Szabó István

címke rss

Így magyarázkodott Szabó István a Kecskemét újabb kudarca után

Sport2023.10.21, 20:18

Az Újpest saját közönsége előtt gólgazdag mérkőzésen 5-3-as sikert aratott az előző idényben ezüstérmes Kecskemét felett a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A fővárosi együttes ezzel feljött a tabellán a második helyre, a Kecskemét pedig idegenben változatlanul nyeretlen a mostani szezonban, sőt, immár vendégként sorozatban öt vereségnél jár. A találkozó után a két vezetőedző értékelte a látottakat:

Újabb kecskeméti kudarc, lassan eldől Szabó István edző sorsa

Sport2023.10.21, 18:56

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 10. fordulójának szombati mérkőzésén az Újpest elképsztő mérkőzésen 5-3-ra nyert otthon a Kecskeméti TE ellen. 

Kirúgja a Kecskemét a sorozatos kudarcok után Szabó István edzőt?

Sport2023.10.01, 19:50

A labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójában az előző szezonban második helyen végző Kecskemét 3-1-re kikapott a Diósgyőr otthonában, ezzel a KTE sorozatban a negyedik meccsét veszítette el az NB I-ben. A bajnokság idei szezonjában eddig három edzőváltás volt, de könnyen lehet, hogy a Kecskemét mélyrepülése miatt meg vannak számlálva az év edzőjének választott Szabó István napjai is.

Kínos kecskeméti bukások: összeomlott a tavalyi meglepetéscsapat?

Sport2023.09.30, 09:39

Az előző idényben óriási meglepetést okozott a Kecskemét azzal, hogy második helyen végzett a bajnokságban, és - két év alatt két osztályt feljebb lépve - a nemzetközi kupában indulhatott. Az idei szezonkezdet azonban kezd rémálomba fordulni a Széktói Stadionban, ha így folytatják nagy bajba kerülhetnek. Mi történt?

Borzalmas körülmények között, nagyon fiatalon meghalt a tehetséges, magyar színész

Kultúra2023.09.04, 18:01

Cselgáncsosnak indult, de egy sérülés miatt, másik hobbijának, a színjátszásnak kezdett élni Csendes Olivér. A rendszerváltás után végzett a Főiskolán, és mindössze tizenegy évet töltött el a pályán, a tragikusan korán meghalt színész. Édesapja az 1956-os forradalom egyik hőse volt: bebörtönözték, kegyetlenül megkínozták, az ő tragédiáját is magában hordozhatta. 

Már főiskolás korában szembesült a Kádár-diktatúra hazugságaival

Kultúra2023.03.26, 14:47

Kossuth-díjas, érdemes művész, színészi, énekesi pályáját számos további rangos állami díjjal, kitüntetéssel ismerték el. Halász Judit csaknem hatvan éve tagja a Vígszínháznak, a drámairodalom legszélesebb palettájáról játszotta el főszerepek sorát, generációk nőttek fel a verses lemezein, filmszínészi pályáját legendássá lett filmekben kezdte. Nemrég töltötte be a nyolcvanadik évét, jelenleg is színpadon van, dalaival járja az országot, a Vígszínházban is megrendezik mindig szokásos karácsonyi koncertjét. Az Origónak adott interjújában felidézi gyermek- és ifjúkorát, pályája néhány fontosabb állomását, mestere Várkonyi Zoltán példaaadó ...

Miért halt meg ennyire fiatalon, ilyen tragikus körülmények között a sikeres, magyar színész?

Kultúra2023.03.11, 18:01

Ha a magánéletemben nincs minden rendben, azt még csak el tudom viselni, de ha szakmai hiányérzetem van, azt nagyon nehezen - nyilatkozta a pályája elején, a vígszínházas időkben Szakácsi Sándor. Bár aszketikus, és a szerepeiért mindig megküzdő, sokszor gyötrődő alkat volt, megingathatatlanul hitt a színházban és minden szerepét nagyon komolyan vette. Súlyos betegségben, tragikusan korán halt meg, sikerei teljében, de az utolsó percig színpadon volt.

Ez kellett a Fradi elleni csodához

Sport2023.02.18, 19:24

A címvédő és éllovas Ferencváros hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Kecskeméttel a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának szombati játéknapján. A találkozó után a főszereplők értékelték a látottakat.

Marco Rossi lett az év fociedzője - de hova lett Csercseszov?

Sport2022.12.30, 20:26

Csak harmadik lett a Ferencvárost irányító Sztanyiszlav Csercseszov az Év edzője választáson a hazai NB I-es klubelnökök szavazatai alapján, ami a történelmi siker után egészen nevetséges eredmény. Marco Rossi első helye a válogatott sikerei után nem meglepő - de, hogy lenne sikeresebb klubedző Csercseszovnál Magyarországon?

Fontos döntést hozott a jövőjéről az NB I-es Kecskemét csodaedzője

Sport2022.11.16, 10:43

Meghosszabbította eredetileg 2024-ben lejáró szerződését Szabó István, a labdarúgó OTP Bank Ligában 16 forduló után második helyezett Kecskemét vezetőedzője.

Az NB I sikeredzője büszke: hihetetlen mentális erőről beszélt a hatgólos focithriller után

Sport2022.10.15, 09:38

A második helyezett Kecskemét hazai pályán - háromszor egyenlítve - döntetlent játszott a mögötte álló, legutóbb ezüstérmes Kisvárdával a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. Az újonc hazai csapat immár sorozatban az ötödik mérkőzésén maradt veretlen. A találkozót követően a két edző értékelte a látottakat.

Szex a szocializmusban 3. – híres magyar színésznők, akik levetkőztek a filmen

Film2022.06.05, 18:23

Udvaros Dorottya meztelenül, pisztollyal kezében fenyeget Bezerédi Zoltán és arra kényszeríti, hogy operett-dalokat énekeljen. Makk Károly ugyanakkor kénytelen volt lengyel színésznőket felkérni arra, hogy leforgathassa a magyar filmtörténet első leszbikus szexjelenetét, kizártnak tartotta ugyanis, hogy a magyar színésznők között találna bárkit, aki főszerepet vállalna az akkoriban rendkívül provokatívnak számító alkotásában. A rendszerváltást közvetlenül megelőző időszakban a cenzorok szigorúsága jól érzékelhetően enyhült, a rendezők pedig ki is használták mindezt.

Így elemzi a filmjeit Szabó István - videó

Film2022.05.19, 09:31

A Nemzeti Filmintézet videointerjút tett közzé az Oscar-nyertes Mephisto legendás magyar rendezőjével, Szabó Istvánnal. A 84 éves rendező olyan filmeket készített, mint az Álmodozások kora, az Apa, a Szerelmesfilm, a Bizalom és a Redl ezredes, vagy legutóbb a Zárójelentés.

Idén is meghirdetik a filmkészítő maratont

Film2022.05.04, 09:17

A környezettudatos gondolkodás elősegítésére idén is meghirdetik a Shoot4Earth - Forgass a Földért! rövidfilmpályázatot. A filmkészítő maraton résztvevőinek mindössze 24 óra áll rendelkezésükre filmjük elkészítésére, a beérkezett pályaműveket mások mellett Szabó István Oscar-díjas filmrendező zsűrizi.

Visszatérnek a mozikba Szabó István legjobb filmjei

Film2022.03.21, 09:52

Szabó István legjobb filmjeiből vetítenek válogatást a Cinema MOM-ban március 24-től egy hétig. A rendező legjobb filmjeként ismert, Oscar-díjas, az Oscar-jelölt Koltai Lajos által fényképezett Mephisto március 24-től országszerte is mozikba kerül, digitálisan felújítva. 

Szabó István Hollywood magyar alapítójára emlékezett - videó

Film2022.01.17, 20:41

Szabó István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Oscar- és Kossuth-díjas filmrendező Adolph Zukorról emlékezett meg a magyar producer és stúdiófőnök születésének évfordulóján a Magyar Hollywood Tanács felkérésére. Az 1873-ban, Ricsén született (1976-ban, 103 évesen meghalt) Adolph Zukor alapította meg 1912-ben a Paramount Pictures filmvállalatot és vált ezzel a hollywoodi filmgyártás egyik alapítójává. 

Szabó István Martin Scorsesével együtt kapott életműdíjat

Film2021.11.23, 12:37

India legnagyobb nemzetközi filmfesztiválján, Goán vett át életműdíjat Szabó István magyar filmrendező amerikai kollégájával, Martin Scorsesével együtt az egyetemes filmművészethez való kiváló hozzájárulásáért. Mindkét rendező online jelentkezett be a megnyitó ünnepségre. 

Bujtor István, a halhatatlan Ötvös Csöpi élete: látványos pofonok és drámai mélységek

Kultúra2021.08.21, 18:00

A Balázs Béla-díjas, a Magyar Érdemrend középkeresztjével kitüntetett művész, aki az 1979-es filmszemlén a Legjobb férfialakítás díját is elnyerte, azt mondta egyszer: „A bátyám, Latinovits Zoltán művész volt, ez biztos, én nem tartom magam hozzá foghatónak. Időnként kicsúszik belőlem valami, ám attól még nem vagyok művész." Bujtor István előbb orvosnak készült, majd közgazdászdiplomát szerzett. Arra gondolt, hogy külkereskedőként teremt majd egzisztenciát. Másként alakult. Számtalan színpadi főszerepet is eljátszott, például Petrucchiót (Shakespeare: A makrancos hölgy), Stanley Kowalskit (T. Williams: A vágy villamosa), Bromdent, aaz ...

Szabó István a kolozsvári filmfesztivál egyik díszvendége

Film2021.07.21, 15:59

Szabó István filmrendező lesz az egyik díszvendége a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválnak (TIFF), amely az idén ünnepli fennállásának a 20. évfordulóját.

75 éves az Oscar-díjra jelölt nagy magyar művész, a fény festője, a kép költője

Film2021.04.02, 13:02

75 éves Koltai Lajos Kossuth-díjas, Európai Filmdíjas és kétszeres David di Donatello-díjas, Oscar-jelölt operatőr és filmrendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem nemrég kinevezett osztályvezető tanára.

Oscar-díjas magyar rendező lesz a zsűrielnöke egy filmes játéknak

Film2021.03.31, 16:20

A környezettudatos gondolkodás elősegítésére rövidfilmpályázatot hirdetnek "Shoot4Earth - Forgass a Földért!" címmel. A filmkészítő maraton résztvevőinek mindössze 24 óra áll rendelkezésre a filmjük elkészítésére. A beérkezett pályaműveket mások mellett Szabó István Oscar-díjas filmrendező zsűrizi.

Múltbeli tébolyok, az Aczél György-világ besúgási üzemmenete és a jelenkor felbujtói

Kultúra2021.03.15, 18:59

Ablonczy László József Attila-díjas újságíró, publicista, színházigazgató, aki 1991 és 1999 között állt a Nemzeti Színház élén, az Országút című internetes orgánum közölt tőle többrészes cikksorozatot, Déryné hol van? címmel. Írásaiban részben a Színház- és Filmművészeti Egyetem struktúraváltása kapcsán kialakult helyzetre reflektál, valamint feltárja azokat az 1945 utáni eseményeket is, amelyek olykor máig hatóan meghatározták az intézmény működését. Az Origo újságírója, Sztankay Ádám a cikksorozat kapcsán felvetődött kérdéseit - a járványhelyzetre való tekintettel – írásban küldte el a szerzőnek. Ablonczy László ugyancsak írásban ...

Meghalt Israel Horovitz

Film2020.11.12, 10:41

Meghalt 81 éves korában Israel Horovitz amerikai drámaíró, színházi- és filmrendező, forgatókönyvíró, színész, aki forgatókönyvíróként és szereplőként jegyzi többek között Szabó István A napfény íze című filmjét.

Szabó István világklasszis alkotásai az NFI díszdobozos DVD kiadványában

Film2020.07.28, 15:22

Apa, Bizalom, Mephisto, Redl ezredes, Hanussen és Szembesítés: az Oscar-díjas Szabó István saját válogatása a hat mozifilm, mely a Nemzeti Filmintézet (NFI) kiadásában teljeskörűen restaurálva, extra tartalmakkal jelenik meg díszdobozban.

Így élte meg a bezártságot Szabó István

Life.hu2020.07.10, 10:25

Szabó István a karanténban töltött időszakáról mesélt: ezt csinálta a bezártság alatt.

Több mint 54 milliárd forintnyi kedvezményes hitelt igényeltek a gazdák

Gazdaság2020.07.07, 17:16

Több mint 54 milliárd forint értékben már mintegy 3000 gazdálkodó igényelt kedvezményes hitelt a forgóeszköz-finanszírozást segítő Agrár Széchenyi Kártya Plusz konstrukcióban - mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár az OTP Bank agrárhitelezéssel foglalkozó sajtótájékoztatóján.

Elvállalta Ádám szerepét a Nemzeti Színház nyitó előadásán, ezért a Vígszínház vezető színészei elfordultak tőle

Kultúra2020.04.30, 16:30

Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész. Tanyasi gyerek volt, apja akaratából tanulta ki a hentesmesterséget, majd néhány kanyar után rátalált igazi hivatására. Két éve jelent meg az életét iróniával feltáró Könnyű neked, Szarvas Józsi című könyve, amelyet együtt jegyzett Bérczes Lászlóval. Tavaly darab is született a történet egyes részeiből a Nemzeti Színházban, amelyet Pustol a hó - avagy Könnyű neked, Szarvas Józsi... címmel játszanak. Tizennyolc éve tagja a Nemzeti Színháznak, már az intézményt megnyitó Madách Imre-mű, Az ember tragédiája ünnepi előadásának is részese volt Ádám szerepében. Elmeséléséből kiderül: az első Fiddesz-kormány ...

Andorai Péternek terápia volt, hogy újra a kollégák között lehetett

Kultúra2020.03.17, 16:15

Másfél hónapja, nem sokkal utolsó filmjének premierje előtt halt meg Andorai Péter. A Nemzet Színésze már súlyos betegen játszott a kamera előtt.

Szabó István nem veszi át az életműdíjat

Film2020.02.26, 14:11

Nem veszi át Szabó István, a nemzet művésze a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját - derül ki az egyesület elnökségének szerdai közleményéből.

Ma az Oscar-díjas Szabó István filmjével kezdődik a Magyar Mozgókép Szemle

Film2020.02.25, 09:42

Ma kezdődik a Magyar Filmdíj 2020 - Magyar Mozgókép Szemle; a szombatig tartó rendezvényen 59, Magyar Filmdíjra jelölt művet, valamint számos versenyen kívüli filmet vetítenek a Corvin moziban.

Szabó István mesél új filmjéről, a Zárójelentésről

Film2020.02.22, 11:37

Február 27-étől lesz országosan látható a mozikban Szabó István új filmje, a Zárójelentés, amelyet az Oscar-, Golden Globe-, cannes-i Arany Pálma- és berlini Ezüst Medve-díjas rendező hosszú szünet után, korábbi sikeres filmjei legfontosabb alkotótársaival, Klaus Maria Brandauerrel, Eperjes Károllyal és Koltai Lajos operatőrrel együtt készített. Először az Origón látható az a kisfilm, amelyben Szabó István új filmjének hátteréről oszt meg érdekes gondolatokat, információkat.

Nézze meg az elsők között az Oscar-díjas Szabó István legújabb filmjét!

Film2020.02.25, 11:46

Február 27-én debütál a magyar mozikban a Zárójelentés, az Oscar-díjas, cannes-i Arany Pálma- és berlini Ezüst Medve-díjas Szabó István legújabb filmje. Aki megnézné az Oscar-jelölt és Golden Globe-díjas osztrák sztárszínész, Klaus Maria Brandauer nevével fémjelzett filmet, annak csak egy kérdésre kell helyesen válaszolnia, és páros jegyet nyerhet a film premier előtti vetítésére.

Egyre jobban elérik a nemzetközi infrastruktúrát a magyar kutatók

Gazdaság2020.02.20, 16:12

A magyar társadalmi és természettudományi területen kutatók egyre több nemzetközi kutatási infrastruktúrát vehetnek igénybe kutatásaikhoz - mondta Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) tudományos és nemzetközi elnökhelyettese.

Eltemették Andorai Pétert

Kultúra2020.02.19, 18:46

Családja, tisztelői, barátai és pályatársai végső búcsút vettek szerdán Andorai Pétertől a Farkasréti temetőben.

Álló ovációval fogadták Szabó István új filmjének első vetítéseit - videó

Film2020.02.17, 10:59

Az országos premiert megelőzően, február 13-án és 14-én a közönségtalálkozóval egybekötött elővetítéseken a szegedi és debreceni nézők már láthatták Szabó István új filmjét, a Zárójelentés-t. A teltházas előadásokon álló tapssal fogadták az Oscar, cannes-i Arany Pálma és berlini Ezüst Medve-díjas rendező új alkotását, amiben korábbi sikeres filmjei után újra Klaus Maria Brandauerrel, Eperjes Károllyal és Koltai Lajos operatőrrel dolgozott együtt. A Zárójelentés országosan február 27-től lesz látható.

Az Origón látható először a Zárójelentés egyik jelenete - videó

Film2020.02.13, 19:35

Exkluzívan az Origón látható az Oscar-díjas Szabó István (Bizalom, Mephisto) új filmje, a Zárójelentés egy részlete, ami Eperjes Károly pap karakterét mutatja be. A film főszerepét Klaus Maria Brandauer alakítja, aki mellett játszik még a filmben Stohl András, Kerekes Éva, Udvaros Dorottya, Csomós Mari, és Szirtes Ági is, az operatőr pedig az Oscar-jelölt Koltai Lajos,a  Mephisto operatőre volt. A film február 27-én érkezik a mozikba. 

Öt film és sorozat, amit ne hagyj ki februárban

Life.hu2020.02.02, 20:49

A legkattantabb szuperhősnő visszatér, folytatódik két kultsorozat, aktuális értelmezést kap egy klasszikus történet, és egy magyar rendezőlegenda is új filmmel jelentkezik. Cikksorozatunkban minden hónapban összegyűjtjük azokat a bemutatókat, amelyek a legfontosabb eseménynek számítanak, és amiket szerintünk érdemes lesz megtekinteni olvasóinknak. Jöjjenek hát február legjobbjai.

Szabó István új filmje nyitja a Magyar Filmdíj 2020 - Magyar Mozgókép Szemlét

Film2020.01.31, 17:30

2020. február 25-én a Corvin moziban Szabó István új filmje, a Zárójelentés nyitja a Magyar Filmdíj 2020 - Magyar Mozgókép Szemlét. Az Oscar-, a Cannes-i Arany Pálma- és a berlini Ezüst Medve-díjas rendező hosszú szünet után, korábbi sikeres filmjei legfontosabb alkotótársaival, Klaus Maria Brandauerrel, Eperjes Károllyal és Koltai Lajos operatőrrel készített új mozifilmet. A filmben olyan kiemelkedő magyar színészek is szerepet kaptak, mint Stohl András, Kerekes Éva, Udvaros Dorottya és Bálint András. A Magyar Filmakadémia Egyesület a Nemzeti Filmintézet támogatásával 2020. február 26-29. között a Corvin moziban rendezi meg a Magyaar ...

Cserhalmi György, Eperjes Károly és Szabó István a Magyar Filmdíj életműdíjasai között

Film2020.01.29, 15:16

A Magyar Filmakadémia Egyesület a Nemzeti Filmintézet támogatásával 2020. február 26-29. között a Corvin moziban rendezi meg a Magyar Filmdíj 2020 - Magyar Mozgókép Szemlét. A Magyar Filmdíjra nominált alkotások mellett kísérő programként idén először népszerű magyar on-line csatornák alkotásaiból készült válogatást is megnézhet majd a közönség. Immár nyilvános, hogy Béres Ilona, Cserhalmi György, Eperjes Károly, Pécsi Ildikó színművészek és Szabó István rendező az az öt művész, akinek pályáját a Magyar Filmakadémia Egyesület idén életműdíjjal méltatja. Az ünnepélyes díjátadóra a Magyar Filmdíj 2020 - Magyar Mozgókép Szemlén, 2020. ...

Megérkezett Szabó István új filmje, a Zárójelentés plakátja

Film2020.01.28, 10:41

Február végétől lesz látható a mozikban Szabó István új filmje, a Zárójelentés, amelyet az Oscar-, Golden Globe-, cannes-i Arany Pálma és berlini Ezüst Medve-díjas rendező hosszú szünet után, korábbi sikeres filmjei legfontosabb alkotótársaival, Klaus Maria Brandauerrel, Eperjes Károllyal és Koltai Lajos operatőrrel együtt készített. A mai napon megjelent a Zárójelentés plakátja, melyen a film főszereplői – Klaus Maria Brandauer, Eperjes Károly és Stohl András – láthatók.

Szabó István Felliniről: Csodálatos és megismételhetetlen

Film2020.01.25, 11:34

Mint megírtuk, 100 éves lenne Federico Fellini, olyan filmek felmérhetetlenül nagy hatású alkotója, mint az Országúton, Az édes élet, a 8 és fél és az Amarcord. Fellini munkásságáról megkérdeztük Szabó Istvánt, olyan filmek író-rendezőjét, mint az Álmodozások kora, az Apa, a Szerelmesfilm, az Oscar-jelölt Bizalom, az Oscar-díjas Mephisto, a Redl ezredes, a Hanussen (utóbbi kettő szintén Oscar-jelölt a legjobb idegen nyelvű film kategóriában), a Találkozás Vénusszal, A napfény íze és a Csodálatos Júlia. Szabó István legújabb filmje, a Zárójelentés február 27-én érkezik a mozikba.

Szabó István felújított alkotásait vetíti a New York-i Film Forum

Life.hu2020.01.09, 16:56

Újraindul Szabó István filmjeinek amerikai moziforgalmazása. Az Oscar-díjas Mephisto, a Bizalom és a Redl ezredes című filmek frissen felújított változatát vetíti januárban a Film Forum mozi New Yorkban.

Szabó István felújított alkotásait vetíti a New York-i Film Forum

Film2020.01.09, 15:06

Újraindul a világhírű Szabó István-filmek amerikai moziforgalmazása. Az Oscar-díjas Mephisto, a Bizalom és a Redl ezredes című filmek frissen felújított változatát vetíti januárban a Film Forum mozi New Yorkban.

Február 27-től látható a mozikban Szabó István új filmje, a Zárójelentés

Life.hu2019.12.28, 18:59

Február 27-től látható a mozikban Szabó István új filmje, a Zárójelentés - közölte az alkotás kommunikációjával foglalkozó ügynökség az MTI-vel.

Február 27-től látható a mozikban Szabó István új filmje

Film2019.12.28, 16:20

Február 27-től látható a mozikban Szabó István új filmje, a Zárójelentés - közölte az alkotás kommunikációjával foglalkozó ügynökség az MTI-vel.

Megérkezett az Oscar-díjas Szabó István új filmjének előzetese

Film2019.12.27, 18:57

2020. február 27-től látható a mozikban Szabó István új filmje, a Zárójelentés. Az Oscar-, BAFTA-, cannes-i zsűridíjas és berlini Ezüstmedve-díjas rendező hosszú szünet után, korábbi sikeres filmjei legfontosabb alkotótársaival, Klaus Maria Brandauerrel, Eperjes Károllyal, és Koltai Lajos operatőrrel alkotott új mozifilmet. A filmben szerepet kapott Stohl András, Kerekes Éva, Udvaros Dorottya és Bálint András is.

Szabó István lottónyertes életét megmérgezte a hatalmas vagyon

Archívum2019.05.13, 14:26

Többször megjárta a börtönt, és alkoholista lett Szabó István, aki 60 évvel ezelőtt nyerte meg az 1 millió 240 ezer forintos lottónyereményt. Az akkor hatalmas vagyonnak számító összeget az utolsó forintig eltapsolta. 

Előző
Következő