szabálysértés
címke rss- legfrissebb
- legrégebbi
Százezer forintra büntethetik az engedély nélküli "közrendfenntartókat"
Megszületett az a jogszabály, amelynek alapján meg lehet büntetni azokat, akik felhatalmazás nélkül végeznek a közrend fenntartására irányuló tevékenységét. A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint akár százezer forintra is bírságolhatják a szabályszegőket.
Távközlési szabálysértési eljárást indított az EU Magyarország ellen
Az Európai Bizottság gyanúja szerint az Európai Unió 27 tagállamából húszban nem ültették át a gyakorlatba a távközlési ágazatra vonatkozó új előírásokat, ezért az EB eljárást indított az érintett országok ellen. Magyarországot is vizsgálják az ügyben.
Népszabadság: A helyszíni bírságokra épít az új szabálysértési törvény
Már készül az új szabálysértési törvény tervezete, amely az eddigieknél nagyobb szerepet szán a helyszíni bírság elrettentő hatásának - értesült a Népszabadság. A tervezet szerint jobban járnának azok, akik a helyszínen fizetnek, később ugyanis magasabb lenne a büntetés.
Él mentelmi jogával a pénteken előállított jobbikos képviselő
Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tiszteletbeli elnöke a szervezet szimpatizánsaival pénteken akart bemenni a Sziget területére belépőjegy nélkül.
Meggondolta magát: mentelmi joga kiadását kéri a Szigetnél előállított Jobbikos
A jobbikos Zagyva György Gyula arra kéri az Országgyűlés mentelmi bizottságát, hogy ha a testület elé kerül a Sziget Fesztivál bejáratánál történt ügye, adja ki a mentelmi jogát. Előállításakor a képviselő még nem akart lemondani mentelmi jogáról.
Közmunkával is büntethetnék a kormány terve szerint a szabálysértőket
Elzárással is büntethető lenne az, aki bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet egyenruháját vagy formaruháját viseli, a közérdekű munka önálló, vagy mellékbüntetésként is kiszabható lenne, emelkedne a pénzbírságok legalacsonyabb és legmagasabb összege és tettenérés esetén legfeljebb egy óra időtartamra feltartóztathatnák a hatóságok a szabálytalankodókat az új szabálysértési törvény tervezete szerint.
Rendelettel tiltotta ki a hajléktalanokat Józsefváros
Józsefvárosban hétfőtől szabálysértés lesz az utcán élni, miután a képviselő-testület a fideszes és a jobbikos tagok szavazatával elfogadta a polgármester által javasolt rendeletmódosításokat. Kocsis Máté a vitában azt mondta: a haléktalanellátás a főváros feladata, nem a kerületé, és a városrész már így is aránytalanul nagy terhet vállal.
Magyar Nemzet: Már büntetik a lámpáknál koldulókat a fővárosban
Tött mint ötszáz esetben állított elő közlekedési lámpánál kolduló vagy árusító szabálysértőket a rendőrség az elmúlt két hétben. A budapesti rendőrfőkapitány szerint az akcióval nem a hajléktalanokat üldözik, mivel mindenkit megbüntetnek, aki szabálytalanul az úttesten sétál - írja a Magyar Nemzet.
TASZ: Börtönt érhet két tilosban parkolás a kormány tervezete szerint
Alkotmányellenes és a nemzetközi jogba ütköző rendelkezéseket tartalmaz a szabálysértések újraszabályozásáról szóló törvény tervezete mondják civil szervezetek. Közleményük szerint börtön járhat az ismétlődő gyorshajtásért is.
Elzárás helyett közmunkára küldené a Belügyminisztérium a rendszeresen szabálytalankodókat
Rosszabb elbánásra és nagyobb büntetésre számíthat januártól bizonyos esetekben a szabálysértő, mint egy bűncselekmény elkövetője, és fél éven belül elkövetett két gyorshajtás akár elzárással is büntethető lenne - az [origo] által megkérdezett jogászok ezeket a pontokat kifogásolták leginkább az új szabálysértési törvény tervezetében. A Belügyminisztérium azt állítja, olyan rendszert szeretnének, amelyben a büntetések többsége nem elzárás, hanem közérdekű munka.