügyi államtitkár a szocialista frakció helyettes vezetője lesz. Az MSZP ragaszkodik ahhoz, hogy a hat ellenzéki bizottsági helyből hármat ők kapjanak.

Eredményes magyar-szerb dialógus Szabadkán

Nagyvilág2005.11.10, 18:57

A vajdasági magyarok terhére történt jogsértések megítélésében továbbra is nézeteltérések vannak Budapest és Belgrád között, hasonlóképpen eltér a véleményük a problémák nemzetközi színtérre vitelének okairól, ennek ellenére mind Rasim Ljajic szerbia-montenegrói emberi jogi és kisebbségügyi miniszter, mind Szabó Vilmos, a magyar Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára eredményesnek mondta a kétoldalú kisebbségi vegyes bizottság csütörtöki szabadkai ülését, amelyen az említett kérdésekről is szó volt.

Kasza: Nem vagyunk kívánatosak sem otthon, sem itthon

Itthon2004.11.09, 20:40

A Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöke szerint a kormánypártok pofon ütötték a határontúli magyarságot amikor a nemmel való voksolásra biztattak a kettős állampolgárság megadásának kérdésében. Kasza József erről egy kedd esti fórumon beszélt Budapesten, ahol Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára viszont illúziónak nevezte a népszavazási igenre ösztönzők érveit.

Jugoszláv-magyar a kisebbségvédelmi megállapodás

Nagyvilág2002.12.27, 18:29

Rasim Ljajic jugoszláv kisebbségügyi miniszter és Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatalnak a Határon Túli Magyarok Hivatalát felügyelő politikai államtitkára pénteken Belgrádban parafálta a jugoszláv-magyar kisebbségvédelmi megállapodást, amely biztosítani hivatott a két ország területén élő kisebbségek nemzeti, nyelvi, kulturális és vallási identitásának megőrzését és kibontakozását.

Előző
  • 1
  • 2
Következő