szabadulás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- börtön
- krimi
- gyilkosság
- Damu Roland
- Kaiser Ede
- legfrissebb
- legrégebbi
Azt mondta, beleegyezett az iskoláslány az erőszakba
Az egykori ingatlanügynököt, Thomas Hofert 6 és fél év börtönbüntetésre ítélték, miután bebizonyosodott róla, hogy több fiatal lányt is megerőszakolt 2016-ban. Miután kiszabadult, interjút adott egy tévéműsorban, melyben azt állította, hogy áldozatai hazudtak, és a szex közös megegyezés alapján történt.
Fél évig volt ártatlanul börtönben, miközben a párját gyászolta
Joleen Hulme fél éven keresztül volt börtönben, miközben próbálta feldolgozni férje, Paul Dickson halálát, aki a szeme láttára lett öngyilkos az angliai Boltonban. Tévesen azt gondolták, ő végezte ki vőlegényét. Végül azonban egy háromhetes tárgyalás után sikerült bizonyítania ártatlanságát a bíróság előtt. A kétgyerekes anya elmondta, hogyan élte át élete eddigi legdurvább mélypontját, miután párja halálra szúrta magát.
Elképesztően ügyes volt a 15 éves lány, akit egy pedofil férfi elrabolt
A leleményes gondolkodású, 15 éves Mikella Debina megkérte a férfit, aki egy hawaii tengerpartról rabolta el, majd fogvatartotta, hogy vigye el egy étterembe, hogy ehessen valamit, majd amikor megérkeztek, kiugrott az autóból, egy szemtanú pedig hívta a rendőröket, akik rövid időn belül lecsaptak a férfira.
Halálra szúrta pedofil szomszédját, amikor megtudta, hogy az molesztálta a gyerekeit
Az ötgyerekes Sarah Sands kedves, jószándékú embernek ismerte szomszédját, egészen addig, amíg a férfiról kiderült, hogy három fiát szexuálisan bántalmazta. A nő dühében halálra szúrta a férfit, ami miatt négy évet töltött börtönben. Most, hogy kiszabadult, Sands felidézte a megrázó pillanatokat és elmondta, új törvényt hozna annak érdekében, hogy a pedofilok ne változtathassák meg a nevüket.
28 év után szabadulhat egy börtönben ülő férfi, tettét többen is magukra vállalták
Ma kezdődik a meghallgatás abban az ügyben, amely arról dönt, hogy szabadon engedhetik-e azt a missouri férfit, aki közel három évtizedet töltött börtönben egy olyan gyilkosságért, amelyet később két másik ember is beismert - írja a CBS.
- címkék:
- gyilkosság
- tárgyalás
- ítélet
- szabadulás
- Címkefelhő »
Elvesztette a lábait a kisfiú, akit anyja majdnem halálra kínzott - sírva kérdezte, mikor nőnek vissza
A most nyolcéves Tony Hudgell életveszélyes sérüléseket és vérmérgezést szenvedett, miután anyja és élettársa rendszeresen verték. Végül mindkét lábát amputálni kellett. A nyolcéves gyerek ma már szerető, gondoskodó családban él, kezeléséhez pedig több mint egymillió fontnyi összeggel járultak hozzá az adományozók, de lelkileg még mindig nem dolgozta fel az elszenvedett traumákat.
Harminc év után szabadulhat egy tévesen elítélt amerikai férfi
Hétfőn veszi kezdetét annak a missouri férfinak a tárgyalása, aki közel harminc évet ült börtönben egy olyan gyilkosságért, amelynek elkövetését azóta már két másik bűnöző beismerte.
- címkék:
- börtön
- szabadulás
- tévesen elítélt
- Címkefelhő »
Hamarosan szabadulhatnak a szadista szülők, akik miatt le kellett amputálni gyermekük lábát
A rettenetes szülők mindössze öt évet töltöttek a rácsok mögött, miután olyan súlyosan bántalmazták gyermeküket, hogy a csecsemőnek mindkét lábát le kellett vágni. A kisfiú most retteg, hogy a szülei kikerülnek a börtönből.
Negyven év után kiszabadult a leghosszabb időt börtönben töltő palesztin rab
Izraelben 40 év után, csütörtökön kiszabadult Karim Junisz, a leghosszabb időt börtönben töltő palesztin rab - jelentette a Haarec című újság hírportálja csütörtökön.
- címkék:
- Izrael
- börtön
- palesztin
- szabadulás
- Címkefelhő »
11 éve szabadult a Viszkis - Nem hitt abban, hogy lehet még családja
11 éve szabadult a börtöből Ambrus Attila, a Viszkis. Akkor még maga sem gondolta, hogy 13 börtönben töltött év után még lehet családja.