Szabics Imre

címke rss

Egervári segítene Némethnek, nem álmodozik Alvesről

Sport2011.05.26, 00:19

Egervári Sándor szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott telki edzőtáborában azt mondta, sajnálja, hogy három, korábban már bevált csatárára sem számíthat sérülés miatt a Luxemburg és a San Marino elleni mérkőzéseken, egyúttal megindokolta, hogy miért döntött a Szabics Imre, Németh Krisztián, Tököli Attila hármas meghívása mellett. A Videoton gólkirályát, André Alvest jó játékosnak tartja, de nem foglalkozik vele, mert a brazil támadó szeretne  ugyan válogatott lenni, de nem magyar állampolgár.

Bundavádak árnyékolhatják be a Sturm aranyát

Sport2011.05.25, 11:04

Biztos, hogy lesz magyar aranyérmes játékos az osztrák labdarúgó-bajnokságban, az utolsó fordulóban ugyanis még három együttes esélyes az elsőségre. A tabellát a Sturm Graz, Szabics Imre csapata vezeti, papírforma szerint nyernie is kell a hatodik helyen szerénykedő Wacker Innsbruck ellen. A legutóbbi forduló bundavádja azonban beárnyékolhatja az ünnepet.

Egervári új csatárokkal próbálkozik, Tőzsérre nem számít

Sport2011.05.20, 12:20

Egervári Sándor szövetségi kapitány kihirdette a Luxemburg elleni felkészülési mérkőzésre, valamint a San Marino elleni Eb-selejtezőre készülő labdarúgó-válogatott keretét. Meghívást kapott Szabics Imre, Tököli Attila, illetve a Voloszban nem sok játéklehetőséghez jutó Németh Krisztián, ellenben a belga bajnok Genk középpályára, Tőzsér Dánielre továbbra sem számít a szakvezetés.

Szabics: Nem állt ki mellettem a válogatott, pedig megérdemeltem volna

Sport2011.05.05, 15:34

Feczesin Róbert és Szabics Imre is remek formában van, sorban lövik a gólokat a bajnoki hajrában. A Bresciából az Ascolinak kölcsönadott Feczesin ennek ellenére távol van a magyar válogatottól, az osztrák bajnoki listavezető Sturm Graz magyar csatára azonban felkeltette Egervári Sándor szövetségi kapitány érdeklődését. Szabics 2006 óta nem szerepelt a nemzeti csapatban, amely szerinte nem mindig állt mellette, pedig ő mindent megtett a válogatottért. Sértettsége ellenére a korábbi ferencvárosi kedvenc azonnal jönne, ha Egervári hívná őt, akárcsak Feczesin, aki szerint azért kerülhetett ki a pikszisből, mert az olasz másodosztályban ...

Dzsudzsák csak három percet pihent, Szabics karriercsúcsra tör

Sport2011.05.05, 16:33

Mozgalmas hónapon vannak túl a külföldön szereplő magyar futballisták, hiszen áprilisban válogatott mérkőzések híján nagyüzem volt az országos bajnokságokban. Akadt olyan játékos, aki hét tétmérkőzésen lépett pályára, és ketten is elmondhatják magukról, hogy öt bajnokin négy gólt szereztek.

Szabics megpróbálja a lehetetlent Messi ellen

Sport2011.05.03, 00:12

Szabics Imre egy csel után szép emeléses gólt lőtt az osztrák bajnokságban, és ha olvasóink is úgy akarják, akkor a magyar csatár felülmúlhatja gólszépségversenyünkben a Real-Barca BL-elődöntőben remek szólógólt szerzett Lionel Messit. Persze a többi hat parádés gólt is érdemes figyelembe venni a szavazás előtt, hiszen Juninho szabadrúgása, Sevcsenko pörgetése, Willians egyéni alakítása, Ayovi 35 méteres bombája, Guszev sarkazása és Rossi csukafejese is álomszép volt.

Szabics elegáns emeléssel folytatta a gólgyártást - videó

Archívum2011.05.01, 11:51

Tartja remek formáját Szabics Imre, aki legutóbbi öt bajnokiján négy gólt szerzett a Sturm Graz színeiben. Az osztrák bajnokság 31. fordulójában a listavezető Sturm 4-0-ra verte Watlner Róbertet a kispadon felejtő Mattersburgot, és Szabics a harmadik gólt szerezte, amikor egy indítás után átemelte a labdát a kivetődő kapus felett. Öt fordulóval a vége előtt a Sturm négy ponttal vezet az Austria Wien előtt, a Mattersburg utolsó előtti, de a kiesést valószínűleg megússza, mivel nyolc ponttal többet gyűjtött, mint az utolsó Linz.

Szabics góllal és gólpasszal közelít a válogatotthoz - videó

Sport2011.04.24, 22:56

Szabics Imre továbbra is kirobbanó formában játszik a bajnoki címre pályázó Sturm Grazban. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának, Egervári Sándornak a figyelmét is felkeltő támadó az osztrák liga 30. fordulójában betalált, és gólpasszt is adott a Kapfenberg ellen 5-0-ra megnyert idegenbeli bajnokin.

Szabicsot és Korcsmárt is meglátogatja Egervári Sándor

Sport2011.04.22, 10:39

Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Szabics Imre és Korcsmár Zsolt játékát is személyesen nézi meg. Erről maga a szakember számolt be a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapján vezetett blogjában.

Volt-e szebb Stankovic félpályás csodagóljánál?

Sport2011.04.12, 07:43

Nyolcvanméteres álomgól a kolumbiai harmadosztályból, Szabics Imre-emelés Ausztriából, Juninho szögletszerű bombája Katarból, Seedorf-parádé a Serie A-ból, egy fiatal brazil látványos ívelése az argentinok kapujába, pazar Almería-kontra a Barca ellen, és egy akrobatikus Grigorjev-gól Oroszországból. Ez a hét gól igyekszik felvenni a versenyt Dejan Stankovic félpályás villámgóljával, ami szerintünk verhetetlennek tűnik. Önök mit gondolnak? Szavazzanak az elmúlt hét legszebb góljára!

Termelték a gólokat az Egervári által mellőzött focisták - videó

Sport2011.04.11, 15:02

Az utóbbi időben a magyar válogatottban nem szerepeltetett labdarúgók közül három is góllal jelezte jó formáját Egervári Sándor szövetségi kapitánynak. A holland bajnokságban Bodor Boldizsár találata kellett a Rodának a listavezető Twente elleni pontszerzéshez (1-1), ami igencsak jól jött az éllovast üldöző, de szintén botló PSV-nek. Ausztriában Szabics Imre a Sturm idegenbeli sikeréhez (2-0) járult hozzá a Rapid ellen, amivel a graziak egy pontra megközelítették az éllovas Austria Wient. A belga rájátszásban a listavezető Genk hiába vezetett Tőzsér Dániel góljával, végül a házigazda Standard Liége győzött (2-1).

Gera kapásgólja vagy Szabics bombája volt szebb?

Sport2011.04.04, 23:10

Gera Zoltán a hollandok elleni Eb-selejtezőn egy pazar kapásgólt is lőtt, míg Szabics Imre a Sturm Graz Rapid Wien elleni bajnokiján rúgott nagy gólt, ráadásul a csatár labdaátvétele is látványos volt. E heti gólszépségversenyünkbe két kapusgól is bekerült, az egyiket a futsalpályán, a másikat Németországban szerezték, de az argentin Juán Roman Riquelme meglepő szabadrúgása és a spanyol Gerard Deulofeu szólógólja sem volt csúnya. Szavazzon az elmúlt hét legszebb góljára!

Szabics Imre: gólpassz után zseniális labdaátvétel és bombagól

Sport2011.04.03, 18:53

Szabics Imre jelentős érdemeket szerzett abban, hogy csapata, a Sturm Graz kétgólos hátrányból felállva 3-3-as döntetlent játszott a vendég Rapid Wiennel az osztrák labdarúgó-bajnokság szombati játéknapján. A magyar csatár az első gólnál egy az egyben vezethette a labdát a kapusra, de nem lőtte rá, hanem önzetlenül a csapattársához passzolt, majd 1-3-nál parádésan vette át a labdát, és 18 méterről hatalmas gólt akasztott a kapuba. Huszonhét forduló után az Austria Wien vezeti a tabellát 49 ponttal, második a 46 pontos Sturm Graz, a Rapid Wien 42 ponttal ötödik.

Őrjöngtek, majd Szabics nevét kiabálták a Sturm-drukkerek - videó

Sport2010.11.01, 12:05

A Sturm Graz szurkolói remek hangulatot teremtettek a szombati, Innsbruck elleni bajnokin, a UPC-Arenában a pirotechnikai eszközökben sem volt hiány. A helyszínen több mint 15 ezren nézték, amint a 61. percben Szabics Imre egy higgadt emeléssel vezetéshez juttatja az osztrák éllovas Sturmot, amely végül 2-0-ra nyert.

Tőzsér gólt lőtt, Gulácsi a padról nézte Gerrardékat

Archívum2010.08.06, 00:35

Tőzsér Dániel a 77. percben csereként állt be a belga Genk csapatába, három perccel később pedig értékesített egy tizenegyest a finn Inter Turku ellen 3-2-re megnyert Európa Liga-mérkőzésen. A magyar érdekeltségű csapatok közül a Sturm Graz, az Austria Wien és a Liverpool is bejutott a selejtező negyedik fordulójába, de csak a graziaknál lépett pályára honfitársunk, Szabics Imre kezdőként 78 percet játszott. A bécsieknél Sáfár Szabolcs, a Liverpoolban Gulácsi Péter nézte végig a padról csapata továbbjutását, a nyáron az Olimpiakoszhoz igazolt Megyeri Balázs viszont a keretben sem volt a Maccabi Tel-Aviv ellen.

Szabics tizenegyest és kiállítást harcolt ki

Sport2010.08.06, 10:46

Kényelmes, de koránt sem magabiztos 2-0-s előnnyel utazott el Tbiliszibe az Európa Liga harmadik selejtezőkörének visszavágójára a Sturm Graz. A nagy ledülettel kezdő hazaiak a 11. percben meg is szerezték a vezetést: Robertinho gurítása becsúszott a kapuba Gratzei kapus lábai között. A Sturm azonban még az első félidőben egyenlített. Egy szögletet követően Szabics Imre perdítése visszapattant a jobb kapufáról, a magyar csatár rámozdult a labdára, de a mögötte álló Kakelisvili a mezénél fogva lerántotta. A játékvezető a vétkest kiállította, a megítélt büntetőt pedig Samir Muratovic magabiztosan lőtte a bal alsó sarokba. Több gól márr ...

"Rosszat tett, amikor rádöbbentem, hogy egy utolsó senki vagyok" - interjú Szabics Imrével

Sport2010.07.24, 17:44

Szabics Imre a Ferencvárosban - hozzávetőleg - minden második, a Sturmban és a Stuttgartban minden harmadik-negyedik, a Kölnben és a Mainzban pedig már csak minden tizedik meccsén szerzett gólt, hogy aztán Augsburgban kissé javuljon a mérlege. A huszonegyszeres válogatott csatár hét év után visszatért Grazba, ahol rögtön duplázott, ám úgy érzi, ettől nem lett jobb, de rosszabb játékos sem. Azt gondolja viszont, hogy amikor jó formában van, akkor beférne a magyar válogatottba. A huszonkilenc éves csatár szerint a sajtó a túlzott dicséretével tönkreteszi az olyan fiatal játékosokat, mint Németh Krisztián, hiszen ő maga az itthoni ajnáározás ...

Szabics látványos duplával indította a szezont

Archívum2010.07.18, 19:39

Egészen remekül sikerült Szabics Imre visszatérése a Sturm Grazhoz, a magyar csatár ugyanis az osztrák bajnokság nyitányán két gólt szerzett a Ried elleni találkozón. Szabics, aki 1999 és 2003 között már volt a Sturm játékosa, előbb egy kipattanót fejelt be, megszerezve ezzel a vezetést csapatának, majd egy 30 méteres, felsősarkos bombával állította be a 3-0-s végeredményt.

Szabics visszatér a Sturm Grazhoz

Archívum2010.05.19, 17:46

Szabics Imre hét év után Augsburgból tér vissza az osztrák csapathoz.

Elbukta a Bundesliga-feljutást Torghelle és Szabics csapata

Archívum2010.05.16, 22:48

Nem jutott fel a német labdarúgó Bundesliga élvonalába Torghelle Sándor és Szabics Imre csapata, az Augsburg, miután az osztályozó vasárnapi visszavágóján is kikapott az 1. FC Nürnbergtől.

Szabicsék kikaptak az osztályozó odavágóján

Archívum2010.05.13, 23:05

Az élvonalban 16. helyen végzett 1. FC Nürnberg hazai pályán 1-0-ra legyőzte a másodosztályban harmadik helyen zárt Augsburgot az osztályozó első, csütörtöki mérkőzésén.

Négy magyar kieső Cipruson, Waltner Nyilasi nyomában

Sport2010.04.05, 16:22

Februárban igen eredményesek voltak a magyar idegenlégiósok, ellenben márciusban jóval kevesebb gólt szereztek Európában. Waltner Róbert már három találattal gólkirály lehetett ebben a hónapban, rajta kívül még öten voltak kétszer eredményesek. Az orosz, illetve a norvég bajnokság is elkezdődött, mégpedig magyar szereplőkkel, Cipruson viszont négy játékos számára is véget ért az idény.

Szabics: A németek előbb ölnének embert, mint hogy bundázzanak

Sport2009.11.23, 17:49

Szabics Imre szerint Németországban nem számíthat könyörületre az, aki az államot megkárosítja, ezért ha valakinek nem kenyérre kell a pénz, akkor nem kockáztat pár millióért több évnyi börtönt. Az Augsburg magyar légiósa áprilisban a kispadról nézte végig az egyik állítólagos bundameccset, de nem tapasztalt semmi szokatlant, és furcsállja az egész bundaügyet. Az UEFA nyoni központjába rendelte a megvesztegetési botrányban érintett országok, köztük Magyarország nemzeti szövetségeinek képviselőit.

Szabics Imre ősszel már nem focizhat

Archívum2009.11.16, 18:21

Bokaszalag-sérülés miatt az őszi szezonban már nem léphet pályára Szabics Imre, a német másodosztályban szereplő FC Augsburg labdarúgócsapatának magyar csatára.

Királyék a Schalke ellen folytatják a kupában

Archívum2009.09.27, 13:56

Király Gábor csapata, a másodosztályú 1860 München az FC Schalke 04-t kapta ellenfélként a labdarúgó német kupa nyolcaddöntőjének sorsolásán.

Szabicsék feljutására tippelnek az edzők

Archívum2009.08.03, 12:20

Torghelle Sándor és Szabics Imre csapatát, az FC Augsburgot tartják a végső győzelem legnagyobb esélyesének a német labdarúgó-bajnokság másodosztályában, a Bundesliga II-ben dolgozó edzők.

Szabics-gólpassz után Lisztes-bomba - focivideók

Sport2009.05.13, 13:13

Az utóbbi napokban jól ment a futball a magyar játékosoknak a Bundesliga másodosztályában. Stieber Zoltán csapata, a Koblenz vasárnap 5-2-re kikapott az éllovas Freiburgtól, pedig a húszesztendős középpályás már a harmadik percben gólt szerzett a hazaiaknak. A keddi magyar rangadón az Augsburg szerzett vezetést a Rostock ellen Szabics Imre szép gólpasszát követően, ám a vendéglátók 3-1-re fordítottak, a vége mégis 3-3-as döntetlen lett. A harmadik hazai gólt Lisztes Krisztián szerezte egy remekbe szabott távoli lövésből. Tekintse meg a két magyar gólt és a gólpasszt!

Új edzőt kapott Torghelle és Szabics

Archívum2009.04.14, 17:09

Egy nappal Holger Fach menesztése után kedden kinevezték az új vezetőedzőt a Torghelle Sándort és Szabics Imrét is foglalkoztató, német másodosztályú FC Augsburg labdarúgócsapatánál: az új tréner a holland Jos Luhukay.

Londonból erősítene a Real, Szabicsot a Rostock vinné

Sport2008.12.11, 07:45

A Real Madridnál történt edzőcsere felbolygatta a kedélyeket nem csak Spanyolországban, hanem Angliában is, ahol azért tartották szenzációnak a hírt, mert Bernd Schustert Juande Ramos váltotta - aki nem is olyan régen még a Tottenham Hotspurt irányította, mégpedig nem túl sikeresen. Az új szakvezető kiválasztása csak az első fontos lépés volt a Real számára, hiszen a klub januárban a játékoskeretét is szeretné tovább erősíteni.

Szabics iránt Münchenből érdeklődnek

Sport2008.11.14, 12:04

Német lapok szerint nem elképzelhetetlen, hogy a téli átigazolási időszakban az 1860 München együttese megpróbálja leigazolni Szabics Imrét, az Augsburg csatárát.

Szabics a német másodosztályba szerződött

Sport2007.05.15, 15:05

A másodosztályú FC Augsburghoz igazolt Szabics Imre, a Bundesliga élvonalától minden bizonnyal búcsúzó FSV Mainz 05 magyar labdarúgója. A 26 éves csatár 2010-ig szóló szerződést írt alá új klubjával.

Sikkasztással gyanúsítják Szabicsék volt főnökét

Sport2007.05.08, 15:34

Sikkasztás, hűtlen kezelés és csalárd csőd gyanúja miatt őrizetbe vették Hannes Kartnigot, az osztrák labdarúgó élvonalban szereplő Sturm Graz volt elnökét és vele együtt a klub korábbi titkárát - jelentette be kedden a grazi ügyészség.

Koman a Roma ellen is bizonyíthat

Sport2007.04.13, 12:58

A La Gazzetta dello Sport szerint ismét a kezdőcsapatban kap helyet Koman Vladimir, a Sampdoria magyar középpályása, aki múlt heti debütálásakor gólpasszal mutatkozott be a Serie A-ban. A genovai együttes ezúttal a Bajnokok Ligájában csúfos, 7-1-es zakót elszenvedő AS Roma otthonába látogat.

Rangadók hétvégéje Spanyolországban

Archívum2007.02.16, 14:37

A spanyol bajnokságban játsszák a legizgalmasabbnak ígérkező mérkőzéseket a topligák közül, a listavezető Barcelona Valenciába látogat, a Real Madrid a Betist fogadja, a Sevilla pedig az Atlético Madriddal találkozik. Olaszországban az Inter könnyen tizenhatosra hízlalhatja győzelmi sorozatát a Cagliari ellen, míg a Roma az idény egyik meglepetéscsapatánál, az Empolinál vendégeskedik, a Bundesligában Dárdai Pál és Szabics Imre klubjai mérik össze erejüket Berlinben, Angliában nincs bajnoki forduló, mert az FA-kupa 5. fordulójára kerül sor.

Szabicsék két győzelemmel kezdték az évet

Archívum2007.02.03, 13:09

Az első két tavaszi fordulóban a Bundesligában három egyesület szerzett eddig két győzelmet: az aranyéremért küzdő Werder Bremen és FC Schalke 04 mellett Szabics Imre gárdája, az FSV Mainz is hat ponttal nyitott. A klub a télen négy futballistát is igazolt, köztük két csatárt, de a magyar támadó helye egyelőre biztos a kezdőtizenegyben - azonban előbb utóbb meg kell kezdenie a gólgyártást ahhoz, hogy ez így is maradjon.

Lenullázta Szabicsékat a Bayern

Archívum2006.12.16, 17:24

KO-vereséget szenvedett a német labdarúgó-bajnokság utolsó helyén szerénykedő Mainz együttese, amely a Bundesliga 17. (egyben utolsó idei) fordulójában 4-0-ra kapott ki a vendég Bayern Münchentől. A hazaiaknál Szabics Imre végigjátszotta a találkozót.

Király a Bolton ellen debütálhat a Villában

Sport2006.12.15, 22:53

Viszonylag csendesebb hétvégére kerül sor a topligákban, a Bundesligában és a spanyol bajnokságban nem lesz rangadó, Angliában Király Gábor a Bolton ellen mutatkozhat be az Aston Villában, az olasz futball kedvelőinek viszont kijut a jóból, hiszen a Fiorentina-Milan és a Roma-Palermo mérkőzés is ütős párosításnak tűnik.

Szabics lábában maradt a győztes gól

Sport2006.12.03, 17:52

A sereghajtó Mainz hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a VfB Stuttgarttal a labdarúgó Bundesliga 15. fordulójában.

Husztiék nyerték a Bundesliga magyar rangadóját

Sport2006.11.25, 18:00

A Hannover 1-0-ra nyert a Mainz ellen a Bundesliga 14. fordulójában, a győztes csapatban Huszti Szabolcsot a 89. percben cserélték le, a másik oldalon Szabics Imre végig a pályán volt. Ami a tabella élmezőnyét illeti, a Werder Bremen Miroslav Klose vezérletével intézte el a Bielefeldet, míg a Bayern München Hamburgban fordított, amiben oroszlánrésze volt a csereként beszálló Sebastian Deislernek, aki két gólpasszt adott.

A hajrában fordított a Bayern a Bayer ellen

Sport2006.11.11, 17:57

Kihasználta a Werder Bremen botlását a Schalke a Bundesliga 12. fordulójában, a gelsenkircheniek odahaza verték 4-0-ra a Szabics Imrét végig foglalkoztató Mainzot, Kuranyi és Halil Altintop megosztozott a gólokon. A Bayern München a hajrában fordított a Leverkusen otthonában, míg Dárdai Pál csapata, a Hertha meglepetésre csak 3-3-ra volt képes hazai pályán a Bochum ellen, a magyar középpályás végig pályán volt.

Milan-Roma és Arsenal-Liverpool a hétvégén

Archívum2006.11.10, 14:23

A topligák közül kettőben rendeznek nagy rangadót a hétvégén, a Serie A-ban a bukdácsoló Milan a jó formában lévő Romát fogadja, míg Angliában az Arsenal-Liverpool párosítás ígérkezik a legizgalmasabbnak. A spanyoloknál a harmadik Zaragoza látogat a második helyen tanyázó Barcelonához, Németországban pedig honfitársainkra érdemes figyelni, Huszti Szabolcs a Hannoverrel a Stuttgart, Szabics Imre a Mainz színeiben a Schalke ellen készül.

Szabics ismét gólt szerzett

Archívum2006.11.07, 21:52

Ötödik mainzi mérkőzésén második gólját szerezte Szabics Imre, együttese azonban így is 2-1-es vereséget szenvedett hazai pályán a Wolfsburgtól. A Bundesliga 11. fordulójának keddi mérkőzésén ugyancsak idegenben nyert a listavezető Bremen.

Szabics újabb vetélytársat kaphat

Archívum2006.11.07, 09:41

Az FSV Mainz magyar csatára, Szabics Imre a hét végén végre megszerezte első gólját a klub színeiben, és lassan stabil kezdő emberré lép elő, de a mainzi drukkerek ezzel együtt sem lehetnek elégedettek együttesük támadójátékával. Ezzel a klub vezetősége is tisztában van, éppen ezért szeretnék visszacsábítani a Werder Brementől az egyiptomi Mohamed Zidant.

Szabics gólja egy pontot ért a Mainznak

Archívum2006.11.04, 18:05

Szabics Imre góljával egy pontot szerzett a Mainz a Bayer Leverkusen vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában. A magyar csatár végigjátszotta a mérkőzést, akárcsak a cottbusi Szélesi Zoltán, aki csapatával meglepetésre a listavezető Werder Bremen otthonából rabolt pontot.

Hatot lőtt Szabicséknak a Werder Bremen

Archívum2006.10.27, 22:42

A listavezető Werder Bremen öt góllal nyert az FSV Mainz 05 otthonában, a labdarúgó Bundesliga 9. fordulójában.

Derbire készül az Inter és a Milan

Archívum2006.10.27, 13:07

A szezon egyik legnagyobb derbijére készül Olaszországban az Inter és a Milan labdarúgócsapata, a Serie A 9. fordulójában ugyanis a kéz milánói együttes egymás ellen lép pályára. Angliában a listavezető Manchester Unitedre nagy csata vár a harmadik helyen álló Bolton Wanderers otthonában, Németországban a veretlen Eintracht Frankfurt a Bayern Münchenhez látogat.

Gellei vereséggel búcsúzott

Sport2006.10.16, 11:27

457 néző előtt az Üllői úton 1-0-s vereséget szenvedett Észtországtól a magyar labdarúgó-válogatott. A barátságos mérkőzésen Gellei Imre szövetségi kapitány utoljára irányította a nemzeti csapatot.

Visszavette vezető helyét a Bayern München

Archívum2006.09.23, 18:13

A címvédő Bayern München 0-1-ről fordítva nyert hazai pályán az újonc Aachen ellen a német labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában, ezzel átvette a vezetést a tabellán. A "magyar csapatok" mérkőzésén döntetlen született, a házigazda Mainzban Szabics Imre nem lépett pályára, a vendég Hertha BSC együttesében Dárdai Pál végigjátszotta a meccset.

Botrányedzők rangadója Angliában

Archívum2006.09.22, 15:19

Az angol labdarúgó-bajnokság listavezetője, a Portsmouth együttese Boltonban lép pályára a hétvégi fordulóban, a találkozó érdekessége, hogy a kispadokon a vesztegetési botrányban érdekelt Harry Redknapp és Sam Allardyce ül. A spanyol bajnokságban három komoly meccset is rendeznek: a Barcelona a Valenciát, a Betis a Real Madridot, az Atléticó Madrid pedig a Sevillát fogadja. A Bundesligában magyar rangadóra kerül sor, Dárdai Pál Herthája Mainzba, Szabics Imre csapatához látogat.

Szabicsék is kiestek a német kupából

Sport2006.09.11, 00:32

Az élvonalbeli Mainz és Bielefeld is az első fordulóban búcsúzott a labdarúgó Német Kupában, mindkét együttes harmadosztályú riválistól szenvedett vereséget. A mainzi gárdában, amely a Saarbrückentől kapott ki 1-0-ra, Szabics Imre nem lépett pályára. A Bielefeldet Pfullendorf verte ki 2-1-es sikerével.

Bosnyák-magyar: nem épültek fel a sérültek

Archívum2006.09.04, 19:02

Nem épültek fel a magyar labdarúgó-válogatott sérült játékosai, így eldőlt, hogy Szabics Imre, Halmosi Péter és Simek Péter sem léphet pályára szerdán a Bosznia-Hercegovina ellen Zenicán 20.15-kor kezdődő Európa-bajnoki selejtezőn. 

A Megyeri úton lesz a magyar-norvég

Sport2006.08.29, 19:56

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden engedélyt adott arra, hogy a Puskás Ferenc-stadion helyett a Megyeri úti Szusza Ferenc-stadionban rendezzék meg szombaton 20 órától a Magyarország-Norvégia Európa-bajnoki selejtezőt.

Szabics ismét szép grazi estét vár

Sport2006.08.16, 14:02

Szerda este fél 9-kor a grazi UPC-Arenában lép pályára az osztrák és a magyar labdarúgó-válogatott. Mindkét fél győzelmet vár, Szabics Imre reméli, ismét szép estének örülhet egykori stadionjában, ahol még a Sturm csatáraként ért el sikereket. Az egykori kapitány, Lothar Matthäus szerint hiába fiatalított, a jelenlegi szakvezetés mindent visszacsinált.

Ribery egy lépésre az Arsenaltól

Sport2006.08.08, 21:25

Brit sajtóértesülések szerint Franck Ribery, az Olympique Marseille labdarúgója napokon belül aláírhat a Premier League-ben szereplő Arsenal együtteséhez. A The Guardian című napilap Bruno Heiderscheid, a futballista ügynökére hivatkozva jelentette be a hírt. Az észak-londoni klub várhatóan 13,5 millió fontot fizet a válogatott szélsőért.

Szabics Mainzba igazol

Archívum2006.08.05, 19:31

A kicker.de német internetes portál szerint Szabics Imre, az 1.FC Köln magyar labdarúgója két évre a Bundesligában szereplő FSV Mainz játékosa lesz.

Szabicsék fizetik 3500 szurkoló belépőjét

Archívum2006.05.09, 08:30

A labdarúgó Bundesliga élvonalából kiesett 1. FC Köln csapata kifizeti annak a 3500 szurkolónak a jegyét, aki elkísérte az együttest a Werder Bremen elleni szombati idegenbeli bajnokira, melyen 6-0-s vereséget szenvedett a gárda.

Hármat lőtt a Werder a Bayernnek

Sport2006.04.09, 19:48

A Werder Bremen mindent megtett, hogy izgalmas legyen a végjáték a Bundesligában, a brémaiak ugyanis 3-0-ra legyőzték a Bayern Münchent a 29. fordulóban, így a Hamburg egy esetleges vasárnapi győzelemmel négy pontra megközelítheti a bajorokat. A magyar érdekeltségű csapatok közül az 1. FC Köln és a Hertha BSC nyert, a Mainz ikszelt, de sem Szabics Imre, sem Dárdai Pál, sem Bódog Tamás nem lépett pályára.

Nem bírt a sereghajtóval a Bayern

Sport2006.04.01, 18:33

A listavezető Bayern München nagy meglepetésre két pontot vesztett otthon a sereghajtó 1. FC Köln ellen a labdarúgó Bundesliga 28. fordulójában. A kölnieknél Szabics Imre nem lépett pályára a 2-2-re végződött találkozón.

Megbüntették Szabics sértődött csapattársait

Sport2006.03.15, 09:12

A labdarúgó Bundesligában szereplő 1. FC Köln vezetősége komoly pénzbüntetést szabott ki két játékosára, Özalan Alpayra és Boris Zivkovicra, mert mindkét futballista megsértődött lecserélésén.

Ikszelt a Bayern, csúnyán kikapott a Werder

Sport2006.03.11, 22:27

Úgy tűnik, jól tette, hogy megerősítette posztján Falko Götz edzőt a Gertha labdarúgócsapata, a berlini együttes ugyanis tizenhárom nyeretlen tétmeccs után Brémában 3-0-s vereséget mért a BL-ben is remekült helytálló Werderre. A listavezető Bayern München gól nélküli döntetlenre végzett Wolfsburgban, a Nürnberg Vittes mesterhármasának köszönhetően 4-3-ra győzött Kölnben - Szabics Imre 16 percnyi lehetőséghez jutott csereként.

Valencia-Barca és Inter-Juve a hétvégén

Sport2006.02.10, 18:04

A kilencpontos előnnyel listavezető Barcelona akár el is döntheti a bajnoki cím sorsát, ugyanis a mögötte második Valencia otthonában lép pályára a labdarúgó Primera División 23. fordulójában. A Serie A-ban az Internazionale utolsó esélyét ragadhatja meg, hogy versenyben maradjon a scudettóért, ugyanis a 25. fordulóban a - szintén kilencpontos előnnyel - éllovas Juventust fogadja.

Dárdai Herthája ikszelt a Bayernnel

Sport2006.02.08, 01:45

Kedden négy találkozót rendeztek a Bundesliga 20. fordulójában, s a vengégcsapatok egyik helyszínen sem tudtak diadalmaskodni. Pedig a Bayern München látogatott Berlinbe, s a listavezető végül gól nélküli döntetlent ért el a Dárdai Pál nélkül felálló Hertha vendégeként. Szintén döntetlen lett a Mainz-Bielefeld és a Kaiserslautern-1. FC Köln meccs, előbbin kettő, utóbbin négy gól esett (a Mainzban Bódog Tamás nem jutott lehetőséghez, míg a Kölnben Szabics Imre a 85. percben állt be). A Dortmund könnyedén verte 2-0-ra a Duisburgot.

Ikszelt a Werder és a Hamburg

Sport2005.12.18, 20:38

Két mérkőzést rendeztek vasárnap a Bundesligában, és mindkét találkozó döntetlenre végződött, az északi rangadón a Werder Bremen és a HSV remizett, Berlinben pedig a Hertha és a Nürnberg osztozott meg a pontokon.

Szabics Imre combizomhúzódást szenvedett

Archívum2005.12.12, 20:27

A hétfői orvosi vizsgálatok során megállapították, hogy Szabics Imre, az 1. FC Köln magyar labdarúgója combizomhúzódást szenvedett a Werder Bremen elleni vasárnapi bajnoki mérkőzésen. 

Szabics gólt lőtt, őszi bajnok a Bayern

Sport2005.12.11, 20:51

Hiába szerezte meg idénybeli első gólját Szabics Imre a Köln színeiben, a vendég Werder Bremen fordítani tudott, és végül 4-1-re győzött a Bundesliga 16. fordulójában. A Bayern München hazai pályán verte 2-1-re a sereghajtó Kaiserslauternt, ezzel a bajor gárda az őszi bajnok.

Tíz emberrel mentett pontot a Bayern

Sport2005.12.03, 17:48

Nagy csatában ért el gól nélküli döntetlent a Bayern München labdarúgócsapata a Bundesliga 15. fordulójában, amely Deisler első félidei kiállítása miatt emberhátrányban szerzett pontot Stuttgartban. A Hamburg hazai pályán verte 3-1-re a Szabics Imrét is soraiban tudó Kölnt, s őrzi második helyét. A dobogó alján álló Werder Bremennek sem okozott gondot a Duisburg.

A Milan után a Juve skalpjára vágyik a Fiorentina

Archívum2005.12.02, 15:13

Az európai futballhétvége rangadóját Firenzében rendezik, ahol a harmadik helyezett Fiorentina a listavezető Juventust fogadja. A meccs pikantériája, hogy a két gárda csütörtökön az olasz kupában is találkozott, és akkor 2-2-re végződött a szurkolói botránnyal tarkított összecsapás. A Bundesligában a Bayern őszi bajnok lehet, Spanyolországban a Barcelona a szintén nagy formában lévő Villarreal vendége lesz, Angliában pedig a Liverpool-Wigan és a Bolton-Arsenal párharcok emelkednek ki a programból.

Szabics a Schalkénak már gólt is rúghat

Sport2005.11.14, 21:39

Bízik mielőbbi visszatérésében Szabics Imre, az 1. FC Köln sokáig betegséggel és sérüléssel bajlódó labdarúgója, aki akár már a szombati, FC Schalke 04 elleni Bundesliga-mérkőzésen lehetőséghez juthat.

Fordított a Bayern, már nem veretlen a Schalke

Sport2005.10.29, 19:35

A címvédő Bayern München hátrányból fordítva nyert 2-1-re a Szabics Imrét továbbra is nélkülöző, újonc 1. FC Köln otthonában a labdarúgó Bundesliga 11. fordulójában, így őrzi éllovas pozícióját.

Szabics csapatát Kölnben ütötték ki

Sport2005.10.16, 23:34

A sérülése után lábadozó Szabics Imrét nélkülöző 1. FC Köln hazai pályán súlyos vereséget szenvedett a Hannovertől, a Frankfurt pedig Duisburgból hozta el a három pontot a labdarúgó Bundesliga kilencedik fordulójának vasárnapi mérkőzésein.

Szabics edzésbe állt Kölnben

Archívum2005.10.11, 16:10

Három hónapos kényszerpihenő után ismét edzésbe állt Szabics Imre, a német labdarúgó Bundesligában szereplő 1. FC Köln magyar légiósa.

Dárdaiék megtörték a kölni átkot

Sport2005.09.25, 22:02

A Dárdai Pált végig a soraiban tudó Hertha BSC egygólos győzelmet aratott a sérült Szabics Imrét továbbra is nélkülöző, újonc 1. FC Köln otthonában, míg a VfB Stuttgart hazai környezetben szerezte meg a három pontot a német labdarúgó Bundesliga 7. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Tomassont vette meg Szabics helyére a Stuttgart

Archívum2005.07.16, 16:49

2009-is szóló szerződést írt alá a VfB Stuttgart labdarúgócsapatával Jon Dahl Tomasson, a dán csatár az AC Milant hagyta ott a svábok - de főleg Giovanni Trapattoni - kedvéért.

Szabics sikeres műtéten esett át

Archívum2005.07.13, 20:58

A 100%Fradi információi szerint Szabics Imre sikeres műtéten esett át szerda délután Münchenben.

Műtét vár Szabics Imrére

Archívum2005.07.12, 13:42

A hétfői orvosi vizsgálatok után kiderült, hogy meg kell műteni Szabics Imrét: az 1. FC Köln nemrég leigazolt magyar labdarúgója makacs sérüléssel bajlódik.

Szabics a teljes szezont kihagyhatja

Sport2005.07.11, 14:27

A 100%Fradi információi szerint egy eddig ismeretlen sérülés miatt kérdéses, hogy Szabics Imre pályára léphet-e még az idei évben a Bundesliga élvonalában szereplő 1. FC Köln csapatában.

Kölni edzője nagy fogásnak tartja Szabicsot

Sport2005.06.09, 14:30

Szabics Imre szerdán a VfB Stuttgart csapatából az 1. FC Köln együtteséhez szerződött, s a magyar csatárt új edzője, Uwe Rapolder nyilatkozatában "nagy fogásnak" nevezte.

Szabics két évre Kölnbe igazolt

Archívum2005.06.08, 19:25

A német Bundesliga élvonalának újoncánál, az 1. FC Kölnnél folytatja pályafutását Szabics Imre, a magyar labdarúgó-válogatott csatára.

Sammert menesztette a Stuttgart

Archívum2005.06.03, 14:14

A Szabics Imrét is foglalkoztató VfB Stuttgart labdarúgóklub mindössze egy idényt követően menesztette Matthias Sammer vezetőedzőt. A 37 esztendős szakember tavaly júliusban váltotta a Bayern Münchenhez távozott Felix Magathot.

Szabics Kölnbe vágyik

Sport2005.06.01, 17:19

Szabics Imre megerősítette, hogy feltett szándéka elhagyni a VfB Stuttgartot, és az élvonalba feljutott 1. FC Köln labdarúgójaként folytatná pályafutását.

Ki megy ma? - Gerard, Szabics

Archívum2005.05.31, 07:46

A Bayern München állítólag felvette a kapcsolatot a Celtic FC védőjével, Bobo Baldéval. Az FC Barcelona középpályása, Gerard az AS Monacóba szerződött. Az OGC Nice megszerezte a francia másodosztály gólkirályát, az FC Lorient elefántcsontparti csatárát, Bakari Konét.

Lisztes és Szabics Tököli csapattársa lehet

Sport2005.05.25, 15:19

Sajtóértesülés szerint Lisztes Krisztián és Szabics Imre is az 1. FC Köln labdarúgója lehet.  Ha az élvonalba feljutott csapat megszerzi a két játékost, akkor három magyar légióssal rendelkezhet, Tököli Attila ugyanis tavaly nyáron került Kölnbe.

Szabics gólja kevés volt a Bayern ellen

Sport2005.05.23, 18:46

A címvédő Werder Bremen idegenben nyert a Kaiserslautern ellen a Bundesliga utolsó fordulójában, s így elcsípte a BL-t érő harmadik helyet, ennek azonban nem örült a Stuttgart, amelynek színeiben a húsz percre beálló Szabics Imre gólt lőtt, csapata azonban így is alulmaradt a bajnok Bayernnel szemben. Az ötödik VfB-t még a Hertha is megelőzte, amely Dárdai Pál nélkül ikszelt a Hannoverrel, a szintén "magyaros" Mainz pedig Bódog Tamást nélkülözve birkózta le a Nürnberget s futott be a 11. helyre.

Barátkozhat a másodosztállyal a Bochum és a Rostock

Sport2005.05.07, 20:12

A német labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában nem történt különösebb meglepetés, az esélyesebb csapatok begyűjtötték a három pontot. A Schalke győztesen távozott Bielefeldből, a Stuttgart nagy nehezen legyűrte a Hannovert, a Leverkusen simán nyert a Rostock ellen, és a Hertha is fordítani tudott a Wolfsburg ellen. A már bajnok Bayern München Makaay mesterhármasának köszönhetően legyőzte a Bódog Tamást nélkülőző Mainzot, a kiesőjelölt Bochum és Rostock pedig egyaránt vereséget szenvedett, így kezdhetnek barátkozni a másodosztállyal. Szabics Imre és Dárdai Pál nem kapott lehetőséget a Stuttgartban, illetve a Herthában.

Ki megy ma? - Kluivert, Szabics

Sport2005.04.29, 07:42

A Sevilal FC védője, David Castedo 2008-ig meghosszabbította szerződését. Az Aston Villa holland cserekapusa, Stefan Postma a nyáron az FC Utrechtbe igazolhat. Az FC Porto dél-afrikai csatárát, Benny McCarthyt a Blackburn Rovers szeretné megszerezni.

Szabiccsal Hannoverben rúgatnák a gólokat

Archívum2005.04.28, 13:42

Bár a Bundesligában szereplő Hannover '96 együttesét nem fenyegeti a kiesés veszélye, a német gárda vezetői nem nézik jó szemmel a csatárok 2005-ös gólínségét. A jelenleg 11. helyezett együttesnél a támadósort a bronzérmes helyen álló VfB Stuttgart magyar játékosával, Szabics Imrével szeretnék megerősíteni.

Cacau hosszabbított, Brehme lemondott

Archívum2005.04.11, 15:32

A német labdarúgó Bundesligában szereplő VfB Stuttgart szerződést hosszabbított Cacauval, Szabics Imre brazil csatártársával.

Madridban biztosíthatja be aranyérmét a Barca

Sport2005.04.09, 12:25

Nyolc fordulóval a spanyol labdarúgó-bajnokság vége előtt kilencpontos előnnyel áll az élen a Barcelona labdarúgócsapata, amely a hétvégén Madridban teszi tiszteletét. Amennyiben nyernek a katalánok a Real ellen, gyakorlatilag zsebben érezhetik az aranyérmet, vereséggel még izgalmas is lehet a Primera División véghajrája. Angliában a WBA elkerülhet a kiesőhelyről, míg a németeknél a Schalke a Stuttgart ellen tarthatja életben aranyálmait.

Szabicsnak elege lett a stuttgarti kispadból

Sport2005.03.25, 09:14

Szabics Imre január végén és február elején is gólt szerzett a Bundesligában jelenleg harmadik helyezett Stuttgartban, de Matthias Sammer edző azóta még inkább háttérbe - egyben a kispadra is - szorította a magyar csatárt. Cacau és Kuranyi mellett már Marco Strellert is többre tartja a VfB szakvezetője, a minap 24. születésnapját ünneplő magyar futballista pedig nem kér a mellőzésből: Szabics, elsősorban magyar válogatottsága érdekében, tovább szeretne lépni a sváb klubtól. Első lépésként a Bulgária elleni jövő szerdai vb-selejtezőn hívhatja fel magára a figyelmet.

Újabb KO-ba futott bele a Freiburg

Sport2005.03.05, 17:50

A hét közi megsemmisítő, 7-0-s kupavereség után a Bundesligában is beleszaladt egy nagy vereségbe a Freiburg labdarúgócsapata. Volker Finke együttese a 24. fordulóban ezúttal Mainzban kapott ki 5-0-ra. Nem sikerült a brémai bravúr sem, a bajnok - Lisztes nélkül - 1-0-s vereséget szenvedett a Bayern München vendégeként. A Stuttgart 2-1-re verte a Bielefeldet, Szabics Imre 20 percet töltött a pályán.

Kiesett a címvédő Valencia az UEFA-kupából

Sport2005.02.25, 11:41

Nagy meglepetésre elbúcsúzott a labdarúgó UEFA-kupa további küzdelmeitől a címvédő Valencia, mivel a hazai 2-0-s győzelmét követően idegenben ugyanilyen különbségű vereséget szenvedett a Steaua Bucuresti otthonában, majd a büntetőpárbajban alulmaradt. Nem jártak szerencsével a harmadik fordulóban a magyaros csapatok sem, hiszen a Stuttgart (Szabics Imre) és a Feyenoord (Babos Gábor) is kiesett.  

Szabicsék Parmába látogatnak az UEFA-kupában

Sport2005.02.16, 10:59

Az idén már a szokásosnál is korábban, február 16-17-én megkezdik szereplésüket az UEFA-kupában érdekelt csapatok, ekkor rendezik ugyanis a legjobb 16 közé jutásért vívandó párharcok első mérkőzéseit. Az ebben a szezonban először megrendezett csoportkört túlélt együttesekhez csatlakoznak a Bajnokok Ligája csoportjainak harmadik helyezettjei, melyek nincsenek könnyű helyzetben, és nem csak azért, mert valamennyien hazai pályán kezdik UEFA-kupa-szereplésüket. Jó néhány neves gárda található a mezőnyben, de egyértelmű esélyes nincs, így igazán izgalmas mérkőzések várhatók - már az első fordulóban is.

Szabics gólt rúgott, de kikapott a Stuttgart

Sport2005.02.12, 18:52

Hosszú idő után Szabics Imre ismét végig a pályán volt, a 15. percben gólt is szerzett, de csapata, a VfB Stuttgart végül 2-1-es vereséget szenvedett a Hamburger SV vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában.

Rangadót nyert a Bayern München

Sport2005.02.07, 07:34

Nem okozott különösebb gondot a Bayern Münchennek, hogy hazai pályán legyőzze 2-0-ra a Bayer Leverkusen együttesét a német labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának rangadóján. A Stuttgart továbbra is hullámvölgyben van: Szabicsék hiába vezettek 1-0-ra, a Kaiserslautern 10 emberrel is tudott egyenlíteni. A Hertha Mainzban győzött 3-0-ra, a Hamburg a japán Takahara vezetésével 3-1-re diadalmaskodott Nürnbergben.

Szabics gólja sem segített a Stuttgarton

Sport2005.01.29, 17:40

A félidőben már 2-0-ra is vezetett a Nürnberg labdarúgócsapata a Stuttgart vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában, s bár a fordulás után Meira, valamint a csereként pályára lépő Szabics Imre találataival sikerült egyenlíteni, a hajrában a vendégek újítottak, s nyertek 4-2-re. Rosszul járt a második helyen álló Schalke, illetve a 4. helyezett Wolfsburg  is, előbbi meglepetésre Kaiserslauternben kapott ki, utóbbi Freiburgban hagyta a három pontot. A Leverkusen 4-0-re ütötte ki a Bochumot.

Kapust cserélhet az Arsenal és a Stuttgart

Sport2005.01.19, 06:51

Nem hosszabbítja meg a szezon végén lejáró szerződését Timo Hildebrand, a VfB Stuttgart német válogatott kapusa, aki inkább távozik a Szabics Imrét is foglalkoztató labdarúgó-együttestől. Korábban felmerült, a svábok az Arsenal hálóőrét, Jens Lehmannt csábítják, így lehet, egy csere mindent megold.

1999-2000: finn és belga kiesés magyar szereplőkkel

Archívum2005.01.02, 13:43

A magyar labdarúgásban nagyon sokáig nem lehetett külföldre igazolni legálisan, majd a későbbiekben csak egy bizonyos életkor és válogatottságszám elérése után szerződhetett profiklubba az itthon játszó labdarúgó. A rendszerváltás után aztán megszűnt ez a tilalom, és megfelelő ajánlat esetén bárki idegenlégiósnak állhatott, aminek köszönhetően megkezdődött a magyar focisták külföldre áramlása. Az első fecskék már a nyolcvanas évek elején útra keltek, de a folyamat csak a kilencvenes években indult be.

A Feyenoord ellen úszott el a Fradi-továbbjutás

Sport2004.12.17, 16:16

Szép győzelmet aratott és becsületesen búcsúzott a Ferencváros labdarúgócsapata az UEFA-kupától, ugyanakkor a Hearts elleni meccsnek bőven akadtak utózöngéi. A skótok a magyarok sportszerűtlen küzdőmodorát kifogásolták, László Csaba viszont éppen a hazaiakon kérte számon a fair play-t. a szakember úgy véli, együttese továbbjutása a Feyenoord elleni 1-1-es döntetlent hozó első csoporttalálkozón múlott.

Szabics csapata csoportelső az UEFA-kupában

Sport2004.12.16, 07:22

Nagy meglepetésre a skót Glasgow Rangers elbúcsúzott a labdarúgó UEFA-kupa további küzdelmeitől, miután hazai pályán vereséget szenvedett a francia Auxerre együttesétől. A német másodosztályú Alemannia Aachen történelmi győzelmet aratott a görög AEK Athén otthonában, hiszen alacsonyabb ligából érkező germán alakulatnak sohasem sikerült még a legjobb 32 közé jutnia a sorozat históriájában.

Előző
Következő