szabadság

címke rss

Szabadság a maximumon: Anya és lánya egy lakóautóban, fél Európán át

"Világéletemben az intuíciómra hagyatkoztam" – meséli Fehér Csilla, aki egy olyan utazásban vett részt 24 éves lányával és kutyájával tavaly nyáron, amilyenre csak a legszabadabb lelkűek vállalkoznak. Ez az utazás nem a pezsgőfürdőzésről, a szobaszervizről és a Michelin-csillagos vacsorákról szólt, hanem a spontán élményekről, az ismeretlen felfedezéséről és az utazás végtelen szabadságról.

Megőrülnek a követői a volt matektanárnő barack formájú, meztelen fenekéért - fotó

Gazdaság2024.02.04, 10:51

A 41 éves Louise Roberts 13 évet dolgozott matematika tanárként egy középiskolában, 2020-ban azonban 180 fokos fordulatot vett az élete, maga mögött hagyta az iskolát, és szexi képeit kezdte árulni az interneten, amivel ma már milliókat keres. Sokkal függetlenebbnek érzi magát, mint korábbi munkájában, és anyagi problémákkal sem küzd többé.

Demeter Szilárd: Merjünk magyarul gondolkodni!

Itthon2024.01.28, 12:24

A szerző előadásában hallható a Kossuth Rádióban Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című kötete alapján készülő jegyzetsorozata. Az Ébredés című fejezet a Vasárnapi újság január 28-i adásában hangzott el.

Itt van Putyin ünnepi bejelentése

Nagyvilág2023.12.24, 08:29

Dmitry Peskov szóvivő közölte, hogy az elnök röviddel az ünnepek után folytatja munkájával kapcsolatos utazásait az országon belül.

Egy magyar lány voltam Amerika közepén, a világ közepén...

She2024.01.11, 10:49

Hogy milyen érzés huszonévesen egyedül ott állni a Times Square-n? Vagy harmadjára eljutni az ámulatba ejtő Niagara-vízeséshez? Vagy egyedül repülni először a híres-neves Londonba? Netán Amszterdam nyüzsgő, élettel teli utcáin sétálgatni a januári hideg időben? Leírhatatlan.

Változik a gyerekek után járó pótszabadság januártól

Life.hu2023.11.28, 10:27

„Logikus, hogy a gyermekek után járó pótszabadságról ne a munkáltató, hanem a munkavállaló rendelkezhessen" - mondta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

1,5 millió ember jövő évi szabadságolását változtathatja meg ez a javaslat

Gazdaság2023.11.28, 10:54

"Logikus, hogy a gyermekek után járó pótszabadságról ne a munkáltató, hanem a munkavállaló rendelkezhessen" - mondta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium  foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. Az államtitkár a 16 évnél fiatalabb gyerekek után járó pótszabadsággal kapcsolatos új javaslatokról nyilatkozott. 

Fáj, hogy nem fáj a hiányod: sosem találom már meg a szerelmet?

She2023.11.20, 11:52

Mindkét lábamat felhúzom az ülésre, a térdeimet átölelve szorongatom a tenyeremben a még meleg kávéspoharat. Borzongok a hidegtől - pedig úgy képzeltem el ezt a régóta tervezgetett utazást az Adriára a legjobb barátnőmmel, hogy majd a boldog izgatottságtól fog kirázni a hideg.

Elhagyok egy tökéletes férfit, mert csak félig vagyok boldog vele...

She2023.11.08, 13:43

Dia számára a tenger sós levegője egyet jelentett a teljes szabadság illatával. Méghogy luxus itt tölteni egy hetet! Inkább szükséges, hogy ne bolonduljon meg. Sosem értette, miért vonják meg maguktól emberek előszeretettel a színtiszta boldogságot.

Orbán Viktor: A szabadságot védeni kell, különben elveszünk - videó

Itthon2023.10.24, 10:44

"Nem táncolunk úgy, ahogy Brüsszel fütyül. A szabadságot védeni kell, különben elveszünk. Így volt '56-ban, '90-ben, és így van ma is" - írta Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán megosztott videóhoz.

.Menczer Tamás: Ha a magyarok egységesek, mindig győznek

Itthon2023.10.23, 16:00

Ha a magyarok egységesek, mindig győznek. A magyarok a családjukért és a hazájukért mindenre képesek - hangoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője hétfőn Budakeszin.

Frank Füredi: 1956-ban valami fantasztikus dolog történt Magyarországon

Itthon2023.10.23, 15:36

Magyarországon 1956. október 23-án valami fantasztikus dolog történt: a sztálinista diktatúrában élő emberek, akik korábban féltek, és csak halkan merték egymásnak elmondani, miben hisznek, aznap büszkén és öntudatosan az utcára mentek, hogy fellázadjanak a rendszer ellen - mondta el brüsszeli ünnepi beszédében Frank Füredi, a Matthias Corvinus Collegium brüsszeli képzési központjának (MCC Brussels) igazgatója.

Áder János: 1956 őszén a szabadság hiánya vitte utcára a magyarokat

Itthon2023.10.23, 13:52

A magyar embereket 1956 októberében a szabadság hiánya vitte utcára, mert jobban féltek attól, hogy hazugságban éljenek, mint attól, hogy az igazság súlya alatt megroppan a jövőjük - mondta Áder János korábbi köztársasági elnök a XII. kerület ünnepi megemlékezésén hétfőn, Budapesten.

Smúzolás, jópofizás, de mindez miért?

She2023.10.20, 14:27

Emberek, akik csak azért vannak jóban veled, mert valamit el akarnak érni nálad, és szeretnék jobb színben feltüntetni magukat annál, mint amilyenek valójában. Foguk fehérjét pedig csak a háttérben mutatják ki, mert előtted mindenképpen szeretnének tetszelegni, s törekednek arra, hogy valódi énjük titokban maradjon. De vajon, miért csinálják ezt?

Te irányítod a félelmeid, vagy ők irányítanak téged?

She2023.10.12, 14:30

Kétféle ember létezik, ha félelemről van szó: az, aki képes magát korlátozni azért, mert fél, illetve az, aki erre képtelen. Az egyiket gyakran a félelmei uralják, a másik pedig többnyire képes uralni a félelmeit.

Kiderült, ki kapja idén a Nobel-békedíjat

Nagyvilág2023.10.06, 12:59

Nargesz Mohammadi iráni aktivista, újságíró kapja idén a Nobel-békedíjat "a nők iráni elnyomása ellen és az emberi jogokért és szabadságért folytatott küzdelméért" - jelentette be péntek délelőtt a kitüntetést odaítélő testület Oslóban.

Napi horoszkóp 2023. szeptember 22.: az Oroszlán átlát az ellenfelén, a Baknak izgalmas napja lesz

Life.hu2023.09.21, 14:19

A Vízöntő több szabadságra vágyik, a Halaknak választania kell két lehetőség közül.

7+1 dolog, ami a férfiak szerint elengedhetetlen a boldog párkapcsolathoz

She2023.09.09, 15:19

Mi kell a nőnek? Mitől lesz boldog a kapcsolatban? Ezeket a kérdéseket már sokan feltették és legalább ennyien meg is válaszolták. De, vajon mire vágynak az erősebbik nem képviselői úgy igazán?

Döbbenet: Joe Biden eddigi hivatali ideje 40 százalékát szabadsággal töltötte

Nagyvilág2023.09.02, 18:44

Joe Biden eddig 957 napot volt az Egyesült Államok elnöke, ebből pedig eddig rekord, 382 napot volt szabadságon, ami a hivatali ideje 40%-a. Ez több, mint eddig bármelyik elődjéé.

Demeter Szilárd: Jaj a kétszer gyáváknak!

Itthon2023.08.07, 20:38

A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár címet kapta egy érdekes, kemény hangú, de könnyen olvasható kötet, amely a KKETTK Alapítvány zsebkönyvsorozatában jelent meg. Röviden szólva korunk valóságáról és a mi belső valóságunkról szól. A szerzővel, Demeter Szilárddal, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, miniszteri biztossal beszélgetett a Demokrata a kultúra, a haza, a kötődés kérdéseiről.

Van egy ország, ahol 20 millióan vettek ki szabadságot augusztusra

Gazdaság2023.08.01, 13:28

Húszmillió olasz vette ki szabadságát augusztus hónapra, és közel egyharmaduk külföldi úti célt választott a Coldiretti termelői szövetség kedden közölt adatai szerint.

A szerelem legfőbb ellensége a sérüléstől való félelem

She2023.07.13, 13:17

Nemrég olvastam egy könyvet, ami olyan csodálatosan írja le a szerelmet, hogy őszintén könnyre fakasztott. Az 1940-es években játszódik, amikor a szerelmesek még csak a szülők jelenlétében találkozhattak, és csak a szerencsésebbek mehettek el táncolni, hogy egy kicsit egymáshoz is érjenek.

Kiderült mivel tölti az idejét a házi őrizetből szabadult Fekete Dávid

Tévé2023.07.13, 09:39

Ahogy korábban mi is írtuk, nemrég tért véget az egykori megasztáros, Fekete Dávid háromnapos tárgyalássorozata, melynek végül pozitív kimenetele lett a vádolt szempontjából. A 320 milliós csalással és sikkasztással vádolt énekes még nem lélegezhet fel, az ügynek még korántsem lett vége, sőt ügyvédje ellen is kizárási kérvénnyel éltek. Fekete most inkább arra koncentrál, hogy az új szabadságát kihasználja, kiderült, mivel tölti most a felszabadult idejét.

Ezekre érdemes a munkavállalóknak figyelniük nyaralás közben

Gazdaság2023.07.11, 08:56

A nyárral együtt elkezdődtek a szabadságolások, ám a munkavállalóknak érdemes felidézniük, hogy a jogszabályokat a strandokon is be kell tartani. Az alábbiakban dr. Szabó Gergely Gábor ügyvéd gyűjtött össze néhány tanácsot arról, hogy mire érdemes odafigyelni szabadság alatt munkavállalóként.

Már nem a meggazdagodás jelenti az amerikai álmot

Gazdaság2023.07.04, 13:57

Az „amerikai álmot" régóta a gazdasági eredményekkel és a vagyonnal azonosítják. A fiatalabb generációk számára azonban egyre inkább változnak a prioritások. A fiatal vállalkozók számára a puszta vagyonnál sokkal fontosabb a szabadság és a rugalmasság.

Mit tartalmaz az új pedagógus-életpályamodellről szóló törvény?

Itthon2023.07.04, 15:23

Mit tartalmaz az új pedagógus-életpályamodellről szóló törvény? Béremelés, több szabadság, kevesebb adminisztrációs teher. Rétvári Bence államtitkár a részletekről.

Herczeg Zoltán fél év rács mögött töltött idő után élvezi viszonylagos szabadságát

Life.hu2023.05.05, 14:21

A divatguru majdnem fél évig "élvezte a büntetésvégrehajtás vendégszeretetét", ám nemrég a bíróság megszüntette a letartóztatását, így a tervező házi őrizetbe került. 

Détár Enikő boldog, de súlyos árat fizetett ezért

Life.hu2023.05.02, 14:06

Détár Enikő élete legboldogabb éveit éli, de az 59 éves színésznőnek ez nem hullott az ölébe. Magasságokat és mélységeket is meg kellett élnie ahhoz, hogy most ott tartson, ahol éppen van. 

Orbán Viktor: Éljen a magyar szabadság! - videó

Itthon2023.03.16, 11:03

Ahogy az Origo is beszámolt róla, Orbán Viktor miniszterelnök Kiskőrösön a március 15-i megemlékezésen mondott beszédet Petőfi Sándor szülőháza mellett.

Letiltottam a főnökömet, mert állandóan hívogatott

She2023.02.05, 22:15

Mi a teendő, ha a felettesünk nem hajlandó tiszteletben tartani a hivatalos munkaidőnk végét és a szabadidőnkben is zaklat? Én egy radikális megoldáshoz folyamodtam.

Mindenkit megdöbbentett a nyaralásán Lewis Hamilton - videó

Gphírek2022.12.03, 12:48

A hétszeres Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton a hosszú versenyszezon után már a pihenőjét tölti. Szüksége is van a feltöltődésre, mivel csak a hatodik lett a mögöttünk hagyott sorozatban, 214 ponttal lemaradva a világbajnok Max Verstappentől. A brit versenyző legutóbb arról oszott meg videót a követőivel, hogy mennyire tehetséges a szörfözésben.

Háromhavi fizetetlen szabadságot kínál az Intel

Techbázis2022.12.02, 13:00

A hírek szerint kétezer írországi gyári dolgozónak ajánlotta fel a lehetőséget.

Így változna a szabadságolás: módosítanák a törvényeket

Life.hu2022.11.30, 08:50

December elején kerülhet a parlament elé az a csomag, ami a Munka Törvénykönyvének módosításait tartalmazza. 

Fegyverrel fenyegette meg egy győri férfi a főnökét, miután nem kapta meg a kért szabadságát

Life.hu2022.09.20, 22:52

A 45 éves férfi ideges lett, mert nem kapta meg egyből a kért szabadságát. Másnap lőfegyverrel ment dolgozni, és megfenyegette a főnökét.

Pisztollyal ment megbeszélni a szabadságát egy győri férfi

Itthon2022.09.20, 16:42

Egy győri férfi ki akarta venni a szabadságát, amire a főnöke azt mondta, hogy később visszatérnek rá. Emiatt a férfi ideges lett és másnap egy pisztollyal ment be a munkahelyére.

"Most lettem szabad" - 16 év után elvált férjétől a magyar énekesnő

Life.hu2022.08.17, 10:53

Kozso korábbi felesége, Kádár Mónika 16 év után elvált férjétől, és sosem volt még jobban. 

Elhagyta az országot: kisfiát is magával vitte Lékai-Kiss Ramóna

Life.hu2022.07.07, 07:43

Az ismert színész-műsorvezető kihasználja szabadsága minden percét. A nyaralássorozatot férjével kettesben Spanyolországban kezdték, majd barátnőivel a szlovén tengerparton töltött pár napot, most pedig már a családjával együtt szállt repülőre és hármasban hagyták el Magyarországot.

Valóban visszarendelheti nyári szabadságáról a főnök a beosztottat?

Gazdaság2022.06.30, 13:28

A szabadság minden munkavállalónak alanyi jogon jár és elengedhetetlenül fontos a feltöltődéshez, regenerálódáshoz. A munkáltatónak is érdekében áll, hogy munkavállalói kipihenhessék magukat, ezáltal növelve későbbi hatékonyságukat. De mi történik akkor, ha a főnök visszahívja a szabadságról a beosztottat? Van hozzá joga? Erre ad választ dr. Tömösvári Andrea ügyvéd.

Extra szabadnapokkal enyhítenék az élelmezési válságot az Indiai-óceán gyöngyszemén

Gazdaság2022.06.16, 16:51

Srí Lanka kormánya igyekszik mindent bevetni, hogy enyhítse az országban az élelmiszerválságot. Ennek érdekében pedig különös eszközöket is bevetnek, például extra szabadnapokat kínálnak az állami alkalmazottaknak. A cél, hogy a dolgozók otthon élelmiszert termesszenek.

41 év után feltételek nélkül szabadon engedték Ronald Reagan merénylőjét

Life.hu2022.06.16, 21:10

Feloldotta a bíróság helyi idő szerint szerdán John Hinckley, Ronald Reagan egykori amerikai elnök merénylője bírósági felügyeletét, amivel Hinckley teljesen visszanyerte szabadságát.

A párkapcsolat nem egy börtön! Miért kéne előtte "kiélni magad"?

She2022.04.15, 19:50

A barátaink, Vali és Krisztián szakítottak. Az egyetem első éve óta jártak, meghitt, szeretetteljes kapcsolatban éltek, de úgy érezték, nem maradhatnak örökké együtt, anélkül, hogy előbb kiélnék magukat.

Jár-e szabadnap a házasságban?

She2022.03.20, 23:23

Néztétek anno a Szex és New York sorozatot? Nos, ha igen, akkor biztosan ismerős az a jelenet, amikor Mr. Big közli Carrie-vel, hogy neki bizony kellene heti néhány nap, amikor szabadságra mehet a házasságukból...

Így élvezik a legnagyobb focisztárok a szabadságukat - fotók

Sport2022.01.30, 08:32

A világ legerősebb focibajnokságiban jelenleg nincsenek mérkőzések, így a játékosok végre tarthatnak egy kis pihenőt. A legnagyobb sztárok pedig nem is tétlenkednek, és gyönyörű helyeken pihennek.

C. Ronaldo egy szál gatyában mutatta meg az elképesztő testét a homokos tengerparton - fotó

Sport2022.01.25, 14:50

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United portugál világklasszisa, Cristiano Ronaldo a tengerparton koktélozva használja ki, hogy az előttünk álló hétvégén nem rendeznek fordulót a Premier League-ben sem.

Három évtizede nem volt olyan nagy a globális gazdasági szabadság, mint tavaly

Gazdaság2022.01.11, 12:09

Az elmúlt évezredek során a társadalmak nagy része nélkülözte a gazdasági szabadságot. Napjainkban viszont az emberiség történetének talán legvirágzóbb korszakát éljük, ahol a nélkülözés, a betegségek és a tudatlanság világszerte bár jelen, de ugyanakkor visszaszorulóban van, és ez nagyrészt a gazdasági szabadság előretörésének köszönhető. A washingtoni székhelyű tekintélyes kutatóműhely, The Heritage Foundation riportja, az Index of Economic Freedom évente rangsorolja a világ gazdaságilag legszabadabb országait. A következő galériás össszeállításban mutatjuk az idei győzteseket.

Elszabadult tigris szökött be a nagyvárosba, tevék lepték el az utcákat

Tudomány2022.01.03, 20:07

Miközben mi, emberek bezárjuk az állatokat, az ez ellen tiltakozó „foglyok" ügyesen megtalálják a módját annak, hogy kiszabaduljanak. Ezek a szökések néha ártalmatlanul végződtek és az állatok gyorsan visszakerültek a helyükre, de volt, amikor komoly pusztítást okoztak. A kínai leopárdok „kitörési" kísérletétől a marylandi „szavannában" szabadon kóborló zebrákig összeszedtük az elmúlt esztendő legvadabb "állati" szökési kísérleteit.

Rusvai Miklós elmondta, a mostani, viszonylagos szabadságnak ára van

Life.hu2021.12.09, 10:44

A jelenlegi koronavírus-helyzettel kapcsolatban nyilatkozott Rusvai Miklós, elmondta, szerinte becsapósak lehetnek a halálozási adatok.

Ryan Reynolds végre elárulta az igazságot: ezért vonult vissza a színészettől egy időre

Life.hu2021.12.08, 15:34

Ryan Reynolds még októberben jelentette be, hogy úgy döntött: egy időre visszavonul a színészettől, most egy interjúban elmondta, miért hozta meg ezt a döntést. 

A nagyanyám története, aki egész életében háttérbe szorította a boldogságát, egészen mostanáig

She2021.10.10, 22:11

Anyai nagymamám erős asszony. Sokáig nem így gondoltam, kamaszként, öntudatos fiatal felnőttként meg voltam győződve arról, hogy gyenge és cselekvésképtelen.

Hoppá! Britney Spears anyaszült meztelenül ünnepli felszabadulását - Fotó (18+)

Life.hu2021.10.01, 12:03

Ahogy mi is beszámoltunk róla, hatalmas a boldogság Britney Spears életében. A bíróság azonnali hatállyal felfüggesztette Britney Spears apjának 13 éve érvényben lévő felügyeleti jogát lánya pénzügyei felett, a gondnokságot pedig egy ügyvédei által kiválasztott könyvelő fogja gyakorolni. 

Mintha a falnak beszélnél: Mi a legnagyobb motiváció a kutya számára?

Petplace.hu2021.09.30, 13:00

Talán te is tapasztaltad már, hogy kedvenced nehezen motiválható, gyakran elkalandozik, ha valamilyen feladatot kap, alig figyel arra, ha hívod, ilyesmi. Mi van akkor, ha egész egyszerűen arról van szó, hogy nem a megfelelő dologgal motiváltad? És vajon az tényleg a tárgyakban rejlik? Nos, az igazat megvallva, korántsem.

Engedj szabadon, és minden nap hazatérek hozzád!

She2021.09.08, 10:26

Keresem a párom, aki soha nem enged el sehova. Nem enged el bulizni, nem enged el a csajokkal egy koktélt szürcsölős nyáresti lazításra. Sőt, még az imádott hobbimat, a színházlátogatást sem engedi.

Magyarország kormánya szeretné megadni az országnak a szabadságot

Itthon2021.08.20, 12:25

Az államalapításról, valamint a magyarság megmaradásáról beszélt a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Szent István-napi megemlékezésén. György István szerint Magyarország kormánya ma is azt szeretné, amit Szent István Imre herceghez írt: megadni az országnak a szabadságot, hogy a maga által megállapított jogrendszer keretei között éljen.

Kapás Boglárka szexi bikinis fotóval lepte meg a rajongóit

Life.hu2021.08.14, 15:27

A világbajnok úszónő, Kapás Boglárka a Balatonon nyaral. Egy képet is posztolt közösségi oldalára a vakációról, amin dögös bikiniben pózol.

Britney Spears hamarosan újra szabad lesz? Hatalmas lépés történt az énekesnő felügyeleti jogával kapcsolatban

Life.hu2021.08.14, 12:38

Britney Spears felügyeleti jogával kapcsolatban már több hónapja húzódó tárgyalások és meghallgatások sorozata lassan a végéhez érkezik, ugyanis az énekesnő apja végre visszalépett a hadakozástól.

Van egy perced? Töltődjünk fel!

Thatslife.hu2021.08.09, 11:53

Hanna strandra hívott, hogy csináljunk semmit, de azt mesterfokon. Naná, hogy ezt is túlreagálja, és megint várnom kell rá...

„Úgy élvezem én a strandot”

Thatslife.hu2021.07.30, 10:47

A strandolásnak megvannak a maga szépségei: a pihenést és szórakozást megelőzi a készülődés, az elengedhetetlen alapkellékek bepakolása. Összegyűjtöttük, mik azok az alapok, melyek nélkül - akár családdal, akár barátokkal indulsz fürdőzni -, nem lesz teljes az élmény. 

5+1 klasszik strandkaja

Thatslife.hu2021.07.29, 11:14

Kevés kellemesebb érzés van annál, mint amikor süttetjük a hasunkat a strandon, felszisszentünk egy jó hideg sört vagy üdítőt, majd ha kedvünk támad, megmártózunk a vízben. Na jó, egy talán mégis van: amikor elbújunk kicsit a nap sugarai elől, beülünk valamelyik kajálda napernyője alá, és kikérünk valamilyen finomságot.

Szubjektív nyár, objektív idő

Thatslife.hu2021.07.14, 14:50

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyári szünet. Két hónap jó világ a vizsgák után. Aztán felnőttünk, dolgozni kezdtünk, és kiderült max 25 szabadnap jár az évben. Az egész évben.

Mutatjuk a mentális trükköt, amivel a nyaralás hosszabbnak tűnik

Tudomány2021.07.07, 13:54

Sok ember számára a nyári vakáció nem jöhet elég hamar, miközben nyaralás abszolút felértékelődött azok számára, akik tavaly lemondtak terveikről a világjárvány miatt. A szabadság közeledtével azonban sokan érzik úgy, hogy szinte már véget is ért, mielőtt még elkezdődött volna. Ezt a jelenséget vizsgálták most a kutatók, akik mutattak egy mentális trükköt is, amivel ezt a néhány napot hosszabbnak érezhetjük.

Döntött a magyar műsorvezető: visszavonul a nyilvánosság elől

Life.hu2021.07.06, 16:44

A 36 éves műsorvezető, Köböl Anita úgy döntött, egy kis időre visszavonul, amire igen jó oka van. Elárulta, miért hozta meg ezt a döntést.

Szeptembertől jöhet a jelenléti oktatás? Itt vannak a legfrissebb infók az újranyitásról!

Unilife.hu2021.07.02, 17:00

Elértük az 5 és fél millió magyar beoltottat, ami csaknem ötmillió olyan embert jelent, aki már a második adag vakcinát is megkapta. Lássuk, mi vár ránk a következő időszakban!

Tíz nap fizetett többletszabadságra jogosultak a védekezésben részt vevők

Itthon2021.06.10, 17:58

A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy tíz nap fizetett többletszabadságot kapnak a védekezésben részt vevők – ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be a csütörtöki Kormányinfón. Az erről szóló kormányrendelet a mai Magyar Közlönyben található meg.

Ismét lehet tartani diplomaosztókat!

Unilife.hu2021.06.04, 16:07

Schanda Tamás, az ITM miniszterhelyettesének legfrissebb facebook bejegyzése alapján idén már ismét meg lehet tartani a diplomaosztó ünnepségeket, így közel 50 ezer végzős hallgató ünnepelheti méltón tanulmányai lezárását. Mutatjuk a részleteket!

Papíron nős, lélekben szabad: Amikor a férj bármit megtehet!

She2021.05.25, 13:51

Sokféle kapcsolat, együttélési forma létezik - attól függően, ki mit visel el, mire hajlandó. Akár a külvilág kedvéért, akár saját magáért. Van, aki elhiteti magával, hogy jobb házasságban élni, bármilyen rossz és kiüresedett is az.

Pokoli napok minden hónapban – ér szabadságot kivenni menstruáció idejére?

She2021.05.29, 16:52

A női lét velejárója a havonta jelentkező menstruáció, ami egy csodálatos bizonyítéka annak, hogy a női test milyen csodákra képes. A havi vérzés egy természetes dolog, arról azonban kevés szó esik, hogy olykor milyen fájdalmakkal is jár az a néhány nap. Ennek ellenére az élet ilyenkor sem áll meg, pedig néha milyen jó lenne...

Tudod, melyik nap a legjobb a randizásra és a fizetésemelés kérésére?

Unilife.hu2021.05.13, 10:51

A legtöbben egyetértenek azzal az állítással, hogy a hét első napja a legnehezebb: a hétvégi szép élményeket követően nem könnyű visszarázódni a hétköznapokba. De mi a helyzet a pozitív dolgokkal? Melyik hétköznap az, amelyiket legkönnyebb "túlélni"?

Tudom, hogy meg fogsz csalni, de kérlek, sose mondd el!

She2021.05.12, 20:21

Te mit szólnál férfiként, ha egy nap ráébrednél, olyan nőbe szerettél bele, aki képtelen a testi hűségre? Én így jártam.

Csak szabad akart lenni...

Thatslife.hu2021.05.12, 15:31

Mindig is vagány, amolyan osztály vezére típusú lány volt. A fiúk rajongtak érte, a lányok irigyelték, s olyanok akartak lenni, mint ő. Mindenki olyan szülőkről álmodozott, mint amilyenek az ő szülei, legalábbis, ha hinni lehet a sztoriknak, amiket a suliban előadott. 

Kampány indult a rendszerváltoztatás cigány hőseiről

Itthon2021.04.08, 10:05

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány idén is olyan magyar romák sorstörténetét mutatja be, akik személyes helytállásukkal egész nemzetünknek mutatnak példát.

Rusvai Miklós elárulta, mitől függ a szabad nyár: a járvány csúcsának közelében járunk

Life.hu2021.03.29, 08:41

Rusvai Miklós úgy véli, kemény napok, hetek vannak az ország előtt, viszont ha ilyen jól haladunk a vakcinációval, a nyarunk szabad lehet.

A nőnap valódi története - Mert van mit ünnepelni!

She2021.03.03, 11:02

Azon emberek közé tartozom, akik imádnak ünnepelni. Nekem teljesen mindegy, hogy szülinap, névnap, évforduló vagy éppen a nőnap az aktuális apropó. Virágot kapni jó, és kész!

Marsi Anikó hirtelen tűnt el a képernyőről - nyilatkozott az ügyben a TV2

Life.hu2020.12.03, 06:46

Marsi Anikót hetek óta nem lehet látni a Tények műsorvezetői székében. A csatorna elárulta, mi ennek az oka.

A modern liberalizmus szabadságképzete a korlátlanságra, a határtalanságra és a végtelenségre épül

Itthon2020.10.28, 19:18

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Magyar Nemzetben fejti ki véleményét arról, hogy mennyire más volt a szabadságképzet 64 évvel ezelőtt az 1956-os forradalom idején, illetve hogy a modern liberalizmus számára semmiféle határok nincsenek, sem önkorlátozás, vagyis a mindenkinek mindent szabad logikája érvényesül, amely azonban a társadalmi struktúrák felszámolódásához vezet.

Apám nem várta, hogy feláldozzam magam érte...

She2020.10.14, 10:00

Annyira fáradtnak éreztem magam, hogy ha nem ittam volna meg a délutáni dupla kávémat, koppant volna fejem az asztalon. A munkatársaim már rég hazamentek, én még mindig az irodában ültem. Olvastam a rég várt e-mailt.

Így örült a két fogságban tartott fehér delfin első úszásuknak a tengerben - Videó

Life.hu2020.10.03, 13:07

Azonnal az emberek szívébe lopta magát az a két fehér delfin, akikről megható felvételek készültek, akkor, amikor először úszhattak tengerben.

Megtagadta családját a sztárcsemete: úgy érzi, nem tartozik hozzájuk

Life.hu2020.09.16, 10:13

Meghökkentő kijelentést tett Katie Price és Peter Andre 15 éves kamaszfia: úgy érzi, hogy ő nem tartozik ehhez a családhoz. 

Hódi Pamela optimistán tekint a jövőbe: "Már csak pár nap és szabad leszek!"

Life.hu2020.09.13, 14:42

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Hódi Pamela is elkapta a koronavírust. Bár a sztáranyuka ízérzékelése és szaglása még nem tért vissza, ha minden jól megy, pár nap múlva elhagyhatja a karantént.

Jól látjuk, hogy Fluor Tomi a tetőn aludt? - Fotó

Life.hu2020.09.07, 18:19

Fluor Tomi már jó pár hete szakított szerelmével, de még mindig élvezi az egyedülállóság nyújtotta szabadságot. Jól látszik ez abból is, hogy most épp a tetőn aludt.

Így tervezzen a 2021-es hosszú hétvégékkel

Gazdaság2020.08.20, 23:30

A tavalyi évben több volt a hosszú hétvégék és a munkaszüneti napok száma, mint idén. 2020-ban sok ünnepnap esik hétvégére, így kevesebb, úgynevezett naptári hosszú hétvége adódik az évben. Ez a tendencia 2021-ben is folytatódni fog. Megmutatjuk, hogy mikor, mennyi és hány napos hosszú hétvége lesz jövőre, és ez milyen munkarendi változásokkal jár majd.

Novák Katalin: A gyermekek után járó pótszabadság mindkét szülőt megilleti

Life.hu2020.08.07, 16:28

Novák Katalin Facebook-bejegyzésben figyelmeztette a gyermekes családokat a nekik járó szabadságokról. 

Egy hétre teljesen leáll a népszerű cég, hogy a dolgozók pihenhessenek

Gazdaság2020.08.05, 16:36

A népszerű League of Legends és a Valorant videójátékokat fejlesztő Riot Games augusztus 10-én egy hétre teljesen leáll annak érdekében, hogy dolgozói pihenhessenek és kikapcsolódhassanak.

Szex a szabadban: nem olyan veszélytelen, mint gondolnád

Life.hu2020.06.02, 21:36

A nyár egyértelműen az év legszabadabb időszaka. A nyári melegben sokkal könnyebben megfeledkezünk a problémákról, és átadjuk magunkat a féktelen bulizásnak, időnk nagy részét pedig igyekszünk a szabadban, ezen belül is leginkább víz közelben tölteni. De mi a helyzet a szabadtéri szexszel? Valóban teljesen veszélytelen, vagy jobb, ha néhány dolgot szem előtt tartunk a kaland előtt? Ennek jártunk utána.

A karantén legnagyobb áldozatai a gyerekek!

She2020.05.19, 15:39

Gyerekek, sok hete bezárva. Sok hete szótlanul teszik a dolgukat. Sok hete tudják, hogy sarkalatos pontjai lehetnek a vírus terjedésének. Az első napokban még talán örültek is, hogy otthon maradhatnak.

Victoria Beckham újra munkát adott szabadságra küldött dolgozóinak

Life.hu2020.05.01, 08:49

Sokan kritizálták Victoria Beckhamet, amikor divatmárkája harminc alkalmazottját fizetés nélküli szabadságra küldte, mivel nem volt kereslet termékeire.

Két hét után szabadult ki a karanténból Kandász Andrea és férje: ide vezetett az első útjuk

Life.hu2020.04.16, 13:52

Andi és családja két héttel ezelőtt kerültek hatósági karanténba, miután hazaértek családi nyaralásukról. Szerencsére a Kandász család tünetmentes, így végre lekerült ajtajukról a piros papír.

New York állam kormányzója súlyos bűntettekért elítélteket is szabadon bocsátott a járvány miatt

Life.hu2020.03.30, 08:31

New York állam kormányzója, Andrew Cuomo az Egyesült Államokat is sújtó koronavírus-járvány miatt börtönbüntetésüket töltő elítéltek szabadon bocsátását rendelte el, köztük olyanokét is, akik gyermekeket erőszakoltak meg - jelentette vasárnap este a Breitbart News című portál.

Koronavírus-járvány - Milyen jogai vannak a szülőnek, mint munkavállalónak? Az ügyvéd válaszol

Life.hu2020.03.28, 13:42

Életbe lépett a kijárási korlátozás, ez azonban a munkába járást nem befolyásolja. Sok munkavállaló nincs tisztában, hogy milyen lehetőségei vannak, főként akkor, ha gyermekük az intézmények bezárása miatt otthon maradt. A következőkben szeretnénk a legfontosabb kérdésekre megadni a választ, a Hargittay és Tóth Ügyvédi Iroda jogászai segítségével.

Alig ismert, meglepő történetek Petőfi Sándorról

Tudomány2020.03.15, 22:08

Március 15. kapcsán Petőfi Sándor neve egészen biztosan az elsők között jut az eszünkbe. A költő, a magyar irodalomtörténet egyik legjelentősebb, legnagyobb hatású alkotójának alakja mondhatni egybefonódott az 1848-as forradalommal és az azt követő szabadságharccal. A pesti forradalom lánglelkű vezérének rövid élete tele volt izgalmakkal, érdekes momentumokkal és az olyan, kevéssé ismert tényekkel, mint hogy balkezesként mindkét kezével egyaránt tudott jól írni, éveken át élt nélkülözésben és nyomorban, alkalmatlannak minősítették a katonai szolgálatra és hogy Nietzsche több versét megzenésítette.

A szabadságharcra emlékezve engedték szabadon a hortobágyi gólyákat

Tudomány2020.03.14, 18:48

Sérülésekből felépült, gyorsan leváló nemzeti színű szalaggal is megjelölt gólyákat engedtek szabadon szombaton a Hortobágyi Madárparkban. A hétvégén összesen tizenkét gólya nyeri vissza a szabadságát. A jelképes eseménnyel a szervezet az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra emlékezik. A gólyákon kívül a gyógyult egerészölyvek is visszanyerik szabadságukat.

Férfiruhába öltözve várták férjüket a spártai nők a nászéjszakán

Tudomány2020.03.06, 04:11

Az ókori görög nők gyakran nehézségek közepette, szolgaságban éltek. Kivéve Spártát, ahol a hölgyek nem végeztek házimunkát, nem szőttek és nem is hímeztek, mint a többi poliszban élő társnőik. A spártai állam a nőket szabadsággal és az oktatáshoz való hozzáférés lehetőségével ajándékozta meg, cserébe pedig csak egyetlen dolgot kért: erős és egészséges utódokat. A híresen harcias görög városállamban a nők a férfiakhoz hasonlóan futottak, birkóztak és versenyeztek, de nem vetették meg a borgőzös mulatságokat sem és ügyesen vettek részt az intellektuális vitákban.

Az Emirates egy hónapos fizetés nélküli szabadságra küldené a dolgozókat

Gazdaság2020.03.03, 12:39

A rohamosan terjedő koronavírus miatt a világ egyik legnagyobb nemzetközi légitársasága, az Emirates, arra kéri a repülőgépek személyzetét adó munkavállalókat, hogy vegyenek ki egy hónapos fizetés nélküli szabadságot.

Krausz Gábor sok mindenen változtat, hogy Tóth Gabi mellett lehessen a szülésnél

Life.hu2019.10.19, 06:49

Tegnap robbant a hír, hogy Tóth Gabi és Krausz Gábor titokban összeházasodtak. Az ifjú férj most arról mesélt, hogyan tervezik a közeli jövőt és miként szeretne részt venni közös gyermekük érkezésében, aki alig két hónap és megszületik.

"A terv annyi, hogy a tenger a bal oldalon legyen”

Travelo2019.09.02, 11:54

Az angol Christian Lewis és a kutyája, Jet körbejárja az angol partokat, ami egészen pontosan azt jelenti, hogy ballagnak a tenger mellett, és szépen lassan letudják az Egyesült Királyság teljes partvonalát.

A csatornahajó jobb, mint a lakókocsi – És mi is bármikor elvezethetjük

Travelo2019.08.16, 09:06

A lakókocsis utazás koncepcióját mindenki jól ismeri. Csak felcuccolunk, felvesszük az autót valamelyik kölcsönzőben, és már irány is az országút. Arra megyünk, amerre akarunk, ott és annyi időre állunk meg, ahol szeretnénk, és még a szállás miatt sem kell aggódnunk. Minden adott, hogy szabadnak érezzük magunkat. Most képzeljük el ugyanezt úgy, hogy nem a szárazföldön közlekedünk, hanem a vízen. Nyugat-Európában egyre népszerűbb kikapcsolódási forma a csatornahajózás. Romantikus fűzfákkal szegélyezett csatornákon csoroghatunk végig Franciaországban, kiköthetünk a középkori városok mellet, bejárhatjuk a borvidékeket, vagy fürödhetünkk ...

Súlyos diktatúra felé halad Nyugat-Európa

Itthon2019.07.04, 10:39

A haladó gondolkodás egyik legnagyobb veszélye az utópizmus elterjedése és meggyökerezése, mivel ezek a törekvések egyértelműen a szabadság ellen hatnak – minderről Megadja Gábor beszélt az Origónak annak kapcsán, hogy a Századvég Kiadó gondozásában nemrég jelent meg A szabadság reakciós harcosai – a haladó politika közép-európai bírálata – című könyve.

Müller Péter: Az igazi szerelem mindent felülír

Life.hu2019.07.01, 22:09

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 392. rész.

Előző
Következő