svájci frank
címke rss- kapcsolódó címkék:
- euró
- forint
- dollár
- forintárfolyam
- napi forintárfolyam
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az euró 303 forint fölött járt
Csaknem 3 forinttal emelkedett hétfõn reggel az euró árfolyama. A jegybank miatti aggodalmak állhatnak a gyengülés mögött.
68-an perlik egyszerre az AXA Bankot
Megkezdõdött a Fõvárosi Törvényszéken hétfõn a svájcifrank-alapú devizahitelesek kontra AXA Bank polgári per, amelyben 68-an kérik kimondani azt, hogy szerzõdésük semmis, mert a jó erkölcsbe és jogszabályba ütközik.
Még jó sokáig védik a frankot
A svájci jegybank elnöke, Thomas Jordan arra számít, hogy még nagyon sokára oldják fel az euró frankárfolyamára bevezetett alsó küszöböt - idézte a jegybanki szakembert a svájci Handelszeitung napilap szerdán.
Egy fillérje sincs Ganxsta Zolee-nak
A Kartel frontembere már többször elmondta, hogy egyre nehezebben tudja fizetni a házára felvett hitelét, de elmondása szerint ilyen mélyponton még sose volt anyagilag, mint most.
Kitartó a frankhitelesek megmentõje
A dollárkötvények kibocsátásával kapcsolatos hírek mozgatták kedden a forintot. Közben a devizaháború is a figyelem középpontjába került, és a Svájci Nemzeti Bank kiállt a frank erõsödését megakadályozó monetáris politikája mellett.
Újra 295 forint fölött az euró
Bõ két hete, az elõtt pedig több mint fél éve volt olyan gyenge a forint, mint ma, amikor 297 forint felett is járt az euró jegyzése. A piac tart attól, hogy az utóbbi idõben gyakran megszólaló Matolcsy György lesz a jegybankelnök, és attól is, hogy a jelenlegi nemzetgazdasági miniszter az elképzeléseit valóra is váltja.
290 körül zárta a hetet a forint
A csütörtök esti erõsödéshez képest kicsit rontott a forint, pénteken reggel az euró 289 forint közelében állt. A délelõtt folyamán felgyorsult ez a trend, az árfolyam a 291 forintot is átlépte. Délután erõsödni tudott a kurzus, este 6-kor 290,3-on zárta a napot.
Megállt a lejtõn a forint
Az év utolsó hetében féléves mélypontra süllyedõ forint viszonylag gyengén kezdett az idén, az eurót 291 forint felett jegyezték szerda reggel. Az álmos piacon alapvetõen jó volt a hangulat az amerikai megállapodásnak köszönhetõen, ennek ellenére gyengült a forint. A gyengülés kora déluán megállt, az euró 291-292 forint között mozgott, majd 290 alá erõsödött.
Megállt az euró 291 forint körül
Hirtelen megugrott az euróárfolyam csütörtök reggel, ismét közel került a 295 forintos szint. A délelõtt folyamán aztán megfordult a trend, fél 12-re 293 forint alá süllyedt az árfolyam, kora délután pedig már a 291-es szintet is átlépte. Késõ délutánra enyhültek a kilengések.
Újra esik a forint
Nem sok hatással van a forintra a tegnapi meglepõ lépés a világ egyik legnagyobb hitelminõsítõjétõl, a Fitchtõl, amelyben nem minõsítette le Magyarországot. Akkor minimálisan erõsödni tudott a forint, 285 forintra ment le az euró árfolyama, de ma újra a gyengülés az irány.
Erõsebb lett a forint
Az csütörtöki kereskedésben jellemzõen a 286 forint körül mozgott, az árfolyamot nem befolyásolta a magyar devizakötvény-kibocsátásról szóló bejelentés, a Fitch hitelminõsítõ magyar besorolást megerõsítõ lépése azonban támogatást adott a magyar devizának.
Hangulatfüggõ a forint
A jó nemzetközi hangulatnak köszönhetõen a forint erõsödött szerdára, de az euró még így is néhány forinttal magasabban van a hétfõi szinteknél. Délután minden fontosabb devizával szemben további enyhe erõsödés történt.
A forintot nem érdekelte a kamatvágás
Kedd reggel folytatódott a forint gyengülése, az euró 290 forint fölé került, amire legutóbb a nyáron volt példa. Késõbb faragott hátrányából a forint, de csak 288 forintig süllyedt az árfolyam. A jegybank a várakozásoknak megfelelõen kamatcsökkentése nem küldte lejtõre a forintot.
- címkék:
- deviza
- euró
- dollár
- svájci frank
- Címkefelhõ »
A dollár fél forinttal gyengült
A forint euróhoz és frankhoz mért árfolyama nem változott szerdán, a dollár azonban több mint fél forinttal gyengült.
- címkék:
- svájci frank
- forint
- euró
- dollár
- Címkefelhõ »
Erõsödött a forint
A volt olasz kormányfõ bejelentette visszatérési szándékát az olasz politikába, így aggódnak a befektetõk, hogy Olaszország végrehajtja-e a szükséges megszorításokat. Az eurón keresztül ez a forintot is gyengítette, de az árfolyam délutánra erõsödésbe váltott. Közben a svájci jegybank kamatdöntése mozgatja a frank árfolyamát.
Gyengüléssel indította a hetet a forint
Szûk tartományban ingadozott hétfõn a forint árfolyama: az eurót délután négy órakor 282,94 forinton jegyezték a kora reggeli 283,32 és a péntek esti 282,97 forint után.
Háromhetes mélyponton járt a forint
Veszített értékébõl a forint pénteken délelõtt a bankközi devizapiacon: az eurót 283,5, a svájci frankot 234,5 forint fölött is jegyezték.
Az euróval együtt erõsödik a forint
Bár délelõtt még 283,4 forintig ment el az euró jegyezése a bankközi devizapiacon, késõbb erõre kapott a forint, és az euró jegyezése is lement a 283 forintos szint alá. Éjjel szelektív nem törlesztõvé minõsítette Görögországot a Standard & Poor's, ennek ellenére jó erõben van az euró.
Elmozdult a kétheti mélypontról a forint
Szerda kora reggel is az elõzõ nap kialakult árfolyamon, 283 forint fölött jegyezték az eurót a devizapiacon. Délelõtt azonban javított a forint az euróhoz és a svájci frankhoz képest.
Erõre kapott a forint
Szerényen erõsödött a forint kedd kora délelõtt a bankközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése 282 forint alá, a svájci franké jóval 233 forint alá ment.
Egész nap gyengül a forint, 282 fölött az euró
Délelõtt még nem változott jelentõsen a forint árfolyama a legfontosabb nemzetközi devizákhoz képest, dél után azonban veszített értékébõl a magyar fizetõeszköz. Egy óra után az eurót 282,85, a svájci frankot 233,7 forinton jegyezték.
Erõre kapott a forint, 280 körül az euró
Kora reggel még úgy tûnt, hogy a forint jegyzését nem befolyásolták azok a hírek, hogy lényegében leálltak az IMF-tárgyalások, mert erõsödött a forint. Késõ délelõtt azonban mégis gyengülni kezdett, és 281 forint fölé ugrott az euró jegyzése a reggeli 279,7 forintos árfolyam után. Ez után ismét magához tért a forint, és elindult felfelé.
Német hírek húzzák a forintot
Hirtelen erõsödött csütörtökön délelõtt az euró, amely magával húzta a forintot is. Az euró megugrását a Reuters szerint a német üzleti bizalmi index kedvezõ alakulása okozta. Az eurót délután 279 forint körül jegyezték a reggeli, 281 forint feletti jegyzés után.
Beragadt a 280-281 forintos szint közé az euró
Elenyészõ árfolyammozgás volt tapasztalható szerdán délelõtt a fõbb devizák piacán. Az eurót 281 forint alatt, a svájci frankot kevéssel 233 forint fölött jegyzik.
Hidegen hagyta a forintot a kamatvágás
Nem reagált a forint árfolyama a jegybank piaci várakozásoknak megfelelõ kamatdöntésére. A kamatcsökkentés bejelentése elõtt 280,00 forinton jegyezték az eurót, öt perccel a bejelentést követõen pedig 279,95 forinton.
A leminõsítés nyomasztja a forintot
Mozgalmas napnak nézünk elébe a forintpiacon. Az amerikai befektetõk többnapos pihenõ után újra kereskednek, holnap a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntõ ülést tart - sokan a kamatvágási sorozat folytatását várják -, pénteken pedig leminõsítették Magyarországot.
- címkék:
- forintárfolyam
- forint
- euró
- svájci frank
- Címkefelhõ »
Tovább gyengült a dollár
Az euró és a svájci frank árfolyama gyakorlatilag nem változott a devizapiacon az elõzõ esti szinthez képest. A dollár azonban tovább gyengült mind a forinthoz, mind az euróhoz képest.
Meglódult a forint
Jelentõsen erõsödött a forint csütörtök délelõtt a devizapiacon: tíz óra elõtt az eurót 278,7 forinton jegyezték az elõzõ esti 280,5 forintos árfolyam után. Egy hete még 286 forint fölött járt az euró jegyzése.
A forint a dollárral szemben erõsödött a legjobban
Gyengült a forint kora délelõtt a devizapiacon: az európai kereskedés kezdetén 281,49 forinton jegyezték az eurót. Késõbb a dollárhoz képest sokat javított a forint, és az euró jegyzése is 281 forint alá ment. A piacon bizonytalanságot okoz, hogy kedden nem született megállapodás az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácskozásán a görög adósságfinanszírozás kérdésében.
Fél forinttal gyengült az euró
Kedden szerény mértékben erõsödött a forint, a legfontosabb külföldi devizák 50-60 fillérrel gyengültek.
Mindhárom kulcsdeviza gyengült a forinttal szemben
A kedvezõ nemzetközi hangulat miatt a forint erõsödött a legfontosabb devizákkal szemben, az euró 2 forinttal lett olcsóbb.
Lecövekelt 284-285 forint között az euró
Fillérekkel erõsödött péntek reggelre a forint a legfontosabb nemzetközi devizákhoz képest a bankközi piacon, az eurót 284,4 forinton jegyezték nyolc órakor. A legfontosabb régiós devizák is alig mozdultak az euróhoz képest.
Újra erõre kapot a forint
Valamennyi fontosabb devizához képest gyengült csütörtök reggelre a forint a devizapiacon, majd a GDP-adat közzététele után tovább rontott. Tíz óra körül azonban erõsödni kezdett a forint, az eurót már 284 forint közelében jegyzik.
Piaci pletykák mozgatták meg a forintot
Gyengült a forint délelõtt a bankközi devizapiacon, de kora délutánra visszatért a reggeli szintre a jegyzés. A forint árfolyamát a Raiffeisen elemzõi szerint egyebek között a jövõ tavasszal esedékes jegybankelnök-váltással kapcsolatos piaci találgatások terhelték meg.
Kéthavi mélyponton az euró
Kilenc óra elõtt hirtelen gyengülni kezdett a forint a devizapiacon, majd ismét visszaerõsödött a reggeli jegyzések közelébe. Az euró kéthavi mélypontra gyengült a dollárhoz képest, mert még mindig tisztázatlan, hogy megkapja-e Görögország a nemzetközi hitelezõktõl a következõ részletet.
Megtorpant a forint, ismét 235 fölé ment a frank
Hétfõ reggelre pár fillérrel erõsödött a forint a szórványos hétvégi kereskedésben a vezetõ devizákhoz képest, délre azonban lemorzsolódott ez az elõny. A szakértõk egész héten óvatos kereskedést várnak a devizapiacokon a görögök miatt.
Megállt a forintgyengülés
Reggelre megállt a nemzetközi hírek miatt bekövetkezett forintgyengülés, az euró 284 forint felett maradt.
Lassú lépésekben gyengül a forint
Csütörtök reggelre nem sokat változott a forint árfolyama, napközben azonban gyengülni kezdett a fontosabb devizákkal szemben.
Hidegen hagyta a forintot a brüsszeli jelentés
Az euró erõsödéssel nyitott, 283 fölé ment az árfolyama, késõbb azonban veszített értékébõl így 282 alá került. Az Európai Bizottság országjelentése nem befolyásolta a forint árfolyamát.
Obama gyõzelme után gyengült a dollár
Lényegében csak a dollár árfolyama változott a forinthoz képest szerda reggelre, amikorra kiderült, hogy Obama nyerte az amerikai elnökválasztást. A dollár az euróval és a forinttal szemben is veszített értékébõl.
Negatív irányba mozdult el a forint
Alig változtak az árfolyamok péntekrõl hétfõre a nemzetközi devizapiacokon, hétfõn reggel az euró 281,5 forint árfolyamon állt. Napközben azonban gyengülni kezdett a forint, fõként a dollár drágult. A piacok kivárásra rendezkedtek be a keddi amerikai elnökválasztás elõtt.
Szûk sávban ingadozik a forint
A hajnali gyengülés után délelõtt ledolgozta hátrányát a forint: javított az euróval és a dollárral szemben is a bankközi devizakereskedelemben. Késõ viszonylag szûk sávban 283-284 forint között ingadozott az euró.
Megúszta a kamatvágást a forint
Némileg gyengült a forint reggelre a fõbb devizákkal szemben a hétfõ esti jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon. A magyar jegybank piaci várakozásoknak megfelelõ kamatvágása nem gyengítette a forintot.
285 forintig drágult az euró
Az IMF-tárgyalások akadozása miatt a forint hétfõn jelentõsen gyengült. Dél körül két forinttal lett drágább az euró, majd délután stabilizálódott az árfolyam.
Nagyot gyengült a forint
Alig változott a forint árfolyama péntek hajnalban a csütörtöki erõsödés után, nyolc óra után azonban veszített értékébõl, és ismét 280 forint fölött kezdték jegyezni. Fél 11-kor pedig percek alatt több mint egy forinttal drágább lett az euró.
Bõven 280 forint alá süllyedt az euró
Valamennyi fontosabb devizához képest erõsödött a forint csütörtök reggelre, az eurót 280 forint közelében jegyezték. Délelõtt 280 forint alá került az euró árfolyama, és délután sem emelkedette szint fölé. A magyar pénz legutóbb a négynapos ünnep elõtt volt ilyen erõs.
Javított a forint, ismét 281 alatt az euró
Szerda reggel az euró kettõ, a svájci frank másfél forinttal került többe, mint péntek délután. A hosszú hétvége alatt a forint árfolyama az euró/dollár jegyzés alakulását követve gyengült. Szerda délutánra azonban lefaragott a hátrányából a forint.
Gyengült a forint, 279 fölött járt az euró
Fillérekkel módosult péntek reggelre a forint árfolyama a devizapiacon az elõzõ esti jegyzésekhez képest, nyolc óra után azonban veszített az értékébõl. Bõ egy óra alatt mintegy egy forinttal drágult az euró és a dollár, dél után pedig 279 forint fölé ment az euró jegyzése. A délután folyamán aztán kicsit olcsóbb lett az euró.
Menetel a forint, 277 alatt az euró
A kormányzati megszorító csomag miatt szerdán libikókázó forint minimális elõnyre tett szert csütörtök reggelre. Az euró 278 alól indul.
Megrángatták a forintot Matolcsy adói
Nem erõsödött tovább szerda reggelre a forint a legfontosabb nemzetközi devizákkal, sõt a kormányzati megszorító intézkedése bejelentése után az euró 279 forint fölé erõsödött. A bankadó miatt az OTP jelentõsen gyengült a tõzsdén. Kora délutánra lefaragott veszteségébõl a forint.