Szabó Tímea
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Párbeszéd
- Karácsony Gergely
- baloldal
- MSZP
- Gyurcsány Ferenc
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Együtt-PM: Olyan pályázó is nyert Kishantoson, aki nem is indulhatott volna
Az Együtt-PM szerint olyan induló is földbérlethez jutott a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ földterületeire kiírt pályázaton, aki nem is nevezhetett volna. Szabó Rebeka országgyűlési képviselő úgy véli, van például betéti társaság, amely a pályázat alatt alakult, olyan tulajdonossal, aki előzőleg építési vállalkozóként dolgozott.
"Átgondolnám, lennék-e Mesterházy minisztere" - interjú Szabó Tímeával
Bajnai Gordonéktól is különálló frakció alakítására készül a Párbeszéd Magyarországért párt, amelynek vezetője szerint kényszer az összefogás az MSZP-vel és Gyurcsány Ferenccel. Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke azt mondta az Origónak, hogy Simon Gábor ügyén is át tud lendülni, és nem érdekli, hogy Fodor Gábor is megelőzi a listán, a lényeg, hogy leváltsák Orbánt. Azért azt alaposan meggondolná, adott esetben vállalna-e posztot Mesterházy kormányában.
Jávor Benedek Brüsszelbe menne
A Párbeszéd Magyarországért párt szombaton elfogadta a jelöltlistáit. Eszerint Szabó Tímea társelnök egyéniben is elindul Budapest XII. kerületében, míg a másik vezető, Jávor Benedek csak az Európai Parlamenti választásokon lesz jelölt.
Torlasz fogadta az ülésterembe igyekvő képviselőket
Piros szalagokkal és egy táblával torlaszolta el a Párbeszéd Magyarországért Párt a parlament üléstermének egyik bejáratát, hogy tiltakozzanak a hajléktalanok fővárosi utcákról való kitiltása ellen, amelyről hétfőn szavaznak. A torlaszt hamar elbontották.
Ötvenezres büntetés a Tavares-transzparensért
Ötvenezer forintos büntetést kapott Kövér László házelnöktől két PM-es politikus. Szabó Tímea és Jávor Benedek a csütörtöki parlamenti ülésen tartott fel egy molinót.
Vezetőket választott a Párbeszéd Magyarországért
Jávor Benedek és Szabó Tímea társelnökként vezeti az LMP-ből kiszakadt politikai szervezetet, a Párbeszéd Magyarországért pártot. A PM egy négytagú elnökséget is választott, közpolitikai alapcsomagot fogadtak el, és tárgyalásokat kezdenek Bajnaiékkal.
Mint Makó Jeruzsálemtől - LMP-s reakciók a bajnais döntésre
Gyors egymásutánban az LMP frakciójának három vezetője is lemondott vasárnapra virradó éjjel, miután a párt kongresszusa nem támogatta a Bajnai Gordon összefogásához való csatlakozást. Jávor Benedek frakcióvezető végzetes döntésről, Karácsony Gergely ártalmas tévedésről, Szabó Tímea a politikai realitások elvesztéséről beszélt, de volt olyan párttag, aki egyenesen "bűnnek" nevezte azt, ami a kongresszuson történt.
Négyen vezetik az LMP-t január végéig
Január végén lehet új frakcióvezetője az LMP-nek, addig négyfős frakcióelnökség vezeti a párt tizenöt tagú képviselőcsoportját. Az LMP-s képviselők a hétfői ülésükön úgy döntöttek, hogy kikérik a párt kongresszusának a véleményét is az új frakcióvezetőről. Karácsony Gergely szerint a képviselők a kongresszustól bizalmi szavazást kérnek az új vezető személyéről.
Nem készíthetne dossziékat az új titkosszolgálat az államtitkár szerint
Csak a többi titkosszolgálat adatbázisából dolgozhatna és nem készíthetne senkiről dossziét a jövőre felálló Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) - közölte Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára szerdán. Az új szervezet megalakítását korábban több civil szevezet, az adatvédelmi ombudsman és az LMP és kifogásolta, mert szerintük a központ működése a magánszférát sértheti.
"Nyaligátor"-ról is beszélt az LMP-st kisanyámnak hívó fideszes képviselő
Egy fideszes képviselő durva beszólása miatt panaszkodtak hétfőn LMP-s képviselőnők. Szerintük Tasó László azt mondta: "Mit pofázol bele, kisanyám?!" A fideszes képviselő szerint ez valóban elhangzott a szájából, de csak reakció volt arra, hogy az egyik LMP-s állítólag lebunkózta.
Betiltaná a traffipaxjelzőket az LMP
A traffipaxot jelző vagy zavaró készülékek tilalmával egészítené ki a közúti közlekedésről szóló törvényt a Lehet Más a Politika négy parlamenti képviselője.
Dacos kirohanások helyett Orbánt terelgetné az LMP
A Jobbikkal való együttműködést sem zárják ki kategorikusan, és nem tartanak attól, hogy egyes döntéseik miatt politikai támadások érik őket - a parlamentbe készülő LMP képviselői azt állítják, szeretnének szakítani az elmúlt 20 év rossz politikai beidegződéseivel. Abban nem reménykednek, hogy javaslataik csont nélkül átmennek a Fideszen, de azt ígérik, dacos kirohanások helyett arra figyelnek, hogy Orbán Viktort az általuk jónak tartott pályán tartsák.