Svédország

címke rss

V4NA: Nemzetbiztonsági kockázatot jelentő imámokat engedtek szabadon Svédországban

Nagyvilág2019.11.05, 15:56

A svéd parlament külügyi bizottságának összehívását követelik a bevándorlásellenes Svéd Demokraták, annak érdekében, hogy a baloldali kormány adjon magyarázatot arra, miért bocsátottak szabadon hat, migráns hátterű muszlim vezetőt, akik radikális iszlamizmusra buzdították híveiket, és pénzzel támogatták az Iszlám Állam terrorszervezetet – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Szigorít a migránsok ellenőrzésén Svédország

Nagyvilág2019.11.03, 11:01

Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában beszélt Svédország migrációs problémájáról.

Svédországban mindennapossá váltak a migránsok által elkövetett robbantások

Nagyvilág2019.10.29, 13:28

Már a konzervatív brit hetilap, a The Spectator figyelmét is felkeltették a Svédországban a hétköznapok részévé váló, nagyrészt migránsok által elkövetett robbantásos merényletek. A múlt héten egy éjszaka leforgása alatt, csak Stockholmban, három robbantásra került sor. Ekkor – többszöri próbálkozás után - egy szír ortodox keresztény templomot is fel akartak robbantani a vélhetően muszlim migráns támadók, de szerencsére nem jártak sikerrel. A papíron „közszolgálati" SVT nevű televíziós csatorna a híradójában pedig már be sem számolt a legutóbbi robbantásokról.

V4NA: Míg az európaiak megnyitják, addig az afrikaiak lezárják a határaikat

Nagyvilág2019.10.22, 10:01

Afrikában több ország, köztük Szudán és Kenya is lezárta a határait, egyrészt a migráció, másrészt pedig az illegális áruk áramlása miatt. Mindeközben Európában egyre inkább megnyitják a határokat, az új baloldali olasz kormány sorra engedi be a migránsok csempésző hajókat, Svédországban pedig a közigazgatási miniszter szerint még több migránst kellene behozni, hogy feltöltsék velük a munkahelyeket – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Az ország, ahol tabutéma a pénz

Gazdaság2019.10.20, 06:27

A magas jövedelem, az anyagi jólét sok helyütt gyakori beszédtéma, meglepő módon azonban a világ egyik leggazdagabb országában, Svédországban egy mély társadalmi beidegződés miatt nem sokan beszélnek róla szívesen.

Megfizethető elektromos kisautó gyártásába kezdenek a svédek

Gazdaság2019.10.17, 22:32

A svéd Uniti bejelentette, hogy piacra dobja viszonylag megfizethető árú, futurisztikus megjelenésű városi autóját. Az ára 18 600 font (vagyis átszámítva nagyjából 7 millió forint) lesz.

Már tesztelik az elektromos autók fő hátrányának ellenszerét

Gazdaság2019.10.09, 21:30

Az elektromos járművek jelentősen csökkenthetik az üvegházhatású gázok kibocsátását, legalábbis elméletileg. A széles körű elfogadásuk előtt álló kihívások azonban továbbra is komolyak: az akkumulátorok drágák, a töltőállomások száma kevés és messze vannak egymástól, továbbá az újratöltés sokkal több időt vesz igénybe, mint a benzintartály feltöltése. Izrael és Svédország most egy új módszerrel kísérletezik az elektromos autók komfortosabb használata érdekében.

V4NA: Kommunista múlttal rendelkezik a svéd biztosjelölt

Nagyvilág2019.10.09, 14:57

Felkészületlennek nevezték meghallgatása után több beszámolóban is a svéd biztosjelöltet, Ylva Johanssont, akinek a belügyi portfóliót szánják az Európai Bizottságban. A szociáldemokrata politikus ellen többen is tiltakoznak, egyesek kommunista múltja miatt aggódnak – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

V4NA: A nigériai vudumaffia lehet Európa legerősebb bevándorló bűnszervezete

Nagyvilág2019.10.07, 13:23

Olaszország után Svédországban is egyre nagyobb teret nyer magának a nigériai Black Axe nevű maffia. A fekete mágiát, illetve vudurituálékat alkalmazó bűnszervezet kábítószer-kereskedelem mellett göteborgi nőket kényszerít prostitúcióra - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A 2015-ben Svédországba érkező migránsok 90 százaléka nem dolgozik

Nagyvilág2019.10.06, 13:30

Hiába kapott több tízezer migráns tartózkodási engedélyt Svédországban 2015-ban, közel 90 százalékuk nem tudott elhelyezkedni a munkaerőpiacon, döntő többségük önkormányzati segélyekből él - derül ki a V4NA nemzetközi hírügynökség által ismertetett, frissen közzétett adatokból.

V4NA: betiltaná a körülmetélést Svédországban a Centrum Párt

Nagyvilág2019.10.01, 14:02

A fiatal fiúk körülmetélésének betiltása mellett döntött karlsbadi kongresszusán a svéd Centrum Párt, amelynek elnöke, Annie Lööf 2019 tavaszán - teljesen alaptalanul - antiszemitizmussal vádolta meg a magyar kormányt. A svédországi zsidó és muszlim migráns közösség hevesen tiltakozik a döntés ellen – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Több száz halottat és sötét titkokat rejt az Estonia komphajó roncsa

Tudomány2019.09.29, 09:19

Kereken 25 éve, 1994. szeptember 28-án süllyedt el a Balti-tengeren az M/S Estonia észt lobogó alatt szolgáló komphajó, több mint nyolcszáz embert ragadva magával a hullámsírba. Az Estonia tragédiája nem csak a második világháború utáni legnagyobb európai polgári hajókatasztrófának, hanem a hidegháborút követő időszak mindmáig egyik legvitatottabb, és sötét titkosszolgálati machinációkat sejtető ügyének számít. Az „Estonia-dossziét" hetven évre titkosították, a Balti-tenger mélyén, nemzetközi vizeken fekvő hajóroncs kutatását pedig mindenki számára megtiltották.

Palkovics László: A kutatás és az innováció kiemelten fontos feladat

Itthon2019.09.24, 08:38

A kutatás és az innováció kiemelten fontos a globális kihívások kezelése és a versenyképesség megőrzése érdekében - állapította meg Palkovics László innovációs és technológiai miniszter svéd partnereivel hétfőn folytatott stockholmi tárgyalásain. 

Az éghajlatváltozás hívta életre a svédek új trendjét

Gazdaság2019.09.23, 21:27

A svédek új szavakat alkotnak annak érdekében, hogy az emberi gondolkodásmódot is megváltoztassák a klímaváltozás elleni harc részeként – összegzi a Business Insider.

Saját polgáraik helyett migránsoknak ad lakást a svéd önkormányzatok fele

Nagyvilág2019.09.22, 13:11

Svédországban az önkormányzatok fele hamarabb biztosít lakhatást bevándorlóknak, mint az őslakosoknak, ezért Stockholmban már 636 ezren vannak a bérlakásra várók listáján - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

A svéd médiahatóság szerint hazudott a svéd köztévé a Magyarországról szóló riportjában

Nagyvilág2019.09.21, 12:02

A svéd médiahatóság elmarasztalta a svéd közszolgálati televíziót, mivel az SVT hazugságokat állított a magyar "túlóratörvényről". Mint emlékezetes, a magyar ellenzék a tavalyi év végén, a Soros-birodalom hazai provokátoraival karöltve, vérszegény próbálkozást mutatott be a jobboldali kormány megbuktatására egy mondvacsinált indokból: a Munka Törvénykönyve módosításának kiforgatásából. Persze az idő bebizonyította, hogy szó sincs kötelező szabályozásról a túlóra vonatkozásában, a módosítás csak egy kialakult gyakorlatot kívánt legalizálni. Ez hamar kiderült, és így a tiltakozások is hamar elhaltak. Mindenesetre ez nem akadályozta meeg ...

Robbantások, gyilkosságok: Dániában is csúcson a migránsbűnözés

Nagyvilág2019.09.17, 12:28

Egyre több jel mutat arra, hogy a borzalmas bűncselekmények jellemezte svédországi állapotok Dániában is felütik a fejüket. A robbantások, a gyilkosságok és a szervezett bűnözői csoportok számára a nyitott határok miatt egyre jobban elérhető Dánia is. Koppenhága éppen ezért kénytelen volt szigorítani a határellenőrzést a svédországi határain. A bűncselekmények mögött nagyrészt migránshátterű személyek állnak.

Nem véletlenül kapta a vasbordájú jelzőt a legendás viking harcos

Tudomány2019.09.15, 18:22

Nagyravágyó terveit mérnöki pontossággal hajtotta végre, vezetői képességeit senki sem merte kétségbe vonni, de a portyák során sem ismerte a könyörületet. A híres viking vezér nevét szívós testéről és a kemény harcok során tanúsított magatartásáról kapta. Vasbordájú Björn apja, 9. században élt, legendás Ragnar Lodbrok halála után megkapta a mai Svédország nagy részét, és a legenda szerint az ő leszármazottai alapították meg a svéd királyi házat. Björn követte a családi hagyományokat és végigpusztította a francia, itáliai és ibériai partokat. Nem riadt vissza az agyafúrt cselektől és fosztogatásoktól sem, miközben eltiport mindent ...

Fidel Castro krokodilja harapta le egy svéd férfi karját

Tudomány2019.09.13, 13:54

Fidel Castro hajdani kubai vezető tulajdona volt az a krokodil, melynek harapása miatt amputálták egy svéd férfi karját - írta egy svéd napilap.

Egy év alatt 20 százalékkal nőtt a nemi erőszakok száma Stockholmban

Nagyvilág2019.09.13, 13:37

A svéd Mitt nevű hírportál hatósági statisztikákra hivatkozó beszámolója alapján, Stockholmban naponta átlagosan 5 nőt erőszakolnak meg. A valóságban ennél több nő is eshet áldozatul a nagyrészt migránsok által elkövetett nemi erőszakoknak, de azt nem merik jelenteni a hatóságoknak. Az erőszakolóknak átlagosan csak az 5 százalékát ítélik el.

Elolvasztotta Svédország legmagasabb pontját a felmelegedés

Tudomány2019.09.10, 13:08

Elvesztette Svédország legmagasabb pontjának címét a Kebnekaise-hegy déli csúcsa, miután gleccserének több mint egyharmada elolvadt az évtizedek óta egyre emelkedő hőmérséklet miatt.

V4NA: Nem bír el a svéd rendőrség a migránsokkal

Nagyvilág2019.09.09, 20:13

Biztonsági cégeket bérelnek fel a migránsok lakta svédországi no-go zónákban, hogy segítsék a rendőrség munkáját - adta hírül a V4NA nemzetközi hírügynökség az svéd SVT tévécsatorna információi alapján. A migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekmények száma pedig egyre csak nő - fűzték hozzá.

V4NA: Kártérítést vár a svéd államtól egy dzsihadista

Nagyvilág2019.09.08, 13:14

Kártérítést követel egy Svédországba visszatért dzsihadista, amiért a svéd állam nem fizette neki a szociális segélyt, amíg Nagy-Britanniában előzetes letartóztatásban tartották - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Svédországban négy év alatt duplájára nőtt a migrációt ellenzők száma

Nagyvilág2019.09.08, 10:41

Svédországban megváltozott a közhangulat a bevándorlás megítélésében, a kérdés az, hogy ez mennyiben befolyásolja majd a politikai felállást - mondta Flamm László történész, Svédország-szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

V4NA: Iskolázatlan migránsok árasztották el Svédországot

Nagyvilág2019.09.05, 11:57

A tömeges migrációnak köszönhetően Svédországban ugrásszerűen nőtt az olyan emberek száma, akik semmilyen, vagy nagyon alacsony szintű oktatásban részesültek életükben. A teljesen iskolázatlanok száma két év alatt több mint 60 százalékkal emelkedett – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség helyi források alapján.

Elítélték az imámot, aki szerint a zsidók a disznóktól és a majmoktól származnak

Nagyvilág2019.09.04, 12:59

Két év próbaidőre bocsátotta és kártérítés megfizetésére ítélte a helsingborgi bíróság azt a palesztin migráns hátterű imámot, aki a zsidókat azzal sértegette, hogy egy nyilvános rendezvényen kijelentette: ők a disznók, illetve a majmok leszármazottai. A férfi azzal „védekezett", hogy „csak" az Izraelben élő zsidókat sértegette, nem minden zsidó embert.

Bezár a Sony Mobile svéd kirendeltsége

Techbázis2019.09.03, 13:22

Az Ericsson mobilos részlegének és a Sony Ericssonnak is ez volt a főhadiszállása.

Egyre több ország tiltakozik a Soros-féle migránshajók ellen

Nagyvilág2019.08.26, 15:30

Tovább romlik a helyzet a Földközi-tengeren a Soros György által finanszírozott álcivil hajók miatt. Olaszország továbbra sem engedi a migránshajók kikötését, így azok más országok felé próbálják venni az irányt, de egyre több állam jelzi, hogy nem kér az álcivil hajók által begyűjtött migránsokból. A szakértő szerint semmiképpen sem menedékkérőkről van szó. A migráció persze nemcsak a Földközi-tenger térségében okoz súlyos problémákat, Nyugat-Európában egyre több a késes támadás, míg Svédországban a kézigránátos akciók száma nőtt meg.

A migránsok miatt egyre több önvédelmi spray-t adnak el Svédországban

Nagyvilág2019.08.19, 10:43

Svédország azok közé az európai országok közé tartozik, akik rengeteg bevándorlót fogadtak be az elmúlt években. Ennek egyik eredménye, hogy rohamosan nő az erőszakos bűncselekmények száma az országban, ami ellen a svédek úgy védekeznek, hogy egyre több önvédelmi spray-t vásárolnak.

Terrortámadást akadályozott meg a rendőrség Svédországban

Nagyvilág2019.08.17, 09:52

Vizsgálati őrizetbe helyeztek pénteken terrorcselekmény tervezésének gyanúja miatt egy kazah férfit Svédországban. A 32 éves férfit szerdán fogták el Östersundban.

Migránsokat ítéltek el Svédországban egy 14 éves kislány megerőszakolásáért

Nagyvilág2019.08.15, 13:03

Egy kettős állampolgársággal rendelkező szomáliai migránst és két litván vendégmunkást ítéltek el Svédországban egy 14 éves kislány elrablása és megerőszakolása miatt. A tettesek - sokak szerint - feltűnően enyhe büntetést kaptak.

Az IKEA meglepő hírt közölt a reklámkatalógusokról

Gazdaság2019.08.13, 11:16

Mostantól ne keressük az IKEA katalógusait a postaládánkban, mert a bútoráruházlánc környezetvédelmi okokra való hivatkozással már nem küldi ki postán az aktuális papíralapú reklámkatalógusokat.

A svéd hatóságok szerint nem a migráció, hanem a randiappok miatt több az erőszak

Nagyvilág2019.08.12, 13:32

Egyre többen használnak Svédországban (is) randi-, illetve társkereső (mobil)alkalmazásokat, oldalakat. A Svéd Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (Brå) és a migránsok által elkövetett bűncselekményeket eltitkolni igyekvő mainstream (értsd balliberális) média szerint nem a növekvő tendenciát mutató migráció, hanem ezek az alkalmazások felelősek az egyre több nemi erőszakért. A statisztikák azonban mást mutatnak. Ezek alapján a migrációs válság kezdete óta nőtt meg a nemi erőszakok száma. Egy tavalyi statisztika szerint a szexuális jellegű bűncselekmények miatt elítéltek 58 százaléka nem rendelkezik svéd állampolgársággal, 40 százalékuk peddig ...

Európa-bajnok lett az női ifjúsági kéziválogatott

Sport2019.08.11, 17:33

Hatalmas győzelmet aratott a magyar U17-es női kéziválogatott a Celjében zajló U17-es Európa-bajnokság döntőjében Svédország ellen. Ifj. Kiss Szilárd csapata az első félidőben négygólos előnyt szerzett (13-9), majd egy rövid szakaszt leszámítva a folytatásban is kiválóan játszott, végül 28-24-s sikerrel lett aranyérmes.

Tömegesen hagyják el a zsidó fiatalok a jelentős részben migránsok lakta Malmőt

Nagyvilág2019.08.09, 13:03

A harmadik legnagyobb svéd város, Malmö helyi zsidó származású fiataljai szerint a jelentős részben migránsok lakta település szociáldemokrata vezetésű önkormányzata nem tesz eleget az antiszemitizmus leküzdése érdekében, és nem védi meg őket a különböző jellegű, elsősorban az iskolákban előforduló zsidóellenes atrocitásoktól. Ezek miatt egyre több zsidó fiatal dönt úgy, hogy elhagyja Malmőt és Svédországot.

Börtönlelkésznőt erőszakolt meg a bűnöző migráns egy svéd börtönben

Nagyvilág2019.08.06, 13:38

Egy migráns – akinek a származási országát nem közölték – Svédország egyik legszigorúbban őrzött börtönében töltötte a büntetését kábítószerrel való kereskedelemért és fizikai atrocitásért, amikor megerőszakolt egy börtönlelkésznőt. A migráns büntetését emiatt 3 évvel meghosszabbították, majd miután letölti azt, kitoloncolják Svédországból, ahová 10 évig nem is térhet vissza.

Csődbe juthat egy svéd önkormányzat a migránsok miatt

Nagyvilág2019.08.06, 10:42

A dél-svédországi Bengtsfors önkormányzata arra kényszerült, hogy csődvédelmet kérjen a kormánytól, mivel a helyi adófizetők pénzéből már nem tud megbirkózni a migrációból adódó kihívásokkal. Az ottani migránsok ugyanis túl sok jóléti szolgáltatást vesznek igénybe. Ez a probléma egész Svédországban kezd általánossá válni.

Szabó Győzőt két nő támadta le egy liftben Svédországban

Life.hu2019.08.01, 08:50

Szabó Győző gyanútlanul szállt be két nővel egy liftbe Svédországban, ám ahogy bezáródott az ajtó, letámadták a hölgyek.

Lövöldözések és robbantások: háborús állapotok Svédországban

Nagyvilág2019.07.22, 10:07

Mára gyakorlatilag háborús helyzet alakult ki Svédországban, mindennaposak az utcai lövöldözések, az autógyújtogatások, a rablások. A bevándorlók által nagyszámban lakott Malmőben odáig fajult a helyzet, hogy az önkormányzat külön utasítást adott ki a dolgozóknak, hogy tudnak bizonyos városrészekből sértetlenül kijönni. A fősodratú média szerint nincsen nagy probléma, de a rendőrségi megszólalások is azt mutatják, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt sokan gondolnák.

Ejtőernyősöket vitt ugrani a kisgép, amikor lezuhant

Travelo2019.07.16, 12:59

Egy kisrepülő zuhant le vasárnap kora délután Svédország északi részén. A gépen mindenki meghalt.

Kilencen meghaltak egy svéd repülőgép-balesetben

Nagyvilág2019.07.14, 18:24

Minden idők legsúlyosabb svéd légi katasztrófája következett be vasárnap délután Umea városa mellett. Kilencen szörnyethaltak, miután egy ejtőernyősöket szállító kisrepülő lezuhant. A baleset okait vizsgálják.

V4NA: Gyerek migránsbandák terrorizálják a svéd kisváros lakóit

Nagyvilág2019.07.14, 13:57

Közel egy éve tartják rettegésben a svédországi Grums városának egyik lakónegyedét a gyerekekből álló migránsbandák, akik véresre verik a svéd fiatalokat, leköpik és nemi erőszakkal fenyegetik a nőket. A helyi gyerekek már ki sem mernek egyedül menni az utcára – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Rengeteg szén-dioxidot bocsátanak ki az északi-sarkvidéki bozóttüzek

Tudomány2019.07.13, 14:38

Az északi-sarkvidéki területeken az elmúlt másfél hónapban bekövetkezett bozóttüzek szén-dioxid-kibocsátása Svédország egy évnyi emissziójának felelt meg - közölte pénteken a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

Kiutasítják a svédek a stockholmi terrortámadás egyik ukrán túlélőjét

Nagyvilág2019.07.09, 17:47

2017-ben, a húsvéti nagyhét idején elkövetett 5 halálos áldozattal (köztük egy 11 éves kislány) és további 14 súlyos sérülttel járó kamionos terrortámadást egy üzbég migráns hajtotta végre az Iszlám Állam nevében, Stockholm belvárosában. A 14 súlyos sérült között volt a Stockholmban turistáskodó, ukrán állampolgárságú Irina Zamanova, akinek a sérülése következtében a jobb lábának egy részét amputálni kellett.

Rengeteg potenciális terrorista tűnt el a hatóságok elől Nyugat-Európában

Nagyvilág2019.07.05, 12:13

Egyre többen vetik fel, hogy óriási biztonsági problémát jelentenek Európában azok a személyek, akik korábban az Iszlám Állam kötelékeiben harcoltak, de mostanra teljesen eltűntek a hatóságok radarernyőiről. Szinte lehetetlen megbecsülni, hány dzsihadistáról lehet szó, de az biztos, hogy időzített bombaként élnek a nagyvárosok rejtekhelyein.

Ez lesz az első dohányzásmentes uniós ország

Gazdaság2019.07.03, 13:52

Svédország tovább korlátozta azt, hogy az emberek hol tudnak dohányozni. Az éttermekből és bárokból már 2005 májusában kitiltották a cigarettát, de most már az utcákon és a köztereken is egyre több helyen tiltott a füstölés.

Nem tudta, hogy Svédországban illegális a nemi erőszak

Nagyvilág2019.06.24, 15:35

Azzal vádolnak egy magát 17 évesnek valló migránst Svédországban, hogy megerőszakolt egy kiskorú lányt. A migráns most azzal védekezik, hogy nem tudta, hogy Svédországban illegális a nemi erőszak, mivel ezt korábban senki sem mondta el neki. Közben kiderült, hogy az erőszakoló valójában nem 17 éves, hanem legalább 20.