szabályzat

címke rss

Verekedés tört ki egy Walt Disney étteremben

Egy dél-karolinai férfinak a jövő hónapban kell megjelennie a bíróságon, miután azzal vádolták meg, hogy részegen háromszor homlokon ütött egy tizenéves vendéginvitáló hoszteszt egy Walt Disney World Resort étteremben, miután nem volt hajlandó asztalt adni neki az étterem öltözködési szabályzatára hivatkozva.

Fegyelmi eljárás indul az ATV műsorvezetője ellen

Tévé2023.11.12, 18:16

Az ATV etikai kódexe szerint Gajdos Tamás műsorvezetőnek az adás kezdete előtt egy órával már az épületben kellett volna tartózkodnia, de nem jelent meg. A csatorna ezért ellene azonnali fegyelmi eljárást indít.

Megrémültek a sportolólányok, mikor megtudták, hogy férfiakkal kell földharcolniuk

Nagyvilág2023.11.03, 14:38

Az Észak-Amerikai Grappling Szövetség (NAGA) szabályzata eleinte úgy szólt, hogy a női versenyzőknek megvolt a választás lehetősége arra, hogy kívánnak-e magukat nőnek valló, de biológiai értelemben férfi nevezőkkel versenyezni. Kipp Kollar elnök azonban elmondta, hogy amikor egy versenyző regisztrált egy versenyre, csak azt kérdezték meg, hogy mi a neme, azt viszont nem volt lehetőségük megadni, hogy transzneműként azonosítják-e magukat - közölte a Daily Wire. 

Az MLSZ célja az új Orbán Willik és Styles Callumok megtalálása

Sport2023.09.05, 09:31

Nem hagyja figyelmen kívül a magyar kötődésű, a válogatott számára esetlegesen segítséget jelentő futballistákat a szövetség.

Így töröltethetjük el a YouTube büntetőpontjainkat

Techbázis2023.08.31, 07:57

Csak a releváns oktatóanyagot kell átnézniük a hibázott feltöltőknek.

Mutatjuk, milyen esetben tilthatják ki egyes Aldikból!

Gazdaság2023.08.04, 11:59

Egy új szabály borzolja a vásárlók idegeit a brit Aldi-üzletekben: az ott dolgozó vagyonvédelmi őröknek utasításba adták, hogy nem engedhetik a boltba és nem szolgálhatják ki azokat, akik megtagadják táskáik előzetes átvizsgálását - írja a The Mirror. 

Szigorodnak az ivóvízre vonatkozó szabályok Magyarországon

Gazdaság2023.01.05, 10:37

Hamarosan több összetevő alapján kell vizsgálni az ivóvizek minőségét, csökken egyes, egészségre kockázatos anyagok megengedett aránya, a magánkutaktól pedig a közműves hálózat használata felé kell terelni a lakosságot.

Jövőre megváltozik az Eurovíziós Dalfesztivál szabályzata: így alakul át

Life.hu2022.11.23, 20:20

Jövőre már olyan országokból is lehet szavazni az Eurovíziós Dalfesztivál versenyzőire, amelyek nem vesznek részt a versenyben.

Furcsa közös vonás van a Coca-Cola és a politikai választások között

Gazdaság2022.06.17, 13:19

A viselkedéskutatók szerint az emberek úgy kedvelik a dolgokat, ahogyan azok vannak. A megszokás nyugtat minket és biztonságérzetet kelt bennünk, ezért nehezen törekszünk a változásra - írja a promotions.hu. 

Rendkívül szigorú intézkedések lesznek a pekingi téli olimpián

Sport2021.10.25, 20:20

A várakozásoknak megfelelően a tokióinál szigorúbb intézkedéseket tartalmaz a 2022-es, pekingi téli olimpiára vonatkozó koronavírus-szabályzat, melyet a szervezők hétfőn tettek közzé.

Liget Budapest: az építési szabályzat módosítása elleni tiltakozásra buzdítanak

Itthon2020.05.27, 10:02

A városligeti építési szabályzat módosítása elleni tiltakozásra kéri a civileket a nagykanizsai Szabó László, aki tavaly október végén a Liget Budapest Projekt megmentéséért indított internetes petíciót - írta a Magyar Nemzet szerdán.

Újítás az Instagram szabályzatát megsértők tiltásában

Life.hu2019.10.25, 09:49

Sok fejfájást okozott már, hogy az üzemeltetők mindenféle előzetes bejelentés nélkül tiltották le az Instagram profilokat. Ám ennek most vége!

3D nyomtatással készül a svájci gárdisták sisakja

Travelo2019.01.23, 14:46

A korábbi fém sisakok helyett ezentúl műanyag sisakot viselnek majd a vatikáni svájci gárdisták – írja az MTI.

Ha kamerája van a telephelyén, kell kamerahasználati szabályzat is

Gazdaság2018.11.28, 09:35

Egyre kevesebb az olyan vállalkozás, amelynek vezetője még nem hallott a GDPR-ról. Az európai adatvédelmi rendelet főleg a jelentős bírságokkal hívta fel magára a figyelmet idén tavasszal, amikor május 25-én az egész Európai Unióban hatályba lépett. A komolyabb jogsértés akár 20 millió eurós összeggel is sújtható, de kisebb fajsúlyú szabálysértésekért is bevethetik a 10 millió eurós bírságot. Ha a munkavállalókat a munkahelyen munkavégzés közben kamerás megfigyelőrendszerrel figyelik meg, úgy a munkáltató köteles erre vonatkozó részletes tájékoztatót adni a munkavállalójának, vagy részletes szabályzatot közzétenni a kamerás megfigyeelőrendszerről ...

Kijátszotta a Ryanair új poggyászszabályzatát a férfi

Archívum2018.11.06, 17:19

Új szabályzatot vezetett be a Ryanair, ezentúl nem lehet minden kézipoggyászt felvinni a gépre, legalábbis nem ingyen. Ezt azonban az egyik utas nem volt hajlandó elfogadni, ezért kijátszotta a rendszert, és meg is osztotta a trükkjét. 

A Ryanair új poggyászszabályzattal igyekszik gyorsítani a beszállást

Travelo2018.01.12, 12:11

A Ryanair "Mindig egyre jobb" programja keretében most a poggyászokra vonatkozó szabályozást módosította. A változtatások január 15-én lépnek érvénybe.

Új poggyász kategóriák az easyJetnél

Travelo2017.11.30, 23:01

Mostantól 15, 23 vagy akár 32 kilogrammos bőröndöket is feladhatunk az easyJet járatain, Európa vezető légitársasága az utasok visszajelzése alapján alakította át szabályzatát.

Életbe lépett a Wizz Air új poggyászszabályzata

Travelo2017.11.24, 16:08

Életbe lépett a Wizz Air új poggyászszabályzata

Vigyázz, mit osztasz meg! - Új szabályok a Facebookon

Life.hu2015.03.18, 11:48

A Facebook moderátorai törölhetik azokat a posztokat, amelyek nem felelnek meg a szabályzatnak. Eláruljuk, melyek ezek. 

Névjegy

Common2018.12.10, 16:25

Riport készítése segédlet

Archívum2013.10.09, 11:37

A Riporter segítségével Ön is bárhol, bármikor írhatja és szerkesztheti a híreket. Egy fotó, egy cím, pár sor a képről, és máris kész a saját cikk! Ezen kívül a többi felhasználó által beküldött anyagok is olvashatja!

Riporter felhasználási feltételek

Archívum2013.10.04, 17:52

Riporter felhasználási feltételek - 2013

Tilos a mély dekoltázs a kaposvári egyetemen

Archívum2013.10.03, 17:17

A kaposvári egyetem rektora úgy döntött, nincs mellmutogatás a tanintézet falai között.

SEGÍTSÉG

Archívum2013.10.09, 14:22

1. Saját nyitólap – testreszabott hírek 2. Főmenü megjelenítése 3. Címlapi nézetválasztó 4. Jobb oldali lokális menü 5. Cikkek mentése, mentett cikkek megtekintése 6. Előző-következő cikk megjelenítése 7. Extrák / Riporter – hírkészítés, hírolvasás 8. Extrák / Hírtérkép – cikkek keresése a térképen 9. Extrák / Archívum – ezen a napon történt…

Tilos a különcködő divatolás az agrárminisztériumban

Itthon2012.08.03, 16:04

Nemcsak pántnélküli felsőt, miniszoknyát és strandpapucsot nem viselhetnek a Vidékfejlesztési Minisztérium dolgozói a közigazgatási államtitkár új szabályzata szerint, de tabu a túl mély dekoltázs, a szélsőséges stílusú ruházat és a reklámpóló is. A férfiak nem járhatnak vicces pólóban és nyakkendőben, de azt is figyelik, mennyire koptatott a farmerjük.

Reblog.hu adatkezelési szabályzat

Archívum2015.06.08, 15:10

Utolsó frissítés: 2011. 12. 01. 1. Az adatkezelő neve: Origo Zrt. 2. Az adatkezelő címe: 1037 Budapest, Montevideo u. 9.  4. Elérhetőség: info@reblog.hu 5. Az adatkezelés megnevezése: az adatkezelés a felhasználók önkéntes, tájékozott, és határozott hozzájárulása alapján a regisztrált felhasználók esetében. 6. Az adatkezelés jogalapja: az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény bekezdése alapján az érintett önkéntes hozzájárulása

Új belső szabályzat szerint működik a PSZÁF

Archívum2010.09.01, 14:07

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2010. szeptember 1-jétől új szervezeti és működési szabályzat szerint végzi feladatait. A változás célja a hatékonyabb felügyeleti munka alapfeltételeinek megteremtése, a pénzügyi intézmények magas színvonalú ellenőrzése, a pénzügyi fogyasztók érdekeinek hangsúlyos védelme, írta szerdai közleményében a pénzügyi felügyelet.

Felgyorsítanák a magyar domainek regisztrációját

Archívum2009.01.13, 08:43

Ismeretlen kezdeményező aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy a .hu domainekre érvényes kéthetes várólista megszűnjön. Az egynapos regisztráció gondolata egyáltalán nem új - bár, mint megtudtuk, nem aktuális.

Ül a rendőrség a belső szabályzatokon

Itthon2008.06.24, 11:58

Bár az ORFK is elismeri, hogy nyilvános adatokról van szó, mégsem adta ki a törvényes határidőn belül a rendőrség az [origo] által kért belső rendelkezéseket. Kíváncsiak lettünk volna többek között arra, milyen szabályok vonatkoznak az előre be nem jelentett gyülekezések kezelésére, milyen a rendőrség fogdaszabályzata, de megkeresésünkre az ORFK eddig nem reagált érdemben.

A GVH elmeszelte az építészeket

Archívum2008.03.10, 16:16

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ötmillió forintra bírságolta a Magyar Építész Kamarát (MÉK), mert a szabályzataiban található rendelkezéseket árkartell létrehozásának minősítette. A kamara a Fővárosi Bíróságon megtámadja a versenyhivatal határozatát.

Társasházi szabályzatok

Ingatlan2006.04.26, 12:43

A hazai lakásállomány egynegyede társasházakban található. Emellett egyre növekszik a társasházi formában működő iroda- és üdülőépületek száma is. A biztonságos működés érdekében valamennyi társasházak szüksége van belső szabályzatok megalkotására.

Indul a Villa-Poly

Való Világ 32004.05.03, 17:54

Ma érvénybe lép a Villa-Poly szabályzata, amely szerint minden egyes lakó 14 és félmillió forinttal gazdálkodik öt éven keresztül, azaz öt napig. Már számolgatnak is a lakók.

Okirathamisítással gyanúsítják az OCÖ elnökét

Itthon2003.11.26, 16:02

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke a gyanúsítottja a szervezet június 25-i közgyűlési jegyzőkönyvének meghamisítása miatt indított rendőrségi eljárásnak. A feljelentő szerint okirathamisítással  módosították az önkormányzat működési szabályzatát, és ezáltal jogtalanul váltották le nyáron az akkori elnököt, Horváth Aladárt.

Átláthatóbb lesz az állami cégek fb-elnöki kinevezése

Gazdaság2003.06.16, 14:32

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szabályzatot készített az állami többségi tulajdonban lévő cégek felügyelőbizottsági (fb) elnökeinek jelölésére vonatkozóan, hogy annak folyamata átlátható legyen - közölte Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke az Országgyűlés Számvevőszéki Bizottságának hétfői ülésén Budapesten.

Nem lesz menet közben "Hátra arc!" a hadseregben

Itthon2003.05.19, 11:09

Egyebek mellett megszűnnek a menet közbeni jobbra és balra át, illetve a "Hátra arc!" parancsszavak a honvédségnél, az új alaki szabályzat szerint. Honvéd helyett katona lesz a megszólítás, és lehet majd sapka nélkül tisztelegni is - írja a Népszabadság.

ÁSZ: Apróbb hiányosságok az elnöki hivatalban

Itthon2002.07.24, 14:59

A Köztársasági Elnöki Hivatal szabályzatainak kiegészítésére, a belső ellenőrzés hiányosságainak felszámolására, valamint a régi kitüntetések érmeállományának archiválásával kapcsolatos intézkedésekre tesz javaslatot szerdán közzétett jelentésében az Állami Számvevőszék.

Szerbia: megalakulhat a Magyar Nemzeti Tanács

Nagyvilág2002.07.19, 20:39

A volt Jugoszláviában megalakulhat a szövetségi kisebbségügyi törvény által előirányzott Magyar Nemzeti Tanács, miután pénteken megjelent a testület megalakításának módjáról szóló miniszteri szabályzat.

Alkotmánybírósági beadvány az állami földek eladása ellen

Archívum2002.05.07, 18:12

Az Alkotmánybírósághoz fordul több agrár-érdekképviselet annak érdekében, hogy a testület visszamenőleges hatállyal, sürgősségi elbírálással semmisítse meg az állami földek eladásáról hozott kormányhatározatot. Vonza András agrárminiszter eközben kedden aláírta az állami földek eladását ténylegesen is lehetővé tevő versenytárgyalási szabályzatot.

Alelnökök nélkül maradhat a köztévé

Itthon2001.09.25, 06:40

A jelenlegi tervek szerint nem nevez ki alelnököket Mendreczky Károly, az MTV elnöke, legalábbis a közeljövőben elfogadásra kerülő új szervezeti és működési szabályzatából ez derül ki.

Előző
  • 1
Következő