szabályszegés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- sofőr
- rendőrök
- vezetéstől eltiltás
- pénzbírság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nem adta meg az elsőbbséget, és súlyos balesetet okozott egy böszörményi nő
Vádat emeltek egy nő ellen, aki két éve Hajdúböszörményben autóval közlekedett, és a KRESZ szabályait megszegve nem adott elsőbbséget a tőle jobbról érkező, szabályosan közlekedő teherautónak, és ezzel súlyos balesetet okozott.
Kontár autószerelő okozott halálos balesetet egy borsodi műhelyben
A Miskolci Járásbíróság február 6-án elítélte azt a férfit, aki egy Borsod megyei településen engedély és szakértelem nélkül javított egy pótkocsit, amelynek puttonya rázuhant egy férfira.
Maradandó sérülést okozott a szabályszegő sofőr
Vádat emeltek egy sofőr ellen, aki tavaly augusztusban a 471-es számú főúton Hajdúsámsonnál súlyos balesetet okozott, melyben több ember is megsérült.
Vádat emeltek a halálos balesetet okozó, vésztői férfi ellen
A Gyulai Járási Ügyészség halálos baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat egy 62 éves, büntetlen előéletű, vésztői férfi ellen. A férfi 2019 februárjában Bélmegyer külterületén szabálytalanul vezetett, amitől egy fának csapódott. A balesetben egy 26, 35 és egy 63 éves férfi a helyszínen meghalt.
Nincs több pózolás a katonákkal a Checkpoint Charlie-nál
Új szabályozást vezettek be a berlini Checkpoint Charlie-nál. Többé nem lehet majd látni errefelé az amerikai katonának öltözött színészeket, így fotózkodni sem lehet velük a jövőben.
Vádat emeltek a BAH csomópontnál halálos balesetet okozó férfi ellen
A moldáv férfi nem ismerte jól a forgalmat, és mikrobusszal a szembejövő sávba hajtott be, majd karambolozott egy autóval. A balesetben többen megsérültek, az autó sofőrje meghalt.
Tömegszerencsétlenséget okozott egy debreceni villamosvezető
Egy debreceni villamosvezető nem adta meg az elsőbbséget egy szembejövő busznak, ami igazi tömegszerencsétlenséghez vezetett. 11 ember megsérült, ebből egy maradandó sérülésekkel kell, hogy leélje a hátralévő életét. A Debreceni Járási Ügyészség vádat emelt a férfi ellen.
Súlyos szabályszegésen kapták a egyik párost az Ázsia Expresszben
Az egyik páros súlyosan megszegte az Ázsia Expressz szabályait.
Cserbenhagyó traktorost fogtak a rendőrök
Egy 42 éves balmazújvárosi férfi traktorral és egy hozzákapcsolt pótkocsival haladt Hajdúszovát felé január 14-én reggel 7 óra körüll. Figyelmetlensége miatt karambolozott a vele szembejövő teherautóval, amelynek sofőrje megsérült. A férfi segítségnyújtás helyett elhajtott a helyszínről - írja a Police.hu oldala.
Szabálytalanul alakítottak át egy munkagépet, ezért halt meg egy munkás
Egy férfi egy debreceni építkezésen dolgozott, amikor valamilyen technikai hiba miatt baleset érte. A helyszínen belehalt a sérüléseibe. Mint kiderült, a munkaadója több munkavédelmi előírást is megszegett, többek között szabálytalan átalakításokat hajtott végre a munkaeszközön, ami, a gyanú szerint, elvezetett a halálos balesethez.